6. Fejezet

/Demi szemszöge/

 Mikor Niall elkezdett közeledni felém, hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Egy pillanatra elvesztettem az irányítást és elkezdtem énis közelebb hajolni hozzá, majd észbekaptam. Gyorsan elfordítottam a fejem, így a "csókból" csak egy szimpla puszi lett. Most nem a szívemre hallgattam, pedig az érzéseim azt diktálták, hogy zárjam ki a külvilágot, ne törődjek sem a kamerákkal, sem azzal, hogy egész Amerika tulajdonképpen minket néz. Ebből a szituációból nem tudtuk volna magunkat kimagyarázni. Emellett nagyon meglepődtem és váratlanul ért ez az egész, mert azt hittem, hogy már csak barátként tekint rám. Most viszont teljesen összezavarodtam. Ha valóban csak egy barát vagyok neki, akkor miért akar megcsókolni az egész ország előtt? Talán ő maga sem tudja, hogy mit érez, vagy csak játszik velem? Nem ilyennek ismertem meg, de nem tudom, hogy meddig bírom még ezt... Miután véget ért az adás, visszamentem az öltözőmbe. Leültem a kanapéra és szótlanul meredtem magam elé, mikor belépett Hayley.
 -Jajj, te már itt is vagy? Én eddig Styless-szel veszekedtem.-mondta idegesen, majd leült mellém.
-Igen, most nem maradtam ott bájologni...-mondtam egykedvűen.
 -Demi, kérdezhetek valamit?
 -Persze...
-Miért hatódtál meg annyira? Tudod a Little Things közben...-kérdezte aggódva.
 -Nem tudom, Hayley.
-Ne már Demi, régebben is hallgattuk ezt a számot és mondtad hogy tetszik meg ilyenek, na de sosem sírtál rajta, nekem elmondhatok ha valami baj van, mert látom rajtad az utóbbi időben, hogy nem vagy önmagad és...-hadarta hatalmas aggodalommal a hangjában.
 -Oké, Hayley nyugi. Elmondom...-adtam meg magam.
-Tudod én...hát...hogy is mondjam...szóval. Azt hiszem, hogy érzek valamit Niall iránt...szóval, nem barátként tekintek már rá...-mondtam ki nehézkesen.
-Micsoda?-nézett rám hitetlenül.
-Jajj, érted ugye?
 -Állj! Te most viccelsz velem?-kérdezte, tekintetén a felismerés döbbenete tükröződött
De most szereted, vagy csak azt hiszed? Bocsi, de elég érthetetlenül tudsz fogalmazni.-értetlenkedett.
-Szeretem.-vallottam be őszintén, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Tudtam! Én tudtam! Gondoltam, hogy nem hiába volt ott amikor jöttem. De miért nem mondtad eddig, hogy együtt vagytok?
-Azért mert nem vagyunk együtt...
 -De akkor mi történt?...Várjunk csak...akkor ti a konyhában is csókolóztatok amikor elkenődött a rúzsod! És letagadtad előttem!
-Igen...de akkor még nem voltam biztos az érzéseimben, azért nem akartam elmondani. Az egész akkor kezdődött, mikor apa meghalt.-mondtam könnyes szemmel. -Bejött a kórházba megvigasztalni, aztán elmentünk enni. Hazavitt, és a kocsiban majdnem megcsókoltam. Azt hittem, hogy csak a labilis lelkiállapotom miatt volt, de tévedtem. -De akkor ott még nem történt semmi, ugye?-kérdezte.
 -Nem...egy rendőrautó félbeszakított minket, mert bevittek a rendőrségre...
 -Mivan? Úristen! Mikről nem tudok! Miért vittek be?-kérdezte hüledezve.
-Apám halála ügyében. Csak kihallgattak. Minden felszólítás nélkül, csak bevittek. Fel is jelenthettem volna őket. Szóval ő meg bejött velem és várt egész éjszaka. Aztán megint hazavitt, de akkor meg paparazzik rohantak le minket, a címlapos sztorit már ismered...
-Te jó ég! De akkor hogy került a konyhádba?
 -Leráztuk az újságírókat, és behívtam egy kávéra, aztán jöttél te...
-Már mindent értek!-vágott a szavamba.
-Akkor ezért vagy ennyire szomorú mostanában. Ezért voltál rosszkedvű az interjú után, és ezért bántott amikor Niall nem jelent meg.-mondta teljesen megvilágosodva.
-Teljesen összezavart az előbb Hayley. Megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk, de az előbb meg akart csókolni. Nem tudom, hogy miért viselkedik így.-mondtam ismét könnyekkel küszködve.

***

Miután megnyugodtam, szapora léptekkel és sürögve - forogva készülődtem az X-Factor záró bulijára, amit legszívesebben egy az egyben ki is hagytam volna. De sem a mentoráltjaimat, sem Hayleyt nem hagyhatom cserben azzal, hogy fogom magam és nem jelenek meg. Persze az is közre játszik, hogy mentor is voltam, ezért a megjelenés kötelező számomra. 
Hirtelen az öltöző ajtaja kivágódott, és az izgatott barátnőm lépett be rajta. Szinte ugrált, annyira várta már, az egész partyt.
- Kész vagy Demi? Mindjárt kezdődik! - sürgetett meg, mire egy unott morgással feleltem, majd feltápászkodva a kényelmetlen székről elindultam a helyiség kijárata felé.
Még egyszer végig futott az agyamon az a csábító gondolat, hogy lekapom a magassarkúm és gyors futásba kezdek, meg sem állva az otthonomig, majd bele feküdni a hívogató ágyamba, és soha többé nem kelni fel.
 Az álmok világa számomra az egyetlen menedék mostanában, ahol gondok nélkül lehetek. Ott minden olyan,ahogy én szeretném. Boldogan élhetek, távol az aggodalmaskodástól, és a fájó érzésektől.
Hirtelen beugrott egy olyan személy, ki számomra egyszerre a boldogság, és a megtestesült fájdalom. Még szemeim előtt lebegő képén is elábrándozok. Égszín kék szemei ott világítanak szőke, és tökéletesen megcsinált haja alatt, melyben a napfény játéka földöntúlivá teszi a látványt.  És erős kezei, melyekben otthon éreztem magam, mikor szorítását magamon éreztem.
Hiányzott minden ami Niall volt. Hiányzik, mert már teljesen elhidegültünk egymáskor.  Régen mindig együtt nevettünk minden rossz poénon amit Louis nyögött be, vagy csatát vívtunk az utolsó sütiért, amit ha én kaparintotta meg mindig neki adtam és ugyan ez fordítva.
Hihetetlen hogy az akkori kapcsolatunk között mekkora most a kontraszt... Az akkori énjeink most mennyire ridegek egymáshoz....
- Demi, jól vagy? - éreztem egy gyenge simítást vállamon, majd egy kérdő szempárral találkoztam.
- Persze Hayley, csak elgondolkoztam... - válaszoltam. Majdnem meglepődtem, hogy amíg elmélkedtem, a party helyszínére értünk, és már el is foglaltunk egy kényelmes boxot valahol. - Kérjünk inkább valamilyen italt! - erőltettem egy mosolyt arcomra.

***

Egy bizarr színű alkoholos italt forgatva kezembe pásztáztam a vonagló tömeget. De a sok ismeretlen arc között nem találtam a keresett személyt.
"Talán el sem jött..." - morfondíroztam magamban.
Mi oka is lett volna rá? Nem kötelező megjelenni rajta.
De titkon bíztam abban, hogy itt van. És ha más nem, csak egyszer lássam felbukkanni azokat az utánozhatatlan íriszeket és a szőke hajkoronát. Talán már az egy kis életet vinne belém, ha egy légtérben tudhatom magam Niallel.
Úgy tűnt viszont, hogy Hayley igen is jól szórakozik. Talán már meg is találta hercegét... Egy ideje szemezget egy titokzatos, fekete hajú fiúval, aki nagyjából annyi éves lehet mint mi, és szó mi szó, tényleg szemre való. De engem az sem izgat különösebb kép, csak egy arc égett a tudatomba, és Ő kell minden áron...
- Demi... Megbocsátasz? De.. én szóval ... ott egy fiú és..
- Menj csak! Legalább te érezd jól magad! - mondtam keserűséggel a hangomban.
- Jaaj. Majd minden meg fog oldódni! Igyál egy kicsit még oldódj fel, és érezd te is jól magad! - mosolygott, egy kissé már kábultan a lány.
Csak megráztam a fejem, és intettem, hogy menjen.
Miután egyedül maradtam a boxban, nem tudtam mit is kezdjek magammal. Talán igaza van Hayleynek... Egy kis alkohol segít feloldani a feszültséget magamban, és keresek valakit mást, és el felejtem Niallt!
De egy vészharang megszólalt a fejemben.
"Nem akarom elfelejteni Őt! Ő kell nekem! Csak vele lehetek boldog úgy érzem."
"De Ő nem érez hasonlóképpen... És Ő tesz ilyen mosott szarrá! Gondolkozz! "
"De ha hagyom menni, kitép örökre a szívem..."
"Ne beszélj hülyeséget! Vedd észre magad! Csak egy fiú! Aki lassan tönkre tesz!"
"De szeretem..."
Gondolatmenetem egy közeledő alak zavarta meg. Hirtelen fagyott meg bennem minden vér és árasztott el legbelül egy forró érzés.
"Ide jön!?"

/Niall szemszöge/

Az este ennél nyomottabb már nem is lehetne. Nagyon pocsékul érzem magam. Minden miatt. És fogalmam sincs mit műveltem akkor, mikor a finálékor majdnem megcsókoltam Demit... De ő ignorált engem. Szánalmas vagyok... Hogy is képzelhettem azt, hogy egy tömeg közepén hirtelen megcsókolom, és elmondom neki, hogy 'szeretem' ... Igen... szeretem...
- Haver, minden oké? - veregetett hátba Zayn.
- Persze, csak...
- Demi! Tudjuk! - fejezte be a mondatom. És tényleg rámutatott a lényegre, hisz a rossza hangulatom oka tényleg a lány...
Igyekeztem kiverni mindenféle módon a fejemből. Próbáltam bevetni magamat a tömegbe, és pár alulöltözött lánnyal feledni, de nem ment. Így hát kedvetlenül ülök most itt, egy pohár Isten tudja milyen löttyel a kezemben, aminek borzasztóan keserű íze van. De pont tükrözi a hangulatom...
Míg Zayn, Louis és Liam a barátnőikkel tudtak foglalkozni, Harry pedig felszedni egy totál idegen csajt, addig én reményvesztetten kuksoltam, a boxban. Meredtem egy irányba, és egyszer csak egy ismerős alakot szúrtam ki a tömegen átpillnatva. A szívem kihagyott egy ütemet, és jobban szemügyre vettem. Pislogni is elfelejtettem.
"Itt van. És ott ül egyedül a boxban!"
Egyszerre voltam hihetetlenül boldog és mégis keserű, mert bár boldogságom kulcsa itt van, számomra elérhetetlen...
- Tesó, menj már oda hozzá! Már mióta nézed! Csak menj és köszönj rá, vagy nem tudom! - vetett egy bugyuta vigyort Louis Eleanor karjai közül rám.
- Dehát az nem ilyen..
- Csak az nem mond, hogy "Hát az nem ilyen könnyű!", mert falra mászok! Csak oda mész, és köszönsz, majd leülsz!
- És utána?
- Nem tom'... Dumáljatok!
Megkérdeztem volna, hogy mégis miről, és ezt hogyan is gondolja, de mire észbekaptam volna, már kéz a kézben indultak táncolni. Közben észre sem vettem, de Zaynék is eltűntek, és már Liam is épp menni készült, de még egy kedves mosollyal biztatott.
- Egy próbát megér! - veregette meg elhaladva a vállam, majd a vonagló fiatalok között ők is eltűntek.
"Csak oda mész és... és... áááá nem megy!"
"Erőt kell vennem magamon! Legfeljebb elutasít. A helyzet úgy is veszett... Csak beszélgettek! Gyerünk!"
Egy görcsbe rándult gyomorral álltam fel erőltetetten a helyemről és araszolva indultam el Demi felé. minden lépésem megfontoltam, és egy csengő csilingelt fejemben, hogy "Gyerünk, menni fogy!"
Ahogy azonban közeledtem az asztala felé, alakja, ahogy ott ült, és nézegette a nem túl hívogatónak tűnő pohara tartalmát, minden kezdeti lendületem alábbhagyott.
Végül a látómezejébe érve idegesen kaptam másfele a tekintetem, és közel hozzá túl haladtam rajta, mintha csak arra fele mentem volna.
Vissza idézve a tettem fejemben, homlokon is csaptam magam. Egy igazi bunkó voltam... Rá sem néztem... nem csak tapló vagyok, hanem gyáva is...
Vissza fordulva azonban már nem helyén ült. Csak távoli alakját pillantottam meg.
"Vérig sértettem!"
Szinte mindenkit fellökve rohantam utána, de kilépett az ajtón és eltűnt a szemeim elől...