8. Fejezet (+18)

/Demi szemszöge/

- Gyertek srácok! - vezetett ki a füstös klubból minket Louis.
Lassan támolyogtunk egymás mellet kacarászva Niallel egymás mellet. Majd megállítottak bennünket a járda szélénél, ahol egy sárga taxi parkolt. Furcsa nézéssel tekintettem Louisra, aki csak fogta és kinyitotta az ajtót, és betessékelt minket.
Miután sikerült ránk zárni az ajtaját a kocsinak még valamit hallottunk, hogy mond a sofőrnek olyasmiket, hogy "Demit a Palm Street 26-ba, Niallt meg a Hillton szállodába vigye."
És egy köteg pénzt adott át az őszülő fickónak.
Már csak azt éreztük, hogy az autó morogni és remegni kezd alattunk, majd megindulnak a kerekei.
Csak szótlanul ültünk egy ideje az üléstérben, mikor a taxi egy erős kanyart hirtelen bevéve fordult, és mivel nem voltam bekötve Niallnek csapódtam. Testünk szorosan préselődött össze a mozdulatra. Vérem nyomban hevült száz fok fölé és forrni kezdett. Bőröm alatt minden ideg pezsegni és bizseregni kezdett. Az italok mámora lila színű ködöt terített ránk, melyben nem ismert se Niall se én kontrollt. A világot mintha szempillantás alatt lekapcsolták volna, minden megszűnt körülöttünk. Minden nyüzsgés, az autó morajlása, a lámpák fénye, és még a dudorászó taxi sofőr hangja is eltűnt. Csak ketten voltunk. A barna és kék íriszek kapcsolódásakor a két szín egybeforrt.
A fiú szemében számomra különös, de mégis hívogató csillanást láttam. Néha egy-egy utcai lámpa fénye megvillant arca tökéletes vonalán, mely csábító árnyékot vetett erős vállaira. Már rég nem a valós világban jártunk. Tökéletesen ívelt ajkai lassú tempóban közeledtek felém, és már csak perzselő, puha bőrét éreztem számhoz tapadni. Nem tagadtam meg csókját, sőt viszonoztam neki. Apró rést nyitottam számára mellyel eltudta mélyíteni a csókunkat. Kezei észrevétlenül csúsztak csípőm két oldalára, majd az egyik érintve lágyan szoknyám alját,a textilen felfele haladt, egészen a hátamon lévő fedetlen bőrömig. Aprót harapott alsó ajkamba, mire halk sóhaj szakadt ki torkomból. Beletúrtam a hibátlanul beállított hajába, és tenyeremmel kezdtem felfedezni minden egyes apró részletét testének. Ő is hasonlóképpen tett. Óvatosan simított lefelé, csípőm irányába, majd egészen fenekemen át a combom külső vonaláig. Érintése lassan indult volna egyre beljebb, de egy mély krákogás megszakította a körénk szállt lila ködöt, melyen csak nehezen láthattunk át.
- Uram, itt vagyunk a Hillton szálló előtt. Megérkeztünk! - közölte egy apró mosollyal arcán a taxi sofőr. Erre Niall csak egy aprót morgott. - Csak menjen tovább! - bökte oda és hajolt volna vissza felém, de nem hagyták. - De azt mondta a fiatal ember, hogy magát hozzam ide! - vitte fel hangát a fickó. - Én vagyok az utas! Én döntöm el! És most tegye amit mondtam! - vágta hozzá a szavakat egy vaskos köteg pénzel együtt.
Az őszülő férfi most már nem járatta a száját, hanem a gázba taposott és indult is a kocsi újra.
Az út maradék részében a mellettem ülő fiú csak nagy csillogó szemekkel nézett felém az alkoholos mámor fátyla alól. Teljesen hozzám simult oldalával, egy apró papírlap sem fért volna el közöttünk. Tenyerét folyamatosan járatta fel s alá a fedetlen részén a combomnak, melyre alig tudtam a feltörni kívánó sóhajokat visszafogni.  A kocsi parkolt a ház mellet, és a fiú kezem fogva szótlan szállt ki a sárga járműből. Becsapva ajtaját otthonom bejárata felé vettük az irányt. Kissé dülöngéltünk, és egymásba kapaszkodva támolyogtunk a barna faajtóm elé, melyet ügyetlenkedések árán ki tudtunk nyitni. Amint kattant a lakat, csak két erős kezet éreztem csípőmre fonódni, majd Niall megfordított és az ajtó kemény fájának nyomott. Bár fájt egy kicsit a szorítás egyben vérem már párologni kezdett a felhevült levegőtől köztünk. Ajkaim után kapott hirtelen, és úgy falta azt, mintha az élet forrása lenne. Ismételten válaszoltam hasonló hevességgel. A mámor hatalma uralkodott rajtunk, és minden tiltakozást melyet az elmém küldött most törölte. Felszínre törtek az érzelmeim. - Niall... - mondtam elfúló, és az alkoholos italoktól kissé rekedtes hangon. - Igen? - válaszolta egy aranyos és csibészes mosollyal az arcán a fiú miközben homlokát enyémnek támasztotta. Így úgy tűnt, mintha tényleg egy dédelgetni való kisgyerek lenne. A haja összekócolva, szemeiben pajkosság csillogva. Elábrándoztam rajta. "Milyen aranyos még ha részeg is!" - Szeretlek... - böktem ki egyszerűen a hónapok óta kínzó nyomással palástolt érzésemet Niall felé. - Én is Demi... - válaszolta, majd reakciómat már nem megvárva kezdett újra közeledni felém, de ekkor megtorpantam. Tudtam, hogy ezután mi következik. Az elfogyasztott alkohol mámora ellenére is azt éreztem, hogy erre nem állok készen. Ha a pletykáknak egy része igaz, akkor Niallnek eddig még csak modellekkel volt dolga, én pedig korántsem érzem magam annak. Lehet, hogy szinte mindent elértem az életben, amire csak vágytam, de a külsőmmel valahogy sosem voltám megelégedve. Főleg mostanában nem. - Áh-áljh... - szakadt ki belőlem zihálva. - Inkább nem.. nem iszunk meg valamit? - kérdeztem zavarodottan. Erre óvatosan közelebb hajolt hozzám, mire elmosolyodtam. - Csak egy italt...talán még az is a fejembe száll.. - válaszolta egy kicsit szórakozott hangon, majd a fülem mögötti részbe csókolt. Kissé elmosódva és zavarosan láttam a dolgokat, és erre rátett egy lapáttal a ház sötétsége is. Eltámolyogtam a konyhába, és bár tudtam, hogy nem kellene még inni az állapotunkra, kellet valami kifogás. Kifogás arra, hogy még egy kis időt szerezzek. Megtorpantam. Furcsán éreztem magam, és semmilyen kép nem állt össze a fejemben. Nehezen emlékeztem vissza, hogy eddig miért is tartózkodtam Nialltől. Furcsa, hogy két ember hónapokon keresztül kerülgeti egymást, majd akkor találnak egymásra mikor már el kell válniuk. Olyan állapot uralkodott a fejemben, mint a földrengés utáni táj. Romos és siralmas. Az alkohol befolyása teljesen elvakított. Mire észbekaptam volna azon, hogy a találomra elővett teli italos üveget és a két whiskys poharat bámulom, Niall nekem nyomódott hátulról és neki szorított a bárpultnak. Teljesen hozzám simult. Mindent testfelületünk összeért. Igyekeztem nem azon jártatni az agyamat, hogy most épp mi történik, vagy történt ezidáig a taxiban. Lélegzetét érzetem tarkómon, és két karja közben oldalaim mellet kinyúltak, és kissé ingatagan töltöttek az aranyló folyadékból a poharakba. Félre is ment belőle, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Még mindig a fiú és a bárpult közé szorítva tanakodtam azon, miért nem kéne ezt tennünk. Eközben már a mögöttem álló rég legurította az italt. Automatikusan nyúlt már kezem a pohárért és emelte a számhoz a kellemes illatú folyadékot, majd én is kiürítettem a poharamat. Éreztem ahogy testemben még erősebben szétárad a kellemes és melengető érzés, miután a torkomból a perzselés elmúlt. Halványodni kezdett a kétségbeesés, a gátlás, és már engedtem a felém hajoló fiúnak.Térdeim mögé nyúlva felemelt és a konyhapult tetejére helyezett, majd lassú csókokkal a fülemtől egyre lefelé haladt a vállam és kulcscsontom vonaláig, míg el nem érte a textil szegélyét. Közelebb húzott magához, így ismét egymáshoz préselődtünk. Vad és alkohol ízű csatát vívtunk nyelveinkkel, melynek őrjítő táncát már nem itt szerettem volna folytatni. Elszakítottam egymástól ajkaink, és a kezét fogva vezettem őt fel a lépcsősoron, majd mikor felértünk az emeletre hirtelen felkapott, mire én kezeimet átfontam a vállai felett. Itt-ott néha kizökkent az egyensúlyából, és támolyogva mentünk végig a rövid folyosószakaszon, majd egy tetszőleges szobába, amit nem is tudom, hogy az én hálószobám-e, bevitt még mindig tartva engem. Ajkain egy pillantásra sem váltak ketté. Nyelveink vad keringőre hívták a másikét, és a dominanciáért küzdöttek egymással. Csókjaink csak apró másodpercekre szakadtak meg néha, a levegő hiányában. Ujjaimat a pólója szegélye alá vezettem, és a fehér textil egyik sarkába beleakasztottam, majd húztam rajta egy aprót. A lassú "táncot" megszakítva gyorsan lehúzta magáról a lenge anyagot, majd felettem helyezkedett el ismét, és megtámasztotta magát mellettem. Niall látványa már-már festői volt így. Támaszkodó karjain az izmok megfeszültek és kicsit kiemelkedtek. Az utca halovány beszűrődő fényei megtörtek most éjkéken villogó íriszeiben. Szemében a vágy tüze lángolt, és minden testbeszéde is arra utalt. Ahol csupasz bőrfelületeink egymáshoz értek, ott úgy éreztem lángok csaptak fel. A simítások nyomán szikrázott mindenem. Édes de mégis fojtogató érzés tört rám, és azt éreztem ha most nem kapom meg a felettem támaszkodó fiút, megfulladok. Így ismételten heves táncba kezdtünk egybe forrasztva ajkainkat, és egyik kezét mindenhol járatta testemen. Apró, nedves puszikkal kezdett egyre lejjebb és lejjebb haladni alig fedett testemen, míg elért a melltartóm vonaláig. Szórakozottan akasztotta be a két vékony pántokba az ujjait és mintha attól félne hogy hirtelen mozdulatoktól össze törnék, óvatosan emelte le azokat. A vékony anyag helyén ismét csókokat hagyott, majd oldalra vezetve kezeit lassan bevezette hátam mögé. De itt megállítottam. Egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam és csípőjére ültem vele szemben, ahol már éreztem testének jeleit. Kicsit hátrébb csúsztam és lehajolva apró csókokkal hintettem be tökéletes felsőtestét. Minden kockát, lefelé haladva, miközben a nadrág gombjaival és cipzárjával bajlódtam. Míg én finoman próbáltam felhúzni róla a feszülő anyagot, ő inkább megsürgetve lerugdalta magáról. Ülő helyzetbe tornázta magát, majd felgyorsította a tempót. Észrevétlenül oldotta el melltartóm, kapcsait, mely közénk hullott. Gyorsan félre hajította a szoba valamelyik szegletére, majd folyatta. Lassan simított lefelé immár csupasz felsőtestemen, és az utolsó, vékony textilen, melybe óvatosan bevezette felülről ujjait. Mikor belemarkolt a fenekembe egy erőteljes sóhaj szakadt ki ajkaim között, ezzel megtörve csókunkat ismét. Az anyag szélét megfogva csúsztatta egyre lejjebb rólam.
Elterített az ágyon, és végül az utolsó ruhadarabot is lehúzta rólam, majd türelmetlenkedve én is róla. Teste hullámzóan préselődött hozzám, és az apró csókokkal együtt ez először mély sóhajokat váltott ki belőlem, de ahogy a mozgása hevessége fokozódott úgy kezdtek halk morgásokká és nyögésekké válni. Niall készen áll, és úgy éreztem én is. Kábultan feltápászkodott és kezeivel megtámasztotta magát mellettem, majd alig hallhatóan a fülembe súgott. - Demi... készen állsz? - majd a kérdés helyére egy puszit hintett el. Gyengén bólintottam felé, jelezve azt, hogy én is akarom. Elhelyezkedett, majd egy apró mozdulatot tett felém. Először az érzéstől összeszorítottam a szám, és megszorítottam erős karjain a duzzadó izmait. Megállt és egy mély csókot kezdeményezett. A szorításom elengedtem, és ellazítottam izmaim. Lassan vezettem simítva Niall hátára a kezem, majd egy aprót karmolva jeleztem neki, hogy fojtassa. Minden mozdulatától ajkaimból akarva-akaratlanul egy nyögés szökött ki. Az éjszaka és a szoba sötétjét apró, halk morgások és nyögések töltötték be. A fiú izzadtságtól gyöngyöző arcára a satnya fény ismét rávetült, és megcsillogtatva a cseppeket a hangulatot az egekig juttatta. Az extázis elfogott bennünket, és keveredve az alkohol mámoros hatásival a földöntúli állapot kapujában álltunk. És a kapuk megnyílva beengedtek minket a Mennyországba pár másodpercre. Lassan csendesült el körülöttünk a szoba. Apró fények cikáztak a szemem előtt, de szerintem csak én láthattam azokat. Niall mellém dőlve, szaporán vette a levegőt. Én rádőltem a mellkasára, ő pedig átölelt. Nem tudtam azonnal elaludni mint ő, mert rengeteg gondolat cikázott át a fejemen. Egyfajta kíváncsiság is hatalmába kerített. Nem tudtam, hogy mi lesz reggel. "Lehet, hogy úgy ébredünk mint egy pár, elvégre azt mondta, hogy ő is szeret. De talán az csak az ital miatt volt. Talán itt sem lesz mire felébredek. Tényleg fogalmam sincs."

7. Fejezet

Egyáltalán nem szórakoztam jól a bulin. Hayley egy vadidegen sráccal flörtölt, szinte megfeledkezve rólam. Nem akartam zavarni őt, legalább ő szórakozzon jól, gondoltam. Mivel semmi kedvem nem volt bájcsevegni az aktuális trendekről a "celebtársaimmal", és hallgatni az idegesítő , begyakorolt vihogásukat, ezért egyedül ültem egy boxban.

Üresnek és feleslegesnek éreztem magam.

 "Mit keresek egyáltalán itt?" -tettem fel magamban a kérdés, de egy jobb eszembe jutott.

"Végül is itt voltam, nem mondták , hogy mikor lehet elmenni"

  Semmi kedven nem volt se inni, se bulizni, sőt még talán az élethez sem. Nagyon bántott, hogy tudtam, Niall is valahol itt van és még az indulásuk előtti utolsó éjszakán egy 'sziát' sem tud mondani búcsúzásképpen. Nem ilyennek ismertem őt, bár végül is a látszat néha csal. Mikor Niall úgy ment el mellettem, hogy még csak rám sem nézett, hirtelen betelt a pohár. Már nem bírtam tovább. Ha ő nem tesz lépést felém, akkor feleslegesen várom. Nem értem, hogy egy percig is hogy gondolhattam, hogy esetleg többet jelenthetek neki egy ismerősnél...

Úgy döntöttem, hogy eljövök onnan. Még Hayleynek sem szóltam, csak elindultam kifelé. Bár hiába is szóltam volna, szerintem túlságosan le köti az a dráma amit Harryvel és azzal az idegen sráccal lenyomott. Legalább ő valakivel biztos haza megy ma. Csak én maradok mindig egyedül. Megszokhattam volna már... Az ajtón kilibbenve , az alkohol gőzével és a cigaretta fullasztó füstjével átitatott levegő, kitisztított a tüdőmet. Merengve álltam, és gondolkoztam, most merre is induljak el, vagy egyáltalán mit kezdjek magammal, mikor egy olyan hang ütötte meg a fülemet, amit bár jól ismertem, de akárhányszor meghallom, mindig megdobogtatja a szívem. Niall volt a tulajdonosa. Inkább mintha nem hallottam volna, hogy köszön, elindultam találomra valamerre, de vállamra téve egy pillanatra a kezét megállított.

-Demi, már mész is?-kérdezte, mikor utolért.

 -Igen, kicsit fáradt vagyok.- feleltem a jól bevált, monoton és színtelen hangú álcám mögé bújva.

 -De még csak most kezdődik el igazán a buli...- próbált marasztalni.

 -Ez most valahogy nem tud érdekelni, sajnálom. -böktem ki kis éllel a hangomban , majd indultam tovább, de ő elkapta a csuklómat.

-És ha én kérlek, hogy maradj?- kérdezte, majd a jégszívemet megolvasztó szemeket vetett rám.

Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és én álltam azt az ártatlan tekintetet.

 -Egész eddig bent voltam, és te egyáltalán nem jöttél oda hozzám, sőt még el is sétáltál mellettem, mintha ott sem lettem volna, pedig biztosan észrevettél. - mondtam sértődötten.

 -Demi...nagyon sajnálom. Tudod, én oda akartam menni, csak nem tudtam hogyan...vagyis...lehet, hogy csak nem mertem. Már hónapok óta itt vagyunk és még egyszer sem ültünk le igazán beszélgetni egymással. Tudom, hogy ez rajtam múlt, és szeretném helyrehozni.- mondta. Szemeiből az őszinteséget olvastam ki, de ilyen könnyen nem akartam megadni magam. Bár már rég meggyőzött, hogy térjek vissza a fülledt helységbe. -Hát, nem is tudom...- igyekeztem bizonytalanságot csempészni válaszomba.

-Kérlek, csak egy italt igyunk meg.- kérlelt tovább.

 -Jó, de tényleg csak egyet.- adtam be végül a derekam. Niall megfogta a kezem, ujjait szorosan összekulcsolta az enyéimmel, mintha soha többé nem akarná elengedni.

A villámcsapás szerű kisülés ismét végig rohant testemen. Mint mindig, mikor egy-egy bőrfelületünk össze ért. Így vezetett végig a táncoló tömegen, egy üres és eldugott helyen lévő boxhoz. Nem igazán indult egyből be a beszélgetés.

Kezdésnek feldobtam, hogy rendeljünk egy furcsa színű koktélt. De ezután szótlanság telepedett meg közöttünk. Először nem tudtam megszólalni. Halvány fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélgessek vele. Nem akartam az időjárást és hasonló témákat firtatni. Túlságosan átlátszó lenne, ha ezzel akarnám leplezni a kínos csendet.

 Megérkezett az italunk. Bele kortyolva majdnem kiköptem olyan borzalmas íze volt a megnevezhetetlen színű löttynek, ami volt a világító aljú poharakban.

 Végül aztán egy normális, ide vágó témát vetettem fel. Az X-Faktorról kezdünk tárgyalni. Ez kicsit vontatottan ment, de aztán rendeltünk még egy italt...majd még egyet és még sokat. Az alkohol remekül oldotta fel a kezdeti feszültséget.

 Minden egyes pohárral zsugorodott a "gát" és nőtt a nevetések és a témák száma. Rengeteg téma előjött, például a családi életem, és a kettőnk "barátsága". Végre úgy tudtunk beszélgetni, mint régen. Újra azt éreztem, hogy számítok neki, és igenis kíváncsi rám, hogy mit érzek és mi van velem. Persze rengeteget is nevettünk, mint a régi szép időkben.

 A furcsa mámor okozta vigyor, már ott ült mindkettőnk arcán, és egyre jelentéktelenebb dolgokról filozofáltunk, vagy csak nevettünk egy jót. El pillantottam a tömeg felé, mikor észre vettem a barátnőm, aki elment felszedni egy pasit

. -Nézd, Hayley egész este azzal a sráccal flörtöl.-dobtam fel a következő témát.

 -Szerintem megtalálta az alfa hímet. -mondta, mire elnevettem magam.

 -Hát.. ez a tipikus "agya helyén izom" alkat. Most, őszintén...ez a csávó talán még tízig sem tud elszámolni, maximum az ujjain -mondtam egy idióta vigyorral arcomon.

 -Majd egyszer leteszteljük. - folytatta a gondolat menetem, és most már mindketten hangos nevetésben törtünk ki.

A röhögés azonban egyre jobban halkult, és merengő bámulássá alakult közöttünk. Rabul ejtettük egymás tekintetét, és nem tudtuk elszakítani azt ami össze köti őket. -Tudod...gyönyörű vagy amikor mosolyogsz.- törte meg mégis az euforikus pillanatot, és egyúttal hozott zavarba egy elbűvölő mosollyal megajándékozva.

Kissé belepirultam ebbe a kijelentésébe. A kínos csend kibontakozása érdekében,inkább én is beböktem valamit.

 -Tudod mikor nevettem utoljára ennyit?-tettem fel a költői kérdés, amire látszólag néhány másodpercre gondolkodóba esett, majd válaszolt.

 -Az X-Faktor válogatásán?-tippelte, mire ledöbbentem.

 -Honnan tudtad?-kérdeztem nevetve.

 -Hát, nem tudtam csak odamegy boldog-boldogtalan és annyi ember között gondolom akad pár idióta...-felelte.

 -Pár? Az enyhe kifejezés...képzeld volt egy olyan ember is aki egymás után háromszor azt mondta nekem, hogy "Tell me woman", és nem vette észre magát.-próbáltam elmesélni, de a mondat második részét már alig érthette, mert az emlékek hatására kitört belőlem a nevetés.

-Talán összetévesztett Simonnal.-mondta egyszerűen, és jól színlelt komolyságot, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna abbahagyni a nevetést.

Valószínűleg ezzel ő is így volt. Már éreztem magamon, hogy nem vagyok józan. Igazából nem bírom, és nem is szeretem az alkoholt, deedv ez most egy különleges helyzet volt. Bár látszólag gondtalanul élveztük egymás társaságát, mégis a jókedvem fojtogató szomorúsággal vegyült. A mosolyomban olyan kínzó fájdalom bujkált, amilyet még sosem éreztem. Mindez azért volt, mert tudtam, hogy hiába ülünk most itt felszabadultan nevetve, holnap el fog indulni innen az a gép, ami a lehető legtávolabbra viszi magával Őt, és vele együtt a boldogságomat.

Minden erőmmel azon voltam,hogy ne Niall sugárzó, égszín szemein, vagy tökéletesen ívelt ajkain gondolkodjak. De sehogy sem tudtam nem azon fantáziálni, hogy vajon olyan ízű e a csókja,mint az ami hónapokkal ezelőtt elcsattant közöttünk. Pontosan, és kristálytisztán emlékszem minden egyes pillanatra ami akkor történt. És arra is, hogy mennyire fájt,mikor csak úgy elviharzott.

De tudom,hogy minden hiba gyökere nálam van... Ha az nem nem történik semmi, talán most is annyira jóban lennénk,mint az események előtt. De már menthetetlenül távolságtartó lett... A tömeg felé emeltem tekintetem, hisz, sikertelenül próbálok nem Rá gondolni. Inkább lekötöm az érdektelen, és hullámzó tömeg tanulmányozásával a figyelmem. A tömegben ,hirtelen két ismerős alakot pillantottam meg. Egyből felismertem Hayley szőke loboncát, és Harry indaként tekergő göndör fürtjeit a tömegben. Furcsa, most nem tűnik egyik se annyira nyugodtnak... Sőt, Harry egészen feszengve és dühtől meg féltékenységtől tajtékozva figyeli azt, hogy Hayley, egy idegen izompacsirtán tekereg. Furcsa mód, olyan mintha a lány, az őt átkaroló fiú kezei közül oda-oda pillantgatna a zöld szemekkel őket figyelő göndörkére. - Ez pontosan annak látszik, mintha féltékennyé akarná tenni... - mondtam ki hangosan a gondolat menetem utolsó sorát. - Micsoda? Vagy inkább Kicsoda? - érdeklődött a velem szemben ülő . - Oh, csak Hayley és Harry. Nézd! Ha megfigyeled, látszik hogy Hay, néha Hazzára pillantgat , miközben azon a furcsa izomkolosszuson tekereg. - mondtam kuncogva. - Nekem van egy olyan érzésem, hogy Harry támadni fog... Ezen jót nevetünk, majd a "drámára szegeztük minden figyelmünket. Már csak egy popcornal teli papírzacskó kelet volna, úgy érzetem magam. Niall "jövendölése" beigazolódott. Harry lassan, de magabiztosan indult el, a tömegen át, az enyelgő kis párocska felé. Mikor oda ért, leszólította egy eléggé torz grimasszal őket, mire hátborzongatóan lassan fordult meg a hegyomlás. A göndörke egy picit megtorpant, de utána még magabiztosabban állt meg két lábán,már amennyire meg tudott, az alkoholtól, mely szervezetében volt. Hirtelen behúzott neki a nála kétszer izmosabb fiú,mire hátra tántorodott. Hayley a szája elé kapva a kezét, mozdulatlanul figyelte a történéseket. A tömeg, hirtelen körbe vette őket. Valószínűleg kört alkottak körülöttük,és bunyó lesz. - Te...Oda kéne menni... - szóltam aggodalommal a hangomban. - Áh,hagyjuk, sokat nem tehetünk Harryért. Szerintem palacsinta lesz belőle...- kuncogott Niall, lehajtva egy pohár valamit,aminek nem jött túl jó szaga...- egyébként szerintem nemsokára jönnek a biztonságiak és kiteszik a szűrüket, majd haza mennek és másnap elmeséljük nekik hogy mi történt. Mindig ez szokott lenni. Kerek szemekkel néztem a fiú felé. - Harry már verekedett lányért? - hitetlenkedtem. - Nem, de a filmekben ez szokott lenni... - küldött egy olyan tekintetet felém, melyből kiolvastam, hogy tökéletesen biztos a dolgában. Apró bólintással nyugtáztam,majd vissza fordítottam a tömeg felé a tekintetem,hátha látok valamit. De a hullámzó embersereg mindent ki takart. Nem észleltem semmit sem,még hangokat sem, mert az erős zene lüktetése teljesen elfojtotta. Percekkel később annyit láttam, hogy Harry alig észere vehetően bicegve vezeti ki Hayley a klubból, az izom kolosszus pedig vérző szájjal támaszkodik két biztonságira,akik szintén próbálják a tántorgó óriást kivezetni.

-Szóval elmennek...-mondtam Niallnek.

-Én is úgy látom.-értett egyet.

-Nekem is mennem kéne...-vetettem fel az ötletemet, de egyáltalán nem akartam velük tartani.

-Én a helyedben hagynám őket most. Lehet, hogy van megbeszélnivalójuk.

-Csak meg ne öljék egymást.-mondtam aggódva, tekintettel Hayley és Harry "kapcsolatára".

-Szerintem ettől nem kell félni.-mondta mosolyogva.

6. Fejezet

/Demi szemszöge/

 Mikor Niall elkezdett közeledni felém, hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Egy pillanatra elvesztettem az irányítást és elkezdtem énis közelebb hajolni hozzá, majd észbekaptam. Gyorsan elfordítottam a fejem, így a "csókból" csak egy szimpla puszi lett. Most nem a szívemre hallgattam, pedig az érzéseim azt diktálták, hogy zárjam ki a külvilágot, ne törődjek sem a kamerákkal, sem azzal, hogy egész Amerika tulajdonképpen minket néz. Ebből a szituációból nem tudtuk volna magunkat kimagyarázni. Emellett nagyon meglepődtem és váratlanul ért ez az egész, mert azt hittem, hogy már csak barátként tekint rám. Most viszont teljesen összezavarodtam. Ha valóban csak egy barát vagyok neki, akkor miért akar megcsókolni az egész ország előtt? Talán ő maga sem tudja, hogy mit érez, vagy csak játszik velem? Nem ilyennek ismertem meg, de nem tudom, hogy meddig bírom még ezt... Miután véget ért az adás, visszamentem az öltözőmbe. Leültem a kanapéra és szótlanul meredtem magam elé, mikor belépett Hayley.
 -Jajj, te már itt is vagy? Én eddig Styless-szel veszekedtem.-mondta idegesen, majd leült mellém.
-Igen, most nem maradtam ott bájologni...-mondtam egykedvűen.
 -Demi, kérdezhetek valamit?
 -Persze...
-Miért hatódtál meg annyira? Tudod a Little Things közben...-kérdezte aggódva.
 -Nem tudom, Hayley.
-Ne már Demi, régebben is hallgattuk ezt a számot és mondtad hogy tetszik meg ilyenek, na de sosem sírtál rajta, nekem elmondhatok ha valami baj van, mert látom rajtad az utóbbi időben, hogy nem vagy önmagad és...-hadarta hatalmas aggodalommal a hangjában.
 -Oké, Hayley nyugi. Elmondom...-adtam meg magam.
-Tudod én...hát...hogy is mondjam...szóval. Azt hiszem, hogy érzek valamit Niall iránt...szóval, nem barátként tekintek már rá...-mondtam ki nehézkesen.
-Micsoda?-nézett rám hitetlenül.
-Jajj, érted ugye?
 -Állj! Te most viccelsz velem?-kérdezte, tekintetén a felismerés döbbenete tükröződött
De most szereted, vagy csak azt hiszed? Bocsi, de elég érthetetlenül tudsz fogalmazni.-értetlenkedett.
-Szeretem.-vallottam be őszintén, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Tudtam! Én tudtam! Gondoltam, hogy nem hiába volt ott amikor jöttem. De miért nem mondtad eddig, hogy együtt vagytok?
-Azért mert nem vagyunk együtt...
 -De akkor mi történt?...Várjunk csak...akkor ti a konyhában is csókolóztatok amikor elkenődött a rúzsod! És letagadtad előttem!
-Igen...de akkor még nem voltam biztos az érzéseimben, azért nem akartam elmondani. Az egész akkor kezdődött, mikor apa meghalt.-mondtam könnyes szemmel. -Bejött a kórházba megvigasztalni, aztán elmentünk enni. Hazavitt, és a kocsiban majdnem megcsókoltam. Azt hittem, hogy csak a labilis lelkiállapotom miatt volt, de tévedtem. -De akkor ott még nem történt semmi, ugye?-kérdezte.
 -Nem...egy rendőrautó félbeszakított minket, mert bevittek a rendőrségre...
 -Mivan? Úristen! Mikről nem tudok! Miért vittek be?-kérdezte hüledezve.
-Apám halála ügyében. Csak kihallgattak. Minden felszólítás nélkül, csak bevittek. Fel is jelenthettem volna őket. Szóval ő meg bejött velem és várt egész éjszaka. Aztán megint hazavitt, de akkor meg paparazzik rohantak le minket, a címlapos sztorit már ismered...
-Te jó ég! De akkor hogy került a konyhádba?
 -Leráztuk az újságírókat, és behívtam egy kávéra, aztán jöttél te...
-Már mindent értek!-vágott a szavamba.
-Akkor ezért vagy ennyire szomorú mostanában. Ezért voltál rosszkedvű az interjú után, és ezért bántott amikor Niall nem jelent meg.-mondta teljesen megvilágosodva.
-Teljesen összezavart az előbb Hayley. Megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk, de az előbb meg akart csókolni. Nem tudom, hogy miért viselkedik így.-mondtam ismét könnyekkel küszködve.

***

Miután megnyugodtam, szapora léptekkel és sürögve - forogva készülődtem az X-Factor záró bulijára, amit legszívesebben egy az egyben ki is hagytam volna. De sem a mentoráltjaimat, sem Hayleyt nem hagyhatom cserben azzal, hogy fogom magam és nem jelenek meg. Persze az is közre játszik, hogy mentor is voltam, ezért a megjelenés kötelező számomra. 
Hirtelen az öltöző ajtaja kivágódott, és az izgatott barátnőm lépett be rajta. Szinte ugrált, annyira várta már, az egész partyt.
- Kész vagy Demi? Mindjárt kezdődik! - sürgetett meg, mire egy unott morgással feleltem, majd feltápászkodva a kényelmetlen székről elindultam a helyiség kijárata felé.
Még egyszer végig futott az agyamon az a csábító gondolat, hogy lekapom a magassarkúm és gyors futásba kezdek, meg sem állva az otthonomig, majd bele feküdni a hívogató ágyamba, és soha többé nem kelni fel.
 Az álmok világa számomra az egyetlen menedék mostanában, ahol gondok nélkül lehetek. Ott minden olyan,ahogy én szeretném. Boldogan élhetek, távol az aggodalmaskodástól, és a fájó érzésektől.
Hirtelen beugrott egy olyan személy, ki számomra egyszerre a boldogság, és a megtestesült fájdalom. Még szemeim előtt lebegő képén is elábrándozok. Égszín kék szemei ott világítanak szőke, és tökéletesen megcsinált haja alatt, melyben a napfény játéka földöntúlivá teszi a látványt.  És erős kezei, melyekben otthon éreztem magam, mikor szorítását magamon éreztem.
Hiányzott minden ami Niall volt. Hiányzik, mert már teljesen elhidegültünk egymáskor.  Régen mindig együtt nevettünk minden rossz poénon amit Louis nyögött be, vagy csatát vívtunk az utolsó sütiért, amit ha én kaparintotta meg mindig neki adtam és ugyan ez fordítva.
Hihetetlen hogy az akkori kapcsolatunk között mekkora most a kontraszt... Az akkori énjeink most mennyire ridegek egymáshoz....
- Demi, jól vagy? - éreztem egy gyenge simítást vállamon, majd egy kérdő szempárral találkoztam.
- Persze Hayley, csak elgondolkoztam... - válaszoltam. Majdnem meglepődtem, hogy amíg elmélkedtem, a party helyszínére értünk, és már el is foglaltunk egy kényelmes boxot valahol. - Kérjünk inkább valamilyen italt! - erőltettem egy mosolyt arcomra.

***

Egy bizarr színű alkoholos italt forgatva kezembe pásztáztam a vonagló tömeget. De a sok ismeretlen arc között nem találtam a keresett személyt.
"Talán el sem jött..." - morfondíroztam magamban.
Mi oka is lett volna rá? Nem kötelező megjelenni rajta.
De titkon bíztam abban, hogy itt van. És ha más nem, csak egyszer lássam felbukkanni azokat az utánozhatatlan íriszeket és a szőke hajkoronát. Talán már az egy kis életet vinne belém, ha egy légtérben tudhatom magam Niallel.
Úgy tűnt viszont, hogy Hayley igen is jól szórakozik. Talán már meg is találta hercegét... Egy ideje szemezget egy titokzatos, fekete hajú fiúval, aki nagyjából annyi éves lehet mint mi, és szó mi szó, tényleg szemre való. De engem az sem izgat különösebb kép, csak egy arc égett a tudatomba, és Ő kell minden áron...
- Demi... Megbocsátasz? De.. én szóval ... ott egy fiú és..
- Menj csak! Legalább te érezd jól magad! - mondtam keserűséggel a hangomban.
- Jaaj. Majd minden meg fog oldódni! Igyál egy kicsit még oldódj fel, és érezd te is jól magad! - mosolygott, egy kissé már kábultan a lány.
Csak megráztam a fejem, és intettem, hogy menjen.
Miután egyedül maradtam a boxban, nem tudtam mit is kezdjek magammal. Talán igaza van Hayleynek... Egy kis alkohol segít feloldani a feszültséget magamban, és keresek valakit mást, és el felejtem Niallt!
De egy vészharang megszólalt a fejemben.
"Nem akarom elfelejteni Őt! Ő kell nekem! Csak vele lehetek boldog úgy érzem."
"De Ő nem érez hasonlóképpen... És Ő tesz ilyen mosott szarrá! Gondolkozz! "
"De ha hagyom menni, kitép örökre a szívem..."
"Ne beszélj hülyeséget! Vedd észre magad! Csak egy fiú! Aki lassan tönkre tesz!"
"De szeretem..."
Gondolatmenetem egy közeledő alak zavarta meg. Hirtelen fagyott meg bennem minden vér és árasztott el legbelül egy forró érzés.
"Ide jön!?"

/Niall szemszöge/

Az este ennél nyomottabb már nem is lehetne. Nagyon pocsékul érzem magam. Minden miatt. És fogalmam sincs mit műveltem akkor, mikor a finálékor majdnem megcsókoltam Demit... De ő ignorált engem. Szánalmas vagyok... Hogy is képzelhettem azt, hogy egy tömeg közepén hirtelen megcsókolom, és elmondom neki, hogy 'szeretem' ... Igen... szeretem...
- Haver, minden oké? - veregetett hátba Zayn.
- Persze, csak...
- Demi! Tudjuk! - fejezte be a mondatom. És tényleg rámutatott a lényegre, hisz a rossza hangulatom oka tényleg a lány...
Igyekeztem kiverni mindenféle módon a fejemből. Próbáltam bevetni magamat a tömegbe, és pár alulöltözött lánnyal feledni, de nem ment. Így hát kedvetlenül ülök most itt, egy pohár Isten tudja milyen löttyel a kezemben, aminek borzasztóan keserű íze van. De pont tükrözi a hangulatom...
Míg Zayn, Louis és Liam a barátnőikkel tudtak foglalkozni, Harry pedig felszedni egy totál idegen csajt, addig én reményvesztetten kuksoltam, a boxban. Meredtem egy irányba, és egyszer csak egy ismerős alakot szúrtam ki a tömegen átpillnatva. A szívem kihagyott egy ütemet, és jobban szemügyre vettem. Pislogni is elfelejtettem.
"Itt van. És ott ül egyedül a boxban!"
Egyszerre voltam hihetetlenül boldog és mégis keserű, mert bár boldogságom kulcsa itt van, számomra elérhetetlen...
- Tesó, menj már oda hozzá! Már mióta nézed! Csak menj és köszönj rá, vagy nem tudom! - vetett egy bugyuta vigyort Louis Eleanor karjai közül rám.
- Dehát az nem ilyen..
- Csak az nem mond, hogy "Hát az nem ilyen könnyű!", mert falra mászok! Csak oda mész, és köszönsz, majd leülsz!
- És utána?
- Nem tom'... Dumáljatok!
Megkérdeztem volna, hogy mégis miről, és ezt hogyan is gondolja, de mire észbekaptam volna, már kéz a kézben indultak táncolni. Közben észre sem vettem, de Zaynék is eltűntek, és már Liam is épp menni készült, de még egy kedves mosollyal biztatott.
- Egy próbát megér! - veregette meg elhaladva a vállam, majd a vonagló fiatalok között ők is eltűntek.
"Csak oda mész és... és... áááá nem megy!"
"Erőt kell vennem magamon! Legfeljebb elutasít. A helyzet úgy is veszett... Csak beszélgettek! Gyerünk!"
Egy görcsbe rándult gyomorral álltam fel erőltetetten a helyemről és araszolva indultam el Demi felé. minden lépésem megfontoltam, és egy csengő csilingelt fejemben, hogy "Gyerünk, menni fogy!"
Ahogy azonban közeledtem az asztala felé, alakja, ahogy ott ült, és nézegette a nem túl hívogatónak tűnő pohara tartalmát, minden kezdeti lendületem alábbhagyott.
Végül a látómezejébe érve idegesen kaptam másfele a tekintetem, és közel hozzá túl haladtam rajta, mintha csak arra fele mentem volna.
Vissza idézve a tettem fejemben, homlokon is csaptam magam. Egy igazi bunkó voltam... Rá sem néztem... nem csak tapló vagyok, hanem gyáva is...
Vissza fordulva azonban már nem helyén ült. Csak távoli alakját pillantottam meg.
"Vérig sértettem!"
Szinte mindenkit fellökve rohantam utána, de kilépett az ajtón és eltűnt a szemeim elől...