Sziasztok :D nos, mi (mert ezt a blogot az lbmmel vezetem az én
profilomon vagy mi a franc ez amibe írjuk xd ) már egy ideje írjuk ezt a
kis törit :D és úgy, mint az AV-ban ide is kérhetnénk pár aprócska
kommnentkét? csak a véleményetekre vagyunk kíváncsiak :D jöhet hideg
meleg :D akármicsoda :D de jó lenne valami visszajelzés felőletek:D
puszi :d x és y :D
Ha esetleg tetszett ez a rész vagy az előzők, akkor komizzatok legyetek oly kedvesek ;) Olyat is írhattok, hogy hagyjuk abba, de szívünk-lelkünk benne van:))
''Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be."
/Hayley szemszöge/
Először csak összenéztünk, majd újra másik irányba. A pillanat nagyon kínos volt mindkettőnk számára. Óráknak tűnő másodpercekig meredtünk ellenkező irányba. Nem akartam,, hogy a közöttünk lévő feszültség feltűnjön akárkinek is. Gyorsan ki kellet találnom valamit. A legkézenfekvőbb válasszal tértem ki a kellemetlen helyzet elől.
- Mégis mit képzeltek ti haa? Bezártok csak úgy minket? Megoldottuk volna a problémáinkat nélkületek is! -a göndörkére kaptam a tekintetem, aki még mindig szótlanul egy tőlünk eltérő pontra szuggerált.
- Mi csak azt akartuk , hogy béke legyen köztetek, és nem bírtuk elviselni, hogy a közeli ismerőseink folyamatosan marják egymást. - mondta Demi.
- De mitől lett hirtelen ilyen csend? - sokat sejtető hangnemmel Louis.
Harry erre hirtelen kapta fel a fejét, és heves tiltakozásba kezdett.
- Mégis ez mit jelentsen Louis? - pattant fel hirtelen. A fiú csak húzogatta a szemöldökét. - Jajj neemáár Lou.... Menjetek a francba!
- Oh haver, nem is tudtam, hogy ilyen komoly már ... egy óra elég lesz? - nyögött be végül egy poént, amin az egész banda röhögött.
Lopva egymásra pillantottunk a göndörkével.
/Demi szemöge/
Aranyos volt Harry és Hayley elpirulása, ahogy Louis viccesebbnél viccesebben mutatott a lényegre, hogy mi is történt valójában . A nagy nevetés közepette , mintha csak egymás gondolatában olvastam volna, tekintetünk összeakadt Niallel az ismerős helyzeten. Teljesen biztos vagyok abban, hogy az gondolatai is a kocsiban történteken jártak. Alig hallható sóhajtás szakad ki a torkomon, mikor felidéztem azt amit akkor éreztem mikor a konyhában voltunk. Újra éreztem a bizsergést ajkaimon. Kellemes melegség járta át testem minden zugát. Hirtelen egy tenyeret éreztem a vállamon.
- Minden rendben? - hátra fordultam Niall hangjára, és két csillogó, égszínkék írisszel találtam magam szemben, mely azonnal rabul ejtett.
Még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna válaszolni. Számra némaság telepedett. Csak bólogattam fejemmel.
"NEM! Semmi sincs rendben!" - ordítottam magamban.
- Akkor jó. - küldött egy hamiskás mosolyt majd elment másfelé.
***
/Kívülálló szemszöge/
Az X-Faktor adásai szinte elrepültek, és már a fináléra készült Demi a megmaradt egy versenyzőével.
Ám élete beszürkülni látszott , és csak az hozott neki egy apró kis izgalmat az utolsó időkben, a finálé közeledtével, hogy újra fel fog lépni a banda, és láthatja Niallt. Ezen kívül azonban semmi. Vagy próbákra járt be a mentorházba, vagy izgalmat tettetett az élő showkban. Persze próbált megfelelni az elvárásoknak, és mindent bele adni, de a barátainak, közöttük főleg Hayleynek feltűnt, hogy valami nincs renden a lánnyal.
Persze ő tudta ennek az okát, csak senkinek nem mondta el. Nem találkoztak egész idő alatt Niallel. Se az ő munkája , se a banda forgatása nem engedte ezt meg nekik.
Eközben Niallon is eluralkodott valami furcsa nyomás. Demihez hasonlóan, a külvilágnak a begyakorolt mosolyát mutatta, de belülről elhagyatottnak és üresnek érezte magát.
Számára azonban nem volt tiszta, hogy mi okozza ezt nála. Szokásától eltérően, mikor nem dolgozott, fogatta a bandával a filmjüket, akkor a szobájában ült, és gitározott, vagy csak bámulta a szoba plafonját.
Azonban az élő showba való fellépésükhöz közeledve a gondolatra, hogy ott fognak állni Demi előtt különös izgalom fogta el. Gyomra görcsbe ugrott kissé és ideges lett. De ezen kívül semmi más nem mozgatta meg a színtelen és unalmas napjait. Még a barátai hülyéskedése sem.
Bár a bandatársaknak ez feltűnt, Niall furcsa helyzetével nem tudtak mit kezdeni. Próbálták kiszedni belőle mi a baj, de miután sokadszorra válaszolta az , hogy "Semmi, csak hagyjatok!" inkább nem erőltették tovább.
Harry és Hayley helyzete sem volt sokkal különb Demi és Niallénál, de ők már ügyesebben rejtették véka a zavartságukat. Ők inkább csak elmerengtek a gondolataikon, mikor egyedül voltak, de a munkájukban nem zavarta őket az a furcsa érzés, amit nem tudtak megmagyarázni mi az. Csak annyit tudtak erről a titokzatos érzésről hogy rossz, és mintha valami hiányozna nekik.
Az elmúlt hónapokban valami, mind a négyőjüknél hasonló volt. Elhagyatottnak érezték magukat, valami hiányzott nekik belűről, és nem tudták pótolni.
***
/Demi szemszöge/
El sem hiszem, hogy ilyen hamar elmentek ezek a hónapok, és már itt állunk percekre a finálé élő showjának kezdete előtt. Az én mentoráltam kezdi az előadásokat, és igyekszem megnyugtatni több-kevesebb sikerrel. De nem tudok teljesen rá koncentrálni. Elmém szinte minden zugát csak egy gondolat tölti ki. "Újra láthatom Őt!"
- Demi menj a székedhez, azonnal kezdünk! - szólt egy férfi a stábból.
Gyorsan még egy biztató molyost küldtem még felé, majd egy ölelés után elfoglaltram helyemet a mentorok székei között.
Szinte kettőt pislantottam és már a sztrárvendégek előadásai következtek. Türelmetlenül vártam végig az aktuális sztár előadását, mely után már a One Direction következett.
Amint felcsendültek a Little Things lágy akkordjai, lelkem fájdalom töltötte el és a megtörténtekről az emlékeim elárasztottak. Szinte transzban halgattam végig a dalt Niall szólójáig , majd mikor ő következett, tekintete bejárta az egész néző teret, majd megállapodott rajtam.
Nagyon vártan azonban nagyon tartottam is ettől a szólótól. Fájt volna ha nem nézett volna rám, de az még jobban megérintett, hogy egész végig rajtam tartotta íriszeit.
Örülök neki, hogy a kamera csak őket vette végig, mert szemem elárasztották a könnyek mire véget ért a dal. Úgy éreztem , hogy csak nekem énekelte. Rengeteg érzelmet bele vitt. Olyan volt, mintha egy szerelmi vallomás lett volna.
Miután véget ért a gyönyörű előadás , egy reklám következett. Ez alkalmas pillanatnak tűnt egy kicsit eltűnni és rendbe szedni magam. A folyosón rohanva már potyogtak könnyeim, de szerencsére nem vehette észre senki, mert a versenyzőkkel voltak elfoglalva.
Ám egyszer csak egy mély hang csapta meg a fülem, ami valahonnan a hátam mögül érkezett. Azonnal felismertem. Ezer közül felismerném. "Csak most ne... Csak Őt ne..."
Alig tudtam befutni az öltözőbe , mert majdnem utol ért. De sikerült folyamatosan potyogó könnyeim elrejteni előle.
-Kérlek Demi! Mi történt? Engedj be! - kopogott folyamatosan .
- Menj el Niall. - alig tudtam kipréselni magamból ezeket az elfúló szavakat.
Igyekeztem hangját és szavait kizárni a gondolataim közül.
- Egyszer ki kell jönnöd! Nemsokára folytatódik a show! - mutatott rá arra az aprócska tényezőre, ami miatt nem maradhatok itt elzárva örökké.
Gyorsan elfolyt sminkem rendbe hoztam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Egy reménnyel teli szempárral találtam szemben magam. De tudomást sem véve róla tova libbentem.
Gyorsan a helyemre siettem és folytattuk is a műsort.
***
/Niall szemszöge/
*1 nappal korábban*
Ma különösen kedvetlenül keltem. Még reggelizni sem volt kedvem lemeni, amire a fiúk is csak néztek.
- Niall, beszélnünk kell. - simogatta meg a vállam és le ült mellém Zayn.
- Igen? Mi az? - kérdeztem fel sem pillantva rá.
- Niall... "Inkább kihagyom most a reggelit? - idézte a nemrég elhangzott szavaim.
- És? Nem vagyok éhes...
- Rosszabb mint amire számítottam... - még mindig nem néztem feléje, de hallottam az aggódást hangjában. - Figyelj Niall! Én azt hiszem tudom mi a baj! Most ne szakíts félbe , csak válaszolj igennel vagy nemmel! - halványat bólintottam rá, majd bele kezdett. - Ez az egész mizéria úgy nem most kezdődött nálad.. Körülbelül az Amerikai X-Faktor kezdeténél vagy követlen előtte. Igaz?
- Ja...
- És emlékszem, hogy Demitől jöttél haza éppen, mikor csapkolódva mentél fel a szobádba és utána nagyon furcsán viselkedtél más nap. És mikor láttad, vagy találkoztál vele, vagy csak szóba került te érdekes arckifejezéseket szoktál vágni, és mindig elmerengtél... Az lehetséges, hogy a viselkedésednek komolyabb köze lehet hozzá?
- Hát... - ezen még nekem is el kellett gondolkoznom. De az tény, hogy Zayn nagyon jól látta a helyzetet. -Talán... -adtam bizonytalan választ.
- Akkor sejtem mi is lehet veled... Niall te... szerelmes vagy. - erre felkaptam fel a fejemet és egy bugyuta vigyorral találtam magam szemben.
Az értetlen arcomon Zayn még szélesebbre húzta mosolyát. Szinte már el nevette magát-
- MICSODA?-
- De most gondolj bele... gondolkozz ezen Niall. És ha tisztáztad az érzelmeid gyere le! - még egy utolsó pillantást vetett rám, majd felállt és kisétált a szobából.
Lehetetlennek gondoltam ezt. "Én és Demi?"
De mikor vissza gondoltam számtalanszor a csókra, kellemes bizsergést éreztem mindig az égető helyén. A testemben egy kellemes érzés eluralkodott.
Zaynnek talán igaza volt. Sőt , biztosan. Hogy lehettem ilyen vak?
Holnap tiszta vizet öntök a pohárba. Ha ismét azt érzem, amit mondott Zayn, akkor... Igen. A show után beszélni fogok Demivel.
***
/Egy nappal később/
/Demi szemszöge/
Niall a kérésem ellenére
sem ment el, így nem maradt más választásom, mint gyorsan összeszedni
magam és beengedni. Miután én kinyitottam neki az ajtót, ő óvatosan
becsukta és közelebb lépett hozzám, mire én elvesztem abban az elbűvölő
kék szempárban.
-Demi...mondanom kell valamit...-kezdte, mire mélyen a szemébe néztem,
de semmit sem tudtam belőle kiolvasni.
Csak a szívem legmélyén mertem arra számítani, hogy azt akarja mondani,
hogy szeret és nem érdekli a távolság, vagy valami hasonlót. Persze
tudom, hogy erre elég kicsi az esély, de ha egy romantikus filmben
lennénk, biztosan ez jönne. Hát igen, szakmai ártalom...
-Figyelj, én csak azt akartam mondani, hogy a fiúkkal az X-factor
záróbulija utáni reggel visszarepülünk Londonba...csak szóltam,
gondoltam jó ha tudod..-közölte a nem túl jó hírt.
-De hogy-hogy?-kérdeztem halkan, már gondolkodás nélkül.
-Hát, a This Is Us-t leforgattuk, tehát nincs miért maradnunk.-mondta,
de mintha egy kis keserűség bújkált volna a hangjában.
-Értem. Jó, hogy itt voltatok, csak azt sajnálom, hogy keveset voltunk
együtt...mármint ritkán találkoztunk...-mondtam szomorúan. Legbelül valami mélyen összeszorult bennem. Szörnyen fájt ....
-Én is sajnálom...de még biztos lesz alkalmunk...
-Biztosan.-mondtam,egy nem túl szívből jövő mosolyt erőltetve az
arcomra.
Azt hiszem, hogy ott és akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire
szeretem őt. Talán azért, mert már tisztában vagyok vele, hogy hamarosan
elveszítem. Persze nem teljesen, mert igaz, hogy ott az internet meg
minden, de egy egész óceán fog elválasztani minket hosszú időn
keresztül. Ő valószínűleg összejön egy londoni lánnyal, és mindent
elfelejt, ami köztünk történt, és talán még a barátságunk is feledésbe
merül az idő múlásával. Ezekből a gondolatokból végül az ő hangja
zökkentett ki.
-Nem, akarlak sürgetni, de szerintem menned kell, mert kezdődik az
eredményhirdetés.
-Igazad van! Majdnem elfelejtettem, olyan idióta vagyok...menjünk
gyorsan.-mondtam, majd Niall-el a hátam mögött elhagytam az öltözőt.
***
/Niall szemszöge/
Miután
kijöttünk Demi öltözőjéből, ő elfoglalta a helyét a mentorok között, én
pedig leültem a srácok mellé.
Nem tudtam neki elmondani. Pedig ezt már ezerszer lejátszottam magamban,
de élesben nem ment. Nem tudtam vele őszintén beszélni. Talán ez volt
az utolsó lehetőségem arra, hogy elmondjam mit érzek iránta, de nem
éltem vele. Már azt hittem, kész vagyok rá, de féltem a
visszautasítástól. Pedig most más lány mellett nem tudom magam
elképzelni, mert ő annyira más mint a többi. Amit érzek iránta már nem
barátság, sokkal több annál.
-Jól vagy?-kérdezte Zayn, hangjában aggódást véltem felfedezni.
-Persze, minden oké. -vettem felé egy hamiskás mosolyt.
-Akkor jó.- bár válaszában érezhető volt, hogy nem nagyon karaja elhinni. De végül látta rajtam, hogy most nem vagyok válaszolgatós kedvemben és inkább hagyott.
El is felejtettem, hogy most a döntésre kéne figyelnem. Amikor mi
voltunk az X-faktorban azt utáltam a legjobban, hogy sosem tudtak semmit
kinyögni, állandóan óráknak tűnő percekig húzzák az ember agyát, hogy
tovább jutottál-e vagy nem, megnyerted-e van nem. Ennél nincs
idegesítőbb. Már elmúlt öt perc, de én csak Demit figyeltem. Látszott
rajta, hogy ő is izgul, és nem tetszik neki, hogy megvárakoztatják.
Végül kiderült, hogy nem Demi mentoráltja nyert. Ezután szokás szerint
felmentünk a színpadra, mindenki gratulált mindenkinek mindenért, de én
először Demit akartam megkeresni, aki persze a tömeg középpontjában
volt. Mikor sikerült odajutnom hozzá már el volt kenődve a sminkje. Hát
igen, az X-faktor eléggé meg tudja viselni az emberek lelkét. Nem szóltam
semmit, csak szorosan magamhoz öleltem, mire ő alig láthatóan, gyorsan
adott egy puszit az arcomra. Hirtelen alig észrevehető pír borította el arcomat és elöntötte egy erős és legyőzhetetlen vágy az elmém. "Meg akarom csókolni."
A tömeget kizártam a köreink közül és lassan a megszeppent lány ajkai felé hajoltam.
2013. november 25., hétfő
2013. november 14., csütörtök
4. Fejezet
/Hayley szemszöge/
Az ajtón Demi lépett be.
-Sziasztok-mondta kissé meglepetten. -Hayley mit csinálsz itt? George-al fél órája keresünk.
-Hát eredetileg én is George-ot kerestem. - mondtam ártatlanul.
-De az ő öltözője a folyosó másik végén van. -vetett egy gyanakvónak szánt pillantást felém a lány.
-Hayleyt valószínűleg a társaságom vonzotta ide.- szólt közbe egy sokat sejtető vigyorral Harry, amit visszavágónak szánt.
Ettől a mondattól teljesen elborult az agyam. Én? Az ő társaságát kerestem? Még a világért se! Egy, a média által külsőleg kifényezett, de belűről szar alak... Csak néhány napja ismerem, de nála idegesítőbb és nagyképűbb emberrel még nem találkoztam. Nagyon összeillettek Taylor Swift-el! Bár, már-már szerencsétlen szöszkét sértem meg ezzel a kijelentetéssel... Szánalom!
-Hoppá, megszólalt Mr. Styless, akivel mostantól egy percig sem bírom tovább egy légtérben.
Ezt a frappáns sértésemet követően kiviharzottam az öltözőből.
Demi a bocsánatot kért tőle az én nevemben is, majd elköszöntek egymástól. Végre a kijárat felé vettük az irányt, mikor belebotlottunk a banda többi tagjába, akik éppen akkor végeztek az interjújukkal.
-Hayley, hová sietsz ennyire?- kérdezte nevetve Louis, ahogy meglátott.
-Nem sietek, csak a kis "Styless" felidegesített.- mondtam egyhangúan de mégis egy ki éllel a hangomban, mire kitört belőlük a röhögés.
Igen, valószínűleg régen hallottak ilyen jó poént... "Ugye az az éles elmém!" "Cöhh... megfertőzött Mr. Bongyor!" Azt hiszem a közeljövőben kerülni fogom ezt az idiótát.
***
/Demi szemszöge/
Mikor végre sikerült beülnünk a kocsiba, George boldogan jelentette ki, hogy 1 hét múlva kezdetét veszik a válogatók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy segít elterelni a gondolataimat Niall-ről. De még így sem volt nyugtom. Mikor már végre hazaértünk, azt hihettem volna, hogy kis nyugtom lehet, de ismét, mint ahogy azt mostanában megszokhattam, nem volt nyugalmam, ugyanis hallgathattam Hayley-t, aki megállás nélkül mondott Harryre mindenféle cifra jelzőt.
-Hay, elég már! - mondtam kissé idegesen, mikor már teljesen elegem lett abból, hogy folyamatosan ócsárolja szegény Harryt.
-De Demi, ez egy hülye állat!-bizonygatta az alaptalan igazát.
-Dehogyis, figyelj velem mindig rendes volt. És amennyire már ismerlek a legapróbb bolhából is tudsz elefántot kreálni!
-Az lehet, de engem kipécizett magának! -mondta ingerülten, közben egy fancsali grimaszt vágva keresztbe font a maga előt a kezeit.
-Jó, ahogy mondod, de én most ledőlök egy kicsit. -veregettem meg a vállát és ki pécéztem magamnak az ágyam.
-Még mindig Niall-ön rágódsz?-kérdezte gyanakvóan. A hangján észrevettem, hogy aggódik.
-Nem, épp ellenkezőleg...megegyeztünk hogy csak barátok maradunk. -mondtam, mire ráeszméltem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam.
-De nem barátok voltatok ezelőtt is? Vagy... - pillantott felém egy nagyon gyanakvó nézéssel.
-Igen! nehogy elkezdj kombinálni!-vágtam határozottam a szavába.
-Hát, rendben.-mondta, de közben ingatta sokatmondóan a fejét.
***
A hónapok csak úgy repültek, bár néha egy-egy merengés egy bizonyos srácról megnehezítette az idő haladását. Kétségtelenül ki kell jelentenem egyet. Nem semleges számomra Niall... És azt vettem észre hogy a szakadék, melyet egy meggondolatlan momentumomban elkövetett "hibám" teremtett egyre csak tágulni látszott. Mostanában csak a banda négy-ötödével találkozok, és a maradék ember, akivel a legjobban vágyom a találkozást, még csak nem is töri magát, hogy legalább egy hihetőbb kifogást találjon ki, hogy miért nem jött el ismét, egy baráti kávézásra vagy ebédre...Még egy ideig ugyan Los Angelesben lesznek a This is us forgatása miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe jönnek köztünk a dolgok. Félek attól, hogy már a barátságunknak sem lesz esélye.
És az csak jobban növeli a fájdalmat, hogy bár az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Hayley és Harry között még ők is képesek egy légtéren lenni egymással, és inkább a többiekkel beszélgetni. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért kerül mert képtelen elviselni a társaságomat, vagy nem tudom... Ennyire kínos lenne neki ez? Nem is neki fáj a legjobban, hanem nekem. El sem tudja képzelni milyen szörnyű érzés bélyegzi meg a napomat onnantól kezdve hogy megtudom, arra sem méltóztat, hogy egy SMS-t küldjön, hogy "Bocs most nem tudok menni mert.. éppen szül a kanárim". Az olcsó kifogásokat is csak a banda többi tagja adja át nekem....
De ezekkel együtt, bár nehezen de elviseltem ezt a 3 hónapot. Az X-faktor előkészítő munkálatai azért elvonták többé-kevésbé a figyelmem a fájó tényeimről.
Mikor lezárultak a válogatások, sikerült kiválasztanom azt a 3 énekest, akiket mentorálni fogok az élő show-k során. Legnagyobb örömömre a lányok kategóriát kaptam. A válogatók vegyes érzelmeket hagytak bennem. Részben, fantasztikus volt tehetséges embereket látni, és büszkén igent mondani, másrészt voltak vicces figurák is, akik azzal a 15 másodperc hírnévvel bearanyozták a napomat a kollégáékkal együtt. Sajnos sok volt az olyan is, akiknek a tehetsége 0-val vetekedett. Van sok..hát nem éppen okos ember akik még ki is oktatnak minket, hogy márpedig őbennük meg van az a bizonyos "X" . Meg voltak olyanok is akikből internet sztárok is lehetnének az olyan szörnyű produkcióikkal, hogy már azért kijárna egy vastaps.
Azonban nagyon szomorú és megindító pillanatok is akadtak jócskán, főleg a mentorházban, ahol tényleg tehetségek sorsáról kellett döntenem. Hát, nem tagadom, párszor eltört az a bizonyos mécses. Rengeteg olyan személlyel hozott össze a sors, akik szinte engem is feltöltöttek energiával, de mégis menniük kellet.
De most itt állunk az első élő show előtt. Nem rég tudtam meg, hogy az első sztárfellépő a One Direction lesz. Egyrészt örülök neki, hogy láthatom a színfalak mögött és a próbákon Niall-t, de másrészt félek attól, hogy megingok, és a falat amit az érzelmeim köré építettem 3 hónap alatt, ő másodpercek alatt könnyedén lebontja újra.
***
/Hayley szemszöge/
Éppen Demivel beszélgettem a színfalak mögött, mikor ő elment készülődni a show próbájára. Még sok idő van a One Direction-ig, és most mivel Dem eltűnik, itt marad nekem 4 lökött és Mr. Bunkó.
Furcsa, de hirtelen mindegyik eltűnik. Mire az 5-ből kettőt, névszerint Liamet és Niall-t megtalálom, már ők is igyekeznek felém. Majd odajöttek hozzám.
- Szia Hay! Óh! Már mióta kerestünk! - mondta kicsit furcsa hanglejtéssel. "Ez kicsit mintha sántítana... Hmm furcsa!"
- Én is titeket! Hol van a maradék kettő bandatag és az idióta? - az 'idióta' jelzőt kis megvetéssel mondtam.
- Nem 'tom! De Demi hagyott egy üzenetet, mert most sietős dolga van ugye a próba miatt!
- És mit? - kicsit meglepődtem ezen a kijelentésen.
- Arra kért, hogy ellenőrizd, hogy ott van-e a telefonja az öltözőjében... szóval izé tudod hogy nem-e lopták el!
- Csak ennyi? - hitetlenkedtem. "Ilyet miért kérne?" Mindegy is.. Legalább abban az 5 percben nem unatkozok. Az ajtóhoz érve Zayn-t találtam, akire kérdőn néztem mikor belibbentem az öltöző ajtaján.
Bugyuta mosolyt intézett felém. "Mi a szösz?"
Amint beléptem megláttam Harryt, akinek velem együtt hatalmasra kerekedett a szeme.
- Te meg mit... - de mielőtt folytatni tudtam volna, az ajtó hirtelen bezárult mögöttem, és a zár pontosan egy olyan kattanó hangot adott ki mikor kulcsot fordítanak el benne.
Mindketten azonnal az ajtóhoz rohantunk, és erősen dörömbölni kezdtünk de nem jutottunk ki. Halk, visszafojtott kuncogás hallatszott a fal túlsó oldaláról.
- Esküszöm, ha nem engedtek ki... - fenyegetőzött elég gyengén a mellettem álló.
De mind hiába. Percekig tartó kérlelés után sem jött semmi reakció, csak néha egy-egy kacaj.
- Ezek kiterveltek valamit ellenünk... -gondolkodott hangosan a kócos.
- Köszönjük, "Emese"! -forgattam a szemeimet.
- Mi van? -flegmázott a fiú.
- Egyáltalán mit keresel itt? Ez itt Demi öltözője! Nem láttad, hogy ki van írja rá, hogy DEMI LOVATO?-üvöltöttem.
-Higgadj már le. - úgy tűnt kezdett felmenni benne a pumpa, de hatalmas önuralma lehet, mert egy "beszív-kifúj"-jal újra nyugodtnak látszott. - Egyébkén Zayn mondta, hogy nézzem meg, Demi nem hagyta-e itt a mikrofonját.
-Cöhh ... engem meg Liam kért meg, hogy nézzem meg itt van-e a telefonja Demnek.
- Ezek összeesküdtek ellenünk, vagy mi folyik itt? - értetlenkedett csak úgy, mint én.
- Pont egy ilyennel lettem össze zárva? Akivel még egy értelmes mondatig sem tudok eljutni... - ércelődtem egy kicsit.
-Na azért veled sem könnyű beszélgetni. - mondta hűvösen.
Meg sem hallottam ezt a mondatát. Csak egyre jobban éreztem magam kényelmetlenül. Le ültem a kis öltözői kanapéra és minél jobban össze húztam magam. Így akár negyed óra is lemehetett. A nyomás egyre jobban éreztem, hogy rakódik rám, és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon, amit Harry észre is vett. "Nocsak.. hát mégsem olyan nemtörődöm?"
- Héé! Hayley! Mi a baj? - aggódás látszott a tekintetében.
-Nem hiszem el, hogy nem tudunk kimenni. Harry, én klausztrofóbiás vagyok...megrémiszt ha be vagyok zárva.-mondtam ijedten.
Szaporán vettem egyre jobban a levegőt , és kezdtem jobban a kanapó szivacsába fúrni magam.
-Úristen! Ugye nem lesz ilyen rohamod vagy mid?-kérdezte rémülten. " Na ennyit rólad!"
-Már eléggé elnőttem, de ne most az idióta megjegyzéseiddel, kérlek... - már vártam a támadást, hogy a gyenge helyzetemet ki használja. - inkább nyugtass meg... ez annyira rossz... kínos...-az utolsó szót a térdemre hajolva szinte leheltem.
Mindenem elkezdett remegni, ahogy éreztem a falakat nyomulni egyre közelebb hozzám. Félelmem kibontakozni látszik. Sokáig nem bírom még annak ellenére sem, hogy mostanában már egész jól kezeltem ezeket a helyzeteket. Sok idő eltelt míg itt voltunk. Lehet egy óra is... Nem tudom. Kezdett eluralkodni már rajtam egy pánik szerű levegővétel.
Erre legnagyobb döbbenetemre megfogta a kezemet és egy biztonságot adó távolságba, egésen közel le últ mellém a kanapéra. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Semmi baj! figyelj. mindjárt kiengednek ezek az idióták! Néha nem tudják hol a határ a vicc és az ártás között. -akarva - akaratlanul is elmosolyodtam a kijelentésen.
Majd furcsa módon szemeibe kezdtem fürkészni. Ekkor láttam először, hogy milyen különleges, smaragdzöld szeme van. A tekintete most olyan más... Kedves és ártatlan volt, egy pillanatra el sem akartam hinni, hogy ő Harry Styles, az eddigi legbunkóbb ember a földön. Legalább is mostanáig ezt tanúsította magáról!
-Figyelj, mindenki fél valamitől. -kezdte. Próbált aa helységről elvonni a figyelmem.
-Te mitől félsz? - kíváncsiskodtam.
-Sajnos rengeteg félelmen van. -mondta halkan és apró mosollyal az arcán félre nézett. "Most zavarba lenne? Ez aranyos... HOGY MI???"
-Csak párat mondj, az enyémet mát úgyis tudod. -kérleltem.
-Najó... tudod félek a hajvasalóktól.-mondta elcsukló hangon. Ekkor kitört belőlem a röhögés, de itt még nem fejezet be. - és a pókoktól, az exemtől... - már ő is nevetett. Tény és való felvidított.
Csak hosszú percek múlva tudtam újra komolyra venni azt a figurát amit eddig mutattam feléje, de már sokkal lágyabb formában.
-Jól esett , hogy megvigasztaltál, és hogy tartod bennem a lelket. Ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy, ez elég kedves tőled. - ismertem be.
-Ő...oké, ezt bóknak vagy sértésnek vegyem? - látszólag értetlenkedett, de szemeiben és ajkai sarkában ott lapult az elfojtott mosoly. "Milyen puhának tűnnek azok az aj... Basszus Hayley! Miket nem találsz ki! MOST HAGYD ABBA!"
-Most megdicsértelek, te hülye. -mondtam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
-Oh... tudod a szeretetedet kicsit finomabban is kifejezhetnéd ám! - vágott egy okoskodó grimaszt.
- Eh Mr. Okoska... - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De.. szóval... kö...- és a végét elharaptam , csak halhatatlanul motyogtam.
- Mi? Tessék? - vágott félig érthetetlen fejet félig pedig szívózósat.
- Én... Köszönöm... - hajtottam le a fejemet. Furcsa volt a helyzet.
- Ezt nem hiszem el! Szülinapom lenne, vagy Hayley Parker valamit megköszönt! - hadonászott viccesen.
Csak csóváltam a fejemet rá. Majd egy tőlem egy igen szokatlan ötlettől vezérelve kitártam a karomat ölelésre.
- Na mi lesz? Egybe tartsuk a karácsonnyal is! - kuncogtam.
- Oh! - pirult el, majd lassan közeledett ő is nyitott karokkal.
Mikor egymás mögött össze kulcsolódtak kezeink hirtelen lassult le az idő. Vagy felgyorsult? nem tudom.. Csal annyit érzékeltem, hogy nem engedjük el egymás é a pulzusom az egekbe emelkedik. Rá hajtottam a vállaira a fejem, és mintha lassú tempójú dülöngélésbe kezdtünk volna úgy ülő helyzetbe.
Lassan nyílt meg a szoros ölelés, de csak annyira távolodtunk el egymástól, hogy arcunk pár centire volt csak egymástól. Majd a táv szűnni kívánkozott. És egyre jobban és jobban szűkült a tér ajkaink között.
De minden pillanatnak vége szakad egyszer, mikor egy hagos robajjal kattant az ár, és úgy röpültünk egymástól távol, hogy szinte utunk porzott. Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be.
Az ajtón Demi lépett be.
-Sziasztok-mondta kissé meglepetten. -Hayley mit csinálsz itt? George-al fél órája keresünk.
-Hát eredetileg én is George-ot kerestem. - mondtam ártatlanul.
-De az ő öltözője a folyosó másik végén van. -vetett egy gyanakvónak szánt pillantást felém a lány.
-Hayleyt valószínűleg a társaságom vonzotta ide.- szólt közbe egy sokat sejtető vigyorral Harry, amit visszavágónak szánt.
Ettől a mondattól teljesen elborult az agyam. Én? Az ő társaságát kerestem? Még a világért se! Egy, a média által külsőleg kifényezett, de belűről szar alak... Csak néhány napja ismerem, de nála idegesítőbb és nagyképűbb emberrel még nem találkoztam. Nagyon összeillettek Taylor Swift-el! Bár, már-már szerencsétlen szöszkét sértem meg ezzel a kijelentetéssel... Szánalom!
-Hoppá, megszólalt Mr. Styless, akivel mostantól egy percig sem bírom tovább egy légtérben.
Ezt a frappáns sértésemet követően kiviharzottam az öltözőből.
Demi a bocsánatot kért tőle az én nevemben is, majd elköszöntek egymástól. Végre a kijárat felé vettük az irányt, mikor belebotlottunk a banda többi tagjába, akik éppen akkor végeztek az interjújukkal.
-Hayley, hová sietsz ennyire?- kérdezte nevetve Louis, ahogy meglátott.
-Nem sietek, csak a kis "Styless" felidegesített.- mondtam egyhangúan de mégis egy ki éllel a hangomban, mire kitört belőlük a röhögés.
Igen, valószínűleg régen hallottak ilyen jó poént... "Ugye az az éles elmém!" "Cöhh... megfertőzött Mr. Bongyor!" Azt hiszem a közeljövőben kerülni fogom ezt az idiótát.
***
/Demi szemszöge/
Mikor végre sikerült beülnünk a kocsiba, George boldogan jelentette ki, hogy 1 hét múlva kezdetét veszik a válogatók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy segít elterelni a gondolataimat Niall-ről. De még így sem volt nyugtom. Mikor már végre hazaértünk, azt hihettem volna, hogy kis nyugtom lehet, de ismét, mint ahogy azt mostanában megszokhattam, nem volt nyugalmam, ugyanis hallgathattam Hayley-t, aki megállás nélkül mondott Harryre mindenféle cifra jelzőt.
-Hay, elég már! - mondtam kissé idegesen, mikor már teljesen elegem lett abból, hogy folyamatosan ócsárolja szegény Harryt.
-De Demi, ez egy hülye állat!-bizonygatta az alaptalan igazát.
-Dehogyis, figyelj velem mindig rendes volt. És amennyire már ismerlek a legapróbb bolhából is tudsz elefántot kreálni!
-Az lehet, de engem kipécizett magának! -mondta ingerülten, közben egy fancsali grimaszt vágva keresztbe font a maga előt a kezeit.
-Jó, ahogy mondod, de én most ledőlök egy kicsit. -veregettem meg a vállát és ki pécéztem magamnak az ágyam.
-Még mindig Niall-ön rágódsz?-kérdezte gyanakvóan. A hangján észrevettem, hogy aggódik.
-Nem, épp ellenkezőleg...megegyeztünk hogy csak barátok maradunk. -mondtam, mire ráeszméltem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam.
-De nem barátok voltatok ezelőtt is? Vagy... - pillantott felém egy nagyon gyanakvó nézéssel.
-Igen! nehogy elkezdj kombinálni!-vágtam határozottam a szavába.
-Hát, rendben.-mondta, de közben ingatta sokatmondóan a fejét.
***
A hónapok csak úgy repültek, bár néha egy-egy merengés egy bizonyos srácról megnehezítette az idő haladását. Kétségtelenül ki kell jelentenem egyet. Nem semleges számomra Niall... És azt vettem észre hogy a szakadék, melyet egy meggondolatlan momentumomban elkövetett "hibám" teremtett egyre csak tágulni látszott. Mostanában csak a banda négy-ötödével találkozok, és a maradék ember, akivel a legjobban vágyom a találkozást, még csak nem is töri magát, hogy legalább egy hihetőbb kifogást találjon ki, hogy miért nem jött el ismét, egy baráti kávézásra vagy ebédre...Még egy ideig ugyan Los Angelesben lesznek a This is us forgatása miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe jönnek köztünk a dolgok. Félek attól, hogy már a barátságunknak sem lesz esélye.
És az csak jobban növeli a fájdalmat, hogy bár az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Hayley és Harry között még ők is képesek egy légtéren lenni egymással, és inkább a többiekkel beszélgetni. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért kerül mert képtelen elviselni a társaságomat, vagy nem tudom... Ennyire kínos lenne neki ez? Nem is neki fáj a legjobban, hanem nekem. El sem tudja képzelni milyen szörnyű érzés bélyegzi meg a napomat onnantól kezdve hogy megtudom, arra sem méltóztat, hogy egy SMS-t küldjön, hogy "Bocs most nem tudok menni mert.. éppen szül a kanárim". Az olcsó kifogásokat is csak a banda többi tagja adja át nekem....
De ezekkel együtt, bár nehezen de elviseltem ezt a 3 hónapot. Az X-faktor előkészítő munkálatai azért elvonták többé-kevésbé a figyelmem a fájó tényeimről.
Mikor lezárultak a válogatások, sikerült kiválasztanom azt a 3 énekest, akiket mentorálni fogok az élő show-k során. Legnagyobb örömömre a lányok kategóriát kaptam. A válogatók vegyes érzelmeket hagytak bennem. Részben, fantasztikus volt tehetséges embereket látni, és büszkén igent mondani, másrészt voltak vicces figurák is, akik azzal a 15 másodperc hírnévvel bearanyozták a napomat a kollégáékkal együtt. Sajnos sok volt az olyan is, akiknek a tehetsége 0-val vetekedett. Van sok..hát nem éppen okos ember akik még ki is oktatnak minket, hogy márpedig őbennük meg van az a bizonyos "X" . Meg voltak olyanok is akikből internet sztárok is lehetnének az olyan szörnyű produkcióikkal, hogy már azért kijárna egy vastaps.
Azonban nagyon szomorú és megindító pillanatok is akadtak jócskán, főleg a mentorházban, ahol tényleg tehetségek sorsáról kellett döntenem. Hát, nem tagadom, párszor eltört az a bizonyos mécses. Rengeteg olyan személlyel hozott össze a sors, akik szinte engem is feltöltöttek energiával, de mégis menniük kellet.
De most itt állunk az első élő show előtt. Nem rég tudtam meg, hogy az első sztárfellépő a One Direction lesz. Egyrészt örülök neki, hogy láthatom a színfalak mögött és a próbákon Niall-t, de másrészt félek attól, hogy megingok, és a falat amit az érzelmeim köré építettem 3 hónap alatt, ő másodpercek alatt könnyedén lebontja újra.
***
/Hayley szemszöge/
Éppen Demivel beszélgettem a színfalak mögött, mikor ő elment készülődni a show próbájára. Még sok idő van a One Direction-ig, és most mivel Dem eltűnik, itt marad nekem 4 lökött és Mr. Bunkó.
Furcsa, de hirtelen mindegyik eltűnik. Mire az 5-ből kettőt, névszerint Liamet és Niall-t megtalálom, már ők is igyekeznek felém. Majd odajöttek hozzám.
- Szia Hay! Óh! Már mióta kerestünk! - mondta kicsit furcsa hanglejtéssel. "Ez kicsit mintha sántítana... Hmm furcsa!"
- Én is titeket! Hol van a maradék kettő bandatag és az idióta? - az 'idióta' jelzőt kis megvetéssel mondtam.
- Nem 'tom! De Demi hagyott egy üzenetet, mert most sietős dolga van ugye a próba miatt!
- És mit? - kicsit meglepődtem ezen a kijelentésen.
- Arra kért, hogy ellenőrizd, hogy ott van-e a telefonja az öltözőjében... szóval izé tudod hogy nem-e lopták el!
- Csak ennyi? - hitetlenkedtem. "Ilyet miért kérne?" Mindegy is.. Legalább abban az 5 percben nem unatkozok. Az ajtóhoz érve Zayn-t találtam, akire kérdőn néztem mikor belibbentem az öltöző ajtaján.
Bugyuta mosolyt intézett felém. "Mi a szösz?"
Amint beléptem megláttam Harryt, akinek velem együtt hatalmasra kerekedett a szeme.
- Te meg mit... - de mielőtt folytatni tudtam volna, az ajtó hirtelen bezárult mögöttem, és a zár pontosan egy olyan kattanó hangot adott ki mikor kulcsot fordítanak el benne.
Mindketten azonnal az ajtóhoz rohantunk, és erősen dörömbölni kezdtünk de nem jutottunk ki. Halk, visszafojtott kuncogás hallatszott a fal túlsó oldaláról.
- Esküszöm, ha nem engedtek ki... - fenyegetőzött elég gyengén a mellettem álló.
De mind hiába. Percekig tartó kérlelés után sem jött semmi reakció, csak néha egy-egy kacaj.
- Ezek kiterveltek valamit ellenünk... -gondolkodott hangosan a kócos.
- Köszönjük, "Emese"! -forgattam a szemeimet.
- Mi van? -flegmázott a fiú.
- Egyáltalán mit keresel itt? Ez itt Demi öltözője! Nem láttad, hogy ki van írja rá, hogy DEMI LOVATO?-üvöltöttem.
-Higgadj már le. - úgy tűnt kezdett felmenni benne a pumpa, de hatalmas önuralma lehet, mert egy "beszív-kifúj"-jal újra nyugodtnak látszott. - Egyébkén Zayn mondta, hogy nézzem meg, Demi nem hagyta-e itt a mikrofonját.
-Cöhh ... engem meg Liam kért meg, hogy nézzem meg itt van-e a telefonja Demnek.
- Ezek összeesküdtek ellenünk, vagy mi folyik itt? - értetlenkedett csak úgy, mint én.
- Pont egy ilyennel lettem össze zárva? Akivel még egy értelmes mondatig sem tudok eljutni... - ércelődtem egy kicsit.
-Na azért veled sem könnyű beszélgetni. - mondta hűvösen.
Meg sem hallottam ezt a mondatát. Csak egyre jobban éreztem magam kényelmetlenül. Le ültem a kis öltözői kanapéra és minél jobban össze húztam magam. Így akár negyed óra is lemehetett. A nyomás egyre jobban éreztem, hogy rakódik rám, és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon, amit Harry észre is vett. "Nocsak.. hát mégsem olyan nemtörődöm?"
- Héé! Hayley! Mi a baj? - aggódás látszott a tekintetében.
-Nem hiszem el, hogy nem tudunk kimenni. Harry, én klausztrofóbiás vagyok...megrémiszt ha be vagyok zárva.-mondtam ijedten.
Szaporán vettem egyre jobban a levegőt , és kezdtem jobban a kanapó szivacsába fúrni magam.
-Úristen! Ugye nem lesz ilyen rohamod vagy mid?-kérdezte rémülten. " Na ennyit rólad!"
-Már eléggé elnőttem, de ne most az idióta megjegyzéseiddel, kérlek... - már vártam a támadást, hogy a gyenge helyzetemet ki használja. - inkább nyugtass meg... ez annyira rossz... kínos...-az utolsó szót a térdemre hajolva szinte leheltem.
Mindenem elkezdett remegni, ahogy éreztem a falakat nyomulni egyre közelebb hozzám. Félelmem kibontakozni látszik. Sokáig nem bírom még annak ellenére sem, hogy mostanában már egész jól kezeltem ezeket a helyzeteket. Sok idő eltelt míg itt voltunk. Lehet egy óra is... Nem tudom. Kezdett eluralkodni már rajtam egy pánik szerű levegővétel.
Erre legnagyobb döbbenetemre megfogta a kezemet és egy biztonságot adó távolságba, egésen közel le últ mellém a kanapéra. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Semmi baj! figyelj. mindjárt kiengednek ezek az idióták! Néha nem tudják hol a határ a vicc és az ártás között. -akarva - akaratlanul is elmosolyodtam a kijelentésen.
Majd furcsa módon szemeibe kezdtem fürkészni. Ekkor láttam először, hogy milyen különleges, smaragdzöld szeme van. A tekintete most olyan más... Kedves és ártatlan volt, egy pillanatra el sem akartam hinni, hogy ő Harry Styles, az eddigi legbunkóbb ember a földön. Legalább is mostanáig ezt tanúsította magáról!
-Figyelj, mindenki fél valamitől. -kezdte. Próbált aa helységről elvonni a figyelmem.
-Te mitől félsz? - kíváncsiskodtam.
-Sajnos rengeteg félelmen van. -mondta halkan és apró mosollyal az arcán félre nézett. "Most zavarba lenne? Ez aranyos... HOGY MI???"
-Csak párat mondj, az enyémet mát úgyis tudod. -kérleltem.
-Najó... tudod félek a hajvasalóktól.-mondta elcsukló hangon. Ekkor kitört belőlem a röhögés, de itt még nem fejezet be. - és a pókoktól, az exemtől... - már ő is nevetett. Tény és való felvidított.
Csak hosszú percek múlva tudtam újra komolyra venni azt a figurát amit eddig mutattam feléje, de már sokkal lágyabb formában.
-Jól esett , hogy megvigasztaltál, és hogy tartod bennem a lelket. Ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy, ez elég kedves tőled. - ismertem be.
-Ő...oké, ezt bóknak vagy sértésnek vegyem? - látszólag értetlenkedett, de szemeiben és ajkai sarkában ott lapult az elfojtott mosoly. "Milyen puhának tűnnek azok az aj... Basszus Hayley! Miket nem találsz ki! MOST HAGYD ABBA!"
-Most megdicsértelek, te hülye. -mondtam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
-Oh... tudod a szeretetedet kicsit finomabban is kifejezhetnéd ám! - vágott egy okoskodó grimaszt.
- Eh Mr. Okoska... - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De.. szóval... kö...- és a végét elharaptam , csak halhatatlanul motyogtam.
- Mi? Tessék? - vágott félig érthetetlen fejet félig pedig szívózósat.
- Én... Köszönöm... - hajtottam le a fejemet. Furcsa volt a helyzet.
- Ezt nem hiszem el! Szülinapom lenne, vagy Hayley Parker valamit megköszönt! - hadonászott viccesen.
Csak csóváltam a fejemet rá. Majd egy tőlem egy igen szokatlan ötlettől vezérelve kitártam a karomat ölelésre.
- Na mi lesz? Egybe tartsuk a karácsonnyal is! - kuncogtam.
- Oh! - pirult el, majd lassan közeledett ő is nyitott karokkal.
Mikor egymás mögött össze kulcsolódtak kezeink hirtelen lassult le az idő. Vagy felgyorsult? nem tudom.. Csal annyit érzékeltem, hogy nem engedjük el egymás é a pulzusom az egekbe emelkedik. Rá hajtottam a vállaira a fejem, és mintha lassú tempójú dülöngélésbe kezdtünk volna úgy ülő helyzetbe.
Lassan nyílt meg a szoros ölelés, de csak annyira távolodtunk el egymástól, hogy arcunk pár centire volt csak egymástól. Majd a táv szűnni kívánkozott. És egyre jobban és jobban szűkült a tér ajkaink között.
De minden pillanatnak vége szakad egyszer, mikor egy hagos robajjal kattant az ár, és úgy röpültünk egymástól távol, hogy szinte utunk porzott. Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be.
2013. november 10., vasárnap
3. Fejezet
"- Niall? -szóltam bele remegő hangon.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni..."
- Ak... akkor... ki?
- Harry vagyok! Azért Niall mobiljáról hívlak, mert csak neki van meg a számod. A menedzserem mondta hogy hívjunk fel, hogy láttad-e már a cikket, és ha nem akkor szóljunk hogy nézzed meg! Nos láttad már? -kérdezte, de válaszolni nem tudtam. Cikáztak a a gondolatok a fejembe. Újra eszembe jutott a csók. Miért nem Niall hívott fel? Csak arra tudtam gondolni, hogy most teljesen megutált. Nem lett volna szabad még csak közeledni sem felé a kocsiban, nem hogy megcsókolni...
-Demi... itt vagy még? Halló?
Hayley látta rajtam, hogy most nem vagyok olyan állapotban, hogy az újságról beszélgessek, és egy határozott mozdulattal elvette tőlem a telefont.
***
/Hayley szemszöge/
- Háló? -szóltam bele a készülékbe, hátha még nem tette le az idegen.
- Ő... te ki vagy? -szólt bele egy rekedtes hangú fiú.
- Oh! Te vagy Harry! Én Hayley vagyok! Demi barátnője! Demi most nem tud beszélni mert... -ránéztem a kis botrányhősnőre, mire az ő könyörgő tekintetével találtam szembe magam. Szinte kiolvastam a könnyes szemeiből, hogy ne mondjam, hogy most is sír.- el kell intéznie valamit! Egyébként mit szeretnél?
- Hát csak azt kérdeztem, hogy láttátok-e már a cikket Niallról és Demiről...
- Igen! Ki is van szegény Dem akadva! -vetettem egy aggódó pillantása a lányra, aki épp a mosdó felé tartott, gondolom összeszedni magát.
- Ja.. mintha nem az ő hibája lenne...
- Hogy mit mondtál? - akadt meg a fülemben az utolsó mondata.
- Hát.. csak hogy szerintem Demi keverte bele Niallt. De persze nem biz...
- Mi az hogy Demi? Talán véletlenül? Haa? Mert te előre látod, hogy egy csapat vérengző paparazzi meg fog támadni, miközben valaki hazakísér? - kezdett elszállni az agyam. Utálom, ha valaki Demit bántja! Kapott már eleget az élettől így is!
- Én... én csak annyit mondtam, hogy szerintem ....
- Ne szerintemezz nekem! Cöhh.. Tudod mit? Inkább menj vissza a kis Taylorodhoz, és foglalkozz vele! Ne ócsárold Demit!- akadtam ki teljesen.
- Micsoda? - emelkedett meg a hangja és mintha dühössé vált volna.
- Jól hallotad! - nevettem már mérgemben.
- Egyrészt már nem vagyunk együtt, másrészt te ne szólj bele a magánéletembe, és harmadrészt igen az ő hibája, mert Niall nem önmaga, mióta többet lógott azzal a lánnyal! Szerintem rossz hatással van rá! Csak Demi hibája! - és letette.
Mérgemben majdnem a földhöz csaptam a telefont. De mivel nem az enyém csak leraktam csendesen és egy nagy párnát vágtam a falhoz.
"Oké Hayley... nyugi... mély levegő, beszív.... kifúj...."
Mire Demi vissza ér már többé kevésbé nyugodt voltam.
- Mi volt ez a veszekedés? - kérdezte.
- Csak.. semmi.. megoldottam! - mosolyogtam rá, bár ez a magyarázat egy kicsit sántított.
- Jajj Hayley... miért kell ennyire túlreagálni mindent? Fogadok hogy valami apró dolgon vesztél össze Harryvel... ő engem nem bántott soha, szerintem nem is lenne oka rá.
- De azt mondta hogy a te hibád ez az egész! - csattantam ki .
- Igen... igaza van! Nem kellet volna belerángatnom egy újabb ilyen ügybe Niallt. Egyszerűen egyedül kellet volna haza mennem... - sütötte le szemét.
- Nem! Nem a tied! Egyikőtöké sem! - simogattam meg a vállát. Demivel nem szeretnék összeveszni semmi áron sem. Csak halkan leültem mellé.
***
/Harry szemszöge/
*három nap múlva*
El sem hiszem, hogy még mindig ezen rágódok. Ki lehetett ez a nem éppen kedvesnek mondható lány... Valamilyen Hayey, Demi barátnője.
Egyébként, azt sem hiszem el, hogy ennyitől begurult. Én egyáltalán nem akartam bántani vagy szidni senkit, csak egyszerűen elmondtam a véleményem, sőt igazából inkább már azon vagyok, hogy Hayleynek volt igaza, de nem abban, hogy összeveszett velem egy semmiségen... Igaza volt abban hogy valószínűleg nem az ő hibájuk. Bár a végére már elborult az agyam, mikor az exemet felhozta. Mindegy is....
Hirtelen a csengőnk éles hangja kezdte kínozni a fülem, mire szinte egyemberként kiáltottunk.
- Valaki nyissa ki! - szólt egyszerre a nappaliban punnyadó "kórus".
- Louis! Te voltás az utolsó! - nevetettem.
- Ezt még egyszer vissza kapod! - kezdett röhögni ő is, mindeközben a csengő szüntelenül szólt. - megyek már! Nem kell megerőszakolni azt a nyomorult csengőt!
Egy szőkéshajú lány lépett be a házba.
- Hát te meg ki vagy szívem? - kérdezte Louis.
- Én Demi barátnője vagyok, Hayley! A menedzseretek most nem ér rá, és engem küldött, hogy mondjam meg nektek, hogy villám sebességgel készüljetek, mert nemsokára interjúja lesz Niallnek és Deminek ahol tisztázzuk az ügyet.
Mindenki azonnal Niallt kezdte fürkészni. Én viszont a lányra kaptam rögtön Niall után a szemem. Ő lenne Hayley?
A lány rám emelte a kék pillantását, amiben mikor realizálta, hogy ki vagyok gyilkos tekintetet küldött felém.
Hát oké... még mindig haragos....
***
/Demi szemszöge/
Éppen egy forró teát szürcsölgettem mikor egy újabb ember akarta rámdönteni a házat. Türelmetlenül verte az ajtómat úgy, hogy majdnem kiesett tokostól a helyéből.
- Megyek! MEGYEK MÁR! - keltem fel a kényelmes kanapémról.
Odavánszorogtam az ajtóhoz. Semmi kedvem sincs most egy ilyen erőszakos "betolakodóhoz". Maximum csak Hayleyhez, de neki van kulcsa ide, és nem akarja kiszedni akkor sem a szerencsétlen bejárati ajtót, ha sürgős ügye van, és be akar jutni minél előbb.
- George? -lepődtem meg, mikor kinyitottam.
- Igen! Demi gyorsan öltözz... Jesszusom... -nézett végig rajtam.- már bocs, de úgy nézel ki mint egy hulla.
Tény és való, nem igen jártam kinn már pár napja, és mivel nem rég keltem fel meg sem fésülködtem.
- Köszi? - mosolyogtam a helyzeten és a kijelentésén. -Hova megyünk? -érdeklődtem.
- Egy interjúra, ahol a kis írrel tiszta vizet öntetek a pohárba! Elintéztem nektek a One Direction menedzserével együtt! Most pedig indulás, tudod, hogy imádlak és gyönyörű vagy, de most rossz rádnézni! - lökdösött fel az emeletre a szobám felé.
***
Lassan bújtam ki a ruháimból, majd álltam a zuhany alá. A jó meleg, vagy inkább forró víz jót tett mind a testemnek, mind az elmémnek, bár kikapcsolni nem tudtam, mert pár perc múlva már ismét valaki be akarta törni az ajtóm, méghozzá azért hogy siessek.
Nem szóltam semmit, csak elzártam a csapot, majd megtörölköztem és kislisszoltam a szobámba, ahonnan már eltűnt a férfi.
Előkerestem valami szép ruhát és szalonképessé varázsoltam magam, majd útra készen lecsoszogtam a nappaliba.
- Naa! Lelkesedést kérek Dem! Csak nem akarsz egy depi-Demit mutatni majd a kamerába? - kuncogott egy keveset George. "Milyen emberekkel áld meg a sors!"
- Nekem semmi életerőm, se kedvem se semmim nincs arra, hogy egy idióta kérdezgessen arról, hogy mit ettem reggelire, meg hogy százmilliomodszorra feltegyék azt a kérdést,milyen sztárnak lenni! SZAR! - nyávogtam egy sort, majd az ajtó felé indultam. Kérdően nézett rám a menedzser. - Hát egyedül találjak oda, vagy te is jössz? - vettem egy mély levegőt.
- Na ez a beszéd! - majd már csak arra kaptam magam, hogy az ajtót zárom.
***
/Harry szemszöge/
Mindenki indulásra készen állt és kiderült, hogy Hayley is jön. "Szuper! Most megint hallgathatom, csak élőben!"
Kettő taxi várt már ránk odakint akik tudták hogy hova kel menni és már ki is voltak fizetve.
Bejöttünk a stúdióba, hogy meglegyen az interjú. Demi és Niall nem tűnt túl lelkesnek, ellentétben a banda többi tagjával akik folyamatosan hülyéskedtek. Bár Hayley inkább csak szúrós szemekkel nézett rám, és hogy őszinte legyek és sem kedvesen válaszoltam a tekintetére. Valahogy nem kedvelem ezt a csajt... Egy hölgy intett, hogy mindenki menjen a helyére.
- És kamera indul három, kettő... - az egyet már csak mutatta. Niall kissé feszengve ült Demi mellet, akinek arcáról szintén leírt, hogy most legszívesebben nem itt lenne.
- Jó napot! Ez a Celebrities & Rumors Show Rose White-tal . A mai témánk nem más mint a "Diall románc". Vendégeink már itt is vannak mellettünk. Demi Lovato és a One Direction! - majd a műsorvezető szinte rátapadt szerencsétlen "áldozataira".
Hosszú óráknak tűnő perceken át tartott a kérdések zápora, és igen intimeket is tartalmazott. Csakúgy mikor minket nyaggattak Louis-szal. Át tudom érezni a helyzetet. A lány arca kezdett átmenni egészen vörösbe, míg a fiú arcán inkább a düh vonásai kezdtek eluralkodni, majd idegesen vágott az erősen nyomuló műsorvezető hölgy szavába.
-Ide figyeljen kérem! Nincsen semmiféle románc Demi és köztem! Nincs Diall! Érti? Nem volt, nincs és nem is lesz! - szinte üvöltött rá a műsorvezetőre, akinek az arca egy kicsit sem rebbent meg. Még én is egy aprót ugrottam Niall reakciójára, őt nem lehet kihozni a sodrából szinte semmivel, most meg majd felrobban. Sosem szokott ilyen lenni. Demin egy erős keserű érzés látszott eluralkodni, és úgy tűnt mintha bármelyik pillanatban elsírná magát.
- És erről mit mondasz Demi? Hozzá kívánnál szólni? - szált rá az idegesítő nő.
- Nem...nem létezik. - remegett meg a hangja a lánynak, majd mikor velük végeztek, felpattant a helyéről és kiszaladt a stúdióból.
***
/Hayley szemszöge/
Kényelmesen ültem Demi öltözőjében és olvasgattam az újságot, ami az asztalára volt téve, míg valaki kicsapta az ajtót és sírva rogyott a sminkes székbe.
- Demi! Atya Isten! Mi történt? - pattantam fel helyemről és kétségbeesetten rohantam hozzá. Nem válaszolt csak zokogott egy ideig, majd lassan megnyugodott. Nagy levegőt véve kezdte el.
- Szörnyű volt Hay... Mindenféle undorító kérdést tettek fel a nemlétező "közös" magánéletünkről Niallel. Ma... majd Niall felelt és szinte leüvöltötte a fejét annak a taplónak aki kérdezgetett, hogy nincsen Diall. Aztán nem bírtam magammal...
***
/Demi szemszöge/
Mikor már Hayleynek majdnem sikerült teljesen megnyugtatnia, valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Azt hittem hogy a menedzserem lesz, így mondtam hogy szabad. Arra viszont nem gondoltam, hogy Niall fog besétálni. A tekintetéből egy kis aggodalmon és idegességen kívül semmit sem tudtam kiolvasni.
-Demi, beszélhetnénk? Csak egy percre...-kérdezte.
-Ő..persze-mondtam bizonytalanul. -Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.-mondta Hayley, miközben sietősen távozott.
-Már végeztetek is?-kezdtem el a beszélgetést.
-Én igen, de még Louis-t faggatják, hogy miért a répa a legjobb kaja a világon...-mondta unottan.
-Ez fárasztó lehet.-mondtam nevetve.
-Figyelj...-kezdte Niall- Csak azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
-Szerinted hogy lennék?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Így lesz a legjobb hidd el.-mondta. Úgy tűnt ezt a mondatot még ő sem hiszi el magának.
-A legjobb? Szóval neked az utóbbi időben történt dolgok nem jelentettek semmit?-kérdeztem kissé kikelve magamból.
Ahogy kimondtam ezt a mondatot azonnal meg is bántam. Végül is milyen jogon vonnám őt felelősségre? Hiszen csak csókolóztunk...de ez még a legjobb barátok között is előfordul. Azt hiszem a történteket be kell tudnom a katasztrófa utáni labilis állapotomnak és túl kell lépnem Niall-ön. Ideje volt véget vetni a Diall-nak. Igaza van.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani.
-Nem a te hibád Niall, neked van igazad. Jobb ha kettőnk között nem lesz több barátságnál.
-Akkor nem haragszol?-kérdezte meglepetten.
-Dehogyis-mondtam egy mosolyt erőltetve.
-Most mennem kell, de még beszélünk, szia.-köszönt el egy "baráti öleléssel".
***
/Hayley szemszöge/
Valaki bekopogott a szobába. Niall jött be lehajtott fejjel, majd miután tekintetét ránk emelte, kikerekedett szemekkel pásztázta a mellettem ülő , összetört lányt.
-Demi beszélhetnénk? Csak egy percre...- mondta a fiú.
-Ő..persze ! Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.- válaszoltam, majd kilibbentem az ajtón és becsuktam azt.
Amit elhagyta a helységet, gondoltam megkeresem George-ot, hogy hamarosan indulhatunk. Azt hittem, hogy az ő öltözője valahol a folyosó végén lehet. Így hát ezen gondolatokkal vezérelve közeledtem a nagy fehér ajtóhoz a hosszú, a csöndben visszhangzó folyosón. Kopogtam, de válasz nem jött, ezért halkan lenyomtam a kilincset és besettenkedtem . Éppen akkor nyílt a szoba túloldalából nyíló ajtó és először sűrű párafelhő jött ki rajta, majd Harry egy törölközővel az oldalán. Meglátva őt, a szívem kihagyott egy ütemet, és szinte megbabonázva néztem végig testén. A fehér anyaggal melyet hanyagul derekára tekert úgy nézett ki mint valami félisten. Nedves hajából a cseppek kissé kipirult bőrére hullottak, majd a fényben megcsillanva gurultak végig a bőrén. Nyelnem kellet egyet. Egy torok köszörülés zökkentett ki ebből az állapotból.
- Hayley? - kérdezte meglepetten.
- H-Hary?... Én... csak..csak véletlenül nyitottam be mert George-ot kerestem... és.. és -kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított. Nem is baj, mert többet nem tudtam volna mondani.
-Semmi baj! - kuncogott. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a paradicsom színű arcom elárulta, hogy milyen kínosnak érzem a helyzetet. - Ha gondolod még maradhatsz is! - vetett felém egy sokat sejtető vigyort.
-Na azért...
-Várjál meg, mindjárt felöltözök!
-De én...
-Csak várjál meg! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon, majd a pár kikészített göncöt felkapva a fürdőbe rohant. "Milyen izmos!" Ez volt az első gondolatom, ahogy kilépett a szobából. "Micsoda???!!!" Kezdtem veszekedni magamban. Kissé furcsa, hogy ez jutott az eszembe először, hisz ki nem állhatom. De most, így látni egészen más volt...
-Kész is vagyok! Figyelj! Lenne egy kérdésem! - huppant hirtelen le mellém az öltözői kanapéra.
-Mi? - kérdeztem még kissé a gondolataimba merengve. - Miért vagy velem ilyen... bunkó?
-Mi? Én bunkó? Nem tudom ki kezdte sértegetni Demit!!! -kezdtem felvenni újra a támadó hangnemet.
-Csak annyit mondtam rá, hogy nem értem miért kell így felvennie ezt az ügyet, hiszen már ezerszer volt ilyen helyzetben. Semmit nem mondtam rá.
-De igen! Nem tehet róla, hogy ez valamiért rosszul érinti őt!
-Oh, igen? És te ki vagy, hogy minden áron védelmezned kell? Még csak meg sem sértettem! Ki vagy te? Egy őrző-védő?- kérdezte egy csibészes mosollyal az arcán. Egész aranyos volt, de vissza kellett vágnom, utálok veszteni a szócsatákban. Tegnap lerakta a kagylót, ezért most számolunk.
-Oh! A híres Styles beszólt! Jujjci! Vagy inkább azt mondanám Styless! (styless- stílustalan- szerk. ) Erre nem tudott mit válaszolni, csak erősen fújta ki az orrából a levegőt. Éppen nyitotta volna a száját, hogy vissza vágjon, de az ajtó hirtelen kinyílt.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni..."
- Ak... akkor... ki?
- Harry vagyok! Azért Niall mobiljáról hívlak, mert csak neki van meg a számod. A menedzserem mondta hogy hívjunk fel, hogy láttad-e már a cikket, és ha nem akkor szóljunk hogy nézzed meg! Nos láttad már? -kérdezte, de válaszolni nem tudtam. Cikáztak a a gondolatok a fejembe. Újra eszembe jutott a csók. Miért nem Niall hívott fel? Csak arra tudtam gondolni, hogy most teljesen megutált. Nem lett volna szabad még csak közeledni sem felé a kocsiban, nem hogy megcsókolni...
-Demi... itt vagy még? Halló?
Hayley látta rajtam, hogy most nem vagyok olyan állapotban, hogy az újságról beszélgessek, és egy határozott mozdulattal elvette tőlem a telefont.
***
/Hayley szemszöge/
- Háló? -szóltam bele a készülékbe, hátha még nem tette le az idegen.
- Ő... te ki vagy? -szólt bele egy rekedtes hangú fiú.
- Oh! Te vagy Harry! Én Hayley vagyok! Demi barátnője! Demi most nem tud beszélni mert... -ránéztem a kis botrányhősnőre, mire az ő könyörgő tekintetével találtam szembe magam. Szinte kiolvastam a könnyes szemeiből, hogy ne mondjam, hogy most is sír.- el kell intéznie valamit! Egyébként mit szeretnél?
- Hát csak azt kérdeztem, hogy láttátok-e már a cikket Niallról és Demiről...
- Igen! Ki is van szegény Dem akadva! -vetettem egy aggódó pillantása a lányra, aki épp a mosdó felé tartott, gondolom összeszedni magát.
- Ja.. mintha nem az ő hibája lenne...
- Hogy mit mondtál? - akadt meg a fülemben az utolsó mondata.
- Hát.. csak hogy szerintem Demi keverte bele Niallt. De persze nem biz...
- Mi az hogy Demi? Talán véletlenül? Haa? Mert te előre látod, hogy egy csapat vérengző paparazzi meg fog támadni, miközben valaki hazakísér? - kezdett elszállni az agyam. Utálom, ha valaki Demit bántja! Kapott már eleget az élettől így is!
- Én... én csak annyit mondtam, hogy szerintem ....
- Ne szerintemezz nekem! Cöhh.. Tudod mit? Inkább menj vissza a kis Taylorodhoz, és foglalkozz vele! Ne ócsárold Demit!- akadtam ki teljesen.
- Micsoda? - emelkedett meg a hangja és mintha dühössé vált volna.
- Jól hallotad! - nevettem már mérgemben.
- Egyrészt már nem vagyunk együtt, másrészt te ne szólj bele a magánéletembe, és harmadrészt igen az ő hibája, mert Niall nem önmaga, mióta többet lógott azzal a lánnyal! Szerintem rossz hatással van rá! Csak Demi hibája! - és letette.
Mérgemben majdnem a földhöz csaptam a telefont. De mivel nem az enyém csak leraktam csendesen és egy nagy párnát vágtam a falhoz.
"Oké Hayley... nyugi... mély levegő, beszív.... kifúj...."
Mire Demi vissza ér már többé kevésbé nyugodt voltam.
- Mi volt ez a veszekedés? - kérdezte.
- Csak.. semmi.. megoldottam! - mosolyogtam rá, bár ez a magyarázat egy kicsit sántított.
- Jajj Hayley... miért kell ennyire túlreagálni mindent? Fogadok hogy valami apró dolgon vesztél össze Harryvel... ő engem nem bántott soha, szerintem nem is lenne oka rá.
- De azt mondta hogy a te hibád ez az egész! - csattantam ki .
- Igen... igaza van! Nem kellet volna belerángatnom egy újabb ilyen ügybe Niallt. Egyszerűen egyedül kellet volna haza mennem... - sütötte le szemét.
- Nem! Nem a tied! Egyikőtöké sem! - simogattam meg a vállát. Demivel nem szeretnék összeveszni semmi áron sem. Csak halkan leültem mellé.
***
/Harry szemszöge/
*három nap múlva*
El sem hiszem, hogy még mindig ezen rágódok. Ki lehetett ez a nem éppen kedvesnek mondható lány... Valamilyen Hayey, Demi barátnője.
Egyébként, azt sem hiszem el, hogy ennyitől begurult. Én egyáltalán nem akartam bántani vagy szidni senkit, csak egyszerűen elmondtam a véleményem, sőt igazából inkább már azon vagyok, hogy Hayleynek volt igaza, de nem abban, hogy összeveszett velem egy semmiségen... Igaza volt abban hogy valószínűleg nem az ő hibájuk. Bár a végére már elborult az agyam, mikor az exemet felhozta. Mindegy is....
Hirtelen a csengőnk éles hangja kezdte kínozni a fülem, mire szinte egyemberként kiáltottunk.
- Valaki nyissa ki! - szólt egyszerre a nappaliban punnyadó "kórus".
- Louis! Te voltás az utolsó! - nevetettem.
- Ezt még egyszer vissza kapod! - kezdett röhögni ő is, mindeközben a csengő szüntelenül szólt. - megyek már! Nem kell megerőszakolni azt a nyomorult csengőt!
Egy szőkéshajú lány lépett be a házba.
- Hát te meg ki vagy szívem? - kérdezte Louis.
- Én Demi barátnője vagyok, Hayley! A menedzseretek most nem ér rá, és engem küldött, hogy mondjam meg nektek, hogy villám sebességgel készüljetek, mert nemsokára interjúja lesz Niallnek és Deminek ahol tisztázzuk az ügyet.
Mindenki azonnal Niallt kezdte fürkészni. Én viszont a lányra kaptam rögtön Niall után a szemem. Ő lenne Hayley?
A lány rám emelte a kék pillantását, amiben mikor realizálta, hogy ki vagyok gyilkos tekintetet küldött felém.
Hát oké... még mindig haragos....
***
/Demi szemszöge/
Éppen egy forró teát szürcsölgettem mikor egy újabb ember akarta rámdönteni a házat. Türelmetlenül verte az ajtómat úgy, hogy majdnem kiesett tokostól a helyéből.
- Megyek! MEGYEK MÁR! - keltem fel a kényelmes kanapémról.
Odavánszorogtam az ajtóhoz. Semmi kedvem sincs most egy ilyen erőszakos "betolakodóhoz". Maximum csak Hayleyhez, de neki van kulcsa ide, és nem akarja kiszedni akkor sem a szerencsétlen bejárati ajtót, ha sürgős ügye van, és be akar jutni minél előbb.
- George? -lepődtem meg, mikor kinyitottam.
- Igen! Demi gyorsan öltözz... Jesszusom... -nézett végig rajtam.- már bocs, de úgy nézel ki mint egy hulla.
Tény és való, nem igen jártam kinn már pár napja, és mivel nem rég keltem fel meg sem fésülködtem.
- Köszi? - mosolyogtam a helyzeten és a kijelentésén. -Hova megyünk? -érdeklődtem.
- Egy interjúra, ahol a kis írrel tiszta vizet öntetek a pohárba! Elintéztem nektek a One Direction menedzserével együtt! Most pedig indulás, tudod, hogy imádlak és gyönyörű vagy, de most rossz rádnézni! - lökdösött fel az emeletre a szobám felé.
***
Lassan bújtam ki a ruháimból, majd álltam a zuhany alá. A jó meleg, vagy inkább forró víz jót tett mind a testemnek, mind az elmémnek, bár kikapcsolni nem tudtam, mert pár perc múlva már ismét valaki be akarta törni az ajtóm, méghozzá azért hogy siessek.
Nem szóltam semmit, csak elzártam a csapot, majd megtörölköztem és kislisszoltam a szobámba, ahonnan már eltűnt a férfi.
Előkerestem valami szép ruhát és szalonképessé varázsoltam magam, majd útra készen lecsoszogtam a nappaliba.
- Naa! Lelkesedést kérek Dem! Csak nem akarsz egy depi-Demit mutatni majd a kamerába? - kuncogott egy keveset George. "Milyen emberekkel áld meg a sors!"
- Nekem semmi életerőm, se kedvem se semmim nincs arra, hogy egy idióta kérdezgessen arról, hogy mit ettem reggelire, meg hogy százmilliomodszorra feltegyék azt a kérdést,milyen sztárnak lenni! SZAR! - nyávogtam egy sort, majd az ajtó felé indultam. Kérdően nézett rám a menedzser. - Hát egyedül találjak oda, vagy te is jössz? - vettem egy mély levegőt.
- Na ez a beszéd! - majd már csak arra kaptam magam, hogy az ajtót zárom.
***
/Harry szemszöge/
Mindenki indulásra készen állt és kiderült, hogy Hayley is jön. "Szuper! Most megint hallgathatom, csak élőben!"
Kettő taxi várt már ránk odakint akik tudták hogy hova kel menni és már ki is voltak fizetve.
Bejöttünk a stúdióba, hogy meglegyen az interjú. Demi és Niall nem tűnt túl lelkesnek, ellentétben a banda többi tagjával akik folyamatosan hülyéskedtek. Bár Hayley inkább csak szúrós szemekkel nézett rám, és hogy őszinte legyek és sem kedvesen válaszoltam a tekintetére. Valahogy nem kedvelem ezt a csajt... Egy hölgy intett, hogy mindenki menjen a helyére.
- És kamera indul három, kettő... - az egyet már csak mutatta. Niall kissé feszengve ült Demi mellet, akinek arcáról szintén leírt, hogy most legszívesebben nem itt lenne.
- Jó napot! Ez a Celebrities & Rumors Show Rose White-tal . A mai témánk nem más mint a "Diall románc". Vendégeink már itt is vannak mellettünk. Demi Lovato és a One Direction! - majd a műsorvezető szinte rátapadt szerencsétlen "áldozataira".
Hosszú óráknak tűnő perceken át tartott a kérdések zápora, és igen intimeket is tartalmazott. Csakúgy mikor minket nyaggattak Louis-szal. Át tudom érezni a helyzetet. A lány arca kezdett átmenni egészen vörösbe, míg a fiú arcán inkább a düh vonásai kezdtek eluralkodni, majd idegesen vágott az erősen nyomuló műsorvezető hölgy szavába.
-Ide figyeljen kérem! Nincsen semmiféle románc Demi és köztem! Nincs Diall! Érti? Nem volt, nincs és nem is lesz! - szinte üvöltött rá a műsorvezetőre, akinek az arca egy kicsit sem rebbent meg. Még én is egy aprót ugrottam Niall reakciójára, őt nem lehet kihozni a sodrából szinte semmivel, most meg majd felrobban. Sosem szokott ilyen lenni. Demin egy erős keserű érzés látszott eluralkodni, és úgy tűnt mintha bármelyik pillanatban elsírná magát.
- És erről mit mondasz Demi? Hozzá kívánnál szólni? - szált rá az idegesítő nő.
- Nem...nem létezik. - remegett meg a hangja a lánynak, majd mikor velük végeztek, felpattant a helyéről és kiszaladt a stúdióból.
***
/Hayley szemszöge/
Kényelmesen ültem Demi öltözőjében és olvasgattam az újságot, ami az asztalára volt téve, míg valaki kicsapta az ajtót és sírva rogyott a sminkes székbe.
- Demi! Atya Isten! Mi történt? - pattantam fel helyemről és kétségbeesetten rohantam hozzá. Nem válaszolt csak zokogott egy ideig, majd lassan megnyugodott. Nagy levegőt véve kezdte el.
- Szörnyű volt Hay... Mindenféle undorító kérdést tettek fel a nemlétező "közös" magánéletünkről Niallel. Ma... majd Niall felelt és szinte leüvöltötte a fejét annak a taplónak aki kérdezgetett, hogy nincsen Diall. Aztán nem bírtam magammal...
***
/Demi szemszöge/
Mikor már Hayleynek majdnem sikerült teljesen megnyugtatnia, valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Azt hittem hogy a menedzserem lesz, így mondtam hogy szabad. Arra viszont nem gondoltam, hogy Niall fog besétálni. A tekintetéből egy kis aggodalmon és idegességen kívül semmit sem tudtam kiolvasni.
-Demi, beszélhetnénk? Csak egy percre...-kérdezte.
-Ő..persze-mondtam bizonytalanul. -Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.-mondta Hayley, miközben sietősen távozott.
-Már végeztetek is?-kezdtem el a beszélgetést.
-Én igen, de még Louis-t faggatják, hogy miért a répa a legjobb kaja a világon...-mondta unottan.
-Ez fárasztó lehet.-mondtam nevetve.
-Figyelj...-kezdte Niall- Csak azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
-Szerinted hogy lennék?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Így lesz a legjobb hidd el.-mondta. Úgy tűnt ezt a mondatot még ő sem hiszi el magának.
-A legjobb? Szóval neked az utóbbi időben történt dolgok nem jelentettek semmit?-kérdeztem kissé kikelve magamból.
Ahogy kimondtam ezt a mondatot azonnal meg is bántam. Végül is milyen jogon vonnám őt felelősségre? Hiszen csak csókolóztunk...de ez még a legjobb barátok között is előfordul. Azt hiszem a történteket be kell tudnom a katasztrófa utáni labilis állapotomnak és túl kell lépnem Niall-ön. Ideje volt véget vetni a Diall-nak. Igaza van.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani.
-Nem a te hibád Niall, neked van igazad. Jobb ha kettőnk között nem lesz több barátságnál.
-Akkor nem haragszol?-kérdezte meglepetten.
-Dehogyis-mondtam egy mosolyt erőltetve.
-Most mennem kell, de még beszélünk, szia.-köszönt el egy "baráti öleléssel".
***
/Hayley szemszöge/
Valaki bekopogott a szobába. Niall jött be lehajtott fejjel, majd miután tekintetét ránk emelte, kikerekedett szemekkel pásztázta a mellettem ülő , összetört lányt.
-Demi beszélhetnénk? Csak egy percre...- mondta a fiú.
-Ő..persze ! Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.- válaszoltam, majd kilibbentem az ajtón és becsuktam azt.
Amit elhagyta a helységet, gondoltam megkeresem George-ot, hogy hamarosan indulhatunk. Azt hittem, hogy az ő öltözője valahol a folyosó végén lehet. Így hát ezen gondolatokkal vezérelve közeledtem a nagy fehér ajtóhoz a hosszú, a csöndben visszhangzó folyosón. Kopogtam, de válasz nem jött, ezért halkan lenyomtam a kilincset és besettenkedtem . Éppen akkor nyílt a szoba túloldalából nyíló ajtó és először sűrű párafelhő jött ki rajta, majd Harry egy törölközővel az oldalán. Meglátva őt, a szívem kihagyott egy ütemet, és szinte megbabonázva néztem végig testén. A fehér anyaggal melyet hanyagul derekára tekert úgy nézett ki mint valami félisten. Nedves hajából a cseppek kissé kipirult bőrére hullottak, majd a fényben megcsillanva gurultak végig a bőrén. Nyelnem kellet egyet. Egy torok köszörülés zökkentett ki ebből az állapotból.
- Hayley? - kérdezte meglepetten.
- H-Hary?... Én... csak..csak véletlenül nyitottam be mert George-ot kerestem... és.. és -kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított. Nem is baj, mert többet nem tudtam volna mondani.
-Semmi baj! - kuncogott. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a paradicsom színű arcom elárulta, hogy milyen kínosnak érzem a helyzetet. - Ha gondolod még maradhatsz is! - vetett felém egy sokat sejtető vigyort.
-Na azért...
-Várjál meg, mindjárt felöltözök!
-De én...
-Csak várjál meg! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon, majd a pár kikészített göncöt felkapva a fürdőbe rohant. "Milyen izmos!" Ez volt az első gondolatom, ahogy kilépett a szobából. "Micsoda???!!!" Kezdtem veszekedni magamban. Kissé furcsa, hogy ez jutott az eszembe először, hisz ki nem állhatom. De most, így látni egészen más volt...
-Kész is vagyok! Figyelj! Lenne egy kérdésem! - huppant hirtelen le mellém az öltözői kanapéra.
-Mi? - kérdeztem még kissé a gondolataimba merengve. - Miért vagy velem ilyen... bunkó?
-Mi? Én bunkó? Nem tudom ki kezdte sértegetni Demit!!! -kezdtem felvenni újra a támadó hangnemet.
-Csak annyit mondtam rá, hogy nem értem miért kell így felvennie ezt az ügyet, hiszen már ezerszer volt ilyen helyzetben. Semmit nem mondtam rá.
-De igen! Nem tehet róla, hogy ez valamiért rosszul érinti őt!
-Oh, igen? És te ki vagy, hogy minden áron védelmezned kell? Még csak meg sem sértettem! Ki vagy te? Egy őrző-védő?- kérdezte egy csibészes mosollyal az arcán. Egész aranyos volt, de vissza kellett vágnom, utálok veszteni a szócsatákban. Tegnap lerakta a kagylót, ezért most számolunk.
-Oh! A híres Styles beszólt! Jujjci! Vagy inkább azt mondanám Styless! (styless- stílustalan- szerk. ) Erre nem tudott mit válaszolni, csak erősen fújta ki az orrából a levegőt. Éppen nyitotta volna a száját, hogy vissza vágjon, de az ajtó hirtelen kinyílt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)