11. Fejezet

Sziasztok :D Tudom, hogy ide általában nem szoktunk egy ilyen kis bevezetőt írni, de most mégis megtesszük :D (azaz teszem xd ) Egy ideje már írjuk ezt a blogot egy barátnőmmel, és egy kicsit rossz, hogy kevés rajta komment :O jó lenne ha pár vissza jelzést kaphatnánk :D csak ennyi lenne :* pussza :D





-Jó, előbb-utóbb úgyis kiszednéd belőlem.-adtam meg magam, mire két érdeklődő szempárral találtam szemben magam.
-Na mi is volt?-sürgetett, miközben erőteljesen próbáltam visszaemlékezni a tegnapiakra. -Szóval tudod, a buliról elindultam haza, már majdnem beszálltam a kocsi, mikor Niall visszatartott, visszamentünk és beszélgettünk...na meg ittunk...
-Hát nem is keveset...-folytatta a gondolatomat.
 -Igen...aztán történt a Harry vs. izomagy verekedés ami után ti elmentetek...
-Ti pedig még többet ittatok...-szakított ismét félbe.
 -Hayley, most én mesélem vagy te?
-Bocsi, csak ezt nem volt nehéz kikövetkeztetni..ezután mi történt, hogy tulajdonképpen az ágyban kötöttetek ki?-tért rá a lényegre.
 -Nem emlékszem pontosan a részletekre, de azt hiszem, hogy betett minket egy taxiba, ami először Niallék hoteljéhez ment, majd ide. De útközben volt egy elég éles kanyar, és mivel nem voltunk bekötve, ezért gyakorlatilag Niall ölében landoltam. Ennél a résznél akaratlanul is elmosolyodtam. Azt már nem tudom, hogy ő csókolt-e meg, vagy én őt. Esetleg egyszerre történt? A lényeg az, hogy ezt a csókot nehéz lesz kiverni a fejemből. Ezzel kezdődött minden. Ez volt a kezdete egy olyan dolognak, ami valójában nem is létezett. Mert az, hogy Niall azért tette azt amit tett, mert érez valamit irántam, az csak az én tévhitem, semmi más. A mi szerelmünk nem valóságos, csak egy-egy reményszikra lobban lángra néha, de ahogy fellángolt, úgy el is alszik hirtelen.
-Demiiii...hahó!..-zökkentett ki Hayley a gondolataimból.
-Na igen. Szóval csókolóztunk, és amikor a hotelhez értünk csak simán továbbmentünk és itt kötöttünk ki. Behívtam egy italra...
-Ittatok egy pohár whiskeyt...
-Honnan tudod?
 -Reggel találtam egy üveget 2 pohárral a pulton és összeraktam a képet...
-Oh...neked valami FBI-os nyomozónak kéne lenned..még a keresztapát is sittrevágnád..
-Ne tereld a témát, Demetria...ezután?
 -Hát...ő...finoman szólva egymásnak estünk...-nevettem fel.
-Erről is részletes beszámolót vársz?-viccelődtem, remélve azt, hogy nem kell neki pontosan leírnom a "történteket".
 -Nem kell, el tudom képzelni...de Demi...hogy hagyhattad magad ágybavinni? Ez egyáltalán nem vall rád...vagy erőszakoskodott veled? Mert akkor megtépkedem azt a kis csilivili hajacskáját..azután kitekerem a...
-Nem, Hayley állj le! Én is akartam. Egyszerűen nem tudtam ellentmondani az érzéseimnek és részeg is voltam...
-Részeg? Én is az voltam mégsem hagytam Harrynek,hogy..vagyis nem hagynám...-pirult bele a mondatába.
Ez egy tipikus Hayley lebukás volt.
-Mivan?-kérdeztem hitetlenül.
-Mire célzol?-kérdezte, mintha nem lenne teljesen nyílvánvaló.
-Te lefeküdtél Harryel az este! És el sem akartad mondani!
 -Nem! Éppen ez az...nem hagytam..-ismerte be.
 -Ezt nem értem Hay...hiszen utáljátok egymást. -Utáltam is de....de már egy idő óta megtetszett vagy nemis tudom..
 -Szereted?
-Nem! Ki van zárva! Persze még csak az kéne, hogy engem is kihasználjon!-kelt ki magából.
 -Harry nem olyan. De ő kezdeményezett, vagy hogy történt?-kíváncsiskodtam belevágva az apró részletekbe.
 -A bunyó után hazakísértem és a kocsiban megcsókolt, és a hotelban rám nyomult, de nem hagytam, hogy bevigyen a szobába és eljöttem.
-Figyelj..nem haragszol ha délután nem tartok veled?-kérdezte.
-Hát nem vagyok olyan állapotban, hogy akárhova is menjek ma délután.-utaltam arra, hogy még korántsem hevertem ki a tegnapi bulit.
-Megígértük a fiúknak, hogy elmegyünk a reptérre és elköszönünk tőlük...
-Áhh, akkor meg főleg! Ha Niall is ott lesz, akkor nekem ott semmi keresnivalóm.
-Megértelek...én sem szívesen találkoznék most Harryvel...habár köztünk meg sem történt...
-Elhiheted, hogy én is ezerszer megbántam már...inkább megpróbálok pihenni, ahogy elnézlek te sem sokat aludhattál..

***

Felérve a szobámba megpróbáltam kiheverni a tegnapot, de nem sikerült. Amint lehunytam a szemem akaratom ellenére emlékképek jelentek meg előttem. Láttam magam előtt Niallt, amint tudomást sem vesz rólam a bulin. Aztán láttam Hayleyt, Harryt és azt a másik srácot. Ezután ismét Niall jött elő. Szinte éreztem, ahogy izzik körülöttünk a levegő, még mindig a fülemben cseng az az édes, teret betöltő nevetése, ahogy még a szemeivel is mosolyog. Aztán visszaemlékeztem arra, ami már itthon történt. Egyszerűen annyira más volt ez vele. Úgy bánt velem, mintha egy törékeny porcelánbaba lennék. A karjaimban biztonságban éreztem magam, ha tehettem volna még az idők is megállítottam volna, hogy azok a percek örökké tartsanak. De sajnos ez nem így történt. Visszaemlékeztem a reggel történtekre, miközben egy könnycsepp lassan legördült az arcomon. Kínzott a tudat, hogy csak egy éjszakát jelentettem neki és még arra sem emlékszik. Pedig én emlékszem. Tisztán emlékszem arra, hogy azt mondta, hogy szeret.
Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy Hayley belépett a szobámba.
-Szerinted nem lenne jobb elmenni a fiúkhoz? Mármint nem Harrytől akarok könnyes búcsút venni, hanem a többiektől. Csakhogy, tudod ne sértődjenek meg...-kérdezte óvatosan Hayley.
Nem Harrytől? Dehogy nem. Biztos vagyok benne, hogy Harrytől akar elköszönni, de egyedül a világért sem menne oda.
-Tudod mit? Igazad van...nem érdemlik meg, hogy egy szó nélkül váljunk el...-egyeztem bele.
-Nahát akkor szedjük össze magunkat! De várjunk csak...nem fognak lerohanni a rajongóid?-gondolkozott.
-Sapka, napszemüveg, sál..-válaszoltam unottan.

***

/Hayley szemszöge/

Nagyon ideges voltam az út alatt. a kocsiülés kárpitját piszkálgattam, és egy cérnát, ami kilógott a pólóm aljából. A napszemüvegek mögé rejtőzve nem ismert fel senki sem a kocsiban. És mivel Demi járművét nem használhatjuk mert akkor egyből lebuknánk, az enyémmel mentünk. Ahogy közeledtünk a célunkhoz úgy hatalmasodott el rajtam a félelem. Izgultam minden miatt, de legfőképpen azért, hogy nehogy rosszat szóljak, vagy szóljon akár ki is. Félek hogy akármit is mondanék az butaság lenne.
- Hayley. Tudod még mondtad, hogy tetszik neked Hazz... - tette fel a kérdést a mellettem ülő lány, mintha csak olvasna a gondolataimban.
 - Nem tetszik!- egyből vágtam rá, de ahogy kimondtam valahogy nem éreztem igaznak a válaszom. - azaz... nem tudom... ez olyan bonyolult! - végül a bajom is kicsúszott a számon.
- Mert? Nekem nagyon úgy tűnik, mintha csak levegő lenne köztetek. Sőt, szerintem sokkal több! - a mondat végére már rosszallóan felhúzta a szemöldökét, ezzel utalva a beszélgetésre náluk.
 - NEM! Csak egyszerűen úgy érzem, hogy nem közömbös, de valahogy nem is vonzódom hozzá! Annyira kedves tud lenni néha, akkor olyannak látom mintha egy angyallal társalognék, de a többségében az időnek acsarkodtunk, amikor csak találkoztunk, többnyire vagy úgy, amit akaratunk ellenére szervezetek, vagy véletlenül. Pedig ő olyan...
- Helyes? Jóképű? Szívdöglesztő? - fejezte be pontosan úgy a mondatot ahogy akartam.
 - Maradjunk a helyesnél oké? - próbáltam kicsinyíteni a dolgokat.
Pedig talán így bele gondolva a szívdöglesztő sem elég jó kifejezés rá... A neten rengeteg képet nézegettem róla, mikor unalomból rákerestem a nevére. És nem nagyon találtam rosszakat. Sőt egyesektől kifejezetten elolvadtam.
"Komolyan "elolvadtam"? "
 - Jó... Nos, lassan itt is vagyunk! - mondta hirtelen témát váltva, mikor bekanyarodott a magán reptér parkolójába, ami kopáran állt.
 - Hihetetlen, hogy képesek kibérelni egy kisebb magánrepteret! - csodálkoztam el rajtuk.
- Én is ki tudnék, de valahogyan jobban szeretek olyan gépekkel utazni ahol mások is vannak. Meg én egyedül vagyok , ők meg öten. Úgy jobban megéri! - közölt egy rövid eszmefuttatást. Egy mély sóhaj után kiszálltunk a járműből, és elindultunk a nagy létesítmény felé.

/Harry szemszöge/

Nem tudom mire vártunk éppen a srácokkal, mert már a pilóta is megérkezett. Ha minden készen állt az induláshoz, akkor miért ne indulnánk előbb? Nem tudhatom rá a választ. De valahogyan szokatlan üresség járt át már csak arra a gondolatra is, hogy elmegyünk. Hisz mindig annyi örömmel töltött el, hogy végre haza megyünk! De most , mintha itt kéne hagynom valami nélkülözhetetlent.... Azt vettem észre, hogy mindenki elcsendesedett körülöttem, és Niall hátat fordítva mered valamerre, tátott szájjal. A fiúkra pillantottam, és ők is egy mögöttem lévő pontot fixíroztak. De az ők arcukon inkább boldogság sugárzott. Mintha egy jó baráttal találkoztak volna. A rejtélyes pont felé fordulva azonban szerintem hasonló lett Nialléhez.
Először pislogtam, hogy nem e csak tévedek, de meg kellet bizonyosodnom róla, hogy a szemem nem csal. Tényleg Demit és Hayleyt láttam közeledni.
Hirtelen eltűnt a hiányérzet a mellkasomból, és egy meleg bizsergés vette át a helyét, melyet az elmúlt időben mindig éreztem, mikor megláttam Hayleyt. De nem hittem volna hogy itt lesz az utolsó találkozásunk. Azt hittem, hogy tulajdon képen a buli utáni veszekedéssel lezártuk egymást. És az válthatta ki talán a hiányérzetet. Hiába hazudok azzal még magamnak is, hogy nem izgat különösebben az, hogy haragban válnak el az útjaink talán örökre, hogy nem érdekel, még is fáj a sok kimondott bunkóságért a szívem. Valahogyan egy másod perc alatt eldöntöttem, hogy az utolsó perceket békében fogjuk tölteni. Sőt, talán ha nem haragszik nagyon rám a részegen elkövetett baklövéseimért, megpróbálok bocsánatot kérni. Talán Louis ma reggeli prédikációja amiben meg említette az is, hogy "Nem értelek! Miért akarsz a szerelmedtől olyan csúnyán elválni? Legalább egy bocsánat kérő SMS-t küldjél neki!". Csak egy heves tiltakozás, és egy "Hagyjál még aludni!" mondattal leráztam. De talán a lényegét a dolgoknak még is megvilágította. Tisztázni fogom a közöttünk lévő ellentéteket. És ha nem is barátként, de jó ismerősökként válunk majd el. - Sziasztok lányok! Jujj, de jól néztek ma ki! Igaz Niall? - Kezdte Liam, de mintha pimaszságot és egy nagy adag gonoszságot csempészett a mondatába. Az említett fiú, csak mérgesen a rajta jól szórakozók felé fordult és egy nem épp szép szóval illette őket, még mielőtt közelebb érnek az említettek.
-Sziasztok! - kezdte Demi, és mindenkin végig vezette a tekintetét, de érezhetően megakadt Niallön.
- Sziasztok! - köszönt hangosan Hayley is. - És hello... - morzsolta el a földet pásztázva, mikor közelebb ért.
- Nos, ez egy kis amolyan előre nem megbeszélt , utolsó elköszönésféle lenne. Direkt nem mondtuk el nektek Niall, Harry! - Folyatta szünetet sem hagyva Zayn.
- Micsoda? - Niall még mindig nem tért magához. Észrevehetően sütött róla, hogy nagyon zavart helyzetben van. És furcsa módon mintha egy adag fájdalom is lenne a tekintetében mikor csak vétve rápillant az ő kiszemeltjére.
- Nos... srácok! Hiányozni fogtok! De nagyon ám! - egy apró lélegzet vétel után Demi szólalt meg.
- Igen... - Hayley meglepően szótlan volt. Pedig neki folyamatosan be nem áll a sztája. Főleg kiabálni szokott, de ha nem akkor is locsog.
- Lányok! Nagyon vigyázzatok magatokra! - folytatta Louis, majd Demi füléhez hajolt, és súgott oda valamit,miután a lány eléggé furcsán nézett. Hayleyre pillantva ő is hallhatta, mert elmosolyodott, de alig észere vehetően. Sokan nem vennék észre, de tudom, mikor egy zavarba ejtő témát hall, ami nem róla szól, és nem illene rajta nevetni de ő még is viccesnek találja, mindig ezt az elfojtott vigyor jelenik meg az arcán.
 "De ezt is mikor figyeltem meg... "
 Innentől főleg csak Louis, Demi, Zayn és Liam társalogtak, és néha Niall is becsatlakozott de nagyon kerülve Demivel még csak az össze akadó pillantásokat is. A két legmesszebbi pontján álltak a csoportban. Úgy ahogy mi is Hayleyel. De én folyamatosan fixíroztam őt. Nem tudtam mit tenni. Mintha oda ragasztották volna a tekintetem. Ő is hasonló kép reagált.
Minden pillantást ugyanúgy viszonzott. Szinte különleges volt ez az állapot. Már az volt a furcsa, hogy ha nem kapunk mindenen össze. De valahogyan ez még annál is másabb volt. Megszűnt körülöttünk a világ. A hangok elhalványultak, alig hallható morajlásként szűrődtek be a fülembe. És minden csak Rá fókusztált. Észre se vetem volna ha egy akna felrobban mellettem. Csak ő volt és én. De az idilli pillanatot megtörték a srácok.
- Harry! Figyelsz te ránk? Mert a bamba bólogatásod nem erre utal! - rázogatta meg Liam a vállam.
 - Min jár az eszed? - folytatta a kérdéseket Zayn.
- Vagy inkább kin, és hogy kit fixírozik! - nyögte végül be Louis, mire szúrósan néztem felé. Nem mertem szólni, nehogy egy rossz válasszal megsértem Hayt. Nem akartam egy veszekedős elválást! Ha már úgy sem lesz többé alkalmunk egymáshoz, hát az utolsó percek legyenek békések. A lányra kaptam a tekintetem, aki Demihez fordult. Ajkai mozogtak. Valamit oda súgott a barátnőjének.
 "Kélek menjünk!" Ezt olvastam le róla. Demi aprót bólintva válaszolt.
- Srácok! Nagyon örültem, hogy megismerhettelek titeket, és hogy együtt dolgozhattunk! Remélem tartjuk még a kapcsolatot! De nem is akarunk feltartani benneteket, és nekünk is dolgunk van még! - mondta. Beigazolódott, hogy jól olvastam le ajkairól a suttogást. Úgy éreztem az én hibám. Ha nem bámultam volna , talán még maradnának, és bocsánatot tudnák kérni!
- Hát, mi is nagyon örültünk! Ti vagytok a legjobb fejek Amerikából szerintem! - búcsúzott Louis.
- Köszi!Ti meg a legjobbak a Rolling Stones hazájából! - mosolygott Demi. Hayley is bólintgatva húzta gy félmosolyra a száját. Mindenki odament a másikhoz, és megölték egymást , kivéve Nialt és Demit. Ők csak egy "sziát" váltottak, de még ők is félre tették az ellentéteiket. Én is megöleltem Demit, majd valahogyan Hayley elé kerültem. Ledermedve álltunk egymás előtt, míg a többiek egy kicsit odébb még csoportba verődve társalogtak pár felületes témáról. Ott álltunk egymás előtt szótlanul, és hol egymást néztük, hol egy kiválasztott fontot fixíroztunk. Én többnyire csak az ő arcát tanulmányoztam.
 - Nos... Hát végre megszabadulhatsz tőlem... - kezdte. Valahogyan fájdalmasan csengtek szavai, és engem is valahogyan rosszul érintett.
- Micsoda? - hitetlenkedtem úgy, mintha csak a legjobb barátom mondana ilyet.
- Vagy talán nem? - kezdett vissza térni a régi, megszokott Hayley.
- Miért mondasz ilyeneket?
- Kérlek, ne játszd itt most megbánót. Tudom, hogy utálsz! Tegnap csak azért történt ami történt, mert részeg voltál!
- És szerinted ki miatt?- akaratlanul is kicsúsztak a számon a szavak, amit rögtön vissza is akartam vonni, de se megtenni , se visszavonni nem akartam... talán engem is rádöbbentett az, hogy a szám előbb kimondta az agyam helyett a gondjaim egyik okát. Tényleg ő okozza talán? Vagy inkább az, amit minden veszekedés vált ki?
- Az isten szerelmére Harry! Seggrészegen kiállsz küzdeni egy nálad háromszor nagyobb pasival! Bajod is eshetett volna! Tudod hogy mennyire ideges voltam? - emelte fel a hangját kicsit.
- És még is miért, ha nem érdekellek? - a szavak már maguktól ömlöttek ismét.
- Mert... mert... - egy pillanatra megtorpant de ez az állapot nem tartott sokáig - egy tuskó vagy tudod? Miért jössz mindig már is azzal, hogy érdekellek? Azt hiszed hogy a világ összes nőneműje, ha azonnal meglát, oda van érted? Nos össze kell törnöm a képzetedet! Mert sajnálom hogy nem ismernek igazán! Egy tahó vagy!
- Oh igen? Nem tudom hogy ki hord el mindennek, és állít rólam olyan dolgokat amik nem kicsit sértőek!
 - Csak szembesítelek, hogy kibírhatatlan vagy, te birkafejű! Egy hossza és fújtatott lélegzetet vettem és eresztettem ki.
- Soha senkinek sem mondtam ilyet, de neked egy anyai pofon igen is kijárna!
 - Nehogy már tőled kelljen tanulnom az illedelmességet! Nem tudom hogy ki csinált olyanokat tegnap éjjel a hotelszo...
Hirtelen elé léptem és befogtam a száját. Még a fiúk sem tudtak a tegnap esti kis jelenetről. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a kellemes beszélgetős alapzaj már nem tölti be a teret, csak a mi acsarkodásunk visszhangja, és az az utáni roppant feszült csend tölti meg a levegőt. Hayley bele harapva az ujjamba, mely a száját tartotta csendben.
 - Hogy merészeled? - legyezett a levegőbe a kezeivel, és majdnem felrobbant - És te akarsz kioktatni hogy el kellene egy anyai pofon? Neked járna te tuskó! - már lendítette is a tenyerét. A pofon hangja visszhangzott az egész térben. A lány vörös fejjel fordult hátat.
 - Ne haragudjatok... - morzsolta el, majd futva igyekezett a létesítményből kifelé.
Egy ideig kétségbe esetten figyeltem távolodó lépteit, és tőlem szokatlan módon még könny is gyűlt a szemembe, de lehullani már nem engedtem. A lábaim szinte maguktól indultak meg, hogy utána rohantam. Szeltem sebesen az egyre növekvő távolságot közöttünk, de alig értem utol. Majdnem ki ért már a bejáraton, mikor a csuklóját sikerült elkapnom, és magamhoz rántanom. Szemei pontosan az enyémekbe fúródtak, a hirtelen mozdulattól. Könnyek potyogtak égszínkék szemeiből, ezzel szörnyű ábrát festve magára.
"Annyira rosszul áll neki ha szomorú... És mind miattam..."
 Nekem is bele fájdult a lelkem, mikor realizáltam magamban, hogy ennek az okozója csakis én vagyok. Túlságosan durva voltam vele, és mindenre ércelődően válaszoltam.
 "Szörnyű ember vagyok..."
 Úgy éreztem magam, mintha egy bűnöző lennék. És , bár nem is csináltam semmi olyat, még is sír egy számomra fontos ember. Igen, most már tisztán tudom, hogy az Ő hiánya volt az űr érzése bennem . És nem hagyhatom szaladni, még ha tudom is , soha nem látom...
 - Hayley... Kérlek! - próbáltam lenyugtatni ahogy karjaimban fészkelődött.
 - Hagyj békén Harry! Éppen elég fájdalmat okoztál! Remélem boldog leszel, hogy soha többé nem látjuk majd egymást! Megígérem bárhol leszek a világban, ha tudom hogy te is arra felé vagy, elkerüllek! - vágta hozzám a szavakat, legbelül mély és vérző sebeket ejtve.
Úgy hatottak ezek a mondatok, mintha én lennék a világon az az ember akit a legjobban gyűlöl.
"De én nem akarok az lenni!"
- Hayley, én... - Próbáltam mentségemre valamit kitalálni, hogy ne gyűlöljön . De semmi mentőövem nem volt.
- És, most engedje el! Nem akarok többé hozzád érni! - ismét eleredtek a könnyei, mint egy borús Londoni napon a zápor.
 Nem harag, inkább a a keserű fájdalom tükröződött benne. A folyamokból lehulló cseppek, melyek pillái alól buktak ki, ólomsúlyként koppantak a pólóm sötét anyagán. Nem tudtam elengedni, inkább szorosabbra húzni. A szorításból végül ajkaihoz kerültem pár centire. Villámként hatolt át gerincemen a meglepő bizsergés, mikor meglepetésemre nem én szüntettem meg a kilométereknek tűnő távot a lüktető ajak között. De amilyen gyors és mennydörgés szerű volt a csók, olyan hamar is ért véget. Kezeimbe nem tért vissza a pillanat utóhatásaként az erő, mellyel marasztalni tudnám. Elszakadt tőlem, és mintha vitte volna magával az egyik felemet is...
- A soha viszont nem látásra Harry... - suttogta, majd kilibbent a nagy helységből a napsütésbe, és vissza zárva az üvegajtót kisétált az életemből.