9. Fejezet

/Hayley szemszöge/



Miután otthagytam Demit a kétségeiben, bűntudatot éreztem. Igazság szerint viszont nem tudtam a helyzettel mit kezdeni. Kissé reménytelennek tűnt ott, de tudom , hogy minden rendben lesz. Láttam Niallt is valamerre, biztos majd beszélgetnek és megoldódik az ügy.
Mikor a boxban ültem , egy helyes, izmos srácot kiszúrtam, aki látványosan bámult felém. Nem biztos, hogy engem, de egy próbát megér nem? Amúgy is, legalább nem gondolok folyton Harryre. Kissé furcsán éreztem magam azóta, mióta Liamék kitalálták, hogy ki akarnak békíteni minket. Alapból nem tudom miért ne lehetnénk fasírtban. Végül is nem kedvelem Őt annyira... Nem tudom a lányokat mi fogja meg benne... Bár azért szép s zöld szemei vannak. Mikor először megláttam azt gondoltam azok nem is a szemei, hanem valami drága smaragdok , melyen a nap ezer színre törik ... És a haja is jellegzetes. Azok a fürtök...
"De bele túrnék..."
"HOGYMII?? Eszedbe ne jusson ilyesmi! Egyáltalán miért is fantáziálok Róla? Meg sem érdemli olyan arrogáns tud lenni néha!"
Inkább mit sem foglalkozva vele , oda megyek ahhoz a fiúhoz, és köszönök neki!
-Helló! - léptem oda hozzá, észrevétlenül hátra dobva a hajam.
- Oh szia! Pont épp oda akartam a csinos barátnődhöz menni, de aztán megláttak... - dobott be egy ijesztően snassz szöveget, de inkább folytattam vele a bájcsevejt.
- Jajj de aranyos vagy! - "Mfff...."
- Tudod ki aranyosabb? - nézett mélyen a szemembe, majd egy kis hatás szünet után vigyorral megingattam a fejemet. - Hát te!
"Elképesztő, hogy ennyire ódivatú ez a srác... Pedig normálisnak tűnt. Lehet hogy itt hagyom a..." -mondtam magamban, de ekkor a tömegből egyszer csak kitűnt egy furcsán csillogó szempár, és a hozzá tartozó eltéveszthetetlen göndör fürt-zuhatag.
"Harry!" - kiáltottam magamban, majd sunyi vigyorral arcomon a kerekek az agyamban forogni kezdtek. "Szórakozzunk!"
Vissza fordultam Philliphez ... vagy Josh? Nem is tudom, mert amíg Harryt néztem a tömegben nem figyeltem csak bólogattam.
- Oh és... Nem akarsz egy italra meg hívni? - az ujjaim között egy hajtincset kezdtem tekergetni, és észrevétlenül a kezeim úgy helyeztem, hogy a dekoltázsom egy kicsit megemelkedjen.
Egy kissé látványosan levezette tekintetét az izomagy, majd bólintott egyet.
- Mit kérsz?
- Hát lássuk csak... lepj meg ! - vihogtam egy sort.
Amíg leadta a rendelést a csaposnak, addig vissza tekintettem a tömegbe, és ugyan ott állt a fiú. De most inkább megvetés tükröződött a szemeiben. Meg valami más is. De azt nem tudnám körbe írni.
-Itt is van! - szólított meg a srác.
- Köszönöm ! És mi a teljes neved? - próbáltam kideríteni, hogy mi is a neve valójában.
- Nos, a teljes az Josh O'Biran. És a tied? Milyen Hayley?- a pohara tartalmát teljesen felhajtotta.
- Legyen titok számodra! - néztem sejtelmesen az alkohol fátyolos szemeibe.
-  Tele vagy titkokkal... És mond csak ms.Titokzatos, fájt?
- Micsoda Josh? - a nevét megnyomtam kellő kép , hogy felkapja a fejét. Éhes tekintettel nézett végig rajtam amitől végig futott az undor a gerincemen.
- Hát mikor leestél a mennyből angyalom! - küldött egy szerinte csábos mosolyt felém, ami inkább egy grimaszhoz hasonlított.
- Igen, de te elfelejtetted velem...
- OH igen? És engem is elfelejtett ms. Titokzatos? - jött a hátam mögül egy félelmetesen ismerős, rekedtes hang.
Majdnem kibutítottam az italom. Hátra fordulva ott állt tőlem alig 20 cm-re Harry. Mérges és megvető tekintetet küldött felém.
- Te ki vagy? - nézett értetlen fejjel Josh, bár ha bele gondolok, lehet hogy ez a természetes nézése? Eléggé úgy tűnik. Alapból bamba feje lehet szegénynek, hát még így részegen...
- Harry Styles, világhírű, gazdag és sikeres énekese egy bandának! Te? - úgy vágta a szavakat Joshoz , hogy látványos düh okozta vörösség töltötte el a borvirágos képét.
- Tényleg? Miva'? Tán azt hiszed, hogy jobb vagy nálam? - fordult a bárszékkel teljesen a fiú felé.
- Srácok.. ezt inkább nem kéne... - próbáltam csitítani őket, mert a végén még egymásnak esnek, de Harry félbe szakított.
- Nem hiszem, tudom! - küldött egy lenéző pillantást az izomagy felé.
- Na ide figyejjé' ! Te csak egy kis buzi banda tagja vagy, te nekem itten ne pofázzá'! Te még egy rekesz sört sem tudnál elcipelni hazáig! - pattant fel hirtelen a székből Josh, de meg is tántorodott, a sok alkoholtól.
Harry láthatóan megsértődött, és hallatszottak az agyában nyikorgó kerekek ahogyan találja ki a beszólást.
- Kérlek Harry.. Ne! Meg sem hallottad!
- Oh... De legalább nekem nem levegő van az izmaim és az agyam helyén! - vágott vissza.
Mire észbe kaptam volna, már csak azt láttam, hogy Harry felé közelít Josh ökle. De A göndörke ügyesen elhúzódott.
Rögtön vissza is támadt egy jobb horoggal, amit el is találta az izomagyat, akinek az ütéstől a feje hátrabicsaklott és tántorodott egy lépést valamerre. De ez tette de nála a kaput. Teljes erőből Harry felé kezdett futni és már a fiú nem tudott elég hamar rá reagálni és leterítette a földre. Tehetetlenül csattantak a tánctér padlóján. A tömeg felkapta rá a fejét, és kántálásba kezdtek. "Harcot! Harcot! Harcot! "
Ez buzdította a két marhát. Kört alkotott a fiatalokból álló tömeg körülöttük. Alig tudtam oda férkőzni hozzájuk.
- Kérlek Josh és Harry.. hagyjátok ezt abba! Semmi értelme harcolni... - de ekkor el akadt a hangom. " ... értem."
"Értem szált harca Harry? De miért? "
- De igen cica... Eztet te nem értheted...! - szólt az ingatagon álló Josh. Nem csak az alkohol, hanem az ütéstől is kissé még tántorgott.
Nem tudtam mit tenni, mert már csak azt vettem észre, hogy Harry egy pillantást vet rám, majd farkas módjára ugrik a nála sokkal nagyobb és izmosabb pasas felé. Nem tudtam mit válaszolni neki, csake gy aggódó pillantást küldeni felé, amit talán észre vett.
- NE HARRY! - sikítottam fel, mikor könnyedén taszította arrébb a göndörkét az izomagy.
Eltakartam a szememet, és megfagyva álltam a tömegben. Egy hangos fájdalommal teli nyögést hallottam, és rettegve oda néztem. Harry a földön volt, és az orrából ömlött a vér. A debil meg csak repült szó szerint a levegőbe. Épp rávetődni készült. Mielőtt még elrángatott volna valaki, láttam hogy Harry arrébb gurult.
- Ember! Mi a frászt csinálsz? - kiabáltam az elrabolóm felé.
Egy lány volt. Magas vöröses hajú és erős sminkkel.
- Elráncigáltalak, mielőtt elájulsz! Egyébként Samanta vagyok, a hely tulajdonosa, és már hívtam a biztonságiakat, hogy ezt a két majmot tüntessék el innen!
-Harry nem majom! - keltem meglepetésemre a fiú védelmébe.
- Jó akkor csak egy idióta, aki Joshal kiáll verekedni. Már terveztem hogy kitiltom a helyről mert hetente valakivel össze bunyózik, és általában ő nyer.
- De Harry... HARRY! - kiáltottam, és szaladtam volna vissza a körbe, de ekkor megint megragadta a lány Samanta a karomat.
- Nyugalom! A biztonságiak már ott is vannak! Látod a tömeg már széled szét! Legalábbis nem hallom hogy kántálnának!
Igaza volt. Már nem sűrűsödtek egy pontba a fiatalok. Aggódó pillantást vetve a tömegbe a verekedés helyszíne felé, nem láttam egyik fiút se.
- Sam! Már ki hívtuk a mentőket! Mindjárt itt is vannak! - jött oda egy srác hozzánk.
- Oké, köszi! Szegény Harry... Ugye az a neve?
- Igen. - falfehéren meredtem magam elé, és a fejemben egy olyan kép keringett, hogy vérrel átitatott ruhával fekszik a mentőbe, és éppen kötnek rá mindenféle csöveket.
- Az a helyzet hogy nem a másik fiúhoz kellett hívni... Joshnak ömlik az orrából a vér és erősen imbolyog... Nem tud menni sehova...
A megkönnyebbültség kellemes hullámokban ért el. De még mindig aggódva kémleltem a tömeget, hátha megtalálom a tekintetemmel Harryt.
- Tudod, akármennyire rosszul hangzik,nagyon irigy vagyok rád! - szólt Samanta mellőlem.
- Tényleg? Mégis miért?
- Hát gondolj bele! Két srác érted megküzdött! Az nyert amelyiket szeretted volna?
Nem tudtam először válaszolni rá. " Akartam, hogy Harry nyerjen? Persze semmiképpen sem szerettem volna, hogy megsérüljön, de Örülök, hogy tulajdon képen megnyerte az értem folytatott verekedést?"
- Azt hiszem... - néztem magam elé.
Egy kar fonódott a derekam köré, mire ijedtemben majdnem arcon csaptam a mellettem állót, aki átkarolt. De megfagyott a kezem, mikor megláttam a zöld szempárt, a kissé kócos, göndörödő fürtöket és a félmosolyra húzódott ajkakat, melyekről sütött a diadalittasság.
Orrából kis csermelyként csordogált a vér, és lassan végig folyt ajkain. Egy hanyag mozdulattal törölte le a ruha ujjával.
Arrébb húzódtam, hogy engedje el a derekamat. Inkább meg sem említem, hogy mégis hogy képzeli.
 -Minden oké?-kérdeztem. Próbáltam elrejteni az aggodalmamat, de nem hiszem, hogy sikerült, mert már szinte ő vigasztalt engem.
 -Nyugi, talán megmaradok, ne aggódj...-mondta egyszerűen, de még mindig sütött azért rőla, hogy nem csak azt az egy orrsérülést kapta. Mintha csak az egyik lábára helyezte volna a testsúlyát úgy nézett ki..
-Látod, ha nem szóltál volna be neki, akkor talán nem törte volna be az orrod!- kezdtem el leszidni, de úgy gondoltam hogy sem a hely sem az idő nem alkalmas most hogy hegyi beszédet tartsak arról, hogy milyen veszélyes dolgot művelt, vagy hogy nagyobb bajba is kerülhet, ha feljelenti az a debil.
-Azt hittem a lányok bírják ha a pasik verekszenek értük.- mondta szórakozottan, és egy önelégült vigyort küldött felém. .
 Hát most tagadjam le? Igenis nagyon imponált nekem Harry ezzel a tettével, de ezt semmi esetre sem akartam a tudtára adni. Épp elég volt az, hogy az aggodalmam észre vette.
-Hát, én nem vagyok olyan, mint a többi lány, aki elolvad pusztán a látványodtól. Ahelyett, hogy itt leütteted magad, inkább menj el fodrászhoz, vagy ahova akarsz, például vissza Londonba...Eleget rontottad már itt a levegőt. - keltem ki magamból.
Bár nem akartam idegeskedni, de mégis felgyűlt bennem minden harag, és feszültség amit azzal akart elérni, hogy megmutassa "Ki a Jani" a bárban.
-Nos, ne féltsd annyira az amcsi levegőt. Holnap indulunk vissza. -vágta flegmán oda, és sértődötten húzódott arrébb.
 -Micsoda?-kérdeztem meglepetten. - Most ugye hülyéskedsz velem?
-Nem, sajnos ez halál komoly. Azt hittem, hogy Niall mondta, de ezek szerint nem. - válaszolta semmi érzelemmel a hangjában.
Úgy érintett ez a hír, mint derült égből villámcsapás. Nem mehet most el. Minden látszat ellenére azért akaratom ellenére megkedveltem őt.  Az utóbbi időben főleg. 
"Jó, lehet, hogy a nap 24 órájából 25-ön egy egoista, vagy éppen fellengzős idióta, de van neki egy jó oldala is..." - vallottam be magamnak.
Szépen lassan és folyamatosan az utálat és megvetés, amit iránta éreztem átalakult ragaszkodássá, majd ezután valami többé. Azt, hogy mivé én sem tudom pontosan. Csak azt tudom, hogy nem akarom elengedni őt.
-Na, Hayley...ne szomorkodj már, kérlek.-simította meg az arcomat. Észre se vettem mikor lépet elém.
Erre a mozdulatra alaphelyzetben azonnal támadnék, de most nem ezt tettem. Csak mélyen a szemébe néztem és elmosolyodtam, ahogy ő is. Megtört a jég. Legalábbis addig , amíg el nem kezdi újra azt az énjét mutogatni, ahol felsőbbrendűnek érzi magát.
 -Tudod mit? Inkább visszakísérlek a hotelbe. Nehogy véletlenül belehalj egy kis orrvérzésbe. Vagy felszedj még egy izomagyat, akinek végre sikerül kiütnie! -mondtam mire felnevetett, majd egyik kezével átkarolta a vállamat.
Erre a gesztusra egy pillanatra lefagytam, de igyekeztem viszonozni.
"Lehet hogy sántít. Akkor kell a támasz! " - mondtam magamban, majd hasonló képen mint ő, a hátát átkaroltam.
 Éreztem a testének közelségét, és valahogy nem is vágytam akkor másra. Csak rá. Érintése eszembe juttatta azt a napot, amikor a többiek bezártak minket Demi öltözőjébe. Annyira elmerültem az emlékekben, hogy már csak azt vettem észre, ahogyan egy taxiban ülünk, úton a hotel felé. A ránk telepedett kínos csendet végül ő törte meg.
 -Azért a végére egészen megkedveltél, nem?-kérdezte egy kisfiús mosoly kíséretében.
 -Mivan? Dehogyis!-ellenkezdtem hevesen.
-Akkor miért vagy most itt velem?-kínzott tovább a hülye kérdéseivel.
Minden áron ki akarta húzni belőlem, de nem engedtem túljárni az eszemen.
-Nem, Harry. Ezt nem fogod hallani az én számból.- mondtam egy gonosz mosollyal a számon, és felnevettem. Talán ezen az estén először , felszabadultan, és nem megjátszva.
 -Jó. Akkor ne mondd, csak csókolj meg!-mondta egyszerűen.
 -Mivan?-kérdeztem összezavarodva.
- Jól hallottad! Tudom, hogy meg akarsz! Mióta ott voltunk Demi öltözőében. Szinte látszott az arcodon, hogy azon járt az eszed! - egy diadalittas grimaszt vágott, mikor meglátta a meglepődöttséget arcomon.
- Tudod mit? Eddig azt hittem, hogy redes vagy! Amikor azt hiszed, hogy ilyen arrogáns megnyilvánulásokkal tudsz irányítani az kiábrándító! Utálom ezt! És rájöttem, hogy ilyen is vagy, és nincs jó oldalad! Az csak egy álca amit egy ideig tartasz!- keltem ki dühösen magamból.
- De akkor mond azt , hogy nem úgy volt, ahogy mondtam! - folytatta továbbra is a higgadtan és mosolyogva.
- Nem, nincs igazad! Egyáltalán nem! Utáltam "azt"! - vágtam oda neki és keresztbe csaptam karjaimat.
- Óh! És még mit utálsz bennem? - folytatta.
- Hát helyezd kényelembe magad, mert hosszú lesz! Először is, hogy egy egoista vagy! Primitív megnyilvánulásaid vannak, amik undorítóak! És rengetegszer vagy arrogáns! És az is már gyomorforgató ahogy illegeted magad a tükör előtt! És... - nem tudtam befejezni, mert mondandóm egy hosszú és szenvedélyes csókkal szakította félbe. - És utálom ahogy csókolsz!
Mielőt újból vissza csókolhattam volna, a taxi megállt.
- Tessék! Nem kell vissza járó! - vágott egy kisebb köteg pénzt Harry a sofőr kezébe, majd kiugrott a kocsiból. Megfogta a kezem, és bevezetett a szállodába.
Azon a folyosón, ahol a szobájuk is volt a fiúknak, felkapott az ölébe.
- Mit csinálsz? - kérdeztem félig ijedten ,félig nevetve.
- Nem nyilván való? - válaszolt egy sokat sejtető vigyorral az arcán.
- Tegyél le! Hallod? Most azonnal! - utasítottam. - Hogy képzeled? - kezdem bele, miután letett a földre. - Hogy lehetsz ennyire.. ennyire...
- Mi? - fonta össze a kezeit.
- Bunkó! Undorító vagy! Csak azért mert megcsókoltál hiszed, hogy ... - nem mondtam végig. Fintor futott végig az arcomon.
- Ne legyél már ilyen! Ismerd be, hogy élvezted! - Erre már nem válaszoltam, csak meglendítettem a kezem. A tenyerem élesen csattant valamin, de az nem az arca volt. Valahogyan kivédte a pofont amit küldtem feléje a karjával. - Szánalmas vagy... - vágtam a fejéhez, és sarkon fordulva elrohantam.
- Hayley! Várj! Kérlek! - szaladt utánam, de én gyorsabb voltam. Szúró könnyek mardosták a szemeim, de nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen miatt sírjak.
Mire utol ért volna, már leintettem egy újabb taxit és bele vágódva már el is tűntem onnan.