2. Fejezet

"Csókunkat az ajtó hangos kicsapódása törte meg ..."

/Demi szemszöge/


Az ajtócsapódás után Niall kb. másfél méter távolságra került tőlem, miután ösztönösen eltávolodtunk egymástól. Mindketten más irányba néztünk. Kínos helyzetemben véletlenül levertem a konyhapultról valamit. Erre közeledő léptek zaja ütötte meg a fülünket, mire egy ismerős hangot hallottam.
- Szia Demi! A konyhában vagy? - kérdezte Hayley, a legjobb barátnőm, aki egészen Angliából ideutazott, hogy könnyebben feldolgozzam az édesapám halálát.
- Hayleeey! - ugrottam a nyakába mikor a lány belépett a konyhába a hatalmas bőröndökkel.
- Őőőő... Niall Horan? -  kérdezte meglepődötten amint kiszúrta Őt.
- Majd mindent elmesélek, de most... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.
- Demi, miért van elkenődve a rúzsod? - kémlelte az arcomat Hayley.
Elpirulva töröltem meg szám szélét és Niall felé pillantottam, aki mióta itt van Hayley, szótlanul álldogált a helyén. Erősen agyalni kezdtem, hogy mivel is vágjam ki magamat. Majd kimondtam azt ami először az eszembe jutott.
- Mi...csak... összekaptunk... egy kicsit... - találtam egy gyenge kifogást.
- De akkor mitől kenődött el? - járatta a szemét köztem és Niall között.
- Biztos amikor hadonásztam vagy ilyesmi, de majd megigazítom...-Niallt néztem segítségkérően aki egy tömör mondattal lerázott minket és elviharzott.
- Igen, úgy volt.
Miután Niall elment egy kérdő szempárral álltam szemben.
- Oké Demi! Mi volt ez? - kérdezte.
- Semmi... Az aminek látszott. - próbáltam még magammal is elhitetni , hogy semmi sem történt.
- Megcsókoltad Niall Horant??? - kérdezte meglepődötten.
- Hayley ! Nem! Mondtam, hogy veszekedtünk! Mert minek látszott? - mondtam kissé zavarodottan.
- Niall erősen törölgette a száját, mikor beléptem ide. - méregetett elég gyanakvóan.
- Az még nem jelent semmit!
- Jó, ahogy te mondod... - de látszott rajt hogy nem nagyon dől be ennek  az átlátszó hazugságnak.
Miután megbeszéltük, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban, és hogy mit keresett itt Niall, be szerettem volna jelenteni egy fontos hírt.
- Hayley... Képzeld, pár napja kaptam egy értesítést , és a menedzserem is beszélt róla, hogy meghívást kaptam az Amerikai X-Faktor vezetőségétől, hogy lennék-e mentor. - mondtam nem túl lelkesen.
- De hát ez jó hír, miért vagy ilyen letört? Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem...
- Hát... nem is tudom... Most sok minden összejött, az apámnak jövőhéten lesz a temetése, az anyám ügye még jobban fokozza... És Niallről.. már ne is beszéljünk.
- De Demi! Ez egy megismételhetetlen lehetőség! Jövőre már tuti nem kapsz ilyen ajánlatot! - sopánkodott.
- Hayley...
- Nem szólhatok bele az éltedbe, de hidd el, nagy hiba lenne ha nem fogadnád el...
- Jó-jó... talán... és milyen volt az út? - próbáltam terelni a témát.
- Hát, hosszú volt, de a felét átaludtam, ezért tűrhető volt.
Még sokáig folytattuk volna a csevegést, de ismét félbeszakítottak. Egy ideges csengetés hallatszott.
- Niall biztos itt hagyott valamit, vagy lehet, hogy ki akar békülni.- vetette fel Hayley.
Arra a gondolatra, hogy talán Niall visszajött békülni, szívem hevesebben kezdett dobogni. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót, de nem az jött akire a szívem legmélyén vártam. A dühös menedzseremmel találtam szemben magam.
- George... Hát te....
- Hát én! Demi! Ez meg mi? -nyomott a kezembe egy friss magazint, aminek a címlapján én és Niall virítunk, ahogy kéz-a kézben rohanunk a paparazzók százai elől.
Elképedve lapoztam fel az újságot, és olvastam el a majdnem két oldalas cikket.
-Demi ! Mi történt... -szaladt ki az előtértbe Hayley- ... Őő.. Jó estét... Maga kicsoda? - kérdezte George-ot, a menedzseremet. Majd bemutatkoztak egymásnak.
A cikk végére érve, meglepődve tapasztaltam, hogy bár a média csak üres pletykának szánta, az újság reklámozása céljából írta, de mégis rámutatott majdnem a teljes igazságra. De voltak benne felháborító hülyeségek is.
- Mi van abban a magazinban , amit annyira olvasol? - kérdezősködött a barátnőm.
- Hát... csak egy újabb diall cikk... -sóhajtottam.
- Mi az a diall? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Hát... ez hónapokkal ezelőtt kezdődött... Már Niallt régebb óta ismerem. Egy kisebb díjátadón találkoztunk, és a média azon kezdett csámcsogni, hogy barátok lettünk. Sok photoshopot is készítettek, jobbakat, rosszabbakat... amin... hát csókolózunk... Azt hiszik együtt vagyunk.- tálaltam ki Hayleynek.
- És igazak ezek a pletykák? - utalt arra ami a konyhában történt.
- NEM! Hayley!
- És mi van abban a cikkben?
- Olvasd el... a lényeget már kiemelte George...- nyomtam a kezébe a cikket.

" A Diall "ügy" megoldódni látszik? A mi kis szerelmes párunk kész bevallani az igazat? Hogy együtt vannak? Ha mégsem, akkor sem titkolhatják már sokáig! Mindent bebizonyító fotók kerültek elő, pár napja, ahol kéz a kézben futnak az utcán. Vajon mi sül ki ebből a románcból?Meddig takargatják ezt a nyílt titkot még?

És nézzétek ezt a képet! Hát nem leír róluk, hogy együtt vannak? Ez már régebben készült egy paparazzónk által, ahogy egy kis közös program gyanánt elment a mi kis gerlepárunk titokban randizni, ám a mi mindent látó szemünk, rajtakapta őket.
Bár az énekesnő számára nem ismeretlen az, hogy egy fiúbanda tagjával járjon, mivel a "Rocktábor" megjelenése után együtt volt Joe Jonas-szal, de a kapcsolatuk csak 2 hónapig tartott. Vajon miután bejentik, 
a kapcsolatuk is ilyen tiszavirág életű lesz? "







/Niall szemszöge/

Egész úton, mikor haza vezettem azon gondolkoztam, mi is történt valójában.
Miután megérkeztem, az ajtóban egy egész "fogadó bizottság" várt.
- Hát ti fiúk? - próbáltam egy álmosoly kíséretében beslisszanni mellettük.
- Megmagyaráznál nekünk valamit? - kérdezte Liam gyanakvóan.
- Mégis mit?
- Gyere! - ráncigált befelé.
Leültettek a kanapéra és a kezembe nyomtak egy újságcikket.
- Ez mi a frász? - futottam át a sorokat. - Demi és én? - döbbentem le.
Nem elég, hogy "az" történt a konyhában, de még egy ilyet is rám zúdít a média?  Elhűlve, üveges tekintettel nézetem magam elé.
- Miért nem mondtad Niall? - kérdezte Harry.
- Micsodát? - néztem zavarodottan.
-Hát.. Hogy együtt vagytok! Az újságból kell megtudnunk? - vágott kissé csalódott fejet.
- De.. mi nem is vagyunk együtt. Ez egy hazugság! És az a kép nem látjátok, hogy phototshop? - keltem ki magamból.
- Vas happenin' guuys??? - törtetett be a helyiségbe Zayn- Ez meg ki? - méregette az újságot.
- Zayn... tesó... 72-es betűmérettel van kiírva a kép felé, hogy DEMI LOVATO!!! - veregette meg a fiú vállát Louis.
- Jól van na! De mi történt? Mi ez a "gyűlés" ?
- Niallról és Demiről megjelent egy eléggé kínos cikk! Nézd! - kapta ki a kezemből Lou a magazint, és Zayn kezébe nyomta.
Kikerekedett szemekkel olvasta el, majd ugyanazt elmondtam neki, amit a többieknek.
Teljesen tanácstalanul ültem szótlanul a kanapén, miközben a srácok arról dumáltak, mi is legyen akkor most.
- Szerintem szóljunk Jonh-nak! Ő a menedzserünk, az a dolga, hogy az ilyen eseteket elintézze! - vetette fel Liam az eddigi legjobb ötletet.
Mindenki rábólintott, és tárcsáztuk a számát.

/Demi szemszöge/


A menedzserem felhívta a One Direction-ét, és elkezdték kidolgozni azt a tervet, hogyan is lehet ezt a cikket minél előbb visszavonatni, és a média zúgolódását elfojtani .
Én addig magatehetetlenül ültem  a kanapén, a gondolataimba merülve.
Bár igaz, hogy nagyon sok ilyen cikk jelent meg, ez valahogy mégis nagyon megviselt, és pontosan tudom miért.
Niall is biztos látta már, és kíváncsi voltam ő mit gondol. De nem hogy élőben a szemébe nézni, még egy SMS-t sem merek neki küldeni...Nem tudom hogy fog változni így a barátságunk, de már soha többé nem lesz olyan, mint régen. Félek az idő előrehaladtával egyre kevesebbet fogy keresni, és végül minden kapcsolatom megszűnik vele létezni.
De lehet hogy jobb is lenne így.... Lehet, hogy minden érintkezési lehetőséget meg kéne vele szüntetem, és a média is elhallgat akkor. De nem tudnák úgy élni, hogy tudom, itt van a közelben és nem láthatom csak egy pillanatra...
Egyre kétségbeesettebben szorítottam a kezemben maradt magazint, és könnyek folytak végig arcomon. Hayley vigasztalóan simogatta a vállamat, és igyekezett megnyugtatni.
- Demi... semmi baj nincs! Minden megoldódik! Az újságot elintézi George, anyukád ügye is elsimul! Nincs okod sírásra! Kérlek!Shhh... - ölelt meg szorosan.
Hirtelen megszólalt a telefonom. Homályos tekintettel néztem a kijelzőre, de Niall képét és nevét azonnal észrevettem. Hirtelen azt sem tudtam mit kezdjek a helyzettel, csak néztem a készüléket. Hayley rázott fel a kábultságból.
- Vedd már fel!
Lassan húztam végig az ujjam a "hívás fogadása" gombon.
- Niall? -szóltam bele remegő hangon.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni...

1. Fejezet

Az órámra pillantva azt vettem észre, hogy este hat is elmúlt már. A mai napom nagyon fárasztó volt. Egy pillanatot sem aludtam mióta behoztak, és szerintem a kísérőm se.
 A kihallgató szobában az ügyvédek és a nyomozók egymás kezébe adták a kilincset. Az egészből csak annyit fogtam fel, hogy én nem vagyok bajban, anyukám viszont valamibe belekeveredett, hogy mibe az viszont nem derült ki.
Lehet, hogy ez kicsit furán hangzik, de az este nem igazán a rendőrségi ügy kötött le, hanem az ami a kocsiban történt. Nem tudtam másra gondolni. Magyarázatokat kerestem a történtekre és kíváncsi voltam, Niall most mit gondolhat rólam. Mióta itt vagyunk egy szót sem váltottam (bár időm sem volt rá), és akárhányszor feléje pillantottam tekintetét valamerre másfelé kapta. Ez teljesen megbolygatta az elmémet.
Fél hétkor a rendőrkapitány közölte velem, hogy az ügyben nem vagyok gyanúsított.
- Nos, ms. Lovato hazamehet. - mondta a biztosúr.
- Köszönöm, és mi van az anyámmal? - érdeklődtem aggódva.
- Az ügy részleteiről nem adhatunk ki információkat, de mindent idejében meg fog tudni hölgyem. - felelte a már jól betanult szöveget gépiesen. Már épp ment volna el, mikor megállítottam.
- Uram! Ezután a tragédia után a legkevésbé sem hiányzik egy sajtó botrány az életemből. Kezelhetnénk ezt diszkréten? - csúsztattam a markába egy vaskos pénzköteget.
Erre nem válaszolt már semmit, csak bólintott, sarkon fordult és eltűnt.
Kimentem a váróba. Megláttam Niallt aki egy széken gubbasztott, az arcát a tenyerébe temetve. Nagyon fáradtnak látszott. Odaérve hozzá megsimítottam a vállát, mire rámemelte gyönyörű kék szemeit. Valamilyen leírhatatlan érzés fogott el, mikor az íriszei kapcsolódtak az enyémekkel.
- Indulhatunk? Elengedtek. -kérdeztem tőle bágyadt hangon.
- Persze... -állt fel nagyom sóhajtva.

- Valami baj van Niall?- kérdeztem, miután észre vettem, hogy nagyon egyhangú.
- Nincs semmi. Gyere hazaviszlek!- indult meg a kijárat felé.

***

Az út első fele szótlanul telt, amíg meg nem törtem a ránk telepedett kínos csendet.
- Valami történt az anyámmal. Gyanúsítottja az ügynek. -böktem ki.
Tágra nyílt szemekkel nézett felém.
- Már azt hittem hogy te kerültél bajba! Mi történt? - kérdezte (?) aggódva.
- Nem tudhatok semmit sem az ügyről. Egész este kérdezgettek, hogy milyen volt a viszonya anyámnak és apámnak, milyen volt a gyermek korom és hogy hogyan neveltek.
Ezek után újabb szótlanság szállt közénk egy jó darabig.
"Nem is tudom mi ütött belém. Miért akartam azt a csókot? Egyáltalán akartam, vagy csak pillanatnyi megingás volt a labilis lelki állapotom miatt. De, amikor az utcai lámpa fénye bevilágított a szélvéfő ablakán, és megtört ég színű szemeiben úgy éreztem a világ körülöttem megszűnik létezni és nem tudok másfelé nézni. De annak a rendőr autónak meg kellet törni a pilanatot... NEM! Miket gondolok??? Niall és én ? Egyáltalán hogyan jött ez ide? És most haragszik rám? Barátként tekint rám még? Egyáltalán nekem barátnak számít... ? Úgy érzem ezzel az eddigi barátságunkat most elrontottam... Bármit is csináltam, elrontottam... Ne haragudj.... "
- Ne haragudj Niall... - gondolkodtam, de miután rá jöttem, hogy az utolsó mondatom kimondtam már csak egy kérdő szem párral találtam szemben magam.
- Mit Demi?
- Hát... én.. én csak... -makogtam össze vissza.
Ezt már nem húzhatom sokáig... beszélnünk kell róla.
- Igen. - mondta Niall.
- Tudod ami a kocsiban történt... tegnap este... - csaptam a téma közepébe. A kocsi hírtelen hatalmasat fékezett , és Ő csak maga elé meredt. Látszólag valamin nagyon gondolkodott. A reakcióján megrémülve azon morfondíroztam, hogy valami rosszat mondtam-e. - Ne haragudj.. nem akar..
- Hagyjuk, csak felejtsük el!- vállt rideggé az arc kifejezése.
Ez a kijelentése valamiért ez a kijelentése mélyen szíven szúrt, de igaza volt. Aprót bólintva egy apró könnycseppel küszködtem szememben. De akármennyire nem akartam Niall előt sírni, mégis el törött a mécses.  Mára már nekem ez túl sok volt. Egyre nagyobb cseppek gördűltek végig arcomon. Igyekeztem eltüntetni őket, de észre vette.
Ép most értünk be az utcánkba és gyorsan beparkolt a kocsi feljárókra. Percekig ültünk némaságba burkolózva. Azok a percek éveknek tűntek és könnyeim sem akartak megszűnni. Kért erős kart éreztem magam köré záródni és selymes hangján suttogott a fülembe.
- Minden rendben lesz Demi! Megígérem! Shhhh...
Vállaira hajtva fejemet zokogtam egy ideig, de közelsége megnyugtatott.
- Gyere menjünk be!
Szótlanul engedelmeskedtem kérésének. Az ajtóhoz érve épp nyitottam volna ki azt, mikor a bokrok felől motoszkálást hallottam, majd fényképező gépes emberek kezdtek özönleni minden honnan nevünket kiáltozva.
Megdermedve álltam ott, és ha Niall nem kapta volna el csuklóm és rángatott volna el a másik irányba, lehorhantak volna a paparazzók.
- Siess Demi! - szorította meg jobban csuklóm köré font ujjait.
Mire leráztuk őket már besötétedett. Mellékutcákon átvágva ráztuk le őket. Szerencsére mivel sötét volt a járó kelők nem ismertek fel minket. Egy nagyobb kört téve a városba vissza értünk lakásom elé, ahol már nem vártak a hívatlan sajtósok. Remélem nem készült sok kép rólunk, ahogy menekülünk.
Már gondolkoztam rajta milyen címen fog megjelenni az újságban ez a "kaland" .
- Huhh! Le ráztuk őket! - törölte meg jelképesen homlokát.
- Igen ,sikerült! Régen futottam tű sarkúban maratont! Gyúrnom kellet volna előtte rá. - poénkodtam.
Csak nevettünk a fáradtságtól.
- Kérsz egy kávét? - jutott eszembe hirtelen, mert azt akartam hogy velem maradjon.
- Hát, már le ragadnak a szemeim, bár attól is lehet , mert több mint egy napja nem aludtunk. - vakarta meg a tarkóját kissé zavartan.
- Akkor kerülj beljebb! - tártam ki neki a bejárati ajtót.
Beérve egyből a konyhámba szaladtam miután leültettem Niallt. A pultra támaszkodva gondolkozóba estem. 'Hogyan tovább?'
Merengve kezdtem készíteni a kávét. Meredten bámultam a gépből kibugyogó fekete folyadékot. Ebből az állapotból két puha kéz ragadt ki, melyek derekam köré fonódtak.
- Minden rendben? - súgta fülembe.
Tarkómat lágyan cirógatta lehelete. Liba bőr futott végig testemen, és kellemes érzés lett rajtam úrrá. Ölelésében megfordultam és kék íriszei az én barnáimmal egybe forrottak.  Próbáltam értelmes választ adni , de egy hang sem jött ki számon. Csak álltunk ott és elmerültünk egymás pillantásában. Ahol érintette derekamat , úgy értetem bőröm ott több száz fokosra hevül. Izzott a levegő is. Pilláim el kezdtek nehezedni és és homlokom az övének támasztottam. Most úgy éreztem Ő közeledik felém és ajkai egyre közelebb kerültek arcomhoz. A pillanatot most már semmi sem tudta megtörni. Megtörtént ami tegnap félbe szakadt. Mikor szája enyémhez ért lábaimból kiment minden erő, és ha nem tart meg össze csuklok. Finoman a pultnak nyomott és óvatosan végig simított testemen.

Csókunkat az ajtó hangos kicsapódása törte meg ...

                                                                                          


                                                                      To be countiuned....

Bevezető

 /Demi szemszöge/

"Itt ülök egyedül az éjszaka közepén, a kihalt, rideg kórházi folyosón, ahol a szemben lévő kórteremben édesapám alig három órája hunyta le örökre a szemét. Elhagyott engem az egyetlen ember, akire igazán számíthattam akármilyen helyzetben, maga után lelkemben kongó és fájdalmas ürességet hagyva. Ő volt az egyetlen olyan személy, aki előtt soha nem volt titkom, nyitott könyv voltam előtte. Nem tudom, hogy valaki vissza tudná- e adni azt a darabot ami kitört a szívemből. Könnyeim már elfogytak... Úgy érzem, a sírás már nem megoldás ebben a helyzetben.
Az emberek azt hiszik, hogy a sztároknak csupa csillogás és fényűzés az életük, a színpadon csak az 1000 wattos mosolyt és a megtévesztő külsőségeket látják, de az összefacsarodott lelkünket és a szomorúságunkat nem érzékelik.
A helyzetemet megnehezíti az is, hogy az emberek elvárják tőlem,hogy mindig jó példát mutassak és erőt adjak nekik, ezért nem omolhatok össze a fájdalom súlya alatt."
A gondolatmenetemből és önmarcangolásomból valakinek a visszhangzó lépteinek zaja zökkentett ki.
Hirtelen két erős kar fonódott remegő testem köré.
- Demi... úgy sajnálom! Olvastam mi történt! - súgta a fülembe.
- N-Nial... mit keresel te itt? Nem Londonban kéne lenned? - kérdeztem meglepetten.
- Itt koncerteztünk a srácokkal Los Angeles mellett. Koncert után olvastam a hírt . A többiek vissza mentek a szállodába, de én egyenesen ide jöttem. Ők is nagyon sajnálják az édesapádat.
Nagyon örültem neki, de jelen pillanatban ő sem tudott segíteni remény veszett helyzetemen.
- Gyere, menjünk ki levegőzni, mert rád fér. Esetleg elugorhatnánk a Nando's-ba, mert le merném fogadni, hogy egész nap nem ettél semmit. -mondta kedvesen.
- Hát... Nem is tudom Niall. Nem igazán vagyok éhes. Úgy érzem, egy falat se menne le a torkomon. - próbálkoztam egy gyenge kifogással, de úgy néztem nem győztem meg vele.
- De akkor is szükséged van egy kis friss levegőre, egy kis beszélgetés meg nem árthat meg.
***
A kórházból kilépve a friss levegő csapta meg meggyötört arcom.
Niall kocsijáig egy szó sem jött ki a számon, kérdéseire csak bólogatással vagy hümmögéssel feleltem.
-Niall miért jöttél ide? - csúszott ki a számon végül hosszas hallgatás után, az a kérdés amin azóta rágódtam, mióta idejött.
-Mert... - egy kissé elgondolkozott valamin- mert úgy gondoltam, hogy szükséged lehet most egy barátra,  és nagyon sokat jelentesz számomra.
A szavai a szívemig hatoltak, ő volt az egyetlen ezen a késői órán aki megkeresett engem.
Az út csöndben telt, egyikünk se szólt semmit a másikhoz, végül még is csak a Nando's-ba kötöttünk ki.
Hiába kért nekem is egy adag gőzölgő ételt, egy falatot sem bírtam enni. Ő viszont olyan angyalian evett , hogy nem bírtam le venni  róla szememet , és néha mintha el is mosolyodtam volna. Elfogott egy megmagyarázhatatlan, fura érzés,  ami kis időre kizökkentett az imént átélt tragédiából. Ettől sikerült egy kicsit feloldódnom, és a gyerekkorunk kivesézése után hazaindultunk.
-Köszönök mindent, Niall. Komolyan, ezt meg sem tudnám hálálni.-mondtam és nyomtam két puszit az arcára. Ettől egy kicsit elpirult.
-Mégis mit, Demi?
-Ezt az egészet. Rajtad kívül senki sem volt mellettem ezekben a nehéz pillanatokban. Te viszont kihúztál a depresszióból és egy kicsit jobb kedvem lett, csak miattad.
-Ennek igazán örülök. És ha úgy érzed, hogy beszélni szeretnél valakivel csak hívj nyugodtan, tényleg nem gond.
-Niall, már azt sem tudom mit mondjak...nagyon hálás vagyok neked, igaz barátom vagy.- hálálkodtam neki.
Ezután beszálltunk a kocsiba és elindultunk hozzám.
Ez a út már kicsit oldottabban telt. Többet beszélgettünk. Szó esett arról is, hogy apa mennyit játszott velem kiskoromban.
- És képzeld, egyszer annyira meglökte a hintát, hogy majdnem kiestem belőle! - mondtam nevetve. Ő csak aranyosan nézett rám. - Mi van Niall?
- Semmi... Csak olyan jó végre nevetni látni. - villantott egy csibészes mosolyt.
- Ohh... Köszi! - pirultam el.
- Tudod Demi, én mindig itt leszek neked, bármi is történjék. Én nem foglak elhagyni! Megígérem! - mondta őszintén.
Leparkoltunk a házam előtt, és csak meredtünk egymás csillogó szemébe. Akkor az a kocsi volt a legromantikusabb hely a világon.
A résnyire nyitott ablakon a langyos éjszakai szellő beszökött, megmozgatva tincseit. Lassan ujjai kézfejemre csúsztak és lágyan cirógatták azt. Nem tudom, hogy a szituáció miatt, vagy a mai nap borzalmas történései miatt, de elkezdtem ajkai felé közeledni egy furcsa érzéstől vezérelve.
Talán több is történt volna, ha egy rendőrautó nem állt volna meg mellettünk. Dermedten figyeltük a történéseket. A biztosúr, kiszállt a járműből, és ajtómhoz sétált.
Hamar kipattantam a mi autónkból és az úrhoz rohantam. Felém nézett.
- Maga Ms. Lovato? Velem jönne kérem?

                            


                                                                   ~ to be countiuned