5. Fejezet

 Sziasztok :D nos, mi (mert ezt a blogot az lbmmel vezetem az én profilomon vagy mi a franc ez amibe írjuk xd ) már egy ideje írjuk ezt a kis törit :D és úgy, mint az AV-ban ide is kérhetnénk pár aprócska kommnentkét? csak a véleményetekre vagyunk kíváncsiak :D jöhet hideg meleg :D akármicsoda :D de jó lenne valami visszajelzés felőletek:D puszi :d x és y :D


Ha esetleg tetszett ez a rész vagy az előzők, akkor komizzatok legyetek oly kedvesek ;) Olyat is írhattok, hogy hagyjuk abba, de szívünk-lelkünk benne van:))


''Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be."

/Hayley szemszöge/

Először csak összenéztünk, majd újra másik irányba. A pillanat nagyon kínos volt mindkettőnk számára. Óráknak tűnő másodpercekig meredtünk ellenkező irányba. Nem akartam,, hogy a közöttünk lévő feszültség feltűnjön akárkinek is. Gyorsan ki kellet találnom valamit. A legkézenfekvőbb válasszal tértem ki a kellemetlen helyzet elől.
- Mégis mit képzeltek ti haa? Bezártok csak úgy minket? Megoldottuk volna a problémáinkat nélkületek is! -a göndörkére kaptam a tekintetem, aki még mindig szótlanul egy tőlünk eltérő pontra szuggerált.
- Mi csak azt akartuk , hogy béke legyen köztetek, és nem bírtuk elviselni, hogy a közeli ismerőseink folyamatosan marják egymást. - mondta Demi.
- De mitől lett hirtelen ilyen csend? - sokat sejtető hangnemmel Louis.
Harry erre hirtelen kapta fel a fejét, és heves tiltakozásba kezdett.
- Mégis ez mit jelentsen Louis? - pattant fel hirtelen. A fiú  csak húzogatta a szemöldökét. - Jajj neemáár Lou.... Menjetek a francba!
- Oh haver, nem is tudtam, hogy ilyen komoly már ... egy óra elég lesz? - nyögött be végül egy poént, amin az egész banda röhögött.
Lopva egymásra pillantottunk a göndörkével.

/Demi szemöge/

Aranyos volt  Harry és Hayley elpirulása, ahogy Louis viccesebbnél viccesebben mutatott a lényegre, hogy mi is történt valójában .  A nagy nevetés közepette , mintha csak egymás gondolatában olvastam volna, tekintetünk összeakadt Niallel az ismerős helyzeten. Teljesen biztos vagyok abban, hogy az gondolatai is a kocsiban történteken jártak. Alig hallható sóhajtás szakad ki a torkomon, mikor felidéztem azt amit akkor éreztem mikor a konyhában voltunk. Újra éreztem a bizsergést ajkaimon. Kellemes melegség járta át testem minden zugát. Hirtelen egy tenyeret éreztem a vállamon.
- Minden rendben? -  hátra fordultam Niall hangjára, és két csillogó, égszínkék írisszel találtam magam szemben,  mely azonnal rabul ejtett.
Még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna válaszolni. Számra némaság telepedett. Csak  bólogattam fejemmel.
"NEM! Semmi sincs rendben!" - ordítottam magamban.
- Akkor jó. - küldött egy hamiskás mosolyt majd elment másfelé.

***

/Kívülálló szemszöge/

Az X-Faktor adásai szinte elrepültek, és már a fináléra készült Demi a megmaradt egy versenyzőével.
Ám élete beszürkülni látszott , és csak az hozott neki egy apró kis izgalmat az utolsó időkben, a finálé közeledtével, hogy újra fel fog lépni a banda, és láthatja Niallt. Ezen kívül azonban semmi. Vagy próbákra járt be a mentorházba, vagy izgalmat tettetett az élő showkban. Persze próbált megfelelni az elvárásoknak, és mindent bele adni, de a barátainak, közöttük főleg Hayleynek feltűnt, hogy valami nincs renden a lánnyal.
Persze ő tudta ennek az okát, csak senkinek nem mondta el. Nem találkoztak egész idő alatt Niallel. Se az ő munkája , se a banda forgatása nem engedte ezt meg nekik.
Eközben Niallon is eluralkodott valami furcsa nyomás. Demihez hasonlóan, a külvilágnak a begyakorolt mosolyát mutatta, de belülről elhagyatottnak és üresnek érezte magát.
Számára azonban nem volt tiszta, hogy mi okozza ezt nála.  Szokásától eltérően, mikor nem dolgozott, fogatta a bandával a filmjüket, akkor a szobájában ült, és gitározott, vagy csak bámulta a szoba plafonját.
Azonban az élő showba való fellépésükhöz közeledve a gondolatra, hogy ott fognak állni Demi előtt különös izgalom fogta el. Gyomra görcsbe ugrott kissé és ideges lett. De ezen kívül semmi más nem mozgatta meg a színtelen és unalmas napjait. Még a barátai hülyéskedése sem.
Bár a bandatársaknak ez feltűnt, Niall furcsa helyzetével nem tudtak mit kezdeni. Próbálták kiszedni belőle mi a baj, de miután sokadszorra válaszolta az , hogy "Semmi, csak hagyjatok!" inkább nem erőltették tovább.
Harry és Hayley helyzete sem volt sokkal különb Demi és Niallénál, de ők már ügyesebben rejtették véka a zavartságukat. Ők inkább csak elmerengtek a gondolataikon, mikor egyedül voltak, de a munkájukban nem zavarta őket az a furcsa érzés, amit nem tudtak megmagyarázni mi az. Csak annyit tudtak erről a titokzatos érzésről hogy rossz, és mintha valami hiányozna nekik.
Az elmúlt hónapokban valami, mind a négyőjüknél hasonló volt. Elhagyatottnak érezték magukat, valami hiányzott nekik belűről, és nem tudták pótolni.

***
/Demi szemszöge/

El sem hiszem, hogy ilyen hamar elmentek ezek a hónapok, és már itt állunk percekre a finálé élő showjának kezdete előtt. Az én mentoráltam kezdi az előadásokat, és igyekszem megnyugtatni több-kevesebb sikerrel. De nem tudok teljesen rá koncentrálni. Elmém szinte minden zugát csak egy gondolat tölti ki. "Újra láthatom Őt!"
- Demi menj a székedhez, azonnal kezdünk! - szólt egy férfi a stábból.
Gyorsan még egy biztató molyost küldtem még felé, majd egy ölelés után elfoglaltram helyemet a mentorok székei között.
Szinte kettőt pislantottam és már a sztrárvendégek előadásai következtek. Türelmetlenül vártam végig az aktuális sztár előadását, mely után már a One Direction következett.
Amint felcsendültek a Little Things lágy akkordjai, lelkem fájdalom töltötte el és a megtörténtekről az emlékeim elárasztottak. Szinte transzban halgattam végig a dalt Niall szólójáig , majd mikor ő következett, tekintete bejárta az egész néző teret, majd megállapodott rajtam.
Nagyon vártan azonban nagyon tartottam is ettől a szólótól. Fájt volna ha nem nézett volna rám, de az még jobban megérintett, hogy egész végig rajtam tartotta íriszeit.
Örülök neki, hogy a kamera csak őket vette végig, mert szemem elárasztották a könnyek mire véget ért a dal. Úgy éreztem , hogy csak nekem énekelte. Rengeteg érzelmet bele vitt. Olyan volt, mintha egy szerelmi vallomás lett volna.
Miután véget ért a gyönyörű előadás , egy reklám következett. Ez alkalmas pillanatnak tűnt egy kicsit eltűnni és rendbe szedni magam. A folyosón rohanva már potyogtak könnyeim, de szerencsére nem vehette észre senki, mert a versenyzőkkel voltak elfoglalva.
Ám egyszer csak egy mély hang csapta meg a fülem, ami valahonnan a hátam mögül érkezett. Azonnal felismertem. Ezer közül felismerném. "Csak most ne... Csak Őt ne..."
Alig tudtam befutni az öltözőbe , mert majdnem utol ért. De sikerült folyamatosan potyogó könnyeim elrejteni előle.
-Kérlek Demi! Mi történt? Engedj be! - kopogott folyamatosan .
- Menj el Niall. - alig tudtam kipréselni magamból ezeket az elfúló szavakat.
Igyekeztem hangját és szavait kizárni a gondolataim közül.
- Egyszer ki kell jönnöd! Nemsokára folytatódik a show! - mutatott rá arra az aprócska tényezőre, ami miatt nem maradhatok itt elzárva örökké.
Gyorsan elfolyt sminkem rendbe hoztam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Egy reménnyel teli szempárral találtam szemben magam. De tudomást sem véve róla tova libbentem.
Gyorsan a helyemre siettem és folytattuk is a műsort.

***
/Niall szemszöge/
*1 nappal korábban*

Ma különösen kedvetlenül keltem. Még reggelizni sem volt kedvem lemeni, amire a fiúk is csak néztek.
- Niall, beszélnünk kell. - simogatta meg a vállam és le ült mellém Zayn.
- Igen? Mi az? - kérdeztem fel sem pillantva rá.
- Niall... "Inkább kihagyom most a reggelit? - idézte a nemrég elhangzott szavaim.
- És? Nem vagyok éhes...
- Rosszabb mint amire számítottam... - még mindig nem néztem feléje, de hallottam az aggódást hangjában. - Figyelj Niall! Én azt hiszem tudom mi a baj! Most ne szakíts félbe , csak válaszolj igennel vagy nemmel! - halványat bólintottam rá, majd bele kezdett. - Ez az egész mizéria úgy nem most kezdődött nálad.. Körülbelül az Amerikai X-Faktor kezdeténél vagy követlen előtte. Igaz?
- Ja...
- És emlékszem, hogy Demitől jöttél haza éppen, mikor csapkolódva mentél fel a szobádba és utána nagyon furcsán viselkedtél más nap. És mikor láttad, vagy találkoztál vele, vagy csak szóba került te érdekes arckifejezéseket szoktál vágni, és mindig elmerengtél... Az lehetséges, hogy a viselkedésednek komolyabb köze lehet hozzá?
- Hát... - ezen még nekem is el kellett gondolkoznom. De az tény, hogy Zayn nagyon jól látta a helyzetet. -Talán... -adtam bizonytalan választ.
- Akkor sejtem mi is lehet veled... Niall te... szerelmes vagy. - erre felkaptam fel a fejemet és egy bugyuta vigyorral találtam magam szemben.
Az értetlen arcomon Zayn még szélesebbre húzta mosolyát. Szinte már el nevette magát-
- MICSODA?-
- De most gondolj bele... gondolkozz ezen Niall. És ha tisztáztad az érzelmeid gyere le! - még egy utolsó pillantást vetett rám, majd felállt és kisétált a szobából.
Lehetetlennek gondoltam ezt. "Én és Demi?"
De mikor vissza gondoltam számtalanszor a csókra, kellemes bizsergést éreztem mindig az égető helyén. A testemben egy kellemes érzés eluralkodott.
Zaynnek talán igaza volt. Sőt , biztosan. Hogy lehettem ilyen vak?
Holnap tiszta vizet öntök a pohárba. Ha ismét azt érzem, amit mondott Zayn, akkor... Igen. A show után beszélni fogok Demivel.

***
/Egy nappal később/
 /Demi szemszöge/


Niall a kérésem ellenére sem ment el, így nem maradt más választásom, mint gyorsan összeszedni magam és beengedni. Miután én kinyitottam neki az ajtót, ő óvatosan becsukta és közelebb lépett hozzám, mire én elvesztem abban az elbűvölő kék szempárban.
 -Demi...mondanom kell valamit...-kezdte, mire mélyen a szemébe néztem, de semmit sem tudtam belőle kiolvasni. Csak a szívem legmélyén mertem arra számítani, hogy azt akarja mondani, hogy szeret és nem érdekli a távolság, vagy valami hasonlót. Persze tudom, hogy erre elég kicsi az esély, de ha egy romantikus filmben lennénk, biztosan ez jönne. Hát igen, szakmai ártalom... -Figyelj, én csak azt akartam mondani, hogy a fiúkkal az X-factor záróbulija utáni reggel visszarepülünk Londonba...csak szóltam, gondoltam jó ha tudod..-közölte a nem túl jó hírt.
-De hogy-hogy?-kérdeztem halkan, már gondolkodás nélkül.
-Hát, a This Is Us-t leforgattuk, tehát nincs miért maradnunk.-mondta, de mintha egy kis keserűség bújkált volna a hangjában.
-Értem. Jó, hogy itt voltatok, csak azt sajnálom, hogy keveset voltunk együtt...mármint ritkán találkoztunk...-mondtam szomorúan.  Legbelül  valami mélyen összeszorult bennem. Szörnyen fájt ....
-Én is sajnálom...de még biztos lesz alkalmunk...
 -Biztosan.-mondtam,egy nem túl szívből jövő mosolyt erőltetve az arcomra.
 Azt hiszem, hogy ott és akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire szeretem őt. Talán azért, mert már tisztában vagyok vele, hogy hamarosan elveszítem. Persze nem teljesen, mert igaz, hogy ott az internet meg minden, de egy egész óceán fog elválasztani minket hosszú időn keresztül. Ő valószínűleg összejön egy londoni lánnyal, és mindent elfelejt, ami köztünk történt, és talán még a barátságunk is feledésbe merül az idő múlásával. Ezekből a gondolatokból végül az ő hangja zökkentett ki.
 -Nem, akarlak sürgetni, de szerintem menned kell, mert kezdődik az eredményhirdetés.
 -Igazad van! Majdnem elfelejtettem, olyan idióta vagyok...menjünk gyorsan.-mondtam, majd Niall-el a hátam mögött elhagytam az öltözőt.

 ***

/Niall szemszöge/



Miután kijöttünk Demi öltözőjéből, ő elfoglalta a helyét a mentorok között, én pedig leültem a srácok mellé. Nem tudtam neki elmondani. Pedig ezt már ezerszer lejátszottam magamban, de élesben nem ment. Nem tudtam vele őszintén beszélni. Talán ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy elmondjam mit érzek iránta, de nem éltem vele. Már azt hittem, kész vagyok rá, de féltem a visszautasítástól. Pedig most más lány mellett nem tudom magam elképzelni, mert ő annyira más mint a többi. Amit érzek iránta már nem barátság, sokkal több annál.
 -Jól vagy?-kérdezte Zayn, hangjában aggódást véltem felfedezni. 
-Persze, minden oké. -vettem felé egy hamiskás mosolyt.
 -Akkor jó.- bár válaszában érezhető volt, hogy nem nagyon karaja elhinni. De végül látta rajtam, hogy most nem vagyok válaszolgatós kedvemben és inkább hagyott.
 El is felejtettem, hogy most a döntésre kéne figyelnem. Amikor mi voltunk az X-faktorban azt utáltam a legjobban, hogy sosem tudtak semmit kinyögni, állandóan óráknak tűnő percekig húzzák az ember agyát, hogy tovább jutottál-e vagy nem, megnyerted-e van nem. Ennél nincs idegesítőbb. Már elmúlt öt perc, de én csak Demit figyeltem. Látszott rajta, hogy ő is izgul, és nem tetszik neki, hogy megvárakoztatják. Végül kiderült, hogy nem Demi mentoráltja nyert. Ezután szokás szerint felmentünk a színpadra, mindenki gratulált mindenkinek mindenért, de én először Demit akartam megkeresni, aki persze a tömeg középpontjában volt. Mikor sikerült odajutnom hozzá már el volt kenődve a sminkje. Hát igen, az X-faktor eléggé meg tudja viselni az emberek lelkét. Nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem, mire ő alig láthatóan, gyorsan adott egy puszit az arcomra. Hirtelen alig észrevehető pír borította el arcomat és elöntötte egy erős és legyőzhetetlen vágy az elmém. "Meg akarom csókolni."
A tömeget kizártam a köreink közül és lassan a megszeppent lány ajkai felé hajoltam.