14. Fejezet

/Hayley szemszöge/


Amikor pakoltunk ki a bőröndökből a házamban  Demi észrevette, hogy elfelejtette elhozni a rejtőzködő felszerelését, azaz sálakat és napszemüvegeket.
- Hay! Ide tudnál jönni egy pillanatra. Bajban vagyok! - kiáltotta le az emeletről.
- Igen? Egy pillanat! - válaszoltam, majd elkezdtem felbaktatni a lépcsőn.
Amint benyitottam a vendég szobába, melyet már el is kezdett berendezni a cuccaival a lány, egy nagy kupac ruha felett állt, kétségbe esett szemekkel vizslatva  a bőröndöket.
-Ezek nem az én ruháim! Egyik se! - mutatott végig a ruhákon.
Csupa nyári szoknyák, vékony toppok hevertek, melyek nem az ő ízlésére hajaztak. Zebramintás és leopárd foltos cica nadrágok, extra magas platform cipők, melyek neonszínben pompáztak. Elszörnyülködtem rajta.
  Először felnevettem , látván a kétségbeesését, majd elkezdtem gondolkodni, mi tévők is legyünk.
- És ha én adnék neked ruhákat? Van egy csomó.- próbáltam megoldani a problémát. De csak a fejét ingatta.
- Nem... nem jók rám a ruháid, meg... szóval.. nem is egy az ízlésünk. - vitte  le a hangját.
- Mire célzol pontosan? Mi bajod van például ezzel a nadrággal ami rajtam van? - mutattam végig az egyszerű csőfarmeremen.
- Rajtad tetszik, de nekem nem is állna jól. És olyan "Hayley"-s - mosolygott rám.
-Oké, de akkor mit csináljunk? - vakargattam meg az állam.
- Szerintem elmegyünk bevárásrolni! - vetett egy ördögi vigyort, és felcsillant a szeme.
Megforgattam az enyéim, és már is vettem a kocsikulcsot.

Amint a kocsiban a kölcsönkért sálat és napszemüveget magára tette , már is indultunk a hatalmas bevásárló központ felé. Demi csak egy gyors köszönést dobott felém, miután megbeszéltük, hogy 2 óra múlva ugyanitt, a pláza közepén találkozunk.
  Én is elindultam nézegetni pár holmit, amivel felfrissíthettem a ruhatáram, de nem is igazán találtam semmi különösebb dolgot.  Ránéztem az órámra, és még mindig volt fél óra, amit valahogy el kellett egyedül ütnöm. Pontosan velem szemben, hírtelem megpillantottam egy takaros kis kávéházat, ami a pláza szívéből nyílt. Úgy gondoltam jól esne egy finom kávé, és talán egy süti is, sőt, meglephetem egy adaggal Demit is. Tudom, ha ketten lennénk nagy tiltakozásba kezdene, hogy a menedzsere azt javasolta neki, ne nagyon térjen el a napi előszabott étrendjétől, hogy megtartassa az alakját. De most egyikőjük sincsen itt, és jól tudom, hogy kell néha egy finom édesség. Így hát elkezdtem a takaros kis hely felé közeledni.
  Nem voltak túl sokan, így tudtam választani egy eldugottabb helyet magamnak.
Éppen indultam volna a helyemre, mikor valaki nekem jött, és egyenesen leborított egy pohár forró kávéval.
  Éppen fordultam hátra, hogy leordítsam  a balfék fejét, de megdermedtem egy pillanatra.
- Har - kiáltottam volna, de a legnagyobb döbbenetre befogta a számat.
- Halkabban, mert még észre vesznek! - suttogta a fülembe, majd pár méterrel odébb húzott, és leültetett egy takart helyen lévő bokszba.
  Egy ideig dühösen néztem rá, majd felálltam, és épp valami szitok szót vágtam volna hozzá, de egy kedves pincér oda lépett hozzánk, így nem akartam leégetni magam egy jelenettel.
"Több vagyok annál, hogy gyerek módjára veszekedjek vele!" --nyugtatgattam magam.
- Jó napot miben se... - kezdte volna a kedves hölgy a sablon szöveget, de kiszúrta a gödörkét aki pont velem szemben ült! - U-uram ö-ön Harry Sty...
- Igen, igen ,de ne hangosan kérem! - vágta félbe egy önelégült mosollyal, melyből sugárzott a nagyképűség. Élvezte, hogy a lány meg sem tud szólalni az ő jelenlététől, hisz egy "nagy sztár".
- Egy kapucsínót kérnénk és egy... - pillantott felém szórakozottam.
"Csak ehhez ért! Fürdeni a népszerűségben! " - mérgelődtem magamban.
- Egy pohár víz jó lesz! - mondtam a pincérnek, aki remegő kézzel felfirkantotta a papírjára a rendelést, és épp ment volna el, de kínosan próbált ki nyögni pár szót.
- Én..ömm... Mr- Styles.. én...
- Autogram? - vetett egy fényes mosolyt a nő felé, aki hevesen bólogatni kezdett, és tépett a jegyzetfüzetből egy lapot, amit aztán a fiú felé nyújtott.
 Gyakorlott kézmozdulatokkal firkantott valamit a fehér fecnire, majd visszanyújtotta a lánynak, aki majdnem elolvadt a kósza mosolytól, melyet a göndörke felé küldött. Ezután a jelent után felém nézett újra vigyorogva, majd le is lohadt , amint meglátta a dühös tekintetem.
- Mit akarsz tőlem? - vágtam hozzá, amint elment a pincér.
- Ó! Hát nem elfelejtettél a nyakamba ugrani és elájulni? Én is örülök, hogy látlak Hayley! - vetett egy pimasz mosolyt, amitől kezdett az ideg felgyűlni bennem.
Nem bírtam szóhoz jutni az arroganciájától. Azt hittem csak képzelődök, hogy hirtelen csak egy álomba csöppentem. Még csak most realizálom igazán, hogy itt ülök EZ előtt, egy kávézóban, miközben várjuk a KÖZÖS rendelésünk.
  Nem igaz, hogy a világon több mint7 milliárd ember él, és annyi Directioner, amivel folyót lehetne rekeszteni, és akik csorgó nyállal áhítozik, hogy egyszer találkozzanak össze ezzel a semmire kellővel, és én meg véletlenül össze találkozok vele csak úgy! Pedig a világ másik felére jöttem, abban reménykedve, hogy Amerikában marad a bandájával együtt!
-Ha csak az időmet akarod rabolni, azért ne fáradj, mert elhúzok innen most azonnal! - próbáltam meg újra lelépni, de nem sikerült.
- Ne! Várj még egy picit! - szólalt meg rekedtes hangján, mely furcsán bizonytalannak hatott a kezdeti arroganciához képest.
- Mit akarsz tőlem? Nem elég, hogy a kedvenc felsőm leöntötted kávéval, ami ki se jön belőle talán?- dühöngtem, de amint körbenézett, hogy hallott e valaki, még feljebb ment a pumpa. - Mindig csak magadra gondolsz! Félted a kis biztonságodat! Ha nem tetszik, hogy emberek felismernek miért jársz nyilvános helyekre? Vagy miért lettél sztár? - szinte bugyborékolt a vérem a haragtól.
- Most megint mi bajod? Csak beszélgetni szerettem volna veled! - csattant fel hirtelen. Zöld szeme villant, miközben szemöldökét ráncolta.
- Beszélgetni? Mióta vagyunk mi olyan jóban, hogy beszélgessünk?- kértem ki magamnak. - Egyébként is, mit keresel megint ott, ahol én vagyok? Követsz? Vagy megint turnén van a bandátok? - mondtam gondolkodás nélkül ki a szavakat, már szinte kiabáltam.
Harry arca komor lett, és úgy tűnt, elvesztette a türelmét.
"Még , hogy ő vesztette el a türelmét? Nekem van jogom egyedül kiakadni! Olyan arrogáns!"
 - Először is, nem értem miért kell így hisztizni, mint ha megjött volna. Másodszor, csak beszélgetni akartam, mert nem szerettem volna fasírtba lenni veled. És nem tudom hogy hol éltél eddig, talán a Marson, de ez köztudott, hogy a One Direction brit banda, és Londonban élünk! De ha ennyire nem akarod, hogy "kövesselek" - mutatta a jelet ujjaival a levegőbe - akkor végezz neten kutatást, épp hol járunk! Nem kell Demit pincsikutyaként követned mindenhova!   - közölte, mire szavaira felkaptam a vizet. Szó szerint. Az asztalon található vizeskorsót felkapva egyenest a fejére öntöttem.
- Te egy kibírhatatlan tuskó vagy, egy szemét pöcs, nem is értem miért pazarlom rád az időm! - pattantam fel, majd a takarítóknak ledobtam a sok vízért 2 fontot. - Egyébként meg én is Londonban lakom, és nem követem mindenhova Demit, mint ahogy állítod! - dobtam hátra a ledöbbent fiú felé a hajam, majd távoztam.
  Nem is kell mondani, mindenki engem nézett és a bőrig ázott göndörkét, aki inkább most lucskos, mint sem göndör. Sietős léptekkel mentem a megbeszélt helyre, ahol a barátnőmmel találkozok, és megírtam neki SMS-ben, hogy most azonnal mennünk kell.
Pár perc múlva egy furcsa lepelruhákba burkolt, félig csador - félig fürdő köpeny szerű valamibe öltözött lány állt mellém. Nem akartam a furcsa teremtmény közelében lenni, ezért kutattam a lányt, hátha felbukkan a tömegben.
- Mehetünk? - szólított meg. Hirtelen azt sem tudtam hogy nekem szól e, de a hangjából megismertem. Döbbenten pillogtam felé.
- Demi? Jézusom, nem ismertelek meg! Te vagy az? - mondtam és felnevettem, hogy képes volt ilyen maskarát húzni a paparazzók és a tömeg miatt. , majd a eszembe jutva , hogy miért is siettettem annyira, a kávézó felé sandítottam, ahol Harry a bolt tulajdonosával beszélgetett, és az ideges artikulálásából a fiúnak, és a vörös fejéből a férfinek kikövetkeztettem, hogy most bajban van. Gondolom mert patáliát csaptam.
- Ugye milyen menő? Még te sem ismertél fel! - mosolyogva leemelte a csuklyás valamit a fejéről , de csak annyira, hogy én lássam az arcát, majd megillegette magát viccelődve. Tisztában volt vele, hogy nagyon viccesen néz ki.
- Nézd! - böktem az állammal a másik mulatságos jelent felé, ahol a vizes Harry vitázott a kávézó főnökével.
Rögtön kiszúrta őket, és leesett állal nézett.
- Na ne... Harry? - kérdezte döbbenten. - És miért vizes?
- Én öntöttem le egy kancsó vízzel. - mosolyodtam el önelégülten, de szavaimat kimondva a lelkem iszonyatos furdalásba kezdett. Nagyon rossz érzéssel töltött el látva Harryt, ahogy nagy pácban próbálja gondolom megmagyarázni a történteket.
  Demi nagy szemekkel, kérdően nézett rám, egy időben pedig az emlegetett iú is pont engem nézett, és felénk is mutatott, mire a férfi követte az irányt.
- Basszus! Mennünk kell! Elmesélek mindent a kocsiban! - fogtam kézen,és húzni kezdtem a kijárat felé.

A kávézós incidens után már alig vártam, hogy végre hazaérjünk. Az autóban hangosan felnevetett, mikor mindent elmeséltem. Nem tudtam eldönteni azt találja mulatságosnak, hogy nem tudtam, a híres-neves One Direction brit, vagy hogy a "nagy" Harry Stylest jól leégettem egy kancsó vízzel. 
 Amint haza értünk, letottyantunk a kanapéra. Demivel azt terveztük, hogy tartunk egy csajos estét, ami alapesetben egy film nézéséből és mindenféle magas kalóriájú étel össze-vissza evéséből áll. 
 Pihenés után Demi felment a szobájába és folytatta a kipakolást, míg én egy csésze tea kíséretében elnyúltam a kanapén a nappaliban, és teljes kényelembe helyeztem magam. Becsuktam a szemem, és akaratlanul is újra és újra lepörgettem magamban a mai jelenetet. Hirtelen egy éles hang ütötte meg a fülemet, aminek hallatán azonnal felugrottam. Előhalásztam a telefonom a párnák közül és vonakodva vettem fel, mert egy ismeretlen számról hívtak. Bizonytalanul szóltam bele, mert nem szeretem a telefon betyárokat. ha újra az lesz én esküszöm, hogy...
 -Haló?- kérdeztem, és vártam ki szól bele.
 -Szia Hayley!- szólalt meg egy vékony, kedves lányhang.Nem tűnt egy gonosz szívatónak, bár ki tudja?
 -Te biztos nem ismersz engem, Eleanor vagyok, Louis barátnője. - közölte, mire megnyugodtam, mert Lou mondta, miközben áradozott a lányról, hogy megismerne szívesen engem. Épp most? Na mindegy...
-Oh igen! Sokat mesélt rólad. Esetleg segíthetek valamiben? Vagy miért hívtál?- kérdeztem kedvesen, és valahogyan elmosolyodtam. Lehet valakinek olyan kisugárzása, hogy már is mosolygok, két szó után? Talán...
 -Nos igen, a segítségedre lenne szükségem. Azaz, szükségünk... Az a helyzet, hogy a fiúkkal szervezünk egy ilyen buliszerűséget ma estére. El kéne jönnötök Demivel, és amúgy is, Louis beszámolója alapján, hogy miket műveltetek Harryvel, nagyon szívesen összebarátkoznék veled! Vissza térve a tárgyra, talán kibékülnének Niallel, ha elhoznád őt, de ha csak beszélgetnének már az is előrelépés lenne. Nagyon rossz mindig lehangoltnak látni szegényt Ni-t.-magyarázta el a helyzetet El.
-Figyelj, én szívesen segítenék, de ha Demi megtudja, hogy Niall is ott lesz, akkor még a hajánál fogva sem tudom majd kirángatni az ajtón. Sajnos elég makacs. - közöltem, de félig hangosan is gondolkodtam. A fejemben már a partira terveztem a ruha összeállításom. Nagyon aranyos lánynak tűnik Eleanor. Igaza volt a kis csíkos répa imádónak.
-Akkor cslhez kell folyamodni! - itt volt egy apró hatás szünet, és szinte lelki szemeim előtt láttam, ahogy a csak képekről ismert lány ördögien elmosolyodik.- Bár nem szép dolog, de ne mondd meg neki akkor, csak annyit árulj el, hogy buli lesz. Nem ismeri a Direction-házat, szóval nem fog rájönni. - mondta.
 -Hát nem is tudom...és a fiúk is ott lesznek, vagy is H... szóval mindegyik tagja a bandának? -tettem fel ezt az elég bénácska kérdést, mert meg szerettem volna tudni, hogy Harryre is számítsak-e, mert ha ő is ott fogja rontani a levegőt, akkor biztos itthon maradunk.
- Igen, igen. Kivétel Harry...ő nem hiszem, hogy bulizni fog... Most is pufogva jött haza, folyamatosan azt kántálva, hogy egy bizonyos lágy megőrjíti. - hangja elgondolkodó volt, majd folytatta. - Mikor említettük neki a partit, azt mondta nincs kedve hozzá, tuti le sem dugja az orrát. Talán csak megint depizik a szobájában, mint napok óta. De mindegy. 
-Remek! Jól van El, számíthatsz ránk!-mondtam megkönnyebbültem.
-Oké, akkor ott találkozunk. Szia!
 -Szia!
  Amint letette a telefont, azonnal visszhangzott a fejemben a sok információ, ami idegesítően, csak Harryről szólt. De rosszul éreztem magam miatta. Miért depizne pont miattam? Utáljuk kölcsönösen egymást. Azaz, az én felemről csak igyekszem utálni, mert annyira kavarognak bennem az érzések, melyekről csak annyit tudok, hogy egyre többször váltják ki azt bennem, hogy rá guglizok a nevére, és egyre gyakrabban. Félek kezdek bekattanni. Nem is kéne vele törődnöm, megérdemli hogy a modortalan viselkedése után velem szemben pufogjon csak a szobájában. 
  
 /Niall szemszöge/ 

Csak forgolódtam az ágyamban, és sehogy sem tudtam aludni a buliból feláramló hangoktól. Hol zenét hallottam, hol idióta röhögést, és valami beazonosíthatatlan zajt. Bár az egyik felem arra ösztönöz, hogy menjek le, és beszéljek Demivel, vagy csak egyszerűen lássam. De a másik felem maradásra ösztönöz, és ezúttal úgy tűnik, hogy az utóbbi győz. Kis idő múlva beláttam, hogy ha akarom, ha nem, ébren maradok. Gondoltam valamivel elviselhetőbbé teszem az életem, és hozok lentről egy sört, vagy valami alkoholt, ezért csak úgy, ahogy voltam, egy pólóban és egy melegítőalsóban lebotorkáltam a lépcsőn, és egyenesen a konyha felé vettem az irányt. A tömegre emeltem a tekintetem, és az első ember, akit kiszúrtam, Demi volt. Pont szemben állt velem és éppen egy kis lánycsoporttal beszélgetett, és valamit nagyon átszellemülten mesélt nekik, mikor megpillantott. Láttam, hogy megfeledkezve a lányokról egy pillanatra meredten nézett rám, de gyorsan kapcsolt, és újra beszélni kezdett a társasághoz. Egy egyszerű, rövid fekete ruha volt rajta és a haja hullámosan omlott a vállára. Gyönyörű volt. Akárhogy is próbálok nem rá gondolni, mindenről ő jut az eszembe. Legszívesebben odamennék hozzá és mindent elmondnék neki, amit érzek iránta. De teljesen biztos, hogy csak elzavarna. Már nem érdeklem, talán sosem érdekeltem úgy. Megfeledkezve a sörömről a lépcső felé igyekeztem, ahol összefutottam a fiúkkal.
 -Niall, te alvajáró vagy?-kezdte egy poénnal Louis. 
-Nagyon vicces.-feleltem unottan. 
-Miért mész fel? Még csak most kezdődik a buli! Amúgy nem volt kedved felöltözni, vagy csak ez az új divat?-poénkodott tovább.
 -Csak lejöttem valamiért és már megyek is vissza.-mondtam.
 -Miért nem beszélgetsz Demivel?-kérdezte Zayn. 
-Hagyjuk ezt, jó?-válaszoltam unottan. 
-De most komolyan. Amíg nem beszélsz vele, addig nem tudod, hogy hányadán álltok. Lehet, hogy ő is gondolkodott a dolgokon és megbocsájtott. Vagy csak egy bocsánatkérésre vár, nem tudhatod. 
- Talán igazad van. - mondtam. 
 Felsiettem a lépcsőn magamra vettem egy farmert és egy pólót. Beállítottam a hajam olyan szokásosan, és már is mentem vissza.  Tekintetemmel a lány után kutattam.

/Hayley szemszöge/

Vigyorral az arcomon hagytam ott a kétségbeesett barátnőmet, aki minden erejével azon volt, hogy kihúzza magát a ráváró beszélgetés alól. 
  Viszont a következő pillanatban már nem is éreztem jól magam, ahogy a küldetésem lejárt. Rá jöttem, hogy még mindig nincs kedvem bulizni, vagy akármit csinálni itt, mert pontosan tudom, hogy valahol itt van Ő. Bár igaz, hogy Eli elmondása szerint mikor eljöttek értünk, akkor a szobájából kirobbantani sem lehetett, de a gondolat akkor is ott van a fejemben, hogy itt vagyok a házában, a buliján, amire akármikor betoppanhat. 
  De legalább pár óráig még itt raboskodok, és Demit is haza kell cipelnem majd. Úgy döntöttem megkeresem az egyik újdonsült barátnőm. Eleanorral ismerkedtem meg a legjobban, és mivel tényleg olyan kedves és aranyos, mint ahogy gondoltam, talán vele elüthetném az időt. Talán a többi csajszit is megkeresve összebarátkozhatnánk így 4-en , jobban. 
  Kutakodva a tömegben azonban egyből az izgatott mosoly lelohadt arcomról, mikor megláttam Elit Louisval ringatózni a zene erős ütemére. Őt nem zavarhatom, hisz alig van idejük úgy is egymásra, inkább hagyom őket. 
  Azt tapasztaltam , hogy mindegyik lány a párjával van, és nagyon látszik rajtuk, csak egymás társaságára vágynak szerelmükkel.  
  Most néztem először farkas szemet azzal az elvemmel, miután 16 évesen túl voltam egy fájdalmas szakításon, hogy nem kell pasi. De, most egy, akit pont ilyen eseményekre el tudnék ráncigálni, és lekötni magam vele jól jönne. Vagy ha nem is pasi, de egy barát, akivel elcseveghetem és italozgathatom az időm. 
  Attól a gondolattól, hogy egy idegenhez simuljak , és riszáljam magam, mint itt a legtöbb fiatal és igen csak kihívó öltözetű lány, pedig csak rosszul voltam. Főleg arra az iszonyú estére vissza gondolva, mikor Harry össze verekedett a részeg sráccal. Mindig csak az olyan bajok vannak belőle ha valaki összeszűri egy idegennel a levet. 
  Nagy sóhajjal elindultam a vonagló tömegen keresztül a tágas konyha felé, melyet csak úgy találtam meg, hogy kilogikáztam, minden piros poharas fazon afelől jön, így ott kell lennie a piának, hisz ott van hűtő is. 
  Más nem maradt, mint hogy leüljek, és lassan, egymagam italozgatni kezdjek, míg véletlenül nem jön ide El, Pezz, Shophia beszélgetni vagy épp Demi, hogy elege van, menjünk. 
  Azt hittem ennél szánalmasabb estém már nem is lehetne, de ekkor meg kellett hazudtolom magam. A tömeg átszelése közben, valahol egy folyosóra nyíló szakasznál megláttam Harryt a falnak támaszkodva, egy piros pohárral kezében, miközben egy szőke lányról le sem vette a szemét. A szöszi erősen riszálta magát, és néha kikacsintott a hasonlóan mozgó testek közül, pont rá, a fiúra. Nem volt elég, hogy valami zöld epe felütötte a számban az ízért,és erősen viszketni kezdett a tenyerem, hogy megtépjem azt a szép szóval is örömlány kinézetű hölgyeményt, Harry szemforgatás közben egyenesen megtalált tekintetével. Íriszeink egy pillanatra összekapcsolódtak. 
  Pánik uralkodott el rajtam, mert veszekedni nem akartam, és menekülésre szavaztam. Sarkon fordultam, és a tömegen újból kezdtem átfurakodni. Útközben kiborul általam valaki kezéből egy sörrel teli pohár, és egy csókolózó párt még jobban egymásnak préseltem. Bár utóbbinak a szerelmesek biztos örültek, és ezzel gondolom már is lefoglaltam nekik egy kis helyiséget, ahol egy pásztorórát el fognak tölteni. 
  És csodák csodájára a konyhába kötöttem ki. Pont az ellenkező irányba volt, mint ahova elkezdtem indulni. Igen, ilyen az én formám. De legalább az eredeti célhelyemen vagyok végre. 
  Biztos voltam benne, hogy Harry elvesztette a nyomom, ha követett is, bár reménykedtem benne, hogy nem teszi. Miért is tenné? Csak össze akadt a szemünk egy pillanatra, ez semmire sem ad okot.  Hirtelen kínos érzés tört fel bennem, ahogy vissza gondoltam pár nappal ezelőtti délelőttre a plázában, ahol kellemetlen helyzetbe hoztam annyi ember előtt. Lehet még egy fotós le is kapta, és nemsokára megjelenik a legnevesebb lapokban, hogy "Harry Stylesszel Leszámolt Csúnyán Egy Ismeretlen Lány" . Akkor igazán utálnám magam. 
  Annyira frusztrál vagyok mostanában.Napok óta tördelem magam, és rágódok ebben, hogy lehettem ennyire drasztikus. Elég lett volna, ha megmondanom ,hogy elég ebből, és ott hagyom, nem udvariaskodni próbálok azzal, hogy a pincért is megvárom. Csak gyerekesen el kellett volna tűnnöm onnan. De ehelyett egy ki tudja miben -melyet én okoztam- ott hagytam. 
  Letottyantam a meglepően ritkásan betöltött konyhában egy magas bárszékre, és az előttem álló italokkal szemeztem. Találomra egy piros pohárba tettem jeget és két tetszőleges színű üveg tartalmát össze vegyítettem. Jelen esetben egy kék üveget, melyben tiszta színű folyadék volt , és egy átlátszó, de zöld címkéset, melyben valami nem túl gusztusos, narancsos lé lötyögött. De valahogyan az illata édeskés volt, valami citrusnak a bolti leve.
Mint kiderült , sikerült egy vodka-narancsféle italt mixelnem, amit meg kell hagyni, nagyon ütős. A gyümölcsnektár és a szesz égetően csúszott végig torkomon, és gyomrom össze rántotta. Majd éreztem a gyengéd bizsergést, mely az agyamig hatolt. Ellazultam. 
  A következő italt valaki elém tette. A színe szintén valami narancsos volt, és az illata mennyien árasztotta el orrom. Valami trópusi, biztos hogy magnófélék is vannak benne. 
- De jó az illata. - jelentettem ki, kicsit mosolyogva a nagy adag szesztől az előbb. Nem néztem fel a feladóra. 
- Kóstold meg! - mondta egy rekedtes hang, mire ajkaimhoz emeltem a nedűt, ezzel egy időben felpillantottam. 
  Köhögő görcs jött rám, ahogy félre nyeltem az italt, és a folyadék a tüdőm felé szaladt. Azonnal a hátam kezdte ütögetni, és szavak mormolni, de mintha kuncogna is.
- Komolyan? Le akarsz itatni? - vágtam rá, amint vissza szált belém az élet. 
- Ez nem erős ital, amolyan "welcome-drink" . Ezzel ajánlatos indítani, mert nem tömény, és nagyon finom. Sőt, ez után 3-4 órával vezethetsz is. Bár a vodka-narancs megtoldja még egy fél nappal... - kuncogott, mire vállba ütöttem játékosan. Kiszállt belőlem a harag, amint megpillantottam az aranyos gödröcskéit, és a csibész mosolyát.
" Ezzel a Harryvel nem is találkoztam még. Tud ilyen is lenni? "
- Na! - korholtam játékosan, majd a finom italomhoz nyúltam, és most óvatosabban kortyoltam bele. Nagyon finom volt. Selymes ízű, az üde  gyümölcsöktől, és egy csipetnyi szesz van csak benne, ami szintén édes. Mangó, papaija, füge és egyéb déli gyümölcsök, melyek tökéletesen passzoltak. Talán még kókusz is? 
- Ezt minek hívják? - kérdeztem, mert ha netalántán bárba keveredek, ilyet kérni fogok! 
- A ház specialitásának! - mosolygott, majd dobott egy olyan Harry - mosolyt. Éreztem ahogy a falaim és gátaim dönti le a fiú, és a vodka, de ellenkeztem ennek a feltörő rokonszenvnek. 
- Komolyan! - vihogtam talán az alkoholtól. Mégsem fog menni talán...
- Komolyan! Ha csak nem nyújtasz be egy recept papírt, hogy ezt csinálják meg, ilyent csak nálam iszol! És nem adom meg a titkos összetevőket, szóval marad az én egyes-egyedüli személyem , akinél megtalálod! - bár alap esetben bunkónak találtam volna, most valahogyan csak aranyosnak és csintalannak tűnt. 
- Akkor többet kell , hogy idegesítselek a közeljövőben! - mondtam, majd nevettem. 
"Nem tetszik a "Részeges Hayley" énem... " - A tudatalattim felsikított, hogy utálnom kéne, és szidni, de Őt? Ő most annyira aranyos...
- Na? Még egy?- kérdezte, a kiürült poharamra pillantva. 
- Harry Styles! Te le akarsz itatni engem? - csattantam fel, de csak nevetni tudtam. Nem gondoltam komolyan. 
- Hmm... nem rossz ötlet! Ezt a Hayleyt sokkal jobban bírom, mint a hárpiás éned! - mondta, de a sértődöttség látszott rajta. 
- Én meg a játékos Harryt bírom jobban! - csattantam fel, éllel a hangomban. Végre vissza költözött belém az ellenséges lány, csak sokkal szerényebb formában... 
- Figyelj.. én... 
- Mindegy! - vágtam közbe, mert kérdéseim voltak, méghozzá rengeteg, és az alkohol megnyitotta a szócsapjaim. - Mi történt a kávé házban?Miért kellett leöntened kávéval? Miért kellett az életembe folynod újra? - bombáztam meg kérdéseim kavalkádjával, de hamar meg is bántam, mert nem kedves hangnemben mondtam ki azokat. De most tényleg nem akartam bunkó lenni, csak az alkohol kihozta belőlem a kíváncsi énem. 
- Hayley... figyelj. É-én sajnálom! Nem így terveztem az egészet. - közölte, és lesütötte a szemét. Valami volt benne, amit eddig sosem tapasztaltam. Valami gyengeség, vagy nem is tudom. 
- Akkor? Ne mond azt, hogy véletlen öntötted le a hátam! - csattantam fel. Talán csak a lendület adta az élet a hangomban.  De nem ezt akartam? Kifaggatni, és hogy utána lekopjon? Hogy ne legyek hozzá kedves?  Most úgy érzem nekem járna a pofon. 
- É-én... Megláttalak titeket Demivel a plázában, majd szétváltatok, és...és követtelek... - itt megakadt, de mire kiakadhattam volna, hogy mit képzel folytatta, talán az alkohol is lelassított -Próbáltam oda menni, és köszönni, de nem tudtam mit reagálnál, hisz utálsz! - itt olyan szomorúság csengett vissza sorai közül, hogy kedvem lett volna megölelni, és simogatni a hátát. Annyira elveszettnek tűnt. Szinte transzba ejtett. Picit oldalra hajtottam a fejem, és csillogó szemekkel néztem, miként mozog a szája, ahogy kezeivel mutogat miközben beszél, hogy mozdulnak bőre alatt az izmok. Előtörtek azok a kényszer szerű érzések, melyeket mindig is elnyomott az harag és az utálat. Bár utáltam én őt valaha is? Miért veszekedtem vele? Nem értem, az egója inkább csak vicc, nem gondolja komolyan. Egy igazi egoista ember nem tud ilyen szomorúnak lenni, sőt tettetni se tettetné , hisz túl nagy a magáról alkotott képe. - Sajnálom, é-én csak... mikor feladtam, és vettem egy kávét, hogy megiszom, egyszer csak ott voltál, és közeledtél felém. Azt hittem észre vettél, de aztán csak hely után néztél. Oda akartam menni, de nem tudtam semmit sem kitalálni, hogy mit mondjak, hisz nem akartam veszekedni. De mikor felálltam megbotlottam és már csak annyit észleltem, hogy a papírpohárt kiejtettem a kezemből, és egyenesen rád fröccsent. Én komolyan sajnálom! Elcsesztem újra mindent. - fejét lehajtva várta a reakcióm, vagy talán a káosz kitörését. Valószínűleg valami orbitális kiabálásra számított, vagy ki tudja. 
  Én megszólalni sem tudtam. Nem az alkoholtól, úgy éreztem minden hatása kiment belőlem , mikor Harry arcán aggodalom jelei tükröződtek, és szemeiben valami csillant. Nem sírni készült épp, de láttam rajta, hogy nagyon elveszett, és íriszemben kutakodni kezdett valami után. Zöld szemei sziporkáztak a buli hangulat fokozó színes fénynyalábjaiban, és haja most is tökéletesen be volt állítva. Kunkorodó tincsek álltak rendezetlen , de mégis tökéletesen beállított helyzetben. Harry illata még csak most jutott el orromig. Márkás és biztos hogy drága parfüm keveredett enyhe hajlakkal. Gondolom tincseit nemrég állíthatta be. Szantálfa és különböző friss növények illata lengte körbe, mely bódító elegyet alkotott. Annyira Harrys... Az ő világába taszított, és csak meredni tudtam a most tökéletesnek látott alakra. Keskeny csípő, mégis határozott vonalak. Fekete pólója picit feszült rajta és szegélyénél kilátszódtak a tintával készült képek. A hajó, a szív és minden egyes kis szimbólum. Majd vissza vezettem arcára a pillantásom, és elpirultam a gondolatra, talán most mértem végig először... Ha ez annak számított egyáltalán. Ajakira tévedt tekintetem, melyet már egyszer ízlelhettem. Emlékszem, hogy előtte fürdött, mert betévedtem az öltözőjébe. A mentolos fogkrém íze friss volt még, hisz akkor moshatta meg fogait. Annyira szürreális pillanat volt. És most azon kapom magam, hogy szemeibe nézve arra gondolok, vágyom azokra az ajkakra. Mint a reptérnél is... Azt hittem azzal megoldok mindent, talán vissza gondolva magamnak bebizonyítom, hogy nem kell nekem, hiába csókolom meg. De tévedtem... Tudatomban úgy él az a tény, hogy az alkohol őszintévé tesz, de magad felé is? Ha magadba vívódsz akkor is bevallasz dolgokat ? Nem tudhattam, csak egy érzésre fókuszáltam, zöld szemeibe nézve, mely egy bizonyos drágakőéhez lehetne hasonlítani árnyalatát, hogy ajkaim bizseregnek, és könyörgöm hogy csókoljon meg, magamban.
  Több perc is eltelt , míg szótlanul keveredett tekintetünk, de aztán egy másodperc alatt foszlott ez a világ is szét. Elpillantott egy másik irányba, majd nagy sóhajtással fordult meg, és kezdett lépkedni el tőlem. 
- Ne! - ocsúdtam fel a furcsa helyzethatása alól, és forró testét magam mellett szerettem volna tudni. De meglepett az ami most jött. Megfordulva dühös pillantásokkal illetett. Nem tudtam mire vélni. 
- Mégis miért ne? Várod a tökéletes pillanatot, hogy hogyan gázolhass ismét keresztül rajtam a veszekedéssel? Nem tudom mire jó ez neked, de nekem nem éri meg! El sem tudod hinni milyen pillanatokat okoztál azokkal, mikor olyan dolgokat vágtál a fejemhez, ami alaptalan hazugság volt. Sajnálom, de nekem az nem éri meg azért a közeledben lenni, hogy aztán egyszer csak kattanjon valami, és újra veszekedjünk! - vágta hozzám szavait, majd elviharzott. Szájtátva néztem utána, és arra a pontra, ahol eltűnt a tömegben. 
  Majd vissza fordultam a bárpult irányába, és magam elé bambultam , küzdve a könnyeimmel. 
"Szánalmas vagyok... Egy igazi csődtömeg, és úgy is fogok kinézni, piával a kezemben, hisztizés közben." - mondtam magamban, de aztán már nem állítottam meg cselekedeteimet. 
  Fogtam az elsőre talált két italt, és újra kevertem magamnak belőle. A vodka keveredett az édes narancsnektárral és egyszerre égette és simogatta a torkomat. A kezembe fogtam utána egy sört, ami az erősebbik fajtából volt, és megindultam a tömeg felé. De mivel felkeveredett a gyomrom a sok izzadt szagú és alkoholban úszó egyénektől, inkább elbotorkáltam onnan. Egy lépcső aljához értem, és elkezdtem felfele menni rajta. Nem voltak erre annyian, bár itt is párok csókolóztak, ami csak rontott a hangulatomon. 
  Leültem a lépcső legfelső fokára, és könnyeim szakadatlanul folyni kezdtek. Bele ittam a sörbe, és mikor az ital végig folyt a nyelőcsövemen, akkor realizáltam, és utálom a sört. Legalább is , amiben nincs gyümölcs. Roncsként néztem ki potyogó könnyeim mögül , és azon imádkoztam, hogy azonnal nyeljen el a föld.
" Utál... Utál engem.... "
  Hirtelen a hátam mögül egy fiú és egy lány ismerős egybecsengő nevetése hallatszott. Ügyet sem vetettem rájuk addig, míg mellém érve hirtelen meg nem szakadt a jókedvük, és egy tenyeret éreztem a vállamnak nyomódni. Eli guggolt le elém egy fokkal lejjebb és szemeimbe nézett. 
- Hayley! Jól vagy? - kérdezte, majd megráztam a fejem. Ekkor vettem még csak észre, hogy Louis áll közvetlen a háta mögött, és ő is engem vizslat. Felnézett rá valami tanácsért. Én csak arra tudtam gondolni, hogy ők ketten mikor egymásra néznek, annyira boldogok. Szinte látszik a levegő vibrálása, még akkor is, ha csak egy pillanatra valami kérdés miatt tekintenek a másik felé. Én sosem fogok így senkire se nézni soha.... Csak pocsékabbul éreztem magam, és lehajtott fejjel zokogni kezdtem. Kezemre a szemfestéktől elszíneződött cseppek hullottak. Louis leült mellém, és halkan, szeretet teljesen kérdezgetett. 
- Mi a baj Hay? Jól vagy? Mi bánt? - mondta, de nem feleltem. 
- Szeretnél róla beszélni? - folytatta Eleanor és megcirógatta az arcomat. 
  Vettem egy mély levegőt és elmaszatoltam a sminket az arcomon. 
- Gyűlöl engem... - hebegtem, és erősen arra fókuszáltam, hogy ne buggyanjon ki több könny ki szememből. De csak ugyan egy-egy kósza csepp előbukkant, amit kénytelen voltam elmázolni. 
- Kicsoda? - vágták egyszerre rá. Ez is csak arra emlékeztet, hogy ők mennyire egymásnak vannak teremtve én meg egy csődtömegként ülök olyan elkenődött sminkben, hogy azt hiszik egy jelmezes gótbulira jöttem. 
- Harry... - mondtam halkan, majd arcom tenyerembe temettem. 

Bocsánat.......

Sziasztok...

Öm... ez elég kínos, de akik megtekintették azt a bizonyos "Jágyzááát" című posztot, attól bocsánatot szeretnék kérni, mert véletlenül kiposztoltam a jegyzetem... és valószínűleg megismerték a következő fejezet tartalmát is...
  Nem tudom hogy voltam ilyen béna lenni... na haragudjatok... most kérhetném azt, hogy "jó, akkor tekintsük ezt semmisnek" ... na de ez nem így működik...
 Még egyszer Sorry, és nézzétek el nekem ezt a hibát.
Cserébe ma vagy holnap már posztolom is ki a fejezetet, mert épp most írjuk az LB-mel :D 

13. Fejezet

 Srááácook! Sziasztok! Én/Mi a barinőmmel szörnyen sajnáljuk hogy ennyire rendszertelenül hozzuk a fejezeteket, és hogy ennyi kihagyással... Röstellem, (nehéz 2 blogot egyszerre vezetni...) , na de, itt is van csodák csodájára egy feji, és nem ígérjük de megpróbáljuk rendszeresebben hozni és ami a legfontosabb sűrűbben, (mert az nonszensz hogy lassan havonta már csak egy jön ki.... ) Szóval ezer bocsánat, és annak a pár olvasónak aki nem adta fel , és kitartott mellettünk , jó olvasást :D (lehet kommentelni is. bár el már pofátlanság a csúcson, hogy kérem xd sorrynotsorry :* <3 luyall <3 )(zárójelben még, ezt a fejezetet egyedül én írtam :3 - Alison xd )


/Demi szemszöge/

  A telefonomon beállított ébresztő hangosa jelezte, hogy ideje felkelni. Egyből bevillant , milyen napra is ébredtem . Ma van a nagy utazás napja, ugyanis nemsokára megkezdődnek Londonban az első X-Faktoros forgatások, és ott kell lennem.
 Nyűgösen próbáltam a fáradtságot kidörzsölni a szememből, de nem sikerült. Félig álomittasan kászálódtam ki a melegséget és kényelmet nyújtó takaróm alól, majd igyekeztem formába hozni magam minél előbb. Hayley nemsokára beront a szobámba , a nagy bőröndjeivel, és már indulunk is a magángépemhez, ami elrepít arra a helyre ahol a legkevésbé és legjobban szeretnék egyszerre lenni. Ugyan is Niall Londonban lakik...
  A fürdőben tehetetlenül ácsorogtam a tükör előtt támaszkodva perceken keresztül és bámultam a siralmas tükör képem. Úgy éreztem magam, mint aki most támadt fel, vagy egész este nem is aludt. Igazság szerint nehezen is ment az álmaim világába való jutás, mivel a szőke fiú minduntalan gondolatok millióit indította el fejembe. Már épp azon agyaltam talán papírra vetem a néha már-már drámaira sikeredett gondolatokat. Az egész életem felfordult sokadjára. Talán most vagyok belül a legromosabb állapotban.
  Annyi megválaszolatlan és feleslegesen feltett kérdés nyomja és marcangolja a szívem. Itt volt ez az egész gyerek ügy, előtte a búcsú, sőt már minden egészen addig az ominózus pillanatig visszatekintve a konyhámban. Ott kezdődött a bajok és az érzelmek heves piruettje, véget nem érő kutyulódása.
  Kényszerítettem magam végül hogy legalább a csapot megnyissam és kezem aládugva a hideg folyamnak, egy kicsit kizökkentsem magam a napok óta tartó gondolat meneteiből. Idegtépő tud lenni, hogy hiba akarsz koncentrálni, vagy tenni a dolgod, folyton folyvást félbeszakadsz, mert az agyad zsibongása magába szippant.
  Az arcom is benedvesítettem a az egyre langyossá váló vízzel,  majd úgy döntöttem, egy macskamosdás nem lesz elég erre napra. Gyorsan ledobva magamról a felesleges textilt , és beálltam a zuhany alá. Véletlenül sem tekertem a vizet a forró irányba a kelleténél jobban, mert általában a meleg ellazít és ismét arra kényszerít hogy elmélkedjek az életemen és a fordulatain.
  De hiába minden terv arról, hogy egy gyors hideg zuhannyal elkezdjem a lendületesre tervezett napot, a víz forróbbá lett, és a gondolatok egyre jobban kúsztak be az agytekervényeim közé.
Nagy sóhajtással vetettem véget a hosszúra nyúlt "frissítő" fürdésnek, és kipirult bőrömről gyorsan feláztattam a vízcseppeket.
  A szekrényemben matattam olyan ruhák után ami kényelmes, praktikus de hordható az utcán is. Sajnos a sztárságnak megvannak az árnyoldalai. Nézz ki csak egyszer hülyén egy fotón, már is a világ rajtad röhög, a menedzsment már is csesztet és a feje tetejére áll már is minden körülötted.
  Egyszer csak nagy ijedségemre kivágódott a szobám ajtaja és egy jókedvű Hayley csörtetett be hozzám, és egyenesen a bevetetten ágyamra  dobta magát.
- Neked is szép jó reggelt Demi kisasszony!
- Szia Hay! - válaszoltam semleges hangnemmel. Igyekeztem minél jobban leplezni a fáradtságom és kedvetlenségem.
-Tán nem elaludt a kishölgy?? - kuncogott, majd körül nézett a szobában és egy futó gondolat átsuhant a fején. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy még csak el sem kezdtél pakolni?- eset le az álla. - És én ezért keltem hajnalok hajnalán hogy időben itt legyek? sőt korábban is jöttem! - tettetett áll haragot, majd amint észre hogy nem díjazom a poénjait, aggódóba ment át a tekintete. - Minden rendben csajszi? - kelt fel, majd oda lépkedett hozzám.
- Nem... Nem igazán... Tudod most épp Londonba megyünk és... Ott lesz Niall is, én meg egyszerűen.. csak szétszakad belülről már az agyam annyira zsong! Napok óta! Szerintem megőrültem! Vagy ha most nem, majd hamarosan! -panaszoltam el neki, azt ami már egy jó ideje nyomja a lelkem, de nem mondtam mégsem el. Talán azt hittem ez elmúlik... De tévednem kellett.
- O-ott lesz Niall? - lepődött meg a kijelentésemen.
- Igen, miért?
- Ja, gondolom átutazóban vagy ilyesmi...
- Micsoda? - ezen mosolyognom kellett. - Dehogy is! Ott él! Tudod! A One Direction az egy brit banda! Nem tudtad? - fordult a kuncogásom nevetésbe.
- Én.. é-én nem tudtam... Tudod már 20 éves vagyok, és nem rajtuk nőttem fel...
- Ez azért elég érdekes, ez alap dolog. De ha már itt tartunk hogy nem tudod, Harryvel nem beszélgettetek róla? - kérdeztem meg, de azonnal meg is bántam, amint kimondtam, mert arca fájdalmas kifejezésbe torzult- Ne haragudj, meg is feledkeztem .. szóval arról... - utaltam immár finomabban a köztük történtre.
- Nem... De most komolyan Londonban élnek? - hangja továbbra is kétségbe esett volt.
- Igen, de figyelj! London egy több milliós város! Most mérlegeld, hogy mennyi esélyed van pont vele össze futni, ha nem veszel részt egy rendezvényükön sem, csak vásárolgatsz vagy várost nézel? Szinte semmi! - nyugtatgattam meg. Látszólag sikerült is, de már is láttam az arcán egy újabb kérdéses problémát. Hát igen, ez Hayley. Nem is ő lenne ha nem komplikálná túl.
- De te pár hónap után vissza jössz Los Angelesbe! És én? Én Londonban élek! - nyavajgott.
- Figyelj... Több ezer Directioner él Londonban, és életükben nem találkoznak velük, te meg még igyekszel is elkerülni. Nem kell hozzá szerencse, hogy soha ne is lássad Harryt! Egyébként is, az év nagy részében folyamatosan mindenhol vannak, csak nem Londonban! Még kevesebb a veszély! Most már érted? Nem kell ezen aggódnod Hay! Csak gondolkodj logikusan! - ismételtem el az érveim újra, de már türelmetlenebbül. De persze most is csak bonyolítja tovább. Érzem hogy ennek nem lesz vége...
- Tudod néha az élet hiába épül fel logikus dolgokból, történnek értelmetlen dolgok. Mint például az ami Harry és köztem zajlott. Én nem tudom megmagyarázni miért és hogyan történt. Annyit tudom hogy elvette az eszem. De miért pont ő? A világ legtahóbb embere? - siránkozott továbbra is. Ezen a ponton lett elegem az önsajnálatból.
- Figyelj, arra nem is gondolsz, hogy én meg egy világhírű műsorban fogok szerepelni, ahová biztosan meg fogják hívni a fiúkat? Elkerülhetetlen hogy találkozzam velük. Sőt az is esélyes hogy egy műsorba meghívnak minket a bandával és kínosabbnál kínosabb dolgokkal faggatnak minket! És te nyavalyogsz egy egyszerű emberként, hogy félsz , mert össze fogsz találkozni egy emberrel aki különben kibaszottul bír téged? - pattant el az agyam , és észre se vettem, hogy kiabálok. Csak a megszeppent szemeivel találkoztam másodpercekkel később össze, mikor elkezdtem lehiggadni. - Oh... ne haragudj... én nem..
-  Bír engem? Harry bír engem? - ismételgette a szavakat, mintha csak nem tudná mit jelentenek. Maga elé bámult üveges tekintettel, és látszólag nem volt jelen a szobában.
- Hay... Hayley.. HAYLEY FIGYELSZ? - húzogattam a tenyerem az arca előtt, hogy kizökkentsem ebből az ijesztő állapotból.
- I-igen? Tessék? - válaszolta késleltetve zavarodottan.
- Minden rendben? Egyébként miért lep meg? Ez nem nyilván való? Én azt hittem azért vitázol vele , mert tisztában vagy ezzel...
- Te komolyan mondod, hogy kedvel? - meredt ismét a szoba egy pontjára.
- Nem tudom biztosan, de ahogy egymásra, kölcsönösen néha tudtatok nézni, mikor nem kiabáltatok, az elárult már pár dolgot rólatok. - mosolyogtam amint felidéztem azokat a ritka , csöndes pillanatokat. De erről is csak Niall jutott az eszembe, és vissza tért a szorítás, ami a könnyeket eredményezik. De egyenlőre vissza tudom fojtani.
- Azt mondod? - lepődött meg, mintha valami csak úgy benyögtem volna.
- Igen!
- A-akkor azt hiszem nem akarom elkerülni... - mosolyodott el félénken. Ilyennek sem láthatja Hayleyt az ember sokszor.
 Mindig egy életvidám és hangos személyiség volt. Ritka pillanat mikor ilyen csöndes mosolygással nyilvánul meg. Aranyos volt, amint szinte kiült az arcára, hogy valahol messze járnak a gondolatai. Inkább elkezdtem pakolni, hogy minél előbb készen legyünk. Bár a magángép megvár, ha ki van tűzve egy időpont, akkor azért illik időben ott lenni.

  Amint a segéd bepakolta azt a temérdek mennyiségű cuccot, amit nagy nehezen elcipeltünk kocsival idáig, már izgatottan vártuk , hogy elinduljunk a felhők felett egyenesen a világ túlsó felére.
  Azon viccelődtünk Hay-jel, hogy milyen szitok gondolatok szállhattak át az agyán annak a fickónak aki bepakolta az utazótáskáinkat a repülő rakodó részére. Fejenként is rengeteg volt, egybeömlesztve egy egész hegynyi. Ráadásul Hayley az összes ruháját, és minden más cuccát is hozta, hisz csak pár hónapra jött, hogy segítsen feldolgozni az apám halálát. Elvileg nem is maradt volna pár hétnél tovább, de amint megbetegedett apu, azt mondta hogy akkor több időre jön. Bár arra nem gondolt volna, hogy egészen az X-Faktor utáni hetekben, sőt egészen addig marad míg én nekem is Londonba kell repülnöm.
  Szerencsére Hay Londoni, ott töltötte a gyerekkorát is, és ha nem is minden centiméterét ismeri, de jól tud tájékozódni. Nem mellesleg én csak autó balesetet okoznák, ha én vezetnék, hisz ott még ez is más...
 - Szerinted milyen lesz London? Te tapasztaltabb vagy. Már jártam ott néhányszor, de nem ennyi ideig. Milyen ott lenni? Milyenek az emberek? Könnyen befogadják az idegeneket? -zúdítottam hirtelen szegény lányra egy egész kérdés zuhatagot.
- Oh.. csak csigavér!  Nos , London eléggé esős lesz, többnyire mindig borús és szürke minden. Ebből adódik, hogy az átlag emberek kicsit zsémbesek tudnak olykor lenni. Nos, azt nem tudom hogy a turistákkal, vagy külföldiekkel hogy foglalkoznak, mert én nem igazán ismertem előtted nagyon ,más országból valókat, de ezzel nem kell törődnöd, mivel sztár vagy. De hé! Neked semmin sem kell aggódnod, hisz a nagy Demi Lovato mindent megkap, mivel egy világ híresség! - nevetett a végén, mire bele gondoltam, hogy talán igaza van.- Kivéve, ha egy jó nagy eső után úgy döntesz, hogy sétálsz, mert akkor ha jön egy taxi melletted, az biztosan lefröcsköl! - folytatta a poénkodást, mire nekem is egy vigyor kúszott az ajkaimra.
- Oh. Szóval te most sárosan akarsz látni? - folytattam a poénkodást , és áll sértődöttséget tettetem.
- Bizony ám! Remélem jó nagy esők lesznek Londonban! - gonoszkodott, mire hozzá vágtam egy kispárnát, ami nem tudom hogy került a kezembe. Talán a repülőn maradt , mikor körbe jártam Amerikát a turném keretein belül.
  Ő sem volt tétlen, Rögtön az első puha takaróval, amit behozott, mert eredetileg aludni akart, rám dobta, ezzel ideiglenesen megbénítva a támadási lehetőségeim. Mire azonban kikászálódtam az anyag alól, már sehol sem találtam a lányt.
- Hé! Ez nem vicces Hay! Gyere elő! Ne legyél már ilyen gyerekes! - nevettem, majd az ülések között kezdtem szlalomozni, keresve őt. Hallottam halk kuncogást a széksorok végéből, de nem árultam el, hogy lebukott. Csak tovább szólongattam, mintha mit sem tudnák arról, hogy hol is van. - Hayley! Gyere elő!
  Amint a sorok végére értem, hirtelen kiugrott egy csomó párnával, ronggyal és egyéb puha dologgal a kezében, és egy nagy csatát kezdeményezett .
Kifulladtunk hamar, aminek a következménye az lett, hogy a hangos zajok miatt felénk közeledő biztonsági ember két kivörösödött fejű lányt talált elterülve a székek között.
Megcsóválva a fejét , mosolyogva nyugtázta, hogy semmi sem történt , a mi ökörködésünkön kívül.
- Hayley, már milyen rég nevettem ennyit, mint most! Többször kéne kiruccannunk együtt! - mondtam kuncogva, majd feltápászkodtam a földről.
- Igen! Ezzel én is egyet értek! - helyeselt majd hasonló kép tett mint én. - De te sokszor túlságosan is elfoglaltak a napjaid! Hisz papám , te egy világsztár vagy!  -kuncogta el a végét.
- De sokszor cserélnék , az átlag emberekkel ! - sóhajtottam fel, majd elkezdtem feltápászkodni a földről. - Mivel üssük el még azt a rengeteg időt, míg oda érünk? Vagy aludjunk? Mert az út tényleg nagyon hosszú!- kérdeztem a lánytól, mire csóválta a fejét, és elvigyorodott.
- Persze, az egyetlen időt, mikor végre van egy pár óránk eltölteni együtt, békében, alvásra pazarolnád? Azt tudsz a stresszes napjaid között is! -  bohókásan hozzám vágott egy keze ügyébe kerülő párnát, mire újra kitört a repülőgépen a háború.
   Az út végére az összes elképzelhető játékot, amit meg lehetett csinálni gépen, véghez vittük. Hoztunk társast, interaktív ketyerékkel, és egyéb különleges szabályokkal, egymás ruháiból válogatva a lehető leghülyébb összeállításban vonultunk végig a széksorok között, mint egy kifutón, sőt még gyerekeket meghazudtolva fogócskázni is képesek voltunk a szűk helyen. Úgy érzem most szabadultam fel igazán. Újra kiszakadtam a nehéz, sok idegességgel és egyéb káros fejtöréssel járó világból, pár  órára, és gyerek lehettem újra.De minden pillanatnak, így ennek is véget kellet érnie. A kedves légiutas kísérő szólt, hogy 10 perc és landolunk Londonban. Egyből ideges lettem, és minden stresszt éreztem vissza szivárogni az ereimbe.

/Niall szemszöge/

A kanapén kelletlenül nyomkodtam a távirányító gombjait, zongorázva a csatornák között. Már itthon vagyok egy ideje, de még semmit sem csináltam jóformán. Ki se mozdultam itthonról mióta a repülőtérről a nagy fekete limuzin haza szállított. Itt tespedek a Direction házban, a televízió képernyője előtt, és rendelt ételekkel tömöm magamat. Valahogyan szörnyű bűntudattal sújtott most meg az ég.
  Bár az már bizonyos, hogy Demi végül mégsem lett állapotos, még is, kitörölhetetlenül az agyamba égett minden mozzanata az estének. Végre igazán boldognak érzetem magam, még ha az alkohol igen csak labilissá tette a biztos egyensúlyozásom a talajon.
  Minden ami csak a boldogságom jelenti, a fiúkon kívül, az arra az estére a kezeim között tarthattam. Rájöttem igazán azon a fülledt és forró éjjelen mi is kell nekem, egyúttal mit nem érhetek el sohasem. Úgy érzem, mintha egy tengeren hánykolódnék és az életmentő öv ott úszkálna éppen egy karhossznyira, de amint felé nyújtom a kezem a víz arrébb sodorja. Sosem fogom elérni...
  Miért büntet ezzel a sors? Mit követtem el? Az életnek azzal kel eltelnie, hogy a céljainkat teljesítjük, és a hátunk mögött egy élettel, visszatekintve majd mosolygunk a hibáinkon, azokon a bukkanókon ami akkor egy helynek tűnt, és azt hittük sosem másszuk meg. A kapuból egy pillantás még a múltra, végül boldogan, a feladatunk teljesítve lépünk át az örök nyugalomba. De én? Valahogyan úgy érzem kitolt velem az a bizonyos vaskéz, melyet sorsnak hívnak. Egy olyan falat állított elém, melyet kikerülni nem tudok, átmászni pedig lehetetlen.
  Őt és engem... egy óceán ,ezernyi dühös ember, és a mindent felégető, kibelező és pusztító média választ el. Sosem kaphatjuk meg egymást. Bár nem kétséges, hogy meg sem érdemlem. Úgy kellet volna lennie, ahogy az megírták. Még is megpróbáljuk, élünk titokban és végül kiderül, majd a menedzsment megpróbál szétválasztani, végül a távolság és a sok gyűlölködőtől kapott üzenetek meg elfeledtetik velünk. De így ... megpróbáltam kikerülni a fájdalmat, de nem hogy sikeresen túl lennék rajta, most egyenesen ebbe fuldoklom. Azt szerettem volna, ha neki a legjobb lenne. Remélem ez így is van, de tudom hogy semmi sem mehet a mesében megírtakhoz hasonlóan. Akkora fájdalmat okoztam neki, amekkorát csak ember okozhat. Úgy érezte- velem együtt-  hogy ott áll már a boldogság kapujánál, már csak a reggel egy Aspyrin és egy jó nevetés hiányzik, és egymás karaiban leszünk örökre. De egy hirtelen felindulásból megalkotott terv , "talán így jobb lesz mindkettőnknek" címmel, a lehető legrosszabbul sült el.
  És itt ülök még mindig sajnálva magamat, vagy a többieknek panaszkodva, mennyire is elszúrtam és hogy hiányzik. Ő persze utál, mert miért ne tenné? Okoztam neki már elég fejtörést azzal, hogy rohangálnia kellett elég kínos dolgokkal még az orvoshoz is.
  Egy silány minőségű adón ragadtam meg végül ahol mi mást adtak volna , mint sztár híreket? Türelmesen hallgattam végig ahogy Lady Gaga ismét milyen botrányt kanyarított maga köré, vagy hogy miként vadult be Miley Cyrus.  Sőt rólunk is volt hír, hogy esedékes e egy újabb X-Factoros fellépés a következő műsorban. Megmosolyogtam magam, mint midig. Annyira furcsa volt vissza nézni magamat egy videóban. Mindig felmerül a kérdés, "Komolyan így néztem ki?" "Milyen furcsa a hangom. Tényleg ilyen lenne? " " Jézusom ,hogy tudtam ennyire bazsi fejet vágni?"
  Kuncognom kellett magamon, míg nem felszólalt egy túlságosan is fájdalmasan csengő név.
"Eldőlt végre, az utolsó pillanatban, hogy ki is lesz az a sztár, aki az üres mentorszéket ez évben betölti a Britt X-Faktorban. Demi  Lovato, a híres pop és film csillag most mentori tehetségeit is villogtathatja, majd a műsorban , társa mellet, akik...."
Kimerevítettem a képernyőt, pont mikor a képét mutatták, és azt néztem addig pislogás nélkül, míg a szemem be nem párásodott. Úgy vettem észre a többi srác is  megállt ültő helyében, és lesték a tévét.
"Miért nem szól legalább ide?" - tettem fel magamban a kérdést. De hamar jött is rá, az agyam saját lekorholása - "Miért is szólt volna. Már barátok sem lehettek sohasem... Ezt elszúrtad!"

12. Fejezet

Sziasztok! Ne haragudjatook, hogy ennyiszer kimaradozunk a fejezetekkel a barátnőmmel, de anniyra nehéz fb-keresztül írni :O (mert ott írjuk kb az összes fejit :O ) Most sikerült össze ülnünk, és írni egyet :D Puszi, és a kitartó olvasóknak jó olvasást :D (és ne haragudjatok, az előbb páran láthatták, hogy kikerült egy rövid rész de nem volt rendesen megszerkesztve, egy jókora darab ki is lett hagyva, szóval itt a feji egészbe xdd awkward, sorry :* )


 /Demi szemszöge/

Hayleyék után siettem, de nem sikerült beérnem őket. Mikor viszont közel kerültem hozzájuk hirtelen megtorpantam, mivel azt láttam, hogy a barátnőm éppen megcsókolja Harryt.
 "Ez nem lehet! Miért nem mondta el? Ezek szerint mégis van valami köztük."-gondolkoztam el kettőjükön, majd mikor Hayley elrohant Harrytől utána mentem. Mikor kiértünk a kocsihoz kérdőre vontam a lányt, aki még mindig el volt pirulva. Valószínűleg nem tudta, hogy láttam a kis jelenetüket.
-Biztos vagy benne, hogy nem érzel semmit Harry iránt?-tértem hamar a tárgyra.
 -Most meg miért jössz megint ezzel?-kérdezte idegesen.
 -Hát...pedig én láttam amit láttam...-mondtam sejtelmesen.
 -Oh...-mondta szomorúsággal a hangjában.
-Az csak véletlen volt..én nem tudtam, hogy mit csinálok...-próbált mentegetőzni, de ezesetben nem hagytam magam meggyőzni.
-Hay! Miért van az, hogy még magadnak sem mered bevallani?
 -Jó, győztél...-sóhajtott egy nagyot.
-Mert félek, hogy kihasználna, mint ahogy más lányokat...Demi én már annyi emberben csalódtam. Nem tudnám elviselni ha újra összetörnék a szívemet. Én csak úgy teszek mintha minden leperegne rólam, de valójában nem vagyok olyan erős. - mondta, miközben egy könnycsepp folyt végig az arcán, amit a lehető leghamarabb letörölt az arcáról. Még sosem láttam őt ilyennek. Mintha nem is ő lenne.


/Hayley szemszöge/

 Egész úton feszengve ültem Demi mellett a kocsiban. Nagy kő esett le a szívemről azzal, hogy elmondtam Deminek azt, ami már régóta rágódom magamban. Azonban még mindig rossz érzés kerít hatalmába, ha arra gondolok, hogyan váltunk el és milyen volt a kapcsolatunk amíg itt volt. Annyi megválaszolatlan kérdés suhan át az agyamon, hogy már én sem tudom követni.
 -Hayley, ne gy fogd fel ezt az egészet!-fordult felén Demi mikor leparkolt a háza előtt. -Hogyan?...
-Te előre bebeszéled magadnak, hogy meg fog csalni, amikor még össze sem jöttetek! Honnan tudod, ha egy esélyt sem adsz neki?-kérdezte értetlenül.
-Jó ha elővigyázatos az ilyenekkel az ember.-érveltem.
- Mi van ha csak egy trófea lennék neki, ami jó neki egy éjszaka erejéig, aztán viszlát?-kérdeztem, de a mondat végére rájöttem, hogy nem volt túl jó ötlet. Egy pillanatra elgondolkodott, majd válaszolt.
 -Akkor másnap reggel felkelsz mellette és a közönyös viselkedése minden reményedet lerombolja. Aztán összeveszel vele, bizonygatod neki, magadnak és mindenkinek, hogy gyűlölöd, de igazából nem haragszol rá. Egyszerűen nem tudsz. Nem tudsz, mert mindegy mint csinál, te szereted.-mondta a távolba meredve. Annyi fájdalom bújkált a hangjában, hogy szerintem egy hajszál választotta el attól, hogy sírva fakadjon. Egyértelmű volt, hogy Niallre gondol.

****

 Tartottuk magunkat a fogadalmunkhoz, miszerint a mai napot a buli kipihenésére szánjuk. Hirtelen egy csengetést hallottunk. Fogalmunk sem volt, hogy ki lehetett, mert nem vártunk senkit. -Majd én.-mondtam, majd beengedtem a "titokzatos idegent". Legnagyobb meglepetésünkre George, Demi menedzsere állt az ajtóban, és miután kinyitottam neki, azonnal betörtetett a nappaliba.
 -Sziasztok! Bocsi, hogy nem szóltam, hogy jövök, de egy nagyon fontos hírem van! Oh, meghalt valaki, hogy ilyen hangulatban vagytok? Demi nem is vagy kíváncsi rá? -Jó, mond már!-sürgette meg unottan Demi a George-ot.
-Az előbb hívtak Londonból. Az X-faktor pár héten belül indul náluk, és az egyik mentor visszalépett. És Demihez ragaszkodnak. Azt mondják vagy ő, vagy nem lesz megtartva. Na mit szólsz?-kérdezte izgatottan.
-Mit szóljak?-kérdezte unottan.
 -Ne szólj semmit, csak fogadd el az ajánlatot! Hétvégén már indulhatnál is! Most gondolj bele! Hatalmas népszerűségre tehetnénk szert és...-nem fejezte be a mondatot, mivel Demi hirtelen elrohant, és ahogy láttam a mosdó felé vette az irányt.
 -Csak másnapos.-mondtam, majd elküldtem George-ot azzal, hogy Demi át fogja gondolni a dolgot. Ezután felmentem megnézni a barátnőmet. A mosdónak támaszkodva állt, és meredve bámulta a tükörképét. Úgy, tűnt mintha erősen gondolkodna valamin. -Jobban vagy már?-kérdeztem, becsukva magam után az ajtót.
 -Igen, csak hirtelen rosszul lettem. Nem tudom, mi van velem. Talán még mindig a másnaposság.
-Elfogadod a londoni ajánlatot?-érdeklődtem.
-Viccelsz? Pont Nialltől szeretnék távol maradni. Miért mennék pont oda?
 -Demi ez csak kifogás! London elég nagyváros ahhoz, hogy soha ne fuss vele össze még véletlenül se, ha nem akarsz. Tudom, hogy szeretnéd elvállalni! Körbevezetnélek a városban....tényleg még nem is látogattál meg mióta Londonba költöztem! Jó buli lesz! A munka amugy is legalább eltereli a figyelmed.-érveltem azt hiszem elég jól.
 -Na jó, meggyőztél. Talán tényleg jót tenne egy kis környezetváltozás.
- Uh basszus! - kiáltotta fel Demi, és rohant újra a WC csészéhez.
Segítettem neki felfogni a haját. Eléggé siralmasan festett ott. Kicsit furcsáétami is, hisz az én másnaposságom már majdnem teljesen elmúlt, és igazából csak a fejem fáj kicsit.
- Demi, van egy teóriám, ami kicsit furcsán hangzik... De előbb lehet egy kérdésem?
- Igen? - válaszolta ismét a csaphoz lépve.
- Biztosan izé...  szóval védekeztetek?
- Én... nem emlékszem... - meredt a tükörképére, és erősen elgondolkodott valamin.
- Én nem hiszem hogy ez még a másnaposság lenne Demi...Mi van ha... - hagytam nyitva a kérdést, mrt még én sem mertem kimondani.
- Terhes? - képedte el, és hihetlen arcikfejezéssel forudlt felém. - Már hogy lennék? Hisz mi... De az lehetetlen.
- Már miért lenne? Ha nem tettetek semmit részegen ellene, hogy ... szóval érted? - sütöttem le a szemem, és akaratlanul is eszembe jutott, hogy Harryvel és velem is megtörténhetett volna ugyan ez, ha én nem hagyom faképnél.
- Szerinted lehetséges? - kérdezte kétségbeesetten.
- Hát egészséges és érett nő vagy, bár nem agyilag csak testileg! Basszus Demi, hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? - korholltam le.
- De még nem biztos... Menjünk és vegyünk egy... én ezt nem hiszem el, hogy kimondom... tehességi tesztet. - szürnyörnyűködött el a hangosan kimondott szavain.
- Hát... menjünk...
Elindultunk a lépcsőn lefelé, de nagyon bizonytalannak tűnt.
Már majdnem kiértünk a lakásból mikor Demi megtorpant az ajtónál .
- Te.. nekem nem kéne menni! Mekkora botrány lenne, ha lekapnának amint megyek ki a gyógyszertárból. Aztán menne a találgatás, hogy mit vehettem, és nem nyúlnának mellé, ha az újságba olvasnám vissza, hogy "Demi Lovato terhességi tesztet vásárolt!" És akkor a Diallt már nem vakarom soha sem le magamról.
Van benne valami amit mond, de nem szívesen állítok oda csak úgy egy gyógyszertárba, főleg ha sokan vannak, hogy "Egy terhességi tesztet legyen szíves" . De muszáj lesz, mert más nincs aki velem jöjjön. Hisz távolabbi barátokat nem kérhetek meg rá, mert azt nem mondom, hogy magamnak veszem, Demit meg szintén nem mondhatom, mert abból csak újabb botrány lenne.
- Oké... De ha megbámulnak én teszem fel az eBayre a teszted! - viccelődtem, mire egy halvány mosolyt sikerült a szájára csalnom. - Na légy jó. - És ezzel kiléptem az ajtón.

A bolt előtt álltam meg közvetlenül a kocsival. Direkt nem Demiével jöttem, nehogy felismerjék.
Belépve a helységbe a tisztítószer és a desztilált víz szaga azonnal megcsapta az orrom. Fintorogva álltam a végtelennek tűnő sor végére.
Nagyon lassan haladtak az emberek, de nem ez volt a legnagyobb probléma . Az emberek mögöttem csak gyűltek, így kínosabb lesz mint gondoltam...
"Oké Hay! Csak oda mész, halkan kérsz egy tesztet, és eljössz! Ennyi!"
A sor egyre fogyott, mögöttem meg gyűlt a tömeg. Majd egyszer csak kilépett előlem az utolsó ember is.
- J-jó napot. - köszöntem bátortalanul.
- Jó napot! - köszönt ő is, és kérdően nézett felém. Halgattam egy ideig, mire egy kívülről nyugodt álcával sürgetett. - Mit szeretne.
- Kettő terhessége tesztet szeretnék. - mondtam olyna halkan hogy szerintem csak én hallotam meg. Reménykedtem, hogy az eladó is, és nem kell megismétlenem. De úgy tűnt a szerencse nem velem van.
- Tessék? Megismételné kérem?
- Egy, azaz kettő tesztet szeretnék.
- Egy mit?
- TERHESSÉGI TESZET AZ ISTENÉRT! - emeltem fel a hangerőt, mire a mögöttem álló emberek elhalkutak.
"Basszus!" ordítottam magamban a szerencsétlen helyzetemben. KÍnosan vártam ki az időt, míg a nő a kért dolgokkal vissza tér. Mikor újra a pulthoz lépet arca szinte melegséget sugárzott. Tudtam hogy mire gonolhatott.
- Tessék kisasszony, valamiben még segíthetek? - nyújtotta át a kék csomagolású tárgyakat, rajtuk hatalmas betűkkel, hogy mi is az.
- Egy táskát nekik? - mondtam elpirulva. Annyira pátyolgatóan nézett rám...
- Természetesen! És egyébként gratulálok! - mosolygott.
Átnyújtottam a pénzt és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem miután a visszajárót eltettem. A sorból is kedves pillantásokat kaptam.
"Jujj... Ilyet többet ne..." -léptem ki a boltból, és igyekeztem a pár métert a kocsiig futva megtettni.
Már gyorsabban telt a visszaút, mint a gyógyszertár felé.
Berontottam a lakásba , és Demit szólogattam .
- Demi! Megjöttem! És itt a ... Demi? Mi a baj? - vettem észre, hogy a kanapén a fejét támasztva zokog. - Hey Demi! - futottam oda hozzá, ledobva a hozományom az asztalra.
- Mi lesz ha kiderül hogy gyereket várok Hay? Mi lesz a karieremmel? És Nialléval? Elcsesztem mindent! - zokogott.
-Figyelj! Most meg kell nyugodnod! Meghoztam a teszteket, és szépen bemész a mosdóban. Gyere! - kapartam fel a barátnőm a kanapéról, és a fürdőszobába vezettem.
Az ajtón kívül megálltam, míg ő bement.
- Hay! Miért kettő van? - kérdezte egy kis idő elteltével, miután a zacskóvól kivette a tárgyakat.
- Biztos ami biztos! - válaszoltam.
Ismét egy kis idő tellt el, és egy vidám hangot hallottam meg hirtelen a fürdőszobából!
- Hayley! Hayley! Negatív lett! Az első negatív lett! - nyitotta ki mellé az ajtót és mutogatta felém a tesztet. Egy csíkot mutatott.
- És a másik?
- Az minek?
- Hát, bizonyosodjunk meg róla, hogy biztos!
- Oké... - És ezzel vissza ment a helységbe.
- Hay... - láttam meg az ajtó mögött a falfehér képét, majd a kezében tartott tesztet. Két csíkot mutatott .
- Ez.. ez hogy lehet? - kérdeztem döbbenetn.
Megrázta a fejét, majd magatehetetlenül ült le a fürdőszoba padlójára.
Nem akartam elhinni, hogy az hogy lehet, hogy eltérő eredményt mutatnak a teszek. A terhesség nem lehet kétes! Vagy van vagy nincs baba!
Mellé helyezkedtem, és nyugtatólag átkaroltam, de nem mentem sokra vele. Ugyanúgy hullottak a szemeiből a könnyek.
- Figyelj... Nem bízhatjuk a véletrenre, hogy még most sem tudjuk, és bízunk benne hogy az első teszt mond igazat! El kell menni...
- NEM! Nem megyek orvoshoz! Megbízhatatlanok! Mi van, ha annyit fizet neki egy riporter vagy egy bulvárlap vezetője, hogy kiadja az igazat? - aggodalmaskodott.
- Tudsz annyit fizetni, hogy nehezen szárnyalják fellül . Meg van oldva!
- Én... Hay, most mi lesz? - borult a vállamra.
- Bemegyünk a kórházba! Gyere. - simogattam meg a zokogástól rázkódó vállát, és feláltunk a hideg csempéről.

/Harry szemszöge/

A repülő lassan egy halk morgó szerű hangot adva indul el a kifutópályáról. A srácok úgy hallom egész jól elvannak, mert már a repülőúton szokássá vált böfögőversenyt el is kezdték. Természetesen Louis már is nyerésre áll.
 - Hey Harry! gyere mert elfogy a sör, és te nem tudsz álböfögni!- kiabálta megtámaszkodva a mellet elhelyezkedő ülésen az említett személy.
 - Most kihagyom Lou... - próbáltam lekoptatni , de válaszomra inkább furcsán nézett.
- Én nem értelek titeket... - vakargatta meg a kócos haját, majd elgondolkodott.
- Mit csináltatok magatokkal? Betegek vagytok?
 - Kik?
 - Te és Niall! Mikor hívtam, mogorván lekoptatott, mikor kérdeztem szépen és illedelmesen hogy jön e... -biggyesztette le a száját poénból, de most nem volt kedvem
 - Na, szerintem az nem volt szép és illedelmes. Ismerlek! - válaszoltam, de talán lehet hogy bunkóra sikerült egy kicsit.
- Oké haver... én nem tudom mi a franc bajotok van... Te lemondod?
- Nem igazán akarom... - Hát oké, én megpróbáltam. -ezzel el is ment. Én sem nagyon tudom, hogy miért viselte meg az a Nőszemély annyira az életem. Csupán az egészet tetőtől talpig felforgatta és berágta magát az agyam mélyére, visszavonhatatlanul. Nem tudom az utolsó képkockákat kiverni a fejemből semmilyen módon sem. Ott ég a könnyekkel teli ábrázata a szemeim előtt, és minden egyes pillanatban pofon vágnám magam, amikor eszembe jut, hogy ezt én műveltem vele. Pedig ki akartam vele békülni , csak megmondani , hogy hülye voltam, és sajnálom, de már nem lehet. Ő valahol örökre meggyűlölve él Amerikában, és valószínűleg engem tárgyalnak ki.
 "Akárki gyűlölhet, csak Ő ne... Csak Ő, pont Ő ne... "
hMár épp, egy kósza könnycsepp fúrta rakoncátlanul magát a szemembe, és kitörni vágyott, mikor egy szőke hajkorona tűnt fel egyenlőre még a székek takarásában, majd leűlt mellém. egy ideig csendbe burkolózva üldögéltünk, de sejtettem, hogy beszélni szeretne, amihez most semmi kedvem sincsen. Igazság szerint egyedül ahhoz lenne kedvem, hogy amint a gép eléri a maximális magasságot, és kiugorjak belőle.
- Öm... szóval ezt elcsesztük... - kezdte hirtelenséggel Niall,megtörve a közöttünk húzódócsendet, melynek jobban örültem volna, ha inkább megmarad. Félreértés ne essék, bírom Louist is meg a kis írt is, de most nincs kedvem társalogni. Nagyot sóhajtok, majd még is válaszolok.
- Micsodát? - igazság szerint nem is tudom mire értette.
- Hát te Hayleyvel és meg Demivel a dolgot... - amint kimondta Demi nevét nagyon elszontyolodottnak tűnt. Vagy a helyes kifejezés rá az hogy még jobban annak tűnt. És velem is ez volt a helyzet a másik lány hallatán.
- Igen... De tulajdon képen mi is történt köztetek, mert nem egészen értem...
- Hát tudod este nagyon lerészegedtünk, és aztán... mikor beraktak a többiek minket a taxiba és mindkettőn pontos címét bediktálták mi valahogyan úgy intéztük, hogy a lakásán kössünk ki. És aztán... Érted ... - itt egy szünetet hagyott, én csak bólintással feleltem.  - És aztán reggel lett... és békésen felkeltünk. Azt hittem annál jobb reggelem nem is lehetett volna, míg eszembe jutottak dolgok... - a fiú hangja megremegett, és elhalkult. Rossz volt a mindig életvidám szőkeségre így nézni.
- Mik? - Hát ez mondani kell? Az első tény, hogy van egy irdatlan méretű óceán közöttünk. Aztán a sok rajongó és paparazzi. Az egész média már így is meg van őrülve , rá vannak valamilyen diall shipperek akadva , hogy járunk, pedig közöttünk fel sem merült, a másik tábor, aki meg ellenzi folyamatosan halállal fenyegető üzeneteket küldözget Deminek, és erre a sok feszültsége az rá jön, hogy megnehezíti a búcsút az is, hogy reggel a szemébe kellett hazudom azt hogy az estére nem emlékszem, egy hiba volt az egész, amit részegen elkövettünk!


Niall zilálva fújta ki a levegőt. Mikor körül néztünk a többi srác minket nézett, eléggé furcsán, majd vállt rántva tovább koncentráltak arra mait csináltak.
- Haver, rendesen ki vagy bukva... - mondtam lágy hangon , hogy véletlenül se guruljon be újra.
 - Hát... Igen. De azért jöttem ide hozzád, hogy egymáson segítsünk. Vagy mi... Végül is talán jobban megértesz, mint az a három jómadár aki ki se lát a gondtalan szerelemből... - válaszolt sóhajtva, majd tekintetét az abl mellet elsuhanó felhőkre meresztette.
- Igen... ebben van valami. -értettem vele együtt. Végül is tényleg igaza van, hisz egyikőjük sem tudja milyen az, amikor szenvedsz a hiányában, mert még csak magadénak sem tudhatod Őt... Hiába panaszkodnak, hogy mennyire hiányzik nekik a barátnőjük. Az egyik turnén van, a másik turnén van, mert táncol a harmadik pedig annyit tanul, hogy hetek óta ki se látszik a tanagyagból. Igen, tényleg rossz, hogy semmi idejük sincsen egymásra, de legalább van valaki, aki biztos pont, a srácokon kívül az életükben. Mert hiába hiányoznak, előbb-utóbb megkapják őket. De én és Niall? Minekünk nincs egy ilyen rendíthetetlen ember, aki még ha néha-napján is, de az üres lakást segít kitölteni.
- Egyébként most mi volt az a veszekedés még indulás előtt? - törte meg a gondolataim sorstársam.
 - Nemtudom... Tudod... Mi csak... vagyunk ebbe a feszültségben... - sütöttem le a szemeim. Ő annyira más. Úgy érzem Ő tökéletesen beleillene abba az elérhetetlen álomba, amit megálmodtam. Egy boldog élet valakivel 'együtt'.
- De azon kívül. Miért vesztetek már megint ennyire össze? - kíváncsiskodott, kissé megkönnyebbülve, hogy végül is kiadta magából a bajait.
- Miért takargassam pont előttetek? - szóltam, egy kis éllel a hangomban, mert a többiek szokatlan nagy csöndben ülnek, feltételezhetően valamelyikőnk széke mögött, és szorgosan hallgatóznak.
- Ennyi erővel pattogatott kukoricát is hozhatnátok egy székkel egyetemben, és nézhetnétek a HD élő közvetítést!- förmedtem rá kicsit a sunnyogó srácokra.
 - Oké haver, eltűnünk! - hallottam Zayn hangját, aki egy angyali vigyor kíséretében lépett ki Niall széke mögül.
- Már mindegy... szóval- szedtem össze a gondolataimat.
- Tegnap volt egy ahhoz közeli élményem, mint neked...
- Te lefeküdtél Hayleyel? - mondta egyszerre Niall, és a székek mögül Louis.
- Nem, de majdnem.
 - Azt hogyan? Félidőben meggondoltátok magatokat? - jött elő a rejtekéből, és mellém huppant az említett . Majd a nyakam is átkarolta lazán és úgy figyelt tovább. Finoman leszedtem a kezét a vállam tetejéről.
- Ezt most ne Répás! - kuncogtam el a végét.
- Szóval mi történt? - végszóra Liam is előjött.
- A szobám előtt megcsókoltam, és egy ideig válaszolt rá, majd itt össze folynak az emlékek. Eléggé részeg voltam. Valami olyasmi történt , hogy egyik pillanatban még úgy voltunk, aztán ellökött magától, és veszekedtünk majd elment.
- Meg is lepődtem volna, ha a veszekedés nem lett volna bent. - jegyezte meg Louis, de nem szemre hányóan, csak viccelődve.
- Lou, ezzel most nem segítesz, inkább...- és szavak helyett úgy tett, mintha egy cipzárt elhúzott volna a szájánál Zayn.
- Köszi Zayn! Utána, másnap reggel tisztáztam magamban a gondolatokat, és rá jöttem, hogy nekem kell Hayley, és nem csak arra, amit leszűrhetett az este. De már semmi remény sincs hogy valaha is össze futunk mert én Londonban Ő pedig Amerika valamelyik részén él, mert annyit sem tudok róla, hogy hol... - hajtottam le a fejem, és felhúztam az ülésre a lábam, majd átkaroltam a térdeim.
- Jajj Harry... - kezdett volna bele a vigasztalásba Liam, de félbe szakítottam. - Pedig ma reggel elhatároztam hogy szépen váljunk el, és egy viszonylag szép emlékkel búcsúzok el Amerikától, de így... Utál az egyetlen akitől a legkevésbé akarom! - buktam én is ki végül, és egyre vékonyuló hangomhoz remegett szempilláim alatt a kósza könny. De nem engedtem le gördülni. Csak felálltam a helyemről, és egy másik ülés csoporthoz caplattam, és két ülésen elterültem arccal lefelé.
 - Ez... Nem tudok mit mondani. - Képedt el Niall heves reakciómra.
- De legalább volt egy jó estétek Demivel! Remélem védekeztetek haver! - nyögte be Louis röhögve. Kicsit sikerül nekem is kuncognom rajta, de nem volt az igazi.
 - Legalább valaki jól is tudta érezni magát legalább pár órára azzal akit szeret... - morogtam a szék anyagába.
 - Hey Niall, mi a baj? - kérdezte hirtelen Zayn. Feltekintettem és is a fiúra, és egy üveges tekintettel meredt maga elé. Látszólag nem itt volt, közöttünk. -Hello? - húzogatta a kezét a szőke arca előtt.
 - Én... Nem emlékszem hogy... - makogott, de kivehetetlen volt a problémája.
 - Tessék? Mire? Niall? - szólt Liam.
- Mi ... az az azt hiszem hogy... nem ...
 - Azt akarod mondani hogy nem védekeztetek? - vágott közbe Louis. Az ír csak bólogatott és még rémültebben nézett mint az előtt. Én is kerek szemekkel néztem. - Jézusom Niall! Még is bele gondoltál hogy mi lehet ebből? - akadt ki Zayn.
- Niall, felfogtad, hogy lehet hogy Demi mit sem tudva erről most furikázik haza, hónapokkal meg késöbb jön a levél, hogy ...
- Ezzel kurvára nem segítesz Zayn!!!! - ordított hirtelen közbe Niall. Hirtelen vissza tért a hangja.  - Basszus Felfogtam! Érted? És be vagyok parázva! Most mit csináljak? Liam! Basszus, neked mindig van valamilyen terved! Mit csináljak? - a végére már vékony hangon beszélt és a tehetetlen Liam ruháját megragadva rángatta a fiút.
- Én nem tudom Niall, először is nyugodj el! - ragadta meg a csuklóját a fiú és lehámozta a görcsösen kapaszkodó ujjakat a pólójáról. - Először is, fel kellene hívni Demit. Másodszor, lehet hogy voltál részegen is olyan okos, hogy ha volt nálad , használtál gumit.
- De én nem hordok magamnál csak úgy! Érted? Én nem vagyok Harry! - idegeskedett továbbra is a szőke.
- Hey! - horkantam fel a kijelentésére.
- A pozitív oldal, hogy nagyon aranyos kis Dmeik meg Niallok fognak körülöttünk rohangálni! Unom már Luxot, mert felnőtt és túl sokat akar velem babázni. - nyögte közbe Louis, de most nem nevettünk a viccein, amin normális esetben az ír fiú már a földön fetrengene!
 - Basszus Lou... ezt ne most... - próbálta megfékezni a bajt Liam, de mér késő volt.
- Ez kibaszottul nem vicces Louis! Hogy lehetsz ilyen tahó? - akadt ki Niall, és már pattant fel a vicceskedőt elkapni, de Zayn és Liam megfogták.
 - Oké haver, bocsi, azt hittem oldom a feszkót! Befogom! - tette fel a kezét megadó tartásba, a mellkasa elé.
 Ez a nap már nem is lehetne jobb....

/Hayley szemszöge/

-Jó, először is nyugodjunk meg. Még semmi sem biztos, sőt ezek a tesztek nagyon megbízhatatlanok.-próbáltam lelket önteni Demibe.
-Igazad lehet...el kell mennem az orvoshoz. Erről meg kell bizonyosodnunk még mielőtt Londonba megyünk az X-Factor miatt.-adta be a derekát.
-Szerintem még ma...ilyenkor a legrosszabb a bizonytalanság. Ma délutánra kérjünk időpontot az orvosodhoz.
-Jó, rendben. De mindezt úgy kell csinálnunk, hogy ne tudja meg senki, és lehetőleg ne lássanak meg amint besétálok a rendelőbe...-folytatta a gondolatmenetem.
-Akkor maradunk a napszemüveg-sapka-sál kombinációnál.-nevettem fel, mire ő is elmosolyodott. Nem tudom miért, de mindig nagyon élvezem amikor Demivel álcáznunk kell magunkat. Olyan, mintha valami titkosügynökök lennénk egy gagyi akciófilmben.
-Ideges vagyok Hayley...mit fog szólni Niall, ha kiderül, hogy...-a mondatot nem tudta befejezni, mert hirtelen a szavába vágtam.
-El ne kezd magadat hibáztatni! Ehhez ketten kellettetek...de nézd a jó oldalát. Belegondoltál már abba, hogy milyen cuki kisbabátok lenne? Mondjuk Niall szemeivel és a te mosolyoddal...uhh megzabálnám...és milyen jó hangja lenne...te jó ég....talán ő lehetne a következő Michael Jackson vagy Elvis Presley!-kalandoztam el hangosan a gondolataimban, mire már mindketten nevettünk.


/Harry szemszöge/

-Na jó most mit csináljak? Vagy mit ne?-kérdezte kétségbeesetten Niall.
-Hát, hogy mit ne azzal már egy kicsit elkéstünk, nemde?-tréfálkozott Lou.
-Az ilyen poénokkal igazán sokat segítesz Lou, köszi.-szidta le Zayn.
-Egyszerűen hívd fel és tisztázd vele...-javasoltam egyszerűen.
-Igaza van. Ne pánikolj, azzal igazán ráérsz.-próbálta megnyugtatni Liam.
Niall elvonult telefonálni, én pedig elgondolkodtam. Próbáltam kiűzni a fejemből Hayleyt. De ez sajnos nem ilyen egyszerű. Csak pár órája hagytuk el Los Angelest, de azóta folyamatosan csak arra az indulás előtti csókra tudtam gondolni. Ő csókolt meg engem, és nem én őt. Ezek szerint még is érdeklem? Vagy csak megsajnált? Esetleg elragadta a pillanat varázsa, és most már háromszor megbánta az egészet? Talán sosem tudom már meg. Most biztos Demivel van és annak örül, hogy nem aludt nálam azon az éjszakán, hiszem most ő is ugyanilyen helyzetben lehetne. Persze Niallt is megértem. Lehet, hogy annyi pia után nekem sem jutott volna eszembe. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ez lesz ebből a los angelesi útból. Ha Niallnek és Deminek tényleg gyereke születik, az a banda életére is hatással lesz. Bármennyire is szereti, sőt imádja a One Directiont, biztos vagy benne, hogy a fia vagy lánya mellett dönteni. Kilépne, vagy feloszlanánk. Tulajdonképpen egy mámoros éjszaka megpecsételte mind az ötünk életét. Ki tudja miket értünk volna még el? Tudom, hogy ilyenekre nem szabad gondolni mert nem tudunk még biztosat, de a legrosszabbra is fel akarom készíteni magam.
Niall pár perccel később szomorúan tért vissza. Mindenki megrohamozta őt, választ várva.
-Nem veszi fel...-mondta idegesen, aggodalommal a hangjában.


/Hayley szemszöge/

Beültünk a kocsiba és elindultunk Demi orvosának a rendelőjébe. Az út elején csend telepedett ránk, amit igyekeztem megtörni, figyelve arra, hogy ne az időjárással idegesítsem az amúgy sem túl nyugodt barátnőmet.
-Most mire gondolsz?-érdeklődtem.
-Azon, hogy Niall azt fogja hinni, hogy magamhoz akarom láncolni. Nem tudom...
-Ugye nem akarod elvetetni?-kérdeztem meghökkenten.
-Nem, ha már voltam ilyen felelőtlen, nem hátrálok meg a felelősség elől. A karrieremet egy jó ideig szüneteltetnem kéne miatta, de nem érdekel. És az is lehet, hogy Niallel lenne egy esélyünk arra, hogy megpróbálnánk együtt...
-Niall, Niall, Niall...mindig ő! Felejtsd már el! Csak a bajt hozza rád, nem veszed észre, kihasznál, nem törődik veled és még csak fel sem hív, hogy "Héé apa leszek vagy sem?"!
-Szeretem őt Hay, értsd meg! És már vagy 15 nem fogadott hívásom van tőle.-mondta határozottan, amitől meglepődtem. Csodálkoztam a bátorságán, és akaratlanul is Harryre gondoltam. Talán minden másképpen alakul, ha nem lettem volna annyira gyáva. Ha lett volna elég bátorságom, hogy elmondjam neki, hogy szeretem. De gyáva voltam. Féltem attól, hogy ő nem így érez. Ezért esélyt sem adtam neki arra, hogy megbántson. Viszont arra sem, hogy boldoggá tegyen. De így legalább csak én szenvedek, mert ő nem tudja, hogy mit érzek. Nem tudja, hogy minden egyes nap, minden percében megátkozom magam azért, mert nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy őszintén bevalljam neki, hogy mindennél és mindenkinél jobban szeretem.
A gondolatmenetem végére már meg is érkeztünk. Eléggé eldugott, helyen volt a rendelő, persze gondolom azért, mert Demi Lovato hivatalos orvosának a rendelője csak nem lehet a plázában, vagy ilyesmi. 
Beérve elég otthonosnak találtam a helyet, a váró tulajdonképpen egy rövid, széles folyosó volt, ami tele volt cserepes virágokkal és növényekkel, néha már egy botanikus kertben éreztem magam.
Nem sokkal később megérkezett az orvos, egy látszólag kedves, a negyvenes, őszülő hajó férfi, aki bekísérte Demit a vizsgálóba.
Körülbelül negyedóra múlva kijött a lány és idegesen leült mellém.
-Na mi volt?-kérdeztem izgatottan.
-Még kell várnunk az eredményekre. Azt mondta, hogy 10 perc.-mondta. Szinte éreztem, ahogy remeg az egész teste. Tudtam, hogy több dolog miatt félt és izgult. Nem csodálom, ez az egész életére kihathat.
Csak megfogtam a kezét, és küldtem felé egy bátorító mosolyt. Ez volt a legtöbb amit tehettem.
Az orvos kijött, és visszahívta Demit.
A lány mosolyogva jött ki, mire felugrottam én is.
-Mond már!-sürgettem izgatottam.
-Nem vagyok az, Hayley!-mondta megkönnyebbülten.
-Hálisten! Na megmondtam, hogy azoknak teszteknek nem szabad hinni!-mondtam boldogan.
Jókedvűen ültünk be a kocsiba, és már majdnem elindultunk, de figyelmeztetnem kellett a barátnőmet egy nagyon fontos dologra.
-Szerintem hívd fel. Halálra aggódhatta már magát, neki is biztos eszébe jutott, hogy nem védekeztetek és azért hívott ennyiszer.
-Igazad van.

/Demi szemszöge/

Előkerestem a táskámból a telefonom, és még mindig zakatoló szívvel és remegő kezekkel tárcsáztam a számát.
Szinte fél csörgés után felvette.
-Haló? Demi! Annyiszor hívtalak és....-mondta szinte levegőt sem véve.
-Nyugi, nem vagyok terhes.-mondtam, és hallottam, ahogy lassan kifújja a levegőt és felsóhajt. Igen, biztos vagyok benne, hogy szétszedte az ideg, úgy mint engem is.
-Aggódtam érted.-mondta őszintén, mire akaratlanul is elmosolyodtam, de Hayley a mutogatásával észhez térített, így komolyra fordítottam a szót.
-Nézd Niall, az hogy felhívtalak nem azt jelenti, hogy egyből puszi pajtások vagyunk, és te vagy az utolsó ember, akivel most beszélgetni van kedvem, úgyhogy szia.-mondtam, majd kinyomtam a telefont, mire Hayley egy elismerő pillantással ajándékozott meg.

11. Fejezet

Sziasztok :D Tudom, hogy ide általában nem szoktunk egy ilyen kis bevezetőt írni, de most mégis megtesszük :D (azaz teszem xd ) Egy ideje már írjuk ezt a blogot egy barátnőmmel, és egy kicsit rossz, hogy kevés rajta komment :O jó lenne ha pár vissza jelzést kaphatnánk :D csak ennyi lenne :* pussza :D





-Jó, előbb-utóbb úgyis kiszednéd belőlem.-adtam meg magam, mire két érdeklődő szempárral találtam szemben magam.
-Na mi is volt?-sürgetett, miközben erőteljesen próbáltam visszaemlékezni a tegnapiakra. -Szóval tudod, a buliról elindultam haza, már majdnem beszálltam a kocsi, mikor Niall visszatartott, visszamentünk és beszélgettünk...na meg ittunk...
-Hát nem is keveset...-folytatta a gondolatomat.
 -Igen...aztán történt a Harry vs. izomagy verekedés ami után ti elmentetek...
-Ti pedig még többet ittatok...-szakított ismét félbe.
 -Hayley, most én mesélem vagy te?
-Bocsi, csak ezt nem volt nehéz kikövetkeztetni..ezután mi történt, hogy tulajdonképpen az ágyban kötöttetek ki?-tért rá a lényegre.
 -Nem emlékszem pontosan a részletekre, de azt hiszem, hogy betett minket egy taxiba, ami először Niallék hoteljéhez ment, majd ide. De útközben volt egy elég éles kanyar, és mivel nem voltunk bekötve, ezért gyakorlatilag Niall ölében landoltam. Ennél a résznél akaratlanul is elmosolyodtam. Azt már nem tudom, hogy ő csókolt-e meg, vagy én őt. Esetleg egyszerre történt? A lényeg az, hogy ezt a csókot nehéz lesz kiverni a fejemből. Ezzel kezdődött minden. Ez volt a kezdete egy olyan dolognak, ami valójában nem is létezett. Mert az, hogy Niall azért tette azt amit tett, mert érez valamit irántam, az csak az én tévhitem, semmi más. A mi szerelmünk nem valóságos, csak egy-egy reményszikra lobban lángra néha, de ahogy fellángolt, úgy el is alszik hirtelen.
-Demiiii...hahó!..-zökkentett ki Hayley a gondolataimból.
-Na igen. Szóval csókolóztunk, és amikor a hotelhez értünk csak simán továbbmentünk és itt kötöttünk ki. Behívtam egy italra...
-Ittatok egy pohár whiskeyt...
-Honnan tudod?
 -Reggel találtam egy üveget 2 pohárral a pulton és összeraktam a képet...
-Oh...neked valami FBI-os nyomozónak kéne lenned..még a keresztapát is sittrevágnád..
-Ne tereld a témát, Demetria...ezután?
 -Hát...ő...finoman szólva egymásnak estünk...-nevettem fel.
-Erről is részletes beszámolót vársz?-viccelődtem, remélve azt, hogy nem kell neki pontosan leírnom a "történteket".
 -Nem kell, el tudom képzelni...de Demi...hogy hagyhattad magad ágybavinni? Ez egyáltalán nem vall rád...vagy erőszakoskodott veled? Mert akkor megtépkedem azt a kis csilivili hajacskáját..azután kitekerem a...
-Nem, Hayley állj le! Én is akartam. Egyszerűen nem tudtam ellentmondani az érzéseimnek és részeg is voltam...
-Részeg? Én is az voltam mégsem hagytam Harrynek,hogy..vagyis nem hagynám...-pirult bele a mondatába.
Ez egy tipikus Hayley lebukás volt.
-Mivan?-kérdeztem hitetlenül.
-Mire célzol?-kérdezte, mintha nem lenne teljesen nyílvánvaló.
-Te lefeküdtél Harryel az este! És el sem akartad mondani!
 -Nem! Éppen ez az...nem hagytam..-ismerte be.
 -Ezt nem értem Hay...hiszen utáljátok egymást. -Utáltam is de....de már egy idő óta megtetszett vagy nemis tudom..
 -Szereted?
-Nem! Ki van zárva! Persze még csak az kéne, hogy engem is kihasználjon!-kelt ki magából.
 -Harry nem olyan. De ő kezdeményezett, vagy hogy történt?-kíváncsiskodtam belevágva az apró részletekbe.
 -A bunyó után hazakísértem és a kocsiban megcsókolt, és a hotelban rám nyomult, de nem hagytam, hogy bevigyen a szobába és eljöttem.
-Figyelj..nem haragszol ha délután nem tartok veled?-kérdezte.
-Hát nem vagyok olyan állapotban, hogy akárhova is menjek ma délután.-utaltam arra, hogy még korántsem hevertem ki a tegnapi bulit.
-Megígértük a fiúknak, hogy elmegyünk a reptérre és elköszönünk tőlük...
-Áhh, akkor meg főleg! Ha Niall is ott lesz, akkor nekem ott semmi keresnivalóm.
-Megértelek...én sem szívesen találkoznék most Harryvel...habár köztünk meg sem történt...
-Elhiheted, hogy én is ezerszer megbántam már...inkább megpróbálok pihenni, ahogy elnézlek te sem sokat aludhattál..

***

Felérve a szobámba megpróbáltam kiheverni a tegnapot, de nem sikerült. Amint lehunytam a szemem akaratom ellenére emlékképek jelentek meg előttem. Láttam magam előtt Niallt, amint tudomást sem vesz rólam a bulin. Aztán láttam Hayleyt, Harryt és azt a másik srácot. Ezután ismét Niall jött elő. Szinte éreztem, ahogy izzik körülöttünk a levegő, még mindig a fülemben cseng az az édes, teret betöltő nevetése, ahogy még a szemeivel is mosolyog. Aztán visszaemlékeztem arra, ami már itthon történt. Egyszerűen annyira más volt ez vele. Úgy bánt velem, mintha egy törékeny porcelánbaba lennék. A karjaimban biztonságban éreztem magam, ha tehettem volna még az idők is megállítottam volna, hogy azok a percek örökké tartsanak. De sajnos ez nem így történt. Visszaemlékeztem a reggel történtekre, miközben egy könnycsepp lassan legördült az arcomon. Kínzott a tudat, hogy csak egy éjszakát jelentettem neki és még arra sem emlékszik. Pedig én emlékszem. Tisztán emlékszem arra, hogy azt mondta, hogy szeret.
Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy Hayley belépett a szobámba.
-Szerinted nem lenne jobb elmenni a fiúkhoz? Mármint nem Harrytől akarok könnyes búcsút venni, hanem a többiektől. Csakhogy, tudod ne sértődjenek meg...-kérdezte óvatosan Hayley.
Nem Harrytől? Dehogy nem. Biztos vagyok benne, hogy Harrytől akar elköszönni, de egyedül a világért sem menne oda.
-Tudod mit? Igazad van...nem érdemlik meg, hogy egy szó nélkül váljunk el...-egyeztem bele.
-Nahát akkor szedjük össze magunkat! De várjunk csak...nem fognak lerohanni a rajongóid?-gondolkozott.
-Sapka, napszemüveg, sál..-válaszoltam unottan.

***

/Hayley szemszöge/

Nagyon ideges voltam az út alatt. a kocsiülés kárpitját piszkálgattam, és egy cérnát, ami kilógott a pólóm aljából. A napszemüvegek mögé rejtőzve nem ismert fel senki sem a kocsiban. És mivel Demi járművét nem használhatjuk mert akkor egyből lebuknánk, az enyémmel mentünk. Ahogy közeledtünk a célunkhoz úgy hatalmasodott el rajtam a félelem. Izgultam minden miatt, de legfőképpen azért, hogy nehogy rosszat szóljak, vagy szóljon akár ki is. Félek hogy akármit is mondanék az butaság lenne.
- Hayley. Tudod még mondtad, hogy tetszik neked Hazz... - tette fel a kérdést a mellettem ülő lány, mintha csak olvasna a gondolataimban.
 - Nem tetszik!- egyből vágtam rá, de ahogy kimondtam valahogy nem éreztem igaznak a válaszom. - azaz... nem tudom... ez olyan bonyolult! - végül a bajom is kicsúszott a számon.
- Mert? Nekem nagyon úgy tűnik, mintha csak levegő lenne köztetek. Sőt, szerintem sokkal több! - a mondat végére már rosszallóan felhúzta a szemöldökét, ezzel utalva a beszélgetésre náluk.
 - NEM! Csak egyszerűen úgy érzem, hogy nem közömbös, de valahogy nem is vonzódom hozzá! Annyira kedves tud lenni néha, akkor olyannak látom mintha egy angyallal társalognék, de a többségében az időnek acsarkodtunk, amikor csak találkoztunk, többnyire vagy úgy, amit akaratunk ellenére szervezetek, vagy véletlenül. Pedig ő olyan...
- Helyes? Jóképű? Szívdöglesztő? - fejezte be pontosan úgy a mondatot ahogy akartam.
 - Maradjunk a helyesnél oké? - próbáltam kicsinyíteni a dolgokat.
Pedig talán így bele gondolva a szívdöglesztő sem elég jó kifejezés rá... A neten rengeteg képet nézegettem róla, mikor unalomból rákerestem a nevére. És nem nagyon találtam rosszakat. Sőt egyesektől kifejezetten elolvadtam.
"Komolyan "elolvadtam"? "
 - Jó... Nos, lassan itt is vagyunk! - mondta hirtelen témát váltva, mikor bekanyarodott a magán reptér parkolójába, ami kopáran állt.
 - Hihetetlen, hogy képesek kibérelni egy kisebb magánrepteret! - csodálkoztam el rajtuk.
- Én is ki tudnék, de valahogyan jobban szeretek olyan gépekkel utazni ahol mások is vannak. Meg én egyedül vagyok , ők meg öten. Úgy jobban megéri! - közölt egy rövid eszmefuttatást. Egy mély sóhaj után kiszálltunk a járműből, és elindultunk a nagy létesítmény felé.

/Harry szemszöge/

Nem tudom mire vártunk éppen a srácokkal, mert már a pilóta is megérkezett. Ha minden készen állt az induláshoz, akkor miért ne indulnánk előbb? Nem tudhatom rá a választ. De valahogyan szokatlan üresség járt át már csak arra a gondolatra is, hogy elmegyünk. Hisz mindig annyi örömmel töltött el, hogy végre haza megyünk! De most , mintha itt kéne hagynom valami nélkülözhetetlent.... Azt vettem észre, hogy mindenki elcsendesedett körülöttem, és Niall hátat fordítva mered valamerre, tátott szájjal. A fiúkra pillantottam, és ők is egy mögöttem lévő pontot fixíroztak. De az ők arcukon inkább boldogság sugárzott. Mintha egy jó baráttal találkoztak volna. A rejtélyes pont felé fordulva azonban szerintem hasonló lett Nialléhez.
Először pislogtam, hogy nem e csak tévedek, de meg kellet bizonyosodnom róla, hogy a szemem nem csal. Tényleg Demit és Hayleyt láttam közeledni.
Hirtelen eltűnt a hiányérzet a mellkasomból, és egy meleg bizsergés vette át a helyét, melyet az elmúlt időben mindig éreztem, mikor megláttam Hayleyt. De nem hittem volna hogy itt lesz az utolsó találkozásunk. Azt hittem, hogy tulajdon képen a buli utáni veszekedéssel lezártuk egymást. És az válthatta ki talán a hiányérzetet. Hiába hazudok azzal még magamnak is, hogy nem izgat különösebben az, hogy haragban válnak el az útjaink talán örökre, hogy nem érdekel, még is fáj a sok kimondott bunkóságért a szívem. Valahogyan egy másod perc alatt eldöntöttem, hogy az utolsó perceket békében fogjuk tölteni. Sőt, talán ha nem haragszik nagyon rám a részegen elkövetett baklövéseimért, megpróbálok bocsánatot kérni. Talán Louis ma reggeli prédikációja amiben meg említette az is, hogy "Nem értelek! Miért akarsz a szerelmedtől olyan csúnyán elválni? Legalább egy bocsánat kérő SMS-t küldjél neki!". Csak egy heves tiltakozás, és egy "Hagyjál még aludni!" mondattal leráztam. De talán a lényegét a dolgoknak még is megvilágította. Tisztázni fogom a közöttünk lévő ellentéteket. És ha nem is barátként, de jó ismerősökként válunk majd el. - Sziasztok lányok! Jujj, de jól néztek ma ki! Igaz Niall? - Kezdte Liam, de mintha pimaszságot és egy nagy adag gonoszságot csempészett a mondatába. Az említett fiú, csak mérgesen a rajta jól szórakozók felé fordult és egy nem épp szép szóval illette őket, még mielőtt közelebb érnek az említettek.
-Sziasztok! - kezdte Demi, és mindenkin végig vezette a tekintetét, de érezhetően megakadt Niallön.
- Sziasztok! - köszönt hangosan Hayley is. - És hello... - morzsolta el a földet pásztázva, mikor közelebb ért.
- Nos, ez egy kis amolyan előre nem megbeszélt , utolsó elköszönésféle lenne. Direkt nem mondtuk el nektek Niall, Harry! - Folyatta szünetet sem hagyva Zayn.
- Micsoda? - Niall még mindig nem tért magához. Észrevehetően sütött róla, hogy nagyon zavart helyzetben van. És furcsa módon mintha egy adag fájdalom is lenne a tekintetében mikor csak vétve rápillant az ő kiszemeltjére.
- Nos... srácok! Hiányozni fogtok! De nagyon ám! - egy apró lélegzet vétel után Demi szólalt meg.
- Igen... - Hayley meglepően szótlan volt. Pedig neki folyamatosan be nem áll a sztája. Főleg kiabálni szokott, de ha nem akkor is locsog.
- Lányok! Nagyon vigyázzatok magatokra! - folytatta Louis, majd Demi füléhez hajolt, és súgott oda valamit,miután a lány eléggé furcsán nézett. Hayleyre pillantva ő is hallhatta, mert elmosolyodott, de alig észere vehetően. Sokan nem vennék észre, de tudom, mikor egy zavarba ejtő témát hall, ami nem róla szól, és nem illene rajta nevetni de ő még is viccesnek találja, mindig ezt az elfojtott vigyor jelenik meg az arcán.
 "De ezt is mikor figyeltem meg... "
 Innentől főleg csak Louis, Demi, Zayn és Liam társalogtak, és néha Niall is becsatlakozott de nagyon kerülve Demivel még csak az össze akadó pillantásokat is. A két legmesszebbi pontján álltak a csoportban. Úgy ahogy mi is Hayleyel. De én folyamatosan fixíroztam őt. Nem tudtam mit tenni. Mintha oda ragasztották volna a tekintetem. Ő is hasonló kép reagált.
Minden pillantást ugyanúgy viszonzott. Szinte különleges volt ez az állapot. Már az volt a furcsa, hogy ha nem kapunk mindenen össze. De valahogyan ez még annál is másabb volt. Megszűnt körülöttünk a világ. A hangok elhalványultak, alig hallható morajlásként szűrődtek be a fülembe. És minden csak Rá fókusztált. Észre se vetem volna ha egy akna felrobban mellettem. Csak ő volt és én. De az idilli pillanatot megtörték a srácok.
- Harry! Figyelsz te ránk? Mert a bamba bólogatásod nem erre utal! - rázogatta meg Liam a vállam.
 - Min jár az eszed? - folytatta a kérdéseket Zayn.
- Vagy inkább kin, és hogy kit fixírozik! - nyögte végül be Louis, mire szúrósan néztem felé. Nem mertem szólni, nehogy egy rossz válasszal megsértem Hayt. Nem akartam egy veszekedős elválást! Ha már úgy sem lesz többé alkalmunk egymáshoz, hát az utolsó percek legyenek békések. A lányra kaptam a tekintetem, aki Demihez fordult. Ajkai mozogtak. Valamit oda súgott a barátnőjének.
 "Kélek menjünk!" Ezt olvastam le róla. Demi aprót bólintva válaszolt.
- Srácok! Nagyon örültem, hogy megismerhettelek titeket, és hogy együtt dolgozhattunk! Remélem tartjuk még a kapcsolatot! De nem is akarunk feltartani benneteket, és nekünk is dolgunk van még! - mondta. Beigazolódott, hogy jól olvastam le ajkairól a suttogást. Úgy éreztem az én hibám. Ha nem bámultam volna , talán még maradnának, és bocsánatot tudnák kérni!
- Hát, mi is nagyon örültünk! Ti vagytok a legjobb fejek Amerikából szerintem! - búcsúzott Louis.
- Köszi!Ti meg a legjobbak a Rolling Stones hazájából! - mosolygott Demi. Hayley is bólintgatva húzta gy félmosolyra a száját. Mindenki odament a másikhoz, és megölték egymást , kivéve Nialt és Demit. Ők csak egy "sziát" váltottak, de még ők is félre tették az ellentéteiket. Én is megöleltem Demit, majd valahogyan Hayley elé kerültem. Ledermedve álltunk egymás előtt, míg a többiek egy kicsit odébb még csoportba verődve társalogtak pár felületes témáról. Ott álltunk egymás előtt szótlanul, és hol egymást néztük, hol egy kiválasztott fontot fixíroztunk. Én többnyire csak az ő arcát tanulmányoztam.
 - Nos... Hát végre megszabadulhatsz tőlem... - kezdte. Valahogyan fájdalmasan csengtek szavai, és engem is valahogyan rosszul érintett.
- Micsoda? - hitetlenkedtem úgy, mintha csak a legjobb barátom mondana ilyet.
- Vagy talán nem? - kezdett vissza térni a régi, megszokott Hayley.
- Miért mondasz ilyeneket?
- Kérlek, ne játszd itt most megbánót. Tudom, hogy utálsz! Tegnap csak azért történt ami történt, mert részeg voltál!
- És szerinted ki miatt?- akaratlanul is kicsúsztak a számon a szavak, amit rögtön vissza is akartam vonni, de se megtenni , se visszavonni nem akartam... talán engem is rádöbbentett az, hogy a szám előbb kimondta az agyam helyett a gondjaim egyik okát. Tényleg ő okozza talán? Vagy inkább az, amit minden veszekedés vált ki?
- Az isten szerelmére Harry! Seggrészegen kiállsz küzdeni egy nálad háromszor nagyobb pasival! Bajod is eshetett volna! Tudod hogy mennyire ideges voltam? - emelte fel a hangját kicsit.
- És még is miért, ha nem érdekellek? - a szavak már maguktól ömlöttek ismét.
- Mert... mert... - egy pillanatra megtorpant de ez az állapot nem tartott sokáig - egy tuskó vagy tudod? Miért jössz mindig már is azzal, hogy érdekellek? Azt hiszed hogy a világ összes nőneműje, ha azonnal meglát, oda van érted? Nos össze kell törnöm a képzetedet! Mert sajnálom hogy nem ismernek igazán! Egy tahó vagy!
- Oh igen? Nem tudom hogy ki hord el mindennek, és állít rólam olyan dolgokat amik nem kicsit sértőek!
 - Csak szembesítelek, hogy kibírhatatlan vagy, te birkafejű! Egy hossza és fújtatott lélegzetet vettem és eresztettem ki.
- Soha senkinek sem mondtam ilyet, de neked egy anyai pofon igen is kijárna!
 - Nehogy már tőled kelljen tanulnom az illedelmességet! Nem tudom hogy ki csinált olyanokat tegnap éjjel a hotelszo...
Hirtelen elé léptem és befogtam a száját. Még a fiúk sem tudtak a tegnap esti kis jelenetről. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a kellemes beszélgetős alapzaj már nem tölti be a teret, csak a mi acsarkodásunk visszhangja, és az az utáni roppant feszült csend tölti meg a levegőt. Hayley bele harapva az ujjamba, mely a száját tartotta csendben.
 - Hogy merészeled? - legyezett a levegőbe a kezeivel, és majdnem felrobbant - És te akarsz kioktatni hogy el kellene egy anyai pofon? Neked járna te tuskó! - már lendítette is a tenyerét. A pofon hangja visszhangzott az egész térben. A lány vörös fejjel fordult hátat.
 - Ne haragudjatok... - morzsolta el, majd futva igyekezett a létesítményből kifelé.
Egy ideig kétségbe esetten figyeltem távolodó lépteit, és tőlem szokatlan módon még könny is gyűlt a szemembe, de lehullani már nem engedtem. A lábaim szinte maguktól indultak meg, hogy utána rohantam. Szeltem sebesen az egyre növekvő távolságot közöttünk, de alig értem utol. Majdnem ki ért már a bejáraton, mikor a csuklóját sikerült elkapnom, és magamhoz rántanom. Szemei pontosan az enyémekbe fúródtak, a hirtelen mozdulattól. Könnyek potyogtak égszínkék szemeiből, ezzel szörnyű ábrát festve magára.
"Annyira rosszul áll neki ha szomorú... És mind miattam..."
 Nekem is bele fájdult a lelkem, mikor realizáltam magamban, hogy ennek az okozója csakis én vagyok. Túlságosan durva voltam vele, és mindenre ércelődően válaszoltam.
 "Szörnyű ember vagyok..."
 Úgy éreztem magam, mintha egy bűnöző lennék. És , bár nem is csináltam semmi olyat, még is sír egy számomra fontos ember. Igen, most már tisztán tudom, hogy az Ő hiánya volt az űr érzése bennem . És nem hagyhatom szaladni, még ha tudom is , soha nem látom...
 - Hayley... Kérlek! - próbáltam lenyugtatni ahogy karjaimban fészkelődött.
 - Hagyj békén Harry! Éppen elég fájdalmat okoztál! Remélem boldog leszel, hogy soha többé nem látjuk majd egymást! Megígérem bárhol leszek a világban, ha tudom hogy te is arra felé vagy, elkerüllek! - vágta hozzám a szavakat, legbelül mély és vérző sebeket ejtve.
Úgy hatottak ezek a mondatok, mintha én lennék a világon az az ember akit a legjobban gyűlöl.
"De én nem akarok az lenni!"
- Hayley, én... - Próbáltam mentségemre valamit kitalálni, hogy ne gyűlöljön . De semmi mentőövem nem volt.
- És, most engedje el! Nem akarok többé hozzád érni! - ismét eleredtek a könnyei, mint egy borús Londoni napon a zápor.
 Nem harag, inkább a a keserű fájdalom tükröződött benne. A folyamokból lehulló cseppek, melyek pillái alól buktak ki, ólomsúlyként koppantak a pólóm sötét anyagán. Nem tudtam elengedni, inkább szorosabbra húzni. A szorításból végül ajkaihoz kerültem pár centire. Villámként hatolt át gerincemen a meglepő bizsergés, mikor meglepetésemre nem én szüntettem meg a kilométereknek tűnő távot a lüktető ajak között. De amilyen gyors és mennydörgés szerű volt a csók, olyan hamar is ért véget. Kezeimbe nem tért vissza a pillanat utóhatásaként az erő, mellyel marasztalni tudnám. Elszakadt tőlem, és mintha vitte volna magával az egyik felemet is...
- A soha viszont nem látásra Harry... - suttogta, majd kilibbent a nagy helységből a napsütésbe, és vissza zárva az üvegajtót kisétált az életemből.