4. Fejezet

/Hayley szemszöge/

Az ajtón Demi lépett be.
 -Sziasztok-mondta kissé meglepetten. -Hayley mit csinálsz itt? George-al fél órája keresünk.
 -Hát eredetileg én is George-ot kerestem. - mondtam ártatlanul.
 -De az ő öltözője a folyosó másik végén van. -vetett egy gyanakvónak szánt pillantást felém a lány.
 -Hayleyt valószínűleg a társaságom vonzotta ide.- szólt közbe egy sokat sejtető vigyorral Harry, amit visszavágónak szánt.
Ettől a mondattól teljesen elborult az agyam. Én? Az ő társaságát kerestem? Még a világért se! Egy, a média által külsőleg kifényezett, de belűről szar alak...  Csak néhány napja ismerem, de nála idegesítőbb és nagyképűbb emberrel még nem találkoztam. Nagyon összeillettek Taylor Swift-el! Bár, már-már szerencsétlen szöszkét sértem meg ezzel a kijelentetéssel... Szánalom!
-Hoppá, megszólalt Mr. Styless, akivel mostantól egy percig sem bírom tovább egy légtérben.
Ezt a frappáns sértésemet követően kiviharzottam az öltözőből.
Demi a bocsánatot kért tőle az én nevemben is, majd elköszöntek egymástól. Végre a kijárat felé vettük az irányt, mikor belebotlottunk a banda többi tagjába, akik éppen akkor végeztek az interjújukkal.
-Hayley, hová sietsz ennyire?- kérdezte nevetve Louis, ahogy meglátott.
 -Nem sietek, csak a kis "Styless"  felidegesített.- mondtam egyhangúan de mégis egy ki éllel a hangomban, mire kitört belőlük a röhögés.
Igen, valószínűleg régen hallottak ilyen jó poént... "Ugye az az éles elmém!" "Cöhh... megfertőzött Mr. Bongyor!"  Azt hiszem a közeljövőben kerülni fogom ezt az idiótát.

***

 /Demi szemszöge/

Mikor végre sikerült beülnünk a kocsiba, George boldogan jelentette ki, hogy 1 hét múlva kezdetét veszik a válogatók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy segít elterelni a gondolataimat Niall-ről. De még így sem volt nyugtom. Mikor már végre hazaértünk, azt hihettem volna, hogy kis nyugtom lehet, de ismét, mint ahogy azt mostanában megszokhattam, nem volt nyugalmam, ugyanis  hallgathattam Hayley-t, aki megállás nélkül  mondott Harryre mindenféle cifra jelzőt.
 -Hay, elég már! - mondtam kissé idegesen, mikor már teljesen elegem lett abból, hogy folyamatosan ócsárolja szegény Harryt.
-De Demi, ez egy hülye állat!-bizonygatta az alaptalan igazát.
 -Dehogyis, figyelj velem mindig rendes volt. És amennyire már ismerlek a legapróbb bolhából is tudsz elefántot kreálni!
 -Az lehet, de engem kipécizett magának! -mondta ingerülten, közben egy fancsali grimaszt vágva keresztbe font a maga előt a kezeit.
-Jó, ahogy mondod, de én most ledőlök egy kicsit. -veregettem meg a vállát és ki pécéztem magamnak az ágyam.
-Még mindig Niall-ön rágódsz?-kérdezte gyanakvóan. A hangján észrevettem, hogy aggódik.
-Nem, épp ellenkezőleg...megegyeztünk hogy csak barátok maradunk. -mondtam, mire ráeszméltem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam.
-De nem barátok voltatok ezelőtt is? Vagy... - pillantott felém egy nagyon gyanakvó nézéssel.
-Igen! nehogy elkezdj kombinálni!-vágtam határozottam a szavába.
-Hát, rendben.-mondta, de közben ingatta sokatmondóan a fejét.

 ***

A hónapok csak úgy repültek, bár néha egy-egy merengés egy bizonyos srácról megnehezítette az idő haladását. Kétségtelenül ki kell jelentenem egyet. Nem semleges számomra Niall... És azt vettem észre hogy a szakadék, melyet egy meggondolatlan momentumomban elkövetett "hibám" teremtett egyre csak tágulni látszott. Mostanában csak a banda négy-ötödével találkozok, és a maradék ember, akivel a legjobban vágyom a találkozást, még csak nem is töri magát, hogy legalább egy hihetőbb kifogást találjon ki, hogy miért nem jött el ismét, egy baráti kávézásra vagy ebédre...Még egy ideig ugyan Los Angelesben lesznek a This is us forgatása miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe jönnek köztünk a dolgok. Félek attól, hogy már a barátságunknak sem lesz esélye.
És az csak jobban növeli  a fájdalmat, hogy bár az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Hayley és Harry között még ők is képesek egy légtéren lenni egymással, és inkább a többiekkel beszélgetni. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért kerül mert képtelen elviselni a társaságomat, vagy nem tudom... Ennyire kínos lenne neki ez? Nem is neki fáj a legjobban, hanem nekem. El sem tudja képzelni milyen szörnyű érzés bélyegzi meg a napomat onnantól kezdve hogy megtudom, arra sem méltóztat, hogy egy SMS-t küldjön, hogy "Bocs most nem tudok menni mert.. éppen szül a kanárim". Az olcsó kifogásokat is csak a banda többi tagja adja át nekem....
De ezekkel együtt, bár nehezen de elviseltem ezt a 3 hónapot. Az X-faktor előkészítő munkálatai azért elvonták többé-kevésbé a figyelmem a fájó tényeimről.
Mikor lezárultak a válogatások, sikerült kiválasztanom azt a 3 énekest, akiket mentorálni fogok az élő show-k során. Legnagyobb örömömre a lányok kategóriát kaptam. A válogatók vegyes érzelmeket hagytak bennem. Részben, fantasztikus volt tehetséges embereket látni, és büszkén igent mondani, másrészt voltak vicces figurák is, akik azzal a 15 másodperc hírnévvel bearanyozták a napomat a kollégáékkal együtt. Sajnos sok volt az olyan is, akiknek a tehetsége 0-val vetekedett. Van sok..hát nem éppen okos ember akik még ki is oktatnak minket, hogy márpedig őbennük meg van az a bizonyos "X" . Meg voltak olyanok is akikből internet sztárok is lehetnének az olyan szörnyű produkcióikkal, hogy már azért kijárna egy vastaps.
Azonban nagyon szomorú és megindító pillanatok is akadtak jócskán, főleg a mentorházban, ahol tényleg tehetségek sorsáról kellett döntenem. Hát, nem tagadom, párszor eltört az a bizonyos mécses. Rengeteg olyan személlyel hozott össze a sors, akik szinte engem is feltöltöttek energiával, de mégis menniük kellet.
De most itt állunk az első élő show előtt. Nem rég tudtam meg, hogy az első sztárfellépő a One Direction lesz. Egyrészt örülök neki, hogy láthatom a színfalak mögött és a próbákon Niall-t, de másrészt félek attól, hogy megingok, és a falat amit az érzelmeim köré építettem 3 hónap alatt, ő másodpercek alatt könnyedén lebontja újra.

***

 /Hayley szemszöge/

Éppen Demivel beszélgettem a színfalak mögött, mikor ő elment készülődni a show próbájára. Még sok idő van a One Direction-ig, és most mivel Dem eltűnik, itt marad nekem 4 lökött és Mr. Bunkó.
Furcsa, de hirtelen mindegyik eltűnik. Mire az 5-ből kettőt, névszerint Liamet és Niall-t megtalálom, már ők is igyekeznek felém. Majd odajöttek hozzám.
- Szia Hay! Óh! Már mióta kerestünk! - mondta kicsit furcsa hanglejtéssel. "Ez kicsit mintha sántítana... Hmm furcsa!"
- Én is titeket! Hol van a maradék kettő bandatag és az idióta? - az 'idióta' jelzőt kis megvetéssel mondtam.
- Nem 'tom! De Demi hagyott egy üzenetet, mert most sietős dolga van ugye a próba miatt!
- És mit? - kicsit meglepődtem ezen a kijelentésen.
- Arra kért, hogy ellenőrizd, hogy ott van-e a telefonja az öltözőjében... szóval izé tudod hogy nem-e lopták el!
- Csak ennyi? - hitetlenkedtem. "Ilyet miért kérne?" Mindegy is.. Legalább abban az 5 percben nem unatkozok. Az ajtóhoz érve Zayn-t találtam, akire kérdőn néztem mikor belibbentem az öltöző ajtaján.
Bugyuta mosolyt intézett felém. "Mi a szösz?"
 Amint beléptem megláttam Harryt, akinek velem együtt hatalmasra kerekedett a szeme.
- Te meg mit... - de mielőtt folytatni tudtam volna, az ajtó hirtelen bezárult mögöttem, és a zár pontosan egy olyan kattanó hangot adott ki mikor kulcsot fordítanak el benne.
 Mindketten azonnal az ajtóhoz rohantunk, és erősen dörömbölni kezdtünk de nem jutottunk ki. Halk, visszafojtott kuncogás hallatszott a fal túlsó oldaláról.
- Esküszöm, ha nem engedtek ki... - fenyegetőzött elég gyengén a mellettem álló.
De mind hiába. Percekig tartó kérlelés után sem jött semmi reakció, csak néha egy-egy kacaj.
- Ezek kiterveltek valamit ellenünk... -gondolkodott hangosan a kócos.
- Köszönjük, "Emese"! -forgattam a szemeimet.
- Mi van? -flegmázott a fiú.
- Egyáltalán mit keresel itt? Ez itt Demi öltözője! Nem láttad, hogy ki van írja rá, hogy DEMI LOVATO?-üvöltöttem.
-Higgadj már le. - úgy tűnt kezdett felmenni benne a pumpa, de hatalmas önuralma lehet, mert egy "beszív-kifúj"-jal újra nyugodtnak látszott. - Egyébkén Zayn mondta, hogy nézzem meg, Demi nem hagyta-e itt a mikrofonját.
-Cöhh ... engem meg Liam kért meg, hogy nézzem meg itt van-e a telefonja Demnek.
- Ezek összeesküdtek ellenünk, vagy mi folyik itt? - értetlenkedett csak úgy, mint én.
- Pont egy ilyennel lettem össze zárva? Akivel még egy értelmes mondatig sem tudok eljutni... - ércelődtem egy kicsit.
 -Na azért veled sem könnyű beszélgetni. - mondta hűvösen.
Meg sem hallottam ezt a mondatát. Csak egyre jobban éreztem magam kényelmetlenül. Le ültem a kis öltözői kanapéra és minél jobban össze húztam magam. Így akár negyed óra is lemehetett.  A nyomás egyre jobban éreztem, hogy rakódik rám, és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon, amit Harry észre is vett. "Nocsak.. hát mégsem olyan nemtörődöm?"
- Héé! Hayley! Mi a baj? - aggódás látszott a tekintetében.
 -Nem hiszem el, hogy nem tudunk kimenni. Harry, én klausztrofóbiás vagyok...megrémiszt ha be vagyok zárva.-mondtam ijedten.
Szaporán vettem egyre jobban a levegőt , és kezdtem jobban a kanapó szivacsába fúrni magam.
 -Úristen! Ugye nem lesz ilyen rohamod vagy mid?-kérdezte rémülten. " Na ennyit rólad!"
-Már eléggé elnőttem, de ne most az idióta megjegyzéseiddel, kérlek... - már vártam a támadást, hogy a gyenge helyzetemet ki használja. - inkább nyugtass meg... ez annyira rossz... kínos...-az utolsó szót a térdemre hajolva szinte leheltem.
Mindenem elkezdett remegni, ahogy éreztem a falakat nyomulni egyre közelebb hozzám. Félelmem kibontakozni látszik. Sokáig nem bírom még annak ellenére sem, hogy mostanában már egész jól kezeltem ezeket a helyzeteket. Sok idő eltelt míg itt voltunk. Lehet egy óra is... Nem tudom. Kezdett eluralkodni már rajtam egy pánik szerű levegővétel.
Erre legnagyobb döbbenetemre megfogta a kezemet és egy biztonságot adó távolságba, egésen közel le últ mellém a kanapéra. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Semmi baj! figyelj. mindjárt kiengednek ezek az idióták! Néha nem tudják hol a határ a vicc és az ártás között. -akarva - akaratlanul is elmosolyodtam a kijelentésen.
Majd furcsa módon szemeibe kezdtem fürkészni. Ekkor láttam először, hogy milyen különleges, smaragdzöld szeme van. A tekintete most olyan más...  Kedves és ártatlan volt, egy pillanatra el sem akartam hinni, hogy ő Harry Styles, az eddigi legbunkóbb ember a földön. Legalább is mostanáig ezt tanúsította magáról!
-Figyelj, mindenki fél valamitől. -kezdte. Próbált aa helységről elvonni a figyelmem.
 -Te mitől félsz? - kíváncsiskodtam.
-Sajnos rengeteg félelmen van. -mondta halkan és apró mosollyal az arcán félre nézett. "Most zavarba lenne? Ez aranyos... HOGY MI???"
 -Csak párat mondj, az enyémet mát úgyis tudod. -kérleltem.
-Najó... tudod félek a hajvasalóktól.-mondta elcsukló hangon. Ekkor kitört belőlem a röhögés, de itt még nem fejezet be. - és a pókoktól, az exemtől... - már ő is nevetett. Tény és való felvidított.
 Csak hosszú percek múlva tudtam újra komolyra venni azt a figurát amit eddig mutattam feléje, de már sokkal lágyabb formában.
-Jól esett , hogy megvigasztaltál, és hogy tartod bennem a lelket. Ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy, ez elég kedves tőled. - ismertem be.
 -Ő...oké, ezt bóknak vagy sértésnek vegyem? - látszólag értetlenkedett, de szemeiben és ajkai sarkában ott lapult az elfojtott mosoly. "Milyen puhának tűnnek azok az aj... Basszus Hayley! Miket nem találsz ki! MOST HAGYD ABBA!"
-Most megdicsértelek, te hülye. -mondtam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
-Oh... tudod a szeretetedet kicsit finomabban is kifejezhetnéd ám! - vágott egy okoskodó grimaszt.
- Eh Mr. Okoska... - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De.. szóval... kö...- és a végét elharaptam , csak halhatatlanul motyogtam.
- Mi? Tessék? - vágott félig érthetetlen fejet félig pedig szívózósat.
- Én... Köszönöm... - hajtottam le a fejemet. Furcsa volt a helyzet.
- Ezt nem hiszem el! Szülinapom lenne, vagy Hayley Parker valamit megköszönt! - hadonászott viccesen.
Csak csóváltam a fejemet rá. Majd egy tőlem egy igen szokatlan ötlettől vezérelve kitártam a karomat ölelésre.
- Na mi lesz? Egybe tartsuk a karácsonnyal is! - kuncogtam.
- Oh! - pirult el, majd lassan közeledett ő is nyitott karokkal.
Mikor egymás mögött össze kulcsolódtak kezeink hirtelen lassult le az idő. Vagy felgyorsult? nem tudom.. Csal annyit érzékeltem, hogy nem engedjük el egymás é a pulzusom az egekbe emelkedik. Rá hajtottam a vállaira a fejem, és mintha lassú tempójú dülöngélésbe kezdtünk volna úgy ülő helyzetbe.
Lassan nyílt meg a szoros ölelés, de csak annyira távolodtunk el egymástól, hogy arcunk pár centire volt csak egymástól. Majd a táv szűnni kívánkozott. És egyre jobban és jobban szűkült a tér ajkaink között.
De minden pillanatnak vége szakad egyszer, mikor egy hagos robajjal kattant az ár, és úgy röpültünk egymástól távol, hogy szinte utunk porzott. Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be.