/Demi szemszöge/
- Gyertek srácok! - vezetett ki a füstös klubból minket Louis.
Lassan támolyogtunk egymás mellet kacarászva Niallel egymás mellet. Majd megállítottak bennünket a járda szélénél, ahol egy sárga taxi parkolt. Furcsa nézéssel tekintettem Louisra, aki csak fogta és kinyitotta az ajtót, és betessékelt minket.
Miután sikerült ránk zárni az ajtaját a kocsinak még valamit hallottunk, hogy mond a sofőrnek olyasmiket, hogy "Demit a Palm Street 26-ba, Niallt meg a Hillton szállodába vigye."
És egy köteg pénzt adott át az őszülő fickónak.
Már csak azt éreztük, hogy az autó morogni és remegni kezd alattunk, majd megindulnak a kerekei.
Csak szótlanul ültünk egy ideje az üléstérben, mikor a taxi egy erős kanyart hirtelen bevéve fordult, és mivel nem voltam bekötve Niallnek csapódtam. Testünk szorosan préselődött össze a mozdulatra. Vérem nyomban hevült száz fok fölé és forrni kezdett. Bőröm alatt minden ideg pezsegni és bizseregni kezdett. Az italok mámora lila színű ködöt terített ránk, melyben nem ismert se Niall se én kontrollt. A világot mintha szempillantás alatt lekapcsolták volna, minden megszűnt körülöttünk. Minden nyüzsgés, az autó morajlása, a lámpák fénye, és még a dudorászó taxi sofőr hangja is eltűnt. Csak ketten voltunk. A barna és kék íriszek kapcsolódásakor a két szín egybeforrt.
A fiú szemében számomra különös, de mégis hívogató csillanást láttam. Néha egy-egy utcai lámpa fénye megvillant arca tökéletes vonalán, mely csábító árnyékot vetett erős vállaira. Már rég nem a valós világban jártunk. Tökéletesen ívelt ajkai lassú tempóban közeledtek felém, és már csak perzselő, puha bőrét éreztem számhoz tapadni. Nem tagadtam meg csókját, sőt viszonoztam neki. Apró rést nyitottam számára mellyel eltudta mélyíteni a csókunkat. Kezei észrevétlenül csúsztak csípőm két oldalára, majd az egyik érintve lágyan szoknyám alját,a textilen felfele haladt, egészen a hátamon lévő fedetlen bőrömig. Aprót harapott alsó ajkamba, mire halk sóhaj szakadt ki torkomból. Beletúrtam a hibátlanul beállított hajába, és tenyeremmel kezdtem felfedezni minden egyes apró részletét testének. Ő is hasonlóképpen tett. Óvatosan simított lefelé, csípőm irányába, majd egészen fenekemen át a combom külső vonaláig. Érintése lassan indult volna egyre beljebb, de egy mély krákogás megszakította a körénk szállt lila ködöt, melyen csak nehezen láthattunk át.
- Uram, itt vagyunk a Hillton szálló előtt. Megérkeztünk! - közölte egy apró mosollyal arcán a taxi sofőr. Erre Niall csak egy aprót morgott. - Csak menjen tovább! - bökte oda és hajolt volna vissza felém, de nem hagyták. - De azt mondta a fiatal ember, hogy magát hozzam ide! - vitte fel hangát a fickó. - Én vagyok az utas! Én döntöm el! És most tegye amit mondtam! - vágta hozzá a szavakat egy vaskos köteg pénzel együtt.
Az őszülő férfi most már nem járatta a száját, hanem a gázba taposott és indult is a kocsi újra.
Az út maradék részében a mellettem ülő fiú csak nagy csillogó szemekkel nézett felém az alkoholos mámor fátyla alól. Teljesen hozzám simult oldalával, egy apró papírlap sem fért volna el közöttünk. Tenyerét folyamatosan járatta fel s alá a fedetlen részén a combomnak, melyre alig tudtam a feltörni kívánó sóhajokat visszafogni. A kocsi parkolt a ház mellet, és a fiú kezem fogva szótlan szállt ki a sárga járműből. Becsapva ajtaját otthonom bejárata felé vettük az irányt. Kissé dülöngéltünk, és egymásba kapaszkodva támolyogtunk a barna faajtóm elé, melyet ügyetlenkedések árán ki tudtunk nyitni. Amint kattant a lakat, csak két erős kezet éreztem csípőmre fonódni, majd Niall megfordított és az ajtó kemény fájának nyomott. Bár fájt egy kicsit a szorítás egyben vérem már párologni kezdett a felhevült levegőtől köztünk. Ajkaim után kapott hirtelen, és úgy falta azt, mintha az élet forrása lenne. Ismételten válaszoltam hasonló hevességgel. A mámor hatalma uralkodott rajtunk, és minden tiltakozást melyet az elmém küldött most törölte. Felszínre törtek az érzelmeim. - Niall... - mondtam elfúló, és az alkoholos italoktól kissé rekedtes hangon. - Igen? - válaszolta egy aranyos és csibészes mosollyal az arcán a fiú miközben homlokát enyémnek támasztotta. Így úgy tűnt, mintha tényleg egy dédelgetni való kisgyerek lenne. A haja összekócolva, szemeiben pajkosság csillogva. Elábrándoztam rajta. "Milyen aranyos még ha részeg is!" - Szeretlek... - böktem ki egyszerűen a hónapok óta kínzó nyomással palástolt érzésemet Niall felé. - Én is Demi... - válaszolta, majd reakciómat már nem megvárva kezdett újra közeledni felém, de ekkor megtorpantam. Tudtam, hogy ezután mi következik. Az elfogyasztott alkohol mámora ellenére is azt éreztem, hogy erre nem állok készen. Ha a pletykáknak egy része igaz, akkor Niallnek eddig még csak modellekkel volt dolga, én pedig korántsem érzem magam annak. Lehet, hogy szinte mindent elértem az életben, amire csak vágytam, de a külsőmmel valahogy sosem voltám megelégedve. Főleg mostanában nem. - Áh-áljh... - szakadt ki belőlem zihálva. - Inkább nem.. nem iszunk meg valamit? - kérdeztem zavarodottan. Erre óvatosan közelebb hajolt hozzám, mire elmosolyodtam. - Csak egy italt...talán még az is a fejembe száll.. - válaszolta egy kicsit szórakozott hangon, majd a fülem mögötti részbe csókolt. Kissé elmosódva és zavarosan láttam a dolgokat, és erre rátett egy lapáttal a ház sötétsége is. Eltámolyogtam a konyhába, és bár tudtam, hogy nem kellene még inni az állapotunkra, kellet valami kifogás. Kifogás arra, hogy még egy kis időt szerezzek. Megtorpantam. Furcsán éreztem magam, és semmilyen kép nem állt össze a fejemben. Nehezen emlékeztem vissza, hogy eddig miért is tartózkodtam Nialltől. Furcsa, hogy két ember hónapokon keresztül kerülgeti egymást, majd akkor találnak egymásra mikor már el kell válniuk. Olyan állapot uralkodott a fejemben, mint a földrengés utáni táj. Romos és siralmas. Az alkohol befolyása teljesen elvakított. Mire észbekaptam volna azon, hogy a találomra elővett teli italos üveget és a két whiskys poharat bámulom, Niall nekem nyomódott hátulról és neki szorított a bárpultnak. Teljesen hozzám simult. Mindent testfelületünk összeért. Igyekeztem nem azon jártatni az agyamat, hogy most épp mi történik, vagy történt ezidáig a taxiban. Lélegzetét érzetem tarkómon, és két karja közben oldalaim mellet kinyúltak, és kissé ingatagan töltöttek az aranyló folyadékból a poharakba. Félre is ment belőle, de ez most egy cseppet sem érdekelt. Még mindig a fiú és a bárpult közé szorítva tanakodtam azon, miért nem kéne ezt tennünk. Eközben már a mögöttem álló rég legurította az italt. Automatikusan nyúlt már kezem a pohárért és emelte a számhoz a kellemes illatú folyadékot, majd én is kiürítettem a poharamat. Éreztem ahogy testemben még erősebben szétárad a kellemes és melengető érzés, miután a torkomból a perzselés elmúlt. Halványodni kezdett a kétségbeesés, a gátlás, és már engedtem a felém hajoló fiúnak.Térdeim mögé nyúlva felemelt és a konyhapult tetejére helyezett, majd lassú csókokkal a fülemtől egyre lefelé haladt a vállam és kulcscsontom vonaláig, míg el nem érte a textil szegélyét. Közelebb húzott magához, így ismét egymáshoz préselődtünk. Vad és alkohol ízű csatát vívtunk nyelveinkkel, melynek őrjítő táncát már nem itt szerettem volna folytatni. Elszakítottam egymástól ajkaink, és a kezét fogva vezettem őt fel a lépcsősoron, majd mikor felértünk az emeletre hirtelen felkapott, mire én kezeimet átfontam a vállai felett. Itt-ott néha kizökkent az egyensúlyából, és támolyogva mentünk végig a rövid folyosószakaszon, majd egy tetszőleges szobába, amit nem is tudom, hogy az én hálószobám-e, bevitt még mindig tartva engem. Ajkain egy pillantásra sem váltak ketté. Nyelveink vad keringőre hívták a másikét, és a dominanciáért küzdöttek egymással. Csókjaink csak apró másodpercekre szakadtak meg néha, a levegő hiányában. Ujjaimat a pólója szegélye alá vezettem, és a fehér textil egyik sarkába beleakasztottam, majd húztam rajta egy aprót. A lassú "táncot" megszakítva gyorsan lehúzta magáról a lenge anyagot, majd felettem helyezkedett el ismét, és megtámasztotta magát mellettem. Niall látványa már-már festői volt így. Támaszkodó karjain az izmok megfeszültek és kicsit kiemelkedtek. Az utca halovány beszűrődő fényei megtörtek most éjkéken villogó íriszeiben. Szemében a vágy tüze lángolt, és minden testbeszéde is arra utalt. Ahol csupasz bőrfelületeink egymáshoz értek, ott úgy éreztem lángok csaptak fel. A simítások nyomán szikrázott mindenem. Édes de mégis fojtogató érzés tört rám, és azt éreztem ha most nem kapom meg a felettem támaszkodó fiút, megfulladok. Így ismételten heves táncba kezdtünk egybe forrasztva ajkainkat, és egyik kezét mindenhol járatta testemen. Apró, nedves puszikkal kezdett egyre lejjebb és lejjebb haladni alig fedett testemen, míg elért a melltartóm vonaláig. Szórakozottan akasztotta be a két vékony pántokba az ujjait és mintha attól félne hogy hirtelen mozdulatoktól össze törnék, óvatosan emelte le azokat. A vékony anyag helyén ismét csókokat hagyott, majd oldalra vezetve kezeit lassan bevezette hátam mögé. De itt megállítottam. Egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam és csípőjére ültem vele szemben, ahol már éreztem testének jeleit. Kicsit hátrébb csúsztam és lehajolva apró csókokkal hintettem be tökéletes felsőtestét. Minden kockát, lefelé haladva, miközben a nadrág gombjaival és cipzárjával bajlódtam. Míg én finoman próbáltam felhúzni róla a feszülő anyagot, ő inkább megsürgetve lerugdalta magáról. Ülő helyzetbe tornázta magát, majd felgyorsította a tempót. Észrevétlenül oldotta el melltartóm, kapcsait, mely közénk hullott. Gyorsan félre hajította a szoba valamelyik szegletére, majd folyatta. Lassan simított lefelé immár csupasz felsőtestemen, és az utolsó, vékony textilen, melybe óvatosan bevezette felülről ujjait. Mikor belemarkolt a fenekembe egy erőteljes sóhaj szakadt ki ajkaim között, ezzel megtörve csókunkat ismét. Az anyag szélét megfogva csúsztatta egyre lejjebb rólam.
Elterített az ágyon, és végül az utolsó ruhadarabot is lehúzta rólam, majd türelmetlenkedve én is róla. Teste hullámzóan préselődött hozzám, és az apró csókokkal együtt ez először mély sóhajokat váltott ki belőlem, de ahogy a mozgása hevessége fokozódott úgy kezdtek halk morgásokká és nyögésekké válni. Niall készen áll, és úgy éreztem én is. Kábultan feltápászkodott és kezeivel megtámasztotta magát mellettem, majd alig hallhatóan a fülembe súgott. - Demi... készen állsz? - majd a kérdés helyére egy puszit hintett el. Gyengén bólintottam felé, jelezve azt, hogy én is akarom. Elhelyezkedett, majd egy apró mozdulatot tett felém. Először az érzéstől összeszorítottam a szám, és megszorítottam erős karjain a duzzadó izmait. Megállt és egy mély csókot kezdeményezett. A szorításom elengedtem, és ellazítottam izmaim. Lassan vezettem simítva Niall hátára a kezem, majd egy aprót karmolva jeleztem neki, hogy fojtassa. Minden mozdulatától ajkaimból akarva-akaratlanul egy nyögés szökött ki. Az éjszaka és a szoba sötétjét apró, halk morgások és nyögések töltötték be. A fiú izzadtságtól gyöngyöző arcára a satnya fény ismét rávetült, és megcsillogtatva a cseppeket a hangulatot az egekig juttatta. Az extázis elfogott bennünket, és keveredve az alkohol mámoros hatásival a földöntúli állapot kapujában álltunk. És a kapuk megnyílva beengedtek minket a Mennyországba pár másodpercre. Lassan csendesült el körülöttünk a szoba. Apró fények cikáztak a szemem előtt, de szerintem csak én láthattam azokat. Niall mellém dőlve, szaporán vette a levegőt. Én rádőltem a mellkasára, ő pedig átölelt. Nem tudtam azonnal elaludni mint ő, mert rengeteg gondolat cikázott át a fejemen. Egyfajta kíváncsiság is hatalmába kerített. Nem tudtam, hogy mi lesz reggel. "Lehet, hogy úgy ébredünk mint egy pár, elvégre azt mondta, hogy ő is szeret. De talán az csak az ital miatt volt. Talán itt sem lesz mire felébredek. Tényleg fogalmam sincs."
2013. december 25., szerda
2013. december 22., vasárnap
7. Fejezet
Egyáltalán nem szórakoztam jól a bulin. Hayley egy vadidegen sráccal flörtölt, szinte megfeledkezve rólam. Nem akartam zavarni őt, legalább ő szórakozzon jól, gondoltam. Mivel semmi kedvem nem volt bájcsevegni az aktuális trendekről a "celebtársaimmal", és hallgatni az idegesítő , begyakorolt vihogásukat, ezért egyedül ültem egy boxban.
Üresnek és feleslegesnek éreztem magam.
"Mit keresek egyáltalán itt?" -tettem fel magamban a kérdés, de egy jobb eszembe jutott.
"Végül is itt voltam, nem mondták , hogy mikor lehet elmenni"
Semmi kedven nem volt se inni, se bulizni, sőt még talán az élethez sem. Nagyon bántott, hogy tudtam, Niall is valahol itt van és még az indulásuk előtti utolsó éjszakán egy 'sziát' sem tud mondani búcsúzásképpen. Nem ilyennek ismertem őt, bár végül is a látszat néha csal. Mikor Niall úgy ment el mellettem, hogy még csak rám sem nézett, hirtelen betelt a pohár. Már nem bírtam tovább. Ha ő nem tesz lépést felém, akkor feleslegesen várom. Nem értem, hogy egy percig is hogy gondolhattam, hogy esetleg többet jelenthetek neki egy ismerősnél...
Úgy döntöttem, hogy eljövök onnan. Még Hayleynek sem szóltam, csak elindultam kifelé. Bár hiába is szóltam volna, szerintem túlságosan le köti az a dráma amit Harryvel és azzal az idegen sráccal lenyomott. Legalább ő valakivel biztos haza megy ma. Csak én maradok mindig egyedül. Megszokhattam volna már... Az ajtón kilibbenve , az alkohol gőzével és a cigaretta fullasztó füstjével átitatott levegő, kitisztított a tüdőmet. Merengve álltam, és gondolkoztam, most merre is induljak el, vagy egyáltalán mit kezdjek magammal, mikor egy olyan hang ütötte meg a fülemet, amit bár jól ismertem, de akárhányszor meghallom, mindig megdobogtatja a szívem. Niall volt a tulajdonosa. Inkább mintha nem hallottam volna, hogy köszön, elindultam találomra valamerre, de vállamra téve egy pillanatra a kezét megállított.
-Demi, már mész is?-kérdezte, mikor utolért.
-Igen, kicsit fáradt vagyok.- feleltem a jól bevált, monoton és színtelen hangú álcám mögé bújva.
-De még csak most kezdődik el igazán a buli...- próbált marasztalni.
-Ez most valahogy nem tud érdekelni, sajnálom. -böktem ki kis éllel a hangomban , majd indultam tovább, de ő elkapta a csuklómat.
-És ha én kérlek, hogy maradj?- kérdezte, majd a jégszívemet megolvasztó szemeket vetett rám.
Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és én álltam azt az ártatlan tekintetet.
-Egész eddig bent voltam, és te egyáltalán nem jöttél oda hozzám, sőt még el is sétáltál mellettem, mintha ott sem lettem volna, pedig biztosan észrevettél. - mondtam sértődötten.
-Demi...nagyon sajnálom. Tudod, én oda akartam menni, csak nem tudtam hogyan...vagyis...lehet, hogy csak nem mertem. Már hónapok óta itt vagyunk és még egyszer sem ültünk le igazán beszélgetni egymással. Tudom, hogy ez rajtam múlt, és szeretném helyrehozni.- mondta. Szemeiből az őszinteséget olvastam ki, de ilyen könnyen nem akartam megadni magam. Bár már rég meggyőzött, hogy térjek vissza a fülledt helységbe. -Hát, nem is tudom...- igyekeztem bizonytalanságot csempészni válaszomba.
-Kérlek, csak egy italt igyunk meg.- kérlelt tovább.
-Jó, de tényleg csak egyet.- adtam be végül a derekam. Niall megfogta a kezem, ujjait szorosan összekulcsolta az enyéimmel, mintha soha többé nem akarná elengedni.
A villámcsapás szerű kisülés ismét végig rohant testemen. Mint mindig, mikor egy-egy bőrfelületünk össze ért. Így vezetett végig a táncoló tömegen, egy üres és eldugott helyen lévő boxhoz. Nem igazán indult egyből be a beszélgetés.
Kezdésnek feldobtam, hogy rendeljünk egy furcsa színű koktélt. De ezután szótlanság telepedett meg közöttünk. Először nem tudtam megszólalni. Halvány fogalmam sem volt arról, hogy miről beszélgessek vele. Nem akartam az időjárást és hasonló témákat firtatni. Túlságosan átlátszó lenne, ha ezzel akarnám leplezni a kínos csendet.
Megérkezett az italunk. Bele kortyolva majdnem kiköptem olyan borzalmas íze volt a megnevezhetetlen színű löttynek, ami volt a világító aljú poharakban.
Végül aztán egy normális, ide vágó témát vetettem fel. Az X-Faktorról kezdünk tárgyalni. Ez kicsit vontatottan ment, de aztán rendeltünk még egy italt...majd még egyet és még sokat. Az alkohol remekül oldotta fel a kezdeti feszültséget.
Minden egyes pohárral zsugorodott a "gát" és nőtt a nevetések és a témák száma. Rengeteg téma előjött, például a családi életem, és a kettőnk "barátsága". Végre úgy tudtunk beszélgetni, mint régen. Újra azt éreztem, hogy számítok neki, és igenis kíváncsi rám, hogy mit érzek és mi van velem. Persze rengeteget is nevettünk, mint a régi szép időkben.
A furcsa mámor okozta vigyor, már ott ült mindkettőnk arcán, és egyre jelentéktelenebb dolgokról filozofáltunk, vagy csak nevettünk egy jót. El pillantottam a tömeg felé, mikor észre vettem a barátnőm, aki elment felszedni egy pasit
. -Nézd, Hayley egész este azzal a sráccal flörtöl.-dobtam fel a következő témát.
-Szerintem megtalálta az alfa hímet. -mondta, mire elnevettem magam.
-Hát.. ez a tipikus "agya helyén izom" alkat. Most, őszintén...ez a csávó talán még tízig sem tud elszámolni, maximum az ujjain -mondtam egy idióta vigyorral arcomon.
-Majd egyszer leteszteljük. - folytatta a gondolat menetem, és most már mindketten hangos nevetésben törtünk ki.
A röhögés azonban egyre jobban halkult, és merengő bámulássá alakult közöttünk. Rabul ejtettük egymás tekintetét, és nem tudtuk elszakítani azt ami össze köti őket. -Tudod...gyönyörű vagy amikor mosolyogsz.- törte meg mégis az euforikus pillanatot, és egyúttal hozott zavarba egy elbűvölő mosollyal megajándékozva.
Kissé belepirultam ebbe a kijelentésébe. A kínos csend kibontakozása érdekében,inkább én is beböktem valamit.
-Tudod mikor nevettem utoljára ennyit?-tettem fel a költői kérdés, amire látszólag néhány másodpercre gondolkodóba esett, majd válaszolt.
-Az X-Faktor válogatásán?-tippelte, mire ledöbbentem.
-Honnan tudtad?-kérdeztem nevetve.
-Hát, nem tudtam csak odamegy boldog-boldogtalan és annyi ember között gondolom akad pár idióta...-felelte.
-Pár? Az enyhe kifejezés...képzeld volt egy olyan ember is aki egymás után háromszor azt mondta nekem, hogy "Tell me woman", és nem vette észre magát.-próbáltam elmesélni, de a mondat második részét már alig érthette, mert az emlékek hatására kitört belőlem a nevetés.
-Talán összetévesztett Simonnal.-mondta egyszerűen, és jól színlelt komolyságot, hogy még ha akartam volna sem tudtam volna abbahagyni a nevetést.
Valószínűleg ezzel ő is így volt. Már éreztem magamon, hogy nem vagyok józan. Igazából nem bírom, és nem is szeretem az alkoholt, deedv ez most egy különleges helyzet volt. Bár látszólag gondtalanul élveztük egymás társaságát, mégis a jókedvem fojtogató szomorúsággal vegyült. A mosolyomban olyan kínzó fájdalom bujkált, amilyet még sosem éreztem. Mindez azért volt, mert tudtam, hogy hiába ülünk most itt felszabadultan nevetve, holnap el fog indulni innen az a gép, ami a lehető legtávolabbra viszi magával Őt, és vele együtt a boldogságomat.
Minden erőmmel azon voltam,hogy ne Niall sugárzó, égszín szemein, vagy tökéletesen ívelt ajkain gondolkodjak. De sehogy sem tudtam nem azon fantáziálni, hogy vajon olyan ízű e a csókja,mint az ami hónapokkal ezelőtt elcsattant közöttünk. Pontosan, és kristálytisztán emlékszem minden egyes pillanatra ami akkor történt. És arra is, hogy mennyire fájt,mikor csak úgy elviharzott.
De tudom,hogy minden hiba gyökere nálam van... Ha az nem nem történik semmi, talán most is annyira jóban lennénk,mint az események előtt. De már menthetetlenül távolságtartó lett... A tömeg felé emeltem tekintetem, hisz, sikertelenül próbálok nem Rá gondolni. Inkább lekötöm az érdektelen, és hullámzó tömeg tanulmányozásával a figyelmem. A tömegben ,hirtelen két ismerős alakot pillantottam meg. Egyből felismertem Hayley szőke loboncát, és Harry indaként tekergő göndör fürtjeit a tömegben. Furcsa, most nem tűnik egyik se annyira nyugodtnak... Sőt, Harry egészen feszengve és dühtől meg féltékenységtől tajtékozva figyeli azt, hogy Hayley, egy idegen izompacsirtán tekereg. Furcsa mód, olyan mintha a lány, az őt átkaroló fiú kezei közül oda-oda pillantgatna a zöld szemekkel őket figyelő göndörkére. - Ez pontosan annak látszik, mintha féltékennyé akarná tenni... - mondtam ki hangosan a gondolat menetem utolsó sorát. - Micsoda? Vagy inkább Kicsoda? - érdeklődött a velem szemben ülő . - Oh, csak Hayley és Harry. Nézd! Ha megfigyeled, látszik hogy Hay, néha Hazzára pillantgat , miközben azon a furcsa izomkolosszuson tekereg. - mondtam kuncogva. - Nekem van egy olyan érzésem, hogy Harry támadni fog... Ezen jót nevetünk, majd a "drámára szegeztük minden figyelmünket. Már csak egy popcornal teli papírzacskó kelet volna, úgy érzetem magam. Niall "jövendölése" beigazolódott. Harry lassan, de magabiztosan indult el, a tömegen át, az enyelgő kis párocska felé. Mikor oda ért, leszólította egy eléggé torz grimasszal őket, mire hátborzongatóan lassan fordult meg a hegyomlás. A göndörke egy picit megtorpant, de utána még magabiztosabban állt meg két lábán,már amennyire meg tudott, az alkoholtól, mely szervezetében volt. Hirtelen behúzott neki a nála kétszer izmosabb fiú,mire hátra tántorodott. Hayley a szája elé kapva a kezét, mozdulatlanul figyelte a történéseket. A tömeg, hirtelen körbe vette őket. Valószínűleg kört alkottak körülöttük,és bunyó lesz. - Te...Oda kéne menni... - szóltam aggodalommal a hangomban. - Áh,hagyjuk, sokat nem tehetünk Harryért. Szerintem palacsinta lesz belőle...- kuncogott Niall, lehajtva egy pohár valamit,aminek nem jött túl jó szaga...- egyébként szerintem nemsokára jönnek a biztonságiak és kiteszik a szűrüket, majd haza mennek és másnap elmeséljük nekik hogy mi történt. Mindig ez szokott lenni. Kerek szemekkel néztem a fiú felé. - Harry már verekedett lányért? - hitetlenkedtem. - Nem, de a filmekben ez szokott lenni... - küldött egy olyan tekintetet felém, melyből kiolvastam, hogy tökéletesen biztos a dolgában. Apró bólintással nyugtáztam,majd vissza fordítottam a tömeg felé a tekintetem,hátha látok valamit. De a hullámzó embersereg mindent ki takart. Nem észleltem semmit sem,még hangokat sem, mert az erős zene lüktetése teljesen elfojtotta. Percekkel később annyit láttam, hogy Harry alig észere vehetően bicegve vezeti ki Hayley a klubból, az izom kolosszus pedig vérző szájjal támaszkodik két biztonságira,akik szintén próbálják a tántorgó óriást kivezetni.
-Szóval elmennek...-mondtam Niallnek.
-Én is úgy látom.-értett egyet.
-Nekem is mennem kéne...-vetettem fel az ötletemet, de egyáltalán nem akartam velük tartani.
-Én a helyedben hagynám őket most. Lehet, hogy van megbeszélnivalójuk.
-Csak meg ne öljék egymást.-mondtam aggódva, tekintettel Hayley és Harry "kapcsolatára".
-Szerintem ettől nem kell félni.-mondta mosolyogva.
2013. december 16., hétfő
6. Fejezet
/Demi szemszöge/
Mikor Niall elkezdett közeledni felém, hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Egy pillanatra elvesztettem az irányítást és elkezdtem énis közelebb hajolni hozzá, majd észbekaptam. Gyorsan elfordítottam a fejem, így a "csókból" csak egy szimpla puszi lett. Most nem a szívemre hallgattam, pedig az érzéseim azt diktálták, hogy zárjam ki a külvilágot, ne törődjek sem a kamerákkal, sem azzal, hogy egész Amerika tulajdonképpen minket néz. Ebből a szituációból nem tudtuk volna magunkat kimagyarázni. Emellett nagyon meglepődtem és váratlanul ért ez az egész, mert azt hittem, hogy már csak barátként tekint rám. Most viszont teljesen összezavarodtam. Ha valóban csak egy barát vagyok neki, akkor miért akar megcsókolni az egész ország előtt? Talán ő maga sem tudja, hogy mit érez, vagy csak játszik velem? Nem ilyennek ismertem meg, de nem tudom, hogy meddig bírom még ezt... Miután véget ért az adás, visszamentem az öltözőmbe. Leültem a kanapéra és szótlanul meredtem magam elé, mikor belépett Hayley.
-Jajj, te már itt is vagy? Én eddig Styless-szel veszekedtem.-mondta idegesen, majd leült mellém.
-Igen, most nem maradtam ott bájologni...-mondtam egykedvűen.
-Demi, kérdezhetek valamit?
-Persze...
-Miért hatódtál meg annyira? Tudod a Little Things közben...-kérdezte aggódva.
-Nem tudom, Hayley.
-Ne már Demi, régebben is hallgattuk ezt a számot és mondtad hogy tetszik meg ilyenek, na de sosem sírtál rajta, nekem elmondhatok ha valami baj van, mert látom rajtad az utóbbi időben, hogy nem vagy önmagad és...-hadarta hatalmas aggodalommal a hangjában.
-Oké, Hayley nyugi. Elmondom...-adtam meg magam.
-Tudod én...hát...hogy is mondjam...szóval. Azt hiszem, hogy érzek valamit Niall iránt...szóval, nem barátként tekintek már rá...-mondtam ki nehézkesen.
-Micsoda?-nézett rám hitetlenül.
-Jajj, érted ugye?
-Állj! Te most viccelsz velem?-kérdezte, tekintetén a felismerés döbbenete tükröződött
De most szereted, vagy csak azt hiszed? Bocsi, de elég érthetetlenül tudsz fogalmazni.-értetlenkedett.
-Szeretem.-vallottam be őszintén, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Tudtam! Én tudtam! Gondoltam, hogy nem hiába volt ott amikor jöttem. De miért nem mondtad eddig, hogy együtt vagytok?
-Azért mert nem vagyunk együtt...
-De akkor mi történt?...Várjunk csak...akkor ti a konyhában is csókolóztatok amikor elkenődött a rúzsod! És letagadtad előttem!
-Igen...de akkor még nem voltam biztos az érzéseimben, azért nem akartam elmondani. Az egész akkor kezdődött, mikor apa meghalt.-mondtam könnyes szemmel. -Bejött a kórházba megvigasztalni, aztán elmentünk enni. Hazavitt, és a kocsiban majdnem megcsókoltam. Azt hittem, hogy csak a labilis lelkiállapotom miatt volt, de tévedtem. -De akkor ott még nem történt semmi, ugye?-kérdezte.
-Nem...egy rendőrautó félbeszakított minket, mert bevittek a rendőrségre...
-Mivan? Úristen! Mikről nem tudok! Miért vittek be?-kérdezte hüledezve.
-Apám halála ügyében. Csak kihallgattak. Minden felszólítás nélkül, csak bevittek. Fel is jelenthettem volna őket. Szóval ő meg bejött velem és várt egész éjszaka. Aztán megint hazavitt, de akkor meg paparazzik rohantak le minket, a címlapos sztorit már ismered...
-Te jó ég! De akkor hogy került a konyhádba?
-Leráztuk az újságírókat, és behívtam egy kávéra, aztán jöttél te...
-Már mindent értek!-vágott a szavamba.
-Akkor ezért vagy ennyire szomorú mostanában. Ezért voltál rosszkedvű az interjú után, és ezért bántott amikor Niall nem jelent meg.-mondta teljesen megvilágosodva.
-Teljesen összezavart az előbb Hayley. Megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk, de az előbb meg akart csókolni. Nem tudom, hogy miért viselkedik így.-mondtam ismét könnyekkel küszködve.
***
Miután megnyugodtam, szapora léptekkel és sürögve - forogva készülődtem az X-Factor záró bulijára, amit legszívesebben egy az egyben ki is hagytam volna. De sem a mentoráltjaimat, sem Hayleyt nem hagyhatom cserben azzal, hogy fogom magam és nem jelenek meg. Persze az is közre játszik, hogy mentor is voltam, ezért a megjelenés kötelező számomra.
Hirtelen az öltöző ajtaja kivágódott, és az izgatott barátnőm lépett be rajta. Szinte ugrált, annyira várta már, az egész partyt.
- Kész vagy Demi? Mindjárt kezdődik! - sürgetett meg, mire egy unott morgással feleltem, majd feltápászkodva a kényelmetlen székről elindultam a helyiség kijárata felé.
Még egyszer végig futott az agyamon az a csábító gondolat, hogy lekapom a magassarkúm és gyors futásba kezdek, meg sem állva az otthonomig, majd bele feküdni a hívogató ágyamba, és soha többé nem kelni fel.
Az álmok világa számomra az egyetlen menedék mostanában, ahol gondok nélkül lehetek. Ott minden olyan,ahogy én szeretném. Boldogan élhetek, távol az aggodalmaskodástól, és a fájó érzésektől.
Hirtelen beugrott egy olyan személy, ki számomra egyszerre a boldogság, és a megtestesült fájdalom. Még szemeim előtt lebegő képén is elábrándozok. Égszín kék szemei ott világítanak szőke, és tökéletesen megcsinált haja alatt, melyben a napfény játéka földöntúlivá teszi a látványt. És erős kezei, melyekben otthon éreztem magam, mikor szorítását magamon éreztem.
Hiányzott minden ami Niall volt. Hiányzik, mert már teljesen elhidegültünk egymáskor. Régen mindig együtt nevettünk minden rossz poénon amit Louis nyögött be, vagy csatát vívtunk az utolsó sütiért, amit ha én kaparintotta meg mindig neki adtam és ugyan ez fordítva.
Hihetetlen hogy az akkori kapcsolatunk között mekkora most a kontraszt... Az akkori énjeink most mennyire ridegek egymáshoz....
- Demi, jól vagy? - éreztem egy gyenge simítást vállamon, majd egy kérdő szempárral találkoztam.
- Persze Hayley, csak elgondolkoztam... - válaszoltam. Majdnem meglepődtem, hogy amíg elmélkedtem, a party helyszínére értünk, és már el is foglaltunk egy kényelmes boxot valahol. - Kérjünk inkább valamilyen italt! - erőltettem egy mosolyt arcomra.
***
Egy bizarr színű alkoholos italt forgatva kezembe pásztáztam a vonagló tömeget. De a sok ismeretlen arc között nem találtam a keresett személyt.
"Talán el sem jött..." - morfondíroztam magamban.
Mi oka is lett volna rá? Nem kötelező megjelenni rajta.
De titkon bíztam abban, hogy itt van. És ha más nem, csak egyszer lássam felbukkanni azokat az utánozhatatlan íriszeket és a szőke hajkoronát. Talán már az egy kis életet vinne belém, ha egy légtérben tudhatom magam Niallel.
Úgy tűnt viszont, hogy Hayley igen is jól szórakozik. Talán már meg is találta hercegét... Egy ideje szemezget egy titokzatos, fekete hajú fiúval, aki nagyjából annyi éves lehet mint mi, és szó mi szó, tényleg szemre való. De engem az sem izgat különösebb kép, csak egy arc égett a tudatomba, és Ő kell minden áron...
- Demi... Megbocsátasz? De.. én szóval ... ott egy fiú és..
- Menj csak! Legalább te érezd jól magad! - mondtam keserűséggel a hangomban.
- Jaaj. Majd minden meg fog oldódni! Igyál egy kicsit még oldódj fel, és érezd te is jól magad! - mosolygott, egy kissé már kábultan a lány.
Csak megráztam a fejem, és intettem, hogy menjen.
Miután egyedül maradtam a boxban, nem tudtam mit is kezdjek magammal. Talán igaza van Hayleynek... Egy kis alkohol segít feloldani a feszültséget magamban, és keresek valakit mást, és el felejtem Niallt!
De egy vészharang megszólalt a fejemben.
"Nem akarom elfelejteni Őt! Ő kell nekem! Csak vele lehetek boldog úgy érzem."
"De Ő nem érez hasonlóképpen... És Ő tesz ilyen mosott szarrá! Gondolkozz! "
"De ha hagyom menni, kitép örökre a szívem..."
"Ne beszélj hülyeséget! Vedd észre magad! Csak egy fiú! Aki lassan tönkre tesz!"
"De szeretem..."
Gondolatmenetem egy közeledő alak zavarta meg. Hirtelen fagyott meg bennem minden vér és árasztott el legbelül egy forró érzés.
"Ide jön!?"
/Niall szemszöge/
Az este ennél nyomottabb már nem is lehetne. Nagyon pocsékul érzem magam. Minden miatt. És fogalmam sincs mit műveltem akkor, mikor a finálékor majdnem megcsókoltam Demit... De ő ignorált engem. Szánalmas vagyok... Hogy is képzelhettem azt, hogy egy tömeg közepén hirtelen megcsókolom, és elmondom neki, hogy 'szeretem' ... Igen... szeretem...
- Haver, minden oké? - veregetett hátba Zayn.
- Persze, csak...
- Demi! Tudjuk! - fejezte be a mondatom. És tényleg rámutatott a lényegre, hisz a rossza hangulatom oka tényleg a lány...
Igyekeztem kiverni mindenféle módon a fejemből. Próbáltam bevetni magamat a tömegbe, és pár alulöltözött lánnyal feledni, de nem ment. Így hát kedvetlenül ülök most itt, egy pohár Isten tudja milyen löttyel a kezemben, aminek borzasztóan keserű íze van. De pont tükrözi a hangulatom...
Míg Zayn, Louis és Liam a barátnőikkel tudtak foglalkozni, Harry pedig felszedni egy totál idegen csajt, addig én reményvesztetten kuksoltam, a boxban. Meredtem egy irányba, és egyszer csak egy ismerős alakot szúrtam ki a tömegen átpillnatva. A szívem kihagyott egy ütemet, és jobban szemügyre vettem. Pislogni is elfelejtettem.
"Itt van. És ott ül egyedül a boxban!"
Egyszerre voltam hihetetlenül boldog és mégis keserű, mert bár boldogságom kulcsa itt van, számomra elérhetetlen...
- Tesó, menj már oda hozzá! Már mióta nézed! Csak menj és köszönj rá, vagy nem tudom! - vetett egy bugyuta vigyort Louis Eleanor karjai közül rám.
- Dehát az nem ilyen..
- Csak az nem mond, hogy "Hát az nem ilyen könnyű!", mert falra mászok! Csak oda mész, és köszönsz, majd leülsz!
- És utána?
- Nem tom'... Dumáljatok!
Megkérdeztem volna, hogy mégis miről, és ezt hogyan is gondolja, de mire észbekaptam volna, már kéz a kézben indultak táncolni. Közben észre sem vettem, de Zaynék is eltűntek, és már Liam is épp menni készült, de még egy kedves mosollyal biztatott.
- Egy próbát megér! - veregette meg elhaladva a vállam, majd a vonagló fiatalok között ők is eltűntek.
"Csak oda mész és... és... áááá nem megy!"
"Erőt kell vennem magamon! Legfeljebb elutasít. A helyzet úgy is veszett... Csak beszélgettek! Gyerünk!"
Egy görcsbe rándult gyomorral álltam fel erőltetetten a helyemről és araszolva indultam el Demi felé. minden lépésem megfontoltam, és egy csengő csilingelt fejemben, hogy "Gyerünk, menni fogy!"
Ahogy azonban közeledtem az asztala felé, alakja, ahogy ott ült, és nézegette a nem túl hívogatónak tűnő pohara tartalmát, minden kezdeti lendületem alábbhagyott.
Végül a látómezejébe érve idegesen kaptam másfele a tekintetem, és közel hozzá túl haladtam rajta, mintha csak arra fele mentem volna.
Vissza idézve a tettem fejemben, homlokon is csaptam magam. Egy igazi bunkó voltam... Rá sem néztem... nem csak tapló vagyok, hanem gyáva is...
Vissza fordulva azonban már nem helyén ült. Csak távoli alakját pillantottam meg.
"Vérig sértettem!"
Szinte mindenkit fellökve rohantam utána, de kilépett az ajtón és eltűnt a szemeim elől...
Mikor Niall elkezdett közeledni felém, hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Egy pillanatra elvesztettem az irányítást és elkezdtem énis közelebb hajolni hozzá, majd észbekaptam. Gyorsan elfordítottam a fejem, így a "csókból" csak egy szimpla puszi lett. Most nem a szívemre hallgattam, pedig az érzéseim azt diktálták, hogy zárjam ki a külvilágot, ne törődjek sem a kamerákkal, sem azzal, hogy egész Amerika tulajdonképpen minket néz. Ebből a szituációból nem tudtuk volna magunkat kimagyarázni. Emellett nagyon meglepődtem és váratlanul ért ez az egész, mert azt hittem, hogy már csak barátként tekint rám. Most viszont teljesen összezavarodtam. Ha valóban csak egy barát vagyok neki, akkor miért akar megcsókolni az egész ország előtt? Talán ő maga sem tudja, hogy mit érez, vagy csak játszik velem? Nem ilyennek ismertem meg, de nem tudom, hogy meddig bírom még ezt... Miután véget ért az adás, visszamentem az öltözőmbe. Leültem a kanapéra és szótlanul meredtem magam elé, mikor belépett Hayley.
-Jajj, te már itt is vagy? Én eddig Styless-szel veszekedtem.-mondta idegesen, majd leült mellém.
-Igen, most nem maradtam ott bájologni...-mondtam egykedvűen.
-Demi, kérdezhetek valamit?
-Persze...
-Miért hatódtál meg annyira? Tudod a Little Things közben...-kérdezte aggódva.
-Nem tudom, Hayley.
-Ne már Demi, régebben is hallgattuk ezt a számot és mondtad hogy tetszik meg ilyenek, na de sosem sírtál rajta, nekem elmondhatok ha valami baj van, mert látom rajtad az utóbbi időben, hogy nem vagy önmagad és...-hadarta hatalmas aggodalommal a hangjában.
-Oké, Hayley nyugi. Elmondom...-adtam meg magam.
-Tudod én...hát...hogy is mondjam...szóval. Azt hiszem, hogy érzek valamit Niall iránt...szóval, nem barátként tekintek már rá...-mondtam ki nehézkesen.
-Micsoda?-nézett rám hitetlenül.
-Jajj, érted ugye?
-Állj! Te most viccelsz velem?-kérdezte, tekintetén a felismerés döbbenete tükröződött
De most szereted, vagy csak azt hiszed? Bocsi, de elég érthetetlenül tudsz fogalmazni.-értetlenkedett.
-Szeretem.-vallottam be őszintén, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-Tudtam! Én tudtam! Gondoltam, hogy nem hiába volt ott amikor jöttem. De miért nem mondtad eddig, hogy együtt vagytok?
-Azért mert nem vagyunk együtt...
-De akkor mi történt?...Várjunk csak...akkor ti a konyhában is csókolóztatok amikor elkenődött a rúzsod! És letagadtad előttem!
-Igen...de akkor még nem voltam biztos az érzéseimben, azért nem akartam elmondani. Az egész akkor kezdődött, mikor apa meghalt.-mondtam könnyes szemmel. -Bejött a kórházba megvigasztalni, aztán elmentünk enni. Hazavitt, és a kocsiban majdnem megcsókoltam. Azt hittem, hogy csak a labilis lelkiállapotom miatt volt, de tévedtem. -De akkor ott még nem történt semmi, ugye?-kérdezte.
-Nem...egy rendőrautó félbeszakított minket, mert bevittek a rendőrségre...
-Mivan? Úristen! Mikről nem tudok! Miért vittek be?-kérdezte hüledezve.
-Apám halála ügyében. Csak kihallgattak. Minden felszólítás nélkül, csak bevittek. Fel is jelenthettem volna őket. Szóval ő meg bejött velem és várt egész éjszaka. Aztán megint hazavitt, de akkor meg paparazzik rohantak le minket, a címlapos sztorit már ismered...
-Te jó ég! De akkor hogy került a konyhádba?
-Leráztuk az újságírókat, és behívtam egy kávéra, aztán jöttél te...
-Már mindent értek!-vágott a szavamba.
-Akkor ezért vagy ennyire szomorú mostanában. Ezért voltál rosszkedvű az interjú után, és ezért bántott amikor Niall nem jelent meg.-mondta teljesen megvilágosodva.
-Teljesen összezavart az előbb Hayley. Megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk, de az előbb meg akart csókolni. Nem tudom, hogy miért viselkedik így.-mondtam ismét könnyekkel küszködve.
***
Miután megnyugodtam, szapora léptekkel és sürögve - forogva készülődtem az X-Factor záró bulijára, amit legszívesebben egy az egyben ki is hagytam volna. De sem a mentoráltjaimat, sem Hayleyt nem hagyhatom cserben azzal, hogy fogom magam és nem jelenek meg. Persze az is közre játszik, hogy mentor is voltam, ezért a megjelenés kötelező számomra.
Hirtelen az öltöző ajtaja kivágódott, és az izgatott barátnőm lépett be rajta. Szinte ugrált, annyira várta már, az egész partyt.
- Kész vagy Demi? Mindjárt kezdődik! - sürgetett meg, mire egy unott morgással feleltem, majd feltápászkodva a kényelmetlen székről elindultam a helyiség kijárata felé.
Még egyszer végig futott az agyamon az a csábító gondolat, hogy lekapom a magassarkúm és gyors futásba kezdek, meg sem állva az otthonomig, majd bele feküdni a hívogató ágyamba, és soha többé nem kelni fel.
Az álmok világa számomra az egyetlen menedék mostanában, ahol gondok nélkül lehetek. Ott minden olyan,ahogy én szeretném. Boldogan élhetek, távol az aggodalmaskodástól, és a fájó érzésektől.
Hirtelen beugrott egy olyan személy, ki számomra egyszerre a boldogság, és a megtestesült fájdalom. Még szemeim előtt lebegő képén is elábrándozok. Égszín kék szemei ott világítanak szőke, és tökéletesen megcsinált haja alatt, melyben a napfény játéka földöntúlivá teszi a látványt. És erős kezei, melyekben otthon éreztem magam, mikor szorítását magamon éreztem.
Hiányzott minden ami Niall volt. Hiányzik, mert már teljesen elhidegültünk egymáskor. Régen mindig együtt nevettünk minden rossz poénon amit Louis nyögött be, vagy csatát vívtunk az utolsó sütiért, amit ha én kaparintotta meg mindig neki adtam és ugyan ez fordítva.
Hihetetlen hogy az akkori kapcsolatunk között mekkora most a kontraszt... Az akkori énjeink most mennyire ridegek egymáshoz....
- Demi, jól vagy? - éreztem egy gyenge simítást vállamon, majd egy kérdő szempárral találkoztam.
- Persze Hayley, csak elgondolkoztam... - válaszoltam. Majdnem meglepődtem, hogy amíg elmélkedtem, a party helyszínére értünk, és már el is foglaltunk egy kényelmes boxot valahol. - Kérjünk inkább valamilyen italt! - erőltettem egy mosolyt arcomra.
***
Egy bizarr színű alkoholos italt forgatva kezembe pásztáztam a vonagló tömeget. De a sok ismeretlen arc között nem találtam a keresett személyt.
"Talán el sem jött..." - morfondíroztam magamban.
Mi oka is lett volna rá? Nem kötelező megjelenni rajta.
De titkon bíztam abban, hogy itt van. És ha más nem, csak egyszer lássam felbukkanni azokat az utánozhatatlan íriszeket és a szőke hajkoronát. Talán már az egy kis életet vinne belém, ha egy légtérben tudhatom magam Niallel.
Úgy tűnt viszont, hogy Hayley igen is jól szórakozik. Talán már meg is találta hercegét... Egy ideje szemezget egy titokzatos, fekete hajú fiúval, aki nagyjából annyi éves lehet mint mi, és szó mi szó, tényleg szemre való. De engem az sem izgat különösebb kép, csak egy arc égett a tudatomba, és Ő kell minden áron...
- Demi... Megbocsátasz? De.. én szóval ... ott egy fiú és..
- Menj csak! Legalább te érezd jól magad! - mondtam keserűséggel a hangomban.
- Jaaj. Majd minden meg fog oldódni! Igyál egy kicsit még oldódj fel, és érezd te is jól magad! - mosolygott, egy kissé már kábultan a lány.
Csak megráztam a fejem, és intettem, hogy menjen.
Miután egyedül maradtam a boxban, nem tudtam mit is kezdjek magammal. Talán igaza van Hayleynek... Egy kis alkohol segít feloldani a feszültséget magamban, és keresek valakit mást, és el felejtem Niallt!
De egy vészharang megszólalt a fejemben.
"Nem akarom elfelejteni Őt! Ő kell nekem! Csak vele lehetek boldog úgy érzem."
"De Ő nem érez hasonlóképpen... És Ő tesz ilyen mosott szarrá! Gondolkozz! "
"De ha hagyom menni, kitép örökre a szívem..."
"Ne beszélj hülyeséget! Vedd észre magad! Csak egy fiú! Aki lassan tönkre tesz!"
"De szeretem..."
Gondolatmenetem egy közeledő alak zavarta meg. Hirtelen fagyott meg bennem minden vér és árasztott el legbelül egy forró érzés.
"Ide jön!?"
/Niall szemszöge/
Az este ennél nyomottabb már nem is lehetne. Nagyon pocsékul érzem magam. Minden miatt. És fogalmam sincs mit műveltem akkor, mikor a finálékor majdnem megcsókoltam Demit... De ő ignorált engem. Szánalmas vagyok... Hogy is képzelhettem azt, hogy egy tömeg közepén hirtelen megcsókolom, és elmondom neki, hogy 'szeretem' ... Igen... szeretem...
- Haver, minden oké? - veregetett hátba Zayn.
- Persze, csak...
- Demi! Tudjuk! - fejezte be a mondatom. És tényleg rámutatott a lényegre, hisz a rossza hangulatom oka tényleg a lány...
Igyekeztem kiverni mindenféle módon a fejemből. Próbáltam bevetni magamat a tömegbe, és pár alulöltözött lánnyal feledni, de nem ment. Így hát kedvetlenül ülök most itt, egy pohár Isten tudja milyen löttyel a kezemben, aminek borzasztóan keserű íze van. De pont tükrözi a hangulatom...
Míg Zayn, Louis és Liam a barátnőikkel tudtak foglalkozni, Harry pedig felszedni egy totál idegen csajt, addig én reményvesztetten kuksoltam, a boxban. Meredtem egy irányba, és egyszer csak egy ismerős alakot szúrtam ki a tömegen átpillnatva. A szívem kihagyott egy ütemet, és jobban szemügyre vettem. Pislogni is elfelejtettem.
"Itt van. És ott ül egyedül a boxban!"
Egyszerre voltam hihetetlenül boldog és mégis keserű, mert bár boldogságom kulcsa itt van, számomra elérhetetlen...
- Tesó, menj már oda hozzá! Már mióta nézed! Csak menj és köszönj rá, vagy nem tudom! - vetett egy bugyuta vigyort Louis Eleanor karjai közül rám.
- Dehát az nem ilyen..
- Csak az nem mond, hogy "Hát az nem ilyen könnyű!", mert falra mászok! Csak oda mész, és köszönsz, majd leülsz!
- És utána?
- Nem tom'... Dumáljatok!
Megkérdeztem volna, hogy mégis miről, és ezt hogyan is gondolja, de mire észbekaptam volna, már kéz a kézben indultak táncolni. Közben észre sem vettem, de Zaynék is eltűntek, és már Liam is épp menni készült, de még egy kedves mosollyal biztatott.
- Egy próbát megér! - veregette meg elhaladva a vállam, majd a vonagló fiatalok között ők is eltűntek.
"Csak oda mész és... és... áááá nem megy!"
"Erőt kell vennem magamon! Legfeljebb elutasít. A helyzet úgy is veszett... Csak beszélgettek! Gyerünk!"
Egy görcsbe rándult gyomorral álltam fel erőltetetten a helyemről és araszolva indultam el Demi felé. minden lépésem megfontoltam, és egy csengő csilingelt fejemben, hogy "Gyerünk, menni fogy!"
Ahogy azonban közeledtem az asztala felé, alakja, ahogy ott ült, és nézegette a nem túl hívogatónak tűnő pohara tartalmát, minden kezdeti lendületem alábbhagyott.
Végül a látómezejébe érve idegesen kaptam másfele a tekintetem, és közel hozzá túl haladtam rajta, mintha csak arra fele mentem volna.
Vissza idézve a tettem fejemben, homlokon is csaptam magam. Egy igazi bunkó voltam... Rá sem néztem... nem csak tapló vagyok, hanem gyáva is...
Vissza fordulva azonban már nem helyén ült. Csak távoli alakját pillantottam meg.
"Vérig sértettem!"
Szinte mindenkit fellökve rohantam utána, de kilépett az ajtón és eltűnt a szemeim elől...
2013. november 25., hétfő
5. Fejezet
Sziasztok :D nos, mi (mert ezt a blogot az lbmmel vezetem az én
profilomon vagy mi a franc ez amibe írjuk xd ) már egy ideje írjuk ezt a
kis törit :D és úgy, mint az AV-ban ide is kérhetnénk pár aprócska
kommnentkét? csak a véleményetekre vagyunk kíváncsiak :D jöhet hideg
meleg :D akármicsoda :D de jó lenne valami visszajelzés felőletek:D
puszi :d x és y :D
Ha esetleg tetszett ez a rész vagy az előzők, akkor komizzatok legyetek oly kedvesek ;) Olyat is írhattok, hogy hagyjuk abba, de szívünk-lelkünk benne van:))
''Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be."
/Hayley szemszöge/
Először csak összenéztünk, majd újra másik irányba. A pillanat nagyon kínos volt mindkettőnk számára. Óráknak tűnő másodpercekig meredtünk ellenkező irányba. Nem akartam,, hogy a közöttünk lévő feszültség feltűnjön akárkinek is. Gyorsan ki kellet találnom valamit. A legkézenfekvőbb válasszal tértem ki a kellemetlen helyzet elől.
- Mégis mit képzeltek ti haa? Bezártok csak úgy minket? Megoldottuk volna a problémáinkat nélkületek is! -a göndörkére kaptam a tekintetem, aki még mindig szótlanul egy tőlünk eltérő pontra szuggerált.
- Mi csak azt akartuk , hogy béke legyen köztetek, és nem bírtuk elviselni, hogy a közeli ismerőseink folyamatosan marják egymást. - mondta Demi.
- De mitől lett hirtelen ilyen csend? - sokat sejtető hangnemmel Louis.
Harry erre hirtelen kapta fel a fejét, és heves tiltakozásba kezdett.
- Mégis ez mit jelentsen Louis? - pattant fel hirtelen. A fiú csak húzogatta a szemöldökét. - Jajj neemáár Lou.... Menjetek a francba!
- Oh haver, nem is tudtam, hogy ilyen komoly már ... egy óra elég lesz? - nyögött be végül egy poént, amin az egész banda röhögött.
Lopva egymásra pillantottunk a göndörkével.
/Demi szemöge/
Aranyos volt Harry és Hayley elpirulása, ahogy Louis viccesebbnél viccesebben mutatott a lényegre, hogy mi is történt valójában . A nagy nevetés közepette , mintha csak egymás gondolatában olvastam volna, tekintetünk összeakadt Niallel az ismerős helyzeten. Teljesen biztos vagyok abban, hogy az gondolatai is a kocsiban történteken jártak. Alig hallható sóhajtás szakad ki a torkomon, mikor felidéztem azt amit akkor éreztem mikor a konyhában voltunk. Újra éreztem a bizsergést ajkaimon. Kellemes melegség járta át testem minden zugát. Hirtelen egy tenyeret éreztem a vállamon.
- Minden rendben? - hátra fordultam Niall hangjára, és két csillogó, égszínkék írisszel találtam magam szemben, mely azonnal rabul ejtett.
Még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna válaszolni. Számra némaság telepedett. Csak bólogattam fejemmel.
"NEM! Semmi sincs rendben!" - ordítottam magamban.
- Akkor jó. - küldött egy hamiskás mosolyt majd elment másfelé.
***
/Kívülálló szemszöge/
Az X-Faktor adásai szinte elrepültek, és már a fináléra készült Demi a megmaradt egy versenyzőével.
Ám élete beszürkülni látszott , és csak az hozott neki egy apró kis izgalmat az utolsó időkben, a finálé közeledtével, hogy újra fel fog lépni a banda, és láthatja Niallt. Ezen kívül azonban semmi. Vagy próbákra járt be a mentorházba, vagy izgalmat tettetett az élő showkban. Persze próbált megfelelni az elvárásoknak, és mindent bele adni, de a barátainak, közöttük főleg Hayleynek feltűnt, hogy valami nincs renden a lánnyal.
Persze ő tudta ennek az okát, csak senkinek nem mondta el. Nem találkoztak egész idő alatt Niallel. Se az ő munkája , se a banda forgatása nem engedte ezt meg nekik.
Eközben Niallon is eluralkodott valami furcsa nyomás. Demihez hasonlóan, a külvilágnak a begyakorolt mosolyát mutatta, de belülről elhagyatottnak és üresnek érezte magát.
Számára azonban nem volt tiszta, hogy mi okozza ezt nála. Szokásától eltérően, mikor nem dolgozott, fogatta a bandával a filmjüket, akkor a szobájában ült, és gitározott, vagy csak bámulta a szoba plafonját.
Azonban az élő showba való fellépésükhöz közeledve a gondolatra, hogy ott fognak állni Demi előtt különös izgalom fogta el. Gyomra görcsbe ugrott kissé és ideges lett. De ezen kívül semmi más nem mozgatta meg a színtelen és unalmas napjait. Még a barátai hülyéskedése sem.
Bár a bandatársaknak ez feltűnt, Niall furcsa helyzetével nem tudtak mit kezdeni. Próbálták kiszedni belőle mi a baj, de miután sokadszorra válaszolta az , hogy "Semmi, csak hagyjatok!" inkább nem erőltették tovább.
Harry és Hayley helyzete sem volt sokkal különb Demi és Niallénál, de ők már ügyesebben rejtették véka a zavartságukat. Ők inkább csak elmerengtek a gondolataikon, mikor egyedül voltak, de a munkájukban nem zavarta őket az a furcsa érzés, amit nem tudtak megmagyarázni mi az. Csak annyit tudtak erről a titokzatos érzésről hogy rossz, és mintha valami hiányozna nekik.
Az elmúlt hónapokban valami, mind a négyőjüknél hasonló volt. Elhagyatottnak érezték magukat, valami hiányzott nekik belűről, és nem tudták pótolni.
***
/Demi szemszöge/
El sem hiszem, hogy ilyen hamar elmentek ezek a hónapok, és már itt állunk percekre a finálé élő showjának kezdete előtt. Az én mentoráltam kezdi az előadásokat, és igyekszem megnyugtatni több-kevesebb sikerrel. De nem tudok teljesen rá koncentrálni. Elmém szinte minden zugát csak egy gondolat tölti ki. "Újra láthatom Őt!"
- Demi menj a székedhez, azonnal kezdünk! - szólt egy férfi a stábból.
Gyorsan még egy biztató molyost küldtem még felé, majd egy ölelés után elfoglaltram helyemet a mentorok székei között.
Szinte kettőt pislantottam és már a sztrárvendégek előadásai következtek. Türelmetlenül vártam végig az aktuális sztár előadását, mely után már a One Direction következett.
Amint felcsendültek a Little Things lágy akkordjai, lelkem fájdalom töltötte el és a megtörténtekről az emlékeim elárasztottak. Szinte transzban halgattam végig a dalt Niall szólójáig , majd mikor ő következett, tekintete bejárta az egész néző teret, majd megállapodott rajtam.
Nagyon vártan azonban nagyon tartottam is ettől a szólótól. Fájt volna ha nem nézett volna rám, de az még jobban megérintett, hogy egész végig rajtam tartotta íriszeit.
Örülök neki, hogy a kamera csak őket vette végig, mert szemem elárasztották a könnyek mire véget ért a dal. Úgy éreztem , hogy csak nekem énekelte. Rengeteg érzelmet bele vitt. Olyan volt, mintha egy szerelmi vallomás lett volna.
Miután véget ért a gyönyörű előadás , egy reklám következett. Ez alkalmas pillanatnak tűnt egy kicsit eltűnni és rendbe szedni magam. A folyosón rohanva már potyogtak könnyeim, de szerencsére nem vehette észre senki, mert a versenyzőkkel voltak elfoglalva.
Ám egyszer csak egy mély hang csapta meg a fülem, ami valahonnan a hátam mögül érkezett. Azonnal felismertem. Ezer közül felismerném. "Csak most ne... Csak Őt ne..."
Alig tudtam befutni az öltözőbe , mert majdnem utol ért. De sikerült folyamatosan potyogó könnyeim elrejteni előle.
-Kérlek Demi! Mi történt? Engedj be! - kopogott folyamatosan .
- Menj el Niall. - alig tudtam kipréselni magamból ezeket az elfúló szavakat.
Igyekeztem hangját és szavait kizárni a gondolataim közül.
- Egyszer ki kell jönnöd! Nemsokára folytatódik a show! - mutatott rá arra az aprócska tényezőre, ami miatt nem maradhatok itt elzárva örökké.
Gyorsan elfolyt sminkem rendbe hoztam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Egy reménnyel teli szempárral találtam szemben magam. De tudomást sem véve róla tova libbentem.
Gyorsan a helyemre siettem és folytattuk is a műsort.
***
/Niall szemszöge/
*1 nappal korábban*
Ma különösen kedvetlenül keltem. Még reggelizni sem volt kedvem lemeni, amire a fiúk is csak néztek.
- Niall, beszélnünk kell. - simogatta meg a vállam és le ült mellém Zayn.
- Igen? Mi az? - kérdeztem fel sem pillantva rá.
- Niall... "Inkább kihagyom most a reggelit? - idézte a nemrég elhangzott szavaim.
- És? Nem vagyok éhes...
- Rosszabb mint amire számítottam... - még mindig nem néztem feléje, de hallottam az aggódást hangjában. - Figyelj Niall! Én azt hiszem tudom mi a baj! Most ne szakíts félbe , csak válaszolj igennel vagy nemmel! - halványat bólintottam rá, majd bele kezdett. - Ez az egész mizéria úgy nem most kezdődött nálad.. Körülbelül az Amerikai X-Faktor kezdeténél vagy követlen előtte. Igaz?
- Ja...
- És emlékszem, hogy Demitől jöttél haza éppen, mikor csapkolódva mentél fel a szobádba és utána nagyon furcsán viselkedtél más nap. És mikor láttad, vagy találkoztál vele, vagy csak szóba került te érdekes arckifejezéseket szoktál vágni, és mindig elmerengtél... Az lehetséges, hogy a viselkedésednek komolyabb köze lehet hozzá?
- Hát... - ezen még nekem is el kellett gondolkoznom. De az tény, hogy Zayn nagyon jól látta a helyzetet. -Talán... -adtam bizonytalan választ.
- Akkor sejtem mi is lehet veled... Niall te... szerelmes vagy. - erre felkaptam fel a fejemet és egy bugyuta vigyorral találtam magam szemben.
Az értetlen arcomon Zayn még szélesebbre húzta mosolyát. Szinte már el nevette magát-
- MICSODA?-
- De most gondolj bele... gondolkozz ezen Niall. És ha tisztáztad az érzelmeid gyere le! - még egy utolsó pillantást vetett rám, majd felállt és kisétált a szobából.
Lehetetlennek gondoltam ezt. "Én és Demi?"
De mikor vissza gondoltam számtalanszor a csókra, kellemes bizsergést éreztem mindig az égető helyén. A testemben egy kellemes érzés eluralkodott.
Zaynnek talán igaza volt. Sőt , biztosan. Hogy lehettem ilyen vak?
Holnap tiszta vizet öntök a pohárba. Ha ismét azt érzem, amit mondott Zayn, akkor... Igen. A show után beszélni fogok Demivel.
***
/Egy nappal később/
/Demi szemszöge/
Niall a kérésem ellenére sem ment el, így nem maradt más választásom, mint gyorsan összeszedni magam és beengedni. Miután én kinyitottam neki az ajtót, ő óvatosan becsukta és közelebb lépett hozzám, mire én elvesztem abban az elbűvölő kék szempárban.
-Demi...mondanom kell valamit...-kezdte, mire mélyen a szemébe néztem, de semmit sem tudtam belőle kiolvasni. Csak a szívem legmélyén mertem arra számítani, hogy azt akarja mondani, hogy szeret és nem érdekli a távolság, vagy valami hasonlót. Persze tudom, hogy erre elég kicsi az esély, de ha egy romantikus filmben lennénk, biztosan ez jönne. Hát igen, szakmai ártalom... -Figyelj, én csak azt akartam mondani, hogy a fiúkkal az X-factor záróbulija utáni reggel visszarepülünk Londonba...csak szóltam, gondoltam jó ha tudod..-közölte a nem túl jó hírt.
-De hogy-hogy?-kérdeztem halkan, már gondolkodás nélkül.
-Hát, a This Is Us-t leforgattuk, tehát nincs miért maradnunk.-mondta, de mintha egy kis keserűség bújkált volna a hangjában.
-Értem. Jó, hogy itt voltatok, csak azt sajnálom, hogy keveset voltunk együtt...mármint ritkán találkoztunk...-mondtam szomorúan. Legbelül valami mélyen összeszorult bennem. Szörnyen fájt ....
-Én is sajnálom...de még biztos lesz alkalmunk...
-Biztosan.-mondtam,egy nem túl szívből jövő mosolyt erőltetve az arcomra.
Azt hiszem, hogy ott és akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire szeretem őt. Talán azért, mert már tisztában vagyok vele, hogy hamarosan elveszítem. Persze nem teljesen, mert igaz, hogy ott az internet meg minden, de egy egész óceán fog elválasztani minket hosszú időn keresztül. Ő valószínűleg összejön egy londoni lánnyal, és mindent elfelejt, ami köztünk történt, és talán még a barátságunk is feledésbe merül az idő múlásával. Ezekből a gondolatokból végül az ő hangja zökkentett ki.
-Nem, akarlak sürgetni, de szerintem menned kell, mert kezdődik az eredményhirdetés.
-Igazad van! Majdnem elfelejtettem, olyan idióta vagyok...menjünk gyorsan.-mondtam, majd Niall-el a hátam mögött elhagytam az öltözőt.
***
/Niall szemszöge/
Miután kijöttünk Demi öltözőjéből, ő elfoglalta a helyét a mentorok között, én pedig leültem a srácok mellé. Nem tudtam neki elmondani. Pedig ezt már ezerszer lejátszottam magamban, de élesben nem ment. Nem tudtam vele őszintén beszélni. Talán ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy elmondjam mit érzek iránta, de nem éltem vele. Már azt hittem, kész vagyok rá, de féltem a visszautasítástól. Pedig most más lány mellett nem tudom magam elképzelni, mert ő annyira más mint a többi. Amit érzek iránta már nem barátság, sokkal több annál.
-Jól vagy?-kérdezte Zayn, hangjában aggódást véltem felfedezni.
-Persze, minden oké. -vettem felé egy hamiskás mosolyt.
-Akkor jó.- bár válaszában érezhető volt, hogy nem nagyon karaja elhinni. De végül látta rajtam, hogy most nem vagyok válaszolgatós kedvemben és inkább hagyott.
El is felejtettem, hogy most a döntésre kéne figyelnem. Amikor mi voltunk az X-faktorban azt utáltam a legjobban, hogy sosem tudtak semmit kinyögni, állandóan óráknak tűnő percekig húzzák az ember agyát, hogy tovább jutottál-e vagy nem, megnyerted-e van nem. Ennél nincs idegesítőbb. Már elmúlt öt perc, de én csak Demit figyeltem. Látszott rajta, hogy ő is izgul, és nem tetszik neki, hogy megvárakoztatják. Végül kiderült, hogy nem Demi mentoráltja nyert. Ezután szokás szerint felmentünk a színpadra, mindenki gratulált mindenkinek mindenért, de én először Demit akartam megkeresni, aki persze a tömeg középpontjában volt. Mikor sikerült odajutnom hozzá már el volt kenődve a sminkje. Hát igen, az X-faktor eléggé meg tudja viselni az emberek lelkét. Nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem, mire ő alig láthatóan, gyorsan adott egy puszit az arcomra. Hirtelen alig észrevehető pír borította el arcomat és elöntötte egy erős és legyőzhetetlen vágy az elmém. "Meg akarom csókolni."
A tömeget kizártam a köreink közül és lassan a megszeppent lány ajkai felé hajoltam.
Ha esetleg tetszett ez a rész vagy az előzők, akkor komizzatok legyetek oly kedvesek ;) Olyat is írhattok, hogy hagyjuk abba, de szívünk-lelkünk benne van:))
''Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be."
/Hayley szemszöge/
Először csak összenéztünk, majd újra másik irányba. A pillanat nagyon kínos volt mindkettőnk számára. Óráknak tűnő másodpercekig meredtünk ellenkező irányba. Nem akartam,, hogy a közöttünk lévő feszültség feltűnjön akárkinek is. Gyorsan ki kellet találnom valamit. A legkézenfekvőbb válasszal tértem ki a kellemetlen helyzet elől.
- Mégis mit képzeltek ti haa? Bezártok csak úgy minket? Megoldottuk volna a problémáinkat nélkületek is! -a göndörkére kaptam a tekintetem, aki még mindig szótlanul egy tőlünk eltérő pontra szuggerált.
- Mi csak azt akartuk , hogy béke legyen köztetek, és nem bírtuk elviselni, hogy a közeli ismerőseink folyamatosan marják egymást. - mondta Demi.
- De mitől lett hirtelen ilyen csend? - sokat sejtető hangnemmel Louis.
Harry erre hirtelen kapta fel a fejét, és heves tiltakozásba kezdett.
- Mégis ez mit jelentsen Louis? - pattant fel hirtelen. A fiú csak húzogatta a szemöldökét. - Jajj neemáár Lou.... Menjetek a francba!
- Oh haver, nem is tudtam, hogy ilyen komoly már ... egy óra elég lesz? - nyögött be végül egy poént, amin az egész banda röhögött.
Lopva egymásra pillantottunk a göndörkével.
/Demi szemöge/
Aranyos volt Harry és Hayley elpirulása, ahogy Louis viccesebbnél viccesebben mutatott a lényegre, hogy mi is történt valójában . A nagy nevetés közepette , mintha csak egymás gondolatában olvastam volna, tekintetünk összeakadt Niallel az ismerős helyzeten. Teljesen biztos vagyok abban, hogy az gondolatai is a kocsiban történteken jártak. Alig hallható sóhajtás szakad ki a torkomon, mikor felidéztem azt amit akkor éreztem mikor a konyhában voltunk. Újra éreztem a bizsergést ajkaimon. Kellemes melegség járta át testem minden zugát. Hirtelen egy tenyeret éreztem a vállamon.
- Minden rendben? - hátra fordultam Niall hangjára, és két csillogó, égszínkék írisszel találtam magam szemben, mely azonnal rabul ejtett.
Még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna válaszolni. Számra némaság telepedett. Csak bólogattam fejemmel.
"NEM! Semmi sincs rendben!" - ordítottam magamban.
- Akkor jó. - küldött egy hamiskás mosolyt majd elment másfelé.
***
/Kívülálló szemszöge/
Az X-Faktor adásai szinte elrepültek, és már a fináléra készült Demi a megmaradt egy versenyzőével.
Ám élete beszürkülni látszott , és csak az hozott neki egy apró kis izgalmat az utolsó időkben, a finálé közeledtével, hogy újra fel fog lépni a banda, és láthatja Niallt. Ezen kívül azonban semmi. Vagy próbákra járt be a mentorházba, vagy izgalmat tettetett az élő showkban. Persze próbált megfelelni az elvárásoknak, és mindent bele adni, de a barátainak, közöttük főleg Hayleynek feltűnt, hogy valami nincs renden a lánnyal.
Persze ő tudta ennek az okát, csak senkinek nem mondta el. Nem találkoztak egész idő alatt Niallel. Se az ő munkája , se a banda forgatása nem engedte ezt meg nekik.
Eközben Niallon is eluralkodott valami furcsa nyomás. Demihez hasonlóan, a külvilágnak a begyakorolt mosolyát mutatta, de belülről elhagyatottnak és üresnek érezte magát.
Számára azonban nem volt tiszta, hogy mi okozza ezt nála. Szokásától eltérően, mikor nem dolgozott, fogatta a bandával a filmjüket, akkor a szobájában ült, és gitározott, vagy csak bámulta a szoba plafonját.
Azonban az élő showba való fellépésükhöz közeledve a gondolatra, hogy ott fognak állni Demi előtt különös izgalom fogta el. Gyomra görcsbe ugrott kissé és ideges lett. De ezen kívül semmi más nem mozgatta meg a színtelen és unalmas napjait. Még a barátai hülyéskedése sem.
Bár a bandatársaknak ez feltűnt, Niall furcsa helyzetével nem tudtak mit kezdeni. Próbálták kiszedni belőle mi a baj, de miután sokadszorra válaszolta az , hogy "Semmi, csak hagyjatok!" inkább nem erőltették tovább.
Harry és Hayley helyzete sem volt sokkal különb Demi és Niallénál, de ők már ügyesebben rejtették véka a zavartságukat. Ők inkább csak elmerengtek a gondolataikon, mikor egyedül voltak, de a munkájukban nem zavarta őket az a furcsa érzés, amit nem tudtak megmagyarázni mi az. Csak annyit tudtak erről a titokzatos érzésről hogy rossz, és mintha valami hiányozna nekik.
Az elmúlt hónapokban valami, mind a négyőjüknél hasonló volt. Elhagyatottnak érezték magukat, valami hiányzott nekik belűről, és nem tudták pótolni.
***
/Demi szemszöge/
El sem hiszem, hogy ilyen hamar elmentek ezek a hónapok, és már itt állunk percekre a finálé élő showjának kezdete előtt. Az én mentoráltam kezdi az előadásokat, és igyekszem megnyugtatni több-kevesebb sikerrel. De nem tudok teljesen rá koncentrálni. Elmém szinte minden zugát csak egy gondolat tölti ki. "Újra láthatom Őt!"
- Demi menj a székedhez, azonnal kezdünk! - szólt egy férfi a stábból.
Gyorsan még egy biztató molyost küldtem még felé, majd egy ölelés után elfoglaltram helyemet a mentorok székei között.
Szinte kettőt pislantottam és már a sztrárvendégek előadásai következtek. Türelmetlenül vártam végig az aktuális sztár előadását, mely után már a One Direction következett.
Amint felcsendültek a Little Things lágy akkordjai, lelkem fájdalom töltötte el és a megtörténtekről az emlékeim elárasztottak. Szinte transzban halgattam végig a dalt Niall szólójáig , majd mikor ő következett, tekintete bejárta az egész néző teret, majd megállapodott rajtam.
Nagyon vártan azonban nagyon tartottam is ettől a szólótól. Fájt volna ha nem nézett volna rám, de az még jobban megérintett, hogy egész végig rajtam tartotta íriszeit.
Örülök neki, hogy a kamera csak őket vette végig, mert szemem elárasztották a könnyek mire véget ért a dal. Úgy éreztem , hogy csak nekem énekelte. Rengeteg érzelmet bele vitt. Olyan volt, mintha egy szerelmi vallomás lett volna.
Miután véget ért a gyönyörű előadás , egy reklám következett. Ez alkalmas pillanatnak tűnt egy kicsit eltűnni és rendbe szedni magam. A folyosón rohanva már potyogtak könnyeim, de szerencsére nem vehette észre senki, mert a versenyzőkkel voltak elfoglalva.
Ám egyszer csak egy mély hang csapta meg a fülem, ami valahonnan a hátam mögül érkezett. Azonnal felismertem. Ezer közül felismerném. "Csak most ne... Csak Őt ne..."
Alig tudtam befutni az öltözőbe , mert majdnem utol ért. De sikerült folyamatosan potyogó könnyeim elrejteni előle.
-Kérlek Demi! Mi történt? Engedj be! - kopogott folyamatosan .
- Menj el Niall. - alig tudtam kipréselni magamból ezeket az elfúló szavakat.
Igyekeztem hangját és szavait kizárni a gondolataim közül.
- Egyszer ki kell jönnöd! Nemsokára folytatódik a show! - mutatott rá arra az aprócska tényezőre, ami miatt nem maradhatok itt elzárva örökké.
Gyorsan elfolyt sminkem rendbe hoztam, majd lassan kinyitottam az ajtót. Egy reménnyel teli szempárral találtam szemben magam. De tudomást sem véve róla tova libbentem.
Gyorsan a helyemre siettem és folytattuk is a műsort.
***
/Niall szemszöge/
*1 nappal korábban*
Ma különösen kedvetlenül keltem. Még reggelizni sem volt kedvem lemeni, amire a fiúk is csak néztek.
- Niall, beszélnünk kell. - simogatta meg a vállam és le ült mellém Zayn.
- Igen? Mi az? - kérdeztem fel sem pillantva rá.
- Niall... "Inkább kihagyom most a reggelit? - idézte a nemrég elhangzott szavaim.
- És? Nem vagyok éhes...
- Rosszabb mint amire számítottam... - még mindig nem néztem feléje, de hallottam az aggódást hangjában. - Figyelj Niall! Én azt hiszem tudom mi a baj! Most ne szakíts félbe , csak válaszolj igennel vagy nemmel! - halványat bólintottam rá, majd bele kezdett. - Ez az egész mizéria úgy nem most kezdődött nálad.. Körülbelül az Amerikai X-Faktor kezdeténél vagy követlen előtte. Igaz?
- Ja...
- És emlékszem, hogy Demitől jöttél haza éppen, mikor csapkolódva mentél fel a szobádba és utána nagyon furcsán viselkedtél más nap. És mikor láttad, vagy találkoztál vele, vagy csak szóba került te érdekes arckifejezéseket szoktál vágni, és mindig elmerengtél... Az lehetséges, hogy a viselkedésednek komolyabb köze lehet hozzá?
- Hát... - ezen még nekem is el kellett gondolkoznom. De az tény, hogy Zayn nagyon jól látta a helyzetet. -Talán... -adtam bizonytalan választ.
- Akkor sejtem mi is lehet veled... Niall te... szerelmes vagy. - erre felkaptam fel a fejemet és egy bugyuta vigyorral találtam magam szemben.
Az értetlen arcomon Zayn még szélesebbre húzta mosolyát. Szinte már el nevette magát-
- MICSODA?-
- De most gondolj bele... gondolkozz ezen Niall. És ha tisztáztad az érzelmeid gyere le! - még egy utolsó pillantást vetett rám, majd felállt és kisétált a szobából.
Lehetetlennek gondoltam ezt. "Én és Demi?"
De mikor vissza gondoltam számtalanszor a csókra, kellemes bizsergést éreztem mindig az égető helyén. A testemben egy kellemes érzés eluralkodott.
Zaynnek talán igaza volt. Sőt , biztosan. Hogy lehettem ilyen vak?
Holnap tiszta vizet öntök a pohárba. Ha ismét azt érzem, amit mondott Zayn, akkor... Igen. A show után beszélni fogok Demivel.
***
/Egy nappal később/
/Demi szemszöge/
Niall a kérésem ellenére sem ment el, így nem maradt más választásom, mint gyorsan összeszedni magam és beengedni. Miután én kinyitottam neki az ajtót, ő óvatosan becsukta és közelebb lépett hozzám, mire én elvesztem abban az elbűvölő kék szempárban.
-Demi...mondanom kell valamit...-kezdte, mire mélyen a szemébe néztem, de semmit sem tudtam belőle kiolvasni. Csak a szívem legmélyén mertem arra számítani, hogy azt akarja mondani, hogy szeret és nem érdekli a távolság, vagy valami hasonlót. Persze tudom, hogy erre elég kicsi az esély, de ha egy romantikus filmben lennénk, biztosan ez jönne. Hát igen, szakmai ártalom... -Figyelj, én csak azt akartam mondani, hogy a fiúkkal az X-factor záróbulija utáni reggel visszarepülünk Londonba...csak szóltam, gondoltam jó ha tudod..-közölte a nem túl jó hírt.
-De hogy-hogy?-kérdeztem halkan, már gondolkodás nélkül.
-Hát, a This Is Us-t leforgattuk, tehát nincs miért maradnunk.-mondta, de mintha egy kis keserűség bújkált volna a hangjában.
-Értem. Jó, hogy itt voltatok, csak azt sajnálom, hogy keveset voltunk együtt...mármint ritkán találkoztunk...-mondtam szomorúan. Legbelül valami mélyen összeszorult bennem. Szörnyen fájt ....
-Én is sajnálom...de még biztos lesz alkalmunk...
-Biztosan.-mondtam,egy nem túl szívből jövő mosolyt erőltetve az arcomra.
Azt hiszem, hogy ott és akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire szeretem őt. Talán azért, mert már tisztában vagyok vele, hogy hamarosan elveszítem. Persze nem teljesen, mert igaz, hogy ott az internet meg minden, de egy egész óceán fog elválasztani minket hosszú időn keresztül. Ő valószínűleg összejön egy londoni lánnyal, és mindent elfelejt, ami köztünk történt, és talán még a barátságunk is feledésbe merül az idő múlásával. Ezekből a gondolatokból végül az ő hangja zökkentett ki.
-Nem, akarlak sürgetni, de szerintem menned kell, mert kezdődik az eredményhirdetés.
-Igazad van! Majdnem elfelejtettem, olyan idióta vagyok...menjünk gyorsan.-mondtam, majd Niall-el a hátam mögött elhagytam az öltözőt.
***
/Niall szemszöge/
Miután kijöttünk Demi öltözőjéből, ő elfoglalta a helyét a mentorok között, én pedig leültem a srácok mellé. Nem tudtam neki elmondani. Pedig ezt már ezerszer lejátszottam magamban, de élesben nem ment. Nem tudtam vele őszintén beszélni. Talán ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy elmondjam mit érzek iránta, de nem éltem vele. Már azt hittem, kész vagyok rá, de féltem a visszautasítástól. Pedig most más lány mellett nem tudom magam elképzelni, mert ő annyira más mint a többi. Amit érzek iránta már nem barátság, sokkal több annál.
-Jól vagy?-kérdezte Zayn, hangjában aggódást véltem felfedezni.
-Persze, minden oké. -vettem felé egy hamiskás mosolyt.
-Akkor jó.- bár válaszában érezhető volt, hogy nem nagyon karaja elhinni. De végül látta rajtam, hogy most nem vagyok válaszolgatós kedvemben és inkább hagyott.
El is felejtettem, hogy most a döntésre kéne figyelnem. Amikor mi voltunk az X-faktorban azt utáltam a legjobban, hogy sosem tudtak semmit kinyögni, állandóan óráknak tűnő percekig húzzák az ember agyát, hogy tovább jutottál-e vagy nem, megnyerted-e van nem. Ennél nincs idegesítőbb. Már elmúlt öt perc, de én csak Demit figyeltem. Látszott rajta, hogy ő is izgul, és nem tetszik neki, hogy megvárakoztatják. Végül kiderült, hogy nem Demi mentoráltja nyert. Ezután szokás szerint felmentünk a színpadra, mindenki gratulált mindenkinek mindenért, de én először Demit akartam megkeresni, aki persze a tömeg középpontjában volt. Mikor sikerült odajutnom hozzá már el volt kenődve a sminkje. Hát igen, az X-faktor eléggé meg tudja viselni az emberek lelkét. Nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem, mire ő alig láthatóan, gyorsan adott egy puszit az arcomra. Hirtelen alig észrevehető pír borította el arcomat és elöntötte egy erős és legyőzhetetlen vágy az elmém. "Meg akarom csókolni."
A tömeget kizártam a köreink közül és lassan a megszeppent lány ajkai felé hajoltam.
2013. november 14., csütörtök
4. Fejezet
/Hayley szemszöge/
Az ajtón Demi lépett be.
-Sziasztok-mondta kissé meglepetten. -Hayley mit csinálsz itt? George-al fél órája keresünk.
-Hát eredetileg én is George-ot kerestem. - mondtam ártatlanul.
-De az ő öltözője a folyosó másik végén van. -vetett egy gyanakvónak szánt pillantást felém a lány.
-Hayleyt valószínűleg a társaságom vonzotta ide.- szólt közbe egy sokat sejtető vigyorral Harry, amit visszavágónak szánt.
Ettől a mondattól teljesen elborult az agyam. Én? Az ő társaságát kerestem? Még a világért se! Egy, a média által külsőleg kifényezett, de belűről szar alak... Csak néhány napja ismerem, de nála idegesítőbb és nagyképűbb emberrel még nem találkoztam. Nagyon összeillettek Taylor Swift-el! Bár, már-már szerencsétlen szöszkét sértem meg ezzel a kijelentetéssel... Szánalom!
-Hoppá, megszólalt Mr. Styless, akivel mostantól egy percig sem bírom tovább egy légtérben.
Ezt a frappáns sértésemet követően kiviharzottam az öltözőből.
Demi a bocsánatot kért tőle az én nevemben is, majd elköszöntek egymástól. Végre a kijárat felé vettük az irányt, mikor belebotlottunk a banda többi tagjába, akik éppen akkor végeztek az interjújukkal.
-Hayley, hová sietsz ennyire?- kérdezte nevetve Louis, ahogy meglátott.
-Nem sietek, csak a kis "Styless" felidegesített.- mondtam egyhangúan de mégis egy ki éllel a hangomban, mire kitört belőlük a röhögés.
Igen, valószínűleg régen hallottak ilyen jó poént... "Ugye az az éles elmém!" "Cöhh... megfertőzött Mr. Bongyor!" Azt hiszem a közeljövőben kerülni fogom ezt az idiótát.
***
/Demi szemszöge/
Mikor végre sikerült beülnünk a kocsiba, George boldogan jelentette ki, hogy 1 hét múlva kezdetét veszik a válogatók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy segít elterelni a gondolataimat Niall-ről. De még így sem volt nyugtom. Mikor már végre hazaértünk, azt hihettem volna, hogy kis nyugtom lehet, de ismét, mint ahogy azt mostanában megszokhattam, nem volt nyugalmam, ugyanis hallgathattam Hayley-t, aki megállás nélkül mondott Harryre mindenféle cifra jelzőt.
-Hay, elég már! - mondtam kissé idegesen, mikor már teljesen elegem lett abból, hogy folyamatosan ócsárolja szegény Harryt.
-De Demi, ez egy hülye állat!-bizonygatta az alaptalan igazát.
-Dehogyis, figyelj velem mindig rendes volt. És amennyire már ismerlek a legapróbb bolhából is tudsz elefántot kreálni!
-Az lehet, de engem kipécizett magának! -mondta ingerülten, közben egy fancsali grimaszt vágva keresztbe font a maga előt a kezeit.
-Jó, ahogy mondod, de én most ledőlök egy kicsit. -veregettem meg a vállát és ki pécéztem magamnak az ágyam.
-Még mindig Niall-ön rágódsz?-kérdezte gyanakvóan. A hangján észrevettem, hogy aggódik.
-Nem, épp ellenkezőleg...megegyeztünk hogy csak barátok maradunk. -mondtam, mire ráeszméltem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam.
-De nem barátok voltatok ezelőtt is? Vagy... - pillantott felém egy nagyon gyanakvó nézéssel.
-Igen! nehogy elkezdj kombinálni!-vágtam határozottam a szavába.
-Hát, rendben.-mondta, de közben ingatta sokatmondóan a fejét.
***
A hónapok csak úgy repültek, bár néha egy-egy merengés egy bizonyos srácról megnehezítette az idő haladását. Kétségtelenül ki kell jelentenem egyet. Nem semleges számomra Niall... És azt vettem észre hogy a szakadék, melyet egy meggondolatlan momentumomban elkövetett "hibám" teremtett egyre csak tágulni látszott. Mostanában csak a banda négy-ötödével találkozok, és a maradék ember, akivel a legjobban vágyom a találkozást, még csak nem is töri magát, hogy legalább egy hihetőbb kifogást találjon ki, hogy miért nem jött el ismét, egy baráti kávézásra vagy ebédre...Még egy ideig ugyan Los Angelesben lesznek a This is us forgatása miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe jönnek köztünk a dolgok. Félek attól, hogy már a barátságunknak sem lesz esélye.
És az csak jobban növeli a fájdalmat, hogy bár az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Hayley és Harry között még ők is képesek egy légtéren lenni egymással, és inkább a többiekkel beszélgetni. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért kerül mert képtelen elviselni a társaságomat, vagy nem tudom... Ennyire kínos lenne neki ez? Nem is neki fáj a legjobban, hanem nekem. El sem tudja képzelni milyen szörnyű érzés bélyegzi meg a napomat onnantól kezdve hogy megtudom, arra sem méltóztat, hogy egy SMS-t küldjön, hogy "Bocs most nem tudok menni mert.. éppen szül a kanárim". Az olcsó kifogásokat is csak a banda többi tagja adja át nekem....
De ezekkel együtt, bár nehezen de elviseltem ezt a 3 hónapot. Az X-faktor előkészítő munkálatai azért elvonták többé-kevésbé a figyelmem a fájó tényeimről.
Mikor lezárultak a válogatások, sikerült kiválasztanom azt a 3 énekest, akiket mentorálni fogok az élő show-k során. Legnagyobb örömömre a lányok kategóriát kaptam. A válogatók vegyes érzelmeket hagytak bennem. Részben, fantasztikus volt tehetséges embereket látni, és büszkén igent mondani, másrészt voltak vicces figurák is, akik azzal a 15 másodperc hírnévvel bearanyozták a napomat a kollégáékkal együtt. Sajnos sok volt az olyan is, akiknek a tehetsége 0-val vetekedett. Van sok..hát nem éppen okos ember akik még ki is oktatnak minket, hogy márpedig őbennük meg van az a bizonyos "X" . Meg voltak olyanok is akikből internet sztárok is lehetnének az olyan szörnyű produkcióikkal, hogy már azért kijárna egy vastaps.
Azonban nagyon szomorú és megindító pillanatok is akadtak jócskán, főleg a mentorházban, ahol tényleg tehetségek sorsáról kellett döntenem. Hát, nem tagadom, párszor eltört az a bizonyos mécses. Rengeteg olyan személlyel hozott össze a sors, akik szinte engem is feltöltöttek energiával, de mégis menniük kellet.
De most itt állunk az első élő show előtt. Nem rég tudtam meg, hogy az első sztárfellépő a One Direction lesz. Egyrészt örülök neki, hogy láthatom a színfalak mögött és a próbákon Niall-t, de másrészt félek attól, hogy megingok, és a falat amit az érzelmeim köré építettem 3 hónap alatt, ő másodpercek alatt könnyedén lebontja újra.
***
/Hayley szemszöge/
Éppen Demivel beszélgettem a színfalak mögött, mikor ő elment készülődni a show próbájára. Még sok idő van a One Direction-ig, és most mivel Dem eltűnik, itt marad nekem 4 lökött és Mr. Bunkó.
Furcsa, de hirtelen mindegyik eltűnik. Mire az 5-ből kettőt, névszerint Liamet és Niall-t megtalálom, már ők is igyekeznek felém. Majd odajöttek hozzám.
- Szia Hay! Óh! Már mióta kerestünk! - mondta kicsit furcsa hanglejtéssel. "Ez kicsit mintha sántítana... Hmm furcsa!"
- Én is titeket! Hol van a maradék kettő bandatag és az idióta? - az 'idióta' jelzőt kis megvetéssel mondtam.
- Nem 'tom! De Demi hagyott egy üzenetet, mert most sietős dolga van ugye a próba miatt!
- És mit? - kicsit meglepődtem ezen a kijelentésen.
- Arra kért, hogy ellenőrizd, hogy ott van-e a telefonja az öltözőjében... szóval izé tudod hogy nem-e lopták el!
- Csak ennyi? - hitetlenkedtem. "Ilyet miért kérne?" Mindegy is.. Legalább abban az 5 percben nem unatkozok. Az ajtóhoz érve Zayn-t találtam, akire kérdőn néztem mikor belibbentem az öltöző ajtaján.
Bugyuta mosolyt intézett felém. "Mi a szösz?"
Amint beléptem megláttam Harryt, akinek velem együtt hatalmasra kerekedett a szeme.
- Te meg mit... - de mielőtt folytatni tudtam volna, az ajtó hirtelen bezárult mögöttem, és a zár pontosan egy olyan kattanó hangot adott ki mikor kulcsot fordítanak el benne.
Mindketten azonnal az ajtóhoz rohantunk, és erősen dörömbölni kezdtünk de nem jutottunk ki. Halk, visszafojtott kuncogás hallatszott a fal túlsó oldaláról.
- Esküszöm, ha nem engedtek ki... - fenyegetőzött elég gyengén a mellettem álló.
De mind hiába. Percekig tartó kérlelés után sem jött semmi reakció, csak néha egy-egy kacaj.
- Ezek kiterveltek valamit ellenünk... -gondolkodott hangosan a kócos.
- Köszönjük, "Emese"! -forgattam a szemeimet.
- Mi van? -flegmázott a fiú.
- Egyáltalán mit keresel itt? Ez itt Demi öltözője! Nem láttad, hogy ki van írja rá, hogy DEMI LOVATO?-üvöltöttem.
-Higgadj már le. - úgy tűnt kezdett felmenni benne a pumpa, de hatalmas önuralma lehet, mert egy "beszív-kifúj"-jal újra nyugodtnak látszott. - Egyébkén Zayn mondta, hogy nézzem meg, Demi nem hagyta-e itt a mikrofonját.
-Cöhh ... engem meg Liam kért meg, hogy nézzem meg itt van-e a telefonja Demnek.
- Ezek összeesküdtek ellenünk, vagy mi folyik itt? - értetlenkedett csak úgy, mint én.
- Pont egy ilyennel lettem össze zárva? Akivel még egy értelmes mondatig sem tudok eljutni... - ércelődtem egy kicsit.
-Na azért veled sem könnyű beszélgetni. - mondta hűvösen.
Meg sem hallottam ezt a mondatát. Csak egyre jobban éreztem magam kényelmetlenül. Le ültem a kis öltözői kanapéra és minél jobban össze húztam magam. Így akár negyed óra is lemehetett. A nyomás egyre jobban éreztem, hogy rakódik rám, és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon, amit Harry észre is vett. "Nocsak.. hát mégsem olyan nemtörődöm?"
- Héé! Hayley! Mi a baj? - aggódás látszott a tekintetében.
-Nem hiszem el, hogy nem tudunk kimenni. Harry, én klausztrofóbiás vagyok...megrémiszt ha be vagyok zárva.-mondtam ijedten.
Szaporán vettem egyre jobban a levegőt , és kezdtem jobban a kanapó szivacsába fúrni magam.
-Úristen! Ugye nem lesz ilyen rohamod vagy mid?-kérdezte rémülten. " Na ennyit rólad!"
-Már eléggé elnőttem, de ne most az idióta megjegyzéseiddel, kérlek... - már vártam a támadást, hogy a gyenge helyzetemet ki használja. - inkább nyugtass meg... ez annyira rossz... kínos...-az utolsó szót a térdemre hajolva szinte leheltem.
Mindenem elkezdett remegni, ahogy éreztem a falakat nyomulni egyre közelebb hozzám. Félelmem kibontakozni látszik. Sokáig nem bírom még annak ellenére sem, hogy mostanában már egész jól kezeltem ezeket a helyzeteket. Sok idő eltelt míg itt voltunk. Lehet egy óra is... Nem tudom. Kezdett eluralkodni már rajtam egy pánik szerű levegővétel.
Erre legnagyobb döbbenetemre megfogta a kezemet és egy biztonságot adó távolságba, egésen közel le últ mellém a kanapéra. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Semmi baj! figyelj. mindjárt kiengednek ezek az idióták! Néha nem tudják hol a határ a vicc és az ártás között. -akarva - akaratlanul is elmosolyodtam a kijelentésen.
Majd furcsa módon szemeibe kezdtem fürkészni. Ekkor láttam először, hogy milyen különleges, smaragdzöld szeme van. A tekintete most olyan más... Kedves és ártatlan volt, egy pillanatra el sem akartam hinni, hogy ő Harry Styles, az eddigi legbunkóbb ember a földön. Legalább is mostanáig ezt tanúsította magáról!
-Figyelj, mindenki fél valamitől. -kezdte. Próbált aa helységről elvonni a figyelmem.
-Te mitől félsz? - kíváncsiskodtam.
-Sajnos rengeteg félelmen van. -mondta halkan és apró mosollyal az arcán félre nézett. "Most zavarba lenne? Ez aranyos... HOGY MI???"
-Csak párat mondj, az enyémet mát úgyis tudod. -kérleltem.
-Najó... tudod félek a hajvasalóktól.-mondta elcsukló hangon. Ekkor kitört belőlem a röhögés, de itt még nem fejezet be. - és a pókoktól, az exemtől... - már ő is nevetett. Tény és való felvidított.
Csak hosszú percek múlva tudtam újra komolyra venni azt a figurát amit eddig mutattam feléje, de már sokkal lágyabb formában.
-Jól esett , hogy megvigasztaltál, és hogy tartod bennem a lelket. Ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy, ez elég kedves tőled. - ismertem be.
-Ő...oké, ezt bóknak vagy sértésnek vegyem? - látszólag értetlenkedett, de szemeiben és ajkai sarkában ott lapult az elfojtott mosoly. "Milyen puhának tűnnek azok az aj... Basszus Hayley! Miket nem találsz ki! MOST HAGYD ABBA!"
-Most megdicsértelek, te hülye. -mondtam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
-Oh... tudod a szeretetedet kicsit finomabban is kifejezhetnéd ám! - vágott egy okoskodó grimaszt.
- Eh Mr. Okoska... - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De.. szóval... kö...- és a végét elharaptam , csak halhatatlanul motyogtam.
- Mi? Tessék? - vágott félig érthetetlen fejet félig pedig szívózósat.
- Én... Köszönöm... - hajtottam le a fejemet. Furcsa volt a helyzet.
- Ezt nem hiszem el! Szülinapom lenne, vagy Hayley Parker valamit megköszönt! - hadonászott viccesen.
Csak csóváltam a fejemet rá. Majd egy tőlem egy igen szokatlan ötlettől vezérelve kitártam a karomat ölelésre.
- Na mi lesz? Egybe tartsuk a karácsonnyal is! - kuncogtam.
- Oh! - pirult el, majd lassan közeledett ő is nyitott karokkal.
Mikor egymás mögött össze kulcsolódtak kezeink hirtelen lassult le az idő. Vagy felgyorsult? nem tudom.. Csal annyit érzékeltem, hogy nem engedjük el egymás é a pulzusom az egekbe emelkedik. Rá hajtottam a vállaira a fejem, és mintha lassú tempójú dülöngélésbe kezdtünk volna úgy ülő helyzetbe.
Lassan nyílt meg a szoros ölelés, de csak annyira távolodtunk el egymástól, hogy arcunk pár centire volt csak egymástól. Majd a táv szűnni kívánkozott. És egyre jobban és jobban szűkült a tér ajkaink között.
De minden pillanatnak vége szakad egyszer, mikor egy hagos robajjal kattant az ár, és úgy röpültünk egymástól távol, hogy szinte utunk porzott. Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be.
Az ajtón Demi lépett be.
-Sziasztok-mondta kissé meglepetten. -Hayley mit csinálsz itt? George-al fél órája keresünk.
-Hát eredetileg én is George-ot kerestem. - mondtam ártatlanul.
-De az ő öltözője a folyosó másik végén van. -vetett egy gyanakvónak szánt pillantást felém a lány.
-Hayleyt valószínűleg a társaságom vonzotta ide.- szólt közbe egy sokat sejtető vigyorral Harry, amit visszavágónak szánt.
Ettől a mondattól teljesen elborult az agyam. Én? Az ő társaságát kerestem? Még a világért se! Egy, a média által külsőleg kifényezett, de belűről szar alak... Csak néhány napja ismerem, de nála idegesítőbb és nagyképűbb emberrel még nem találkoztam. Nagyon összeillettek Taylor Swift-el! Bár, már-már szerencsétlen szöszkét sértem meg ezzel a kijelentetéssel... Szánalom!
-Hoppá, megszólalt Mr. Styless, akivel mostantól egy percig sem bírom tovább egy légtérben.
Ezt a frappáns sértésemet követően kiviharzottam az öltözőből.
Demi a bocsánatot kért tőle az én nevemben is, majd elköszöntek egymástól. Végre a kijárat felé vettük az irányt, mikor belebotlottunk a banda többi tagjába, akik éppen akkor végeztek az interjújukkal.
-Hayley, hová sietsz ennyire?- kérdezte nevetve Louis, ahogy meglátott.
-Nem sietek, csak a kis "Styless" felidegesített.- mondtam egyhangúan de mégis egy ki éllel a hangomban, mire kitört belőlük a röhögés.
Igen, valószínűleg régen hallottak ilyen jó poént... "Ugye az az éles elmém!" "Cöhh... megfertőzött Mr. Bongyor!" Azt hiszem a közeljövőben kerülni fogom ezt az idiótát.
***
/Demi szemszöge/
Mikor végre sikerült beülnünk a kocsiba, George boldogan jelentette ki, hogy 1 hét múlva kezdetét veszik a válogatók. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, de az biztos, hogy segít elterelni a gondolataimat Niall-ről. De még így sem volt nyugtom. Mikor már végre hazaértünk, azt hihettem volna, hogy kis nyugtom lehet, de ismét, mint ahogy azt mostanában megszokhattam, nem volt nyugalmam, ugyanis hallgathattam Hayley-t, aki megállás nélkül mondott Harryre mindenféle cifra jelzőt.
-Hay, elég már! - mondtam kissé idegesen, mikor már teljesen elegem lett abból, hogy folyamatosan ócsárolja szegény Harryt.
-De Demi, ez egy hülye állat!-bizonygatta az alaptalan igazát.
-Dehogyis, figyelj velem mindig rendes volt. És amennyire már ismerlek a legapróbb bolhából is tudsz elefántot kreálni!
-Az lehet, de engem kipécizett magának! -mondta ingerülten, közben egy fancsali grimaszt vágva keresztbe font a maga előt a kezeit.
-Jó, ahogy mondod, de én most ledőlök egy kicsit. -veregettem meg a vállát és ki pécéztem magamnak az ágyam.
-Még mindig Niall-ön rágódsz?-kérdezte gyanakvóan. A hangján észrevettem, hogy aggódik.
-Nem, épp ellenkezőleg...megegyeztünk hogy csak barátok maradunk. -mondtam, mire ráeszméltem, hogy tulajdonképpen elszóltam magam.
-De nem barátok voltatok ezelőtt is? Vagy... - pillantott felém egy nagyon gyanakvó nézéssel.
-Igen! nehogy elkezdj kombinálni!-vágtam határozottam a szavába.
-Hát, rendben.-mondta, de közben ingatta sokatmondóan a fejét.
***
A hónapok csak úgy repültek, bár néha egy-egy merengés egy bizonyos srácról megnehezítette az idő haladását. Kétségtelenül ki kell jelentenem egyet. Nem semleges számomra Niall... És azt vettem észre hogy a szakadék, melyet egy meggondolatlan momentumomban elkövetett "hibám" teremtett egyre csak tágulni látszott. Mostanában csak a banda négy-ötödével találkozok, és a maradék ember, akivel a legjobban vágyom a találkozást, még csak nem is töri magát, hogy legalább egy hihetőbb kifogást találjon ki, hogy miért nem jött el ismét, egy baráti kávézásra vagy ebédre...Még egy ideig ugyan Los Angelesben lesznek a This is us forgatása miatt, de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe jönnek köztünk a dolgok. Félek attól, hogy már a barátságunknak sem lesz esélye.
És az csak jobban növeli a fájdalmat, hogy bár az ellentétek egyre jobban kiéleződnek Hayley és Harry között még ők is képesek egy légtéren lenni egymással, és inkább a többiekkel beszélgetni. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért kerül mert képtelen elviselni a társaságomat, vagy nem tudom... Ennyire kínos lenne neki ez? Nem is neki fáj a legjobban, hanem nekem. El sem tudja képzelni milyen szörnyű érzés bélyegzi meg a napomat onnantól kezdve hogy megtudom, arra sem méltóztat, hogy egy SMS-t küldjön, hogy "Bocs most nem tudok menni mert.. éppen szül a kanárim". Az olcsó kifogásokat is csak a banda többi tagja adja át nekem....
De ezekkel együtt, bár nehezen de elviseltem ezt a 3 hónapot. Az X-faktor előkészítő munkálatai azért elvonták többé-kevésbé a figyelmem a fájó tényeimről.
Mikor lezárultak a válogatások, sikerült kiválasztanom azt a 3 énekest, akiket mentorálni fogok az élő show-k során. Legnagyobb örömömre a lányok kategóriát kaptam. A válogatók vegyes érzelmeket hagytak bennem. Részben, fantasztikus volt tehetséges embereket látni, és büszkén igent mondani, másrészt voltak vicces figurák is, akik azzal a 15 másodperc hírnévvel bearanyozták a napomat a kollégáékkal együtt. Sajnos sok volt az olyan is, akiknek a tehetsége 0-val vetekedett. Van sok..hát nem éppen okos ember akik még ki is oktatnak minket, hogy márpedig őbennük meg van az a bizonyos "X" . Meg voltak olyanok is akikből internet sztárok is lehetnének az olyan szörnyű produkcióikkal, hogy már azért kijárna egy vastaps.
Azonban nagyon szomorú és megindító pillanatok is akadtak jócskán, főleg a mentorházban, ahol tényleg tehetségek sorsáról kellett döntenem. Hát, nem tagadom, párszor eltört az a bizonyos mécses. Rengeteg olyan személlyel hozott össze a sors, akik szinte engem is feltöltöttek energiával, de mégis menniük kellet.
De most itt állunk az első élő show előtt. Nem rég tudtam meg, hogy az első sztárfellépő a One Direction lesz. Egyrészt örülök neki, hogy láthatom a színfalak mögött és a próbákon Niall-t, de másrészt félek attól, hogy megingok, és a falat amit az érzelmeim köré építettem 3 hónap alatt, ő másodpercek alatt könnyedén lebontja újra.
***
/Hayley szemszöge/
Éppen Demivel beszélgettem a színfalak mögött, mikor ő elment készülődni a show próbájára. Még sok idő van a One Direction-ig, és most mivel Dem eltűnik, itt marad nekem 4 lökött és Mr. Bunkó.
Furcsa, de hirtelen mindegyik eltűnik. Mire az 5-ből kettőt, névszerint Liamet és Niall-t megtalálom, már ők is igyekeznek felém. Majd odajöttek hozzám.
- Szia Hay! Óh! Már mióta kerestünk! - mondta kicsit furcsa hanglejtéssel. "Ez kicsit mintha sántítana... Hmm furcsa!"
- Én is titeket! Hol van a maradék kettő bandatag és az idióta? - az 'idióta' jelzőt kis megvetéssel mondtam.
- Nem 'tom! De Demi hagyott egy üzenetet, mert most sietős dolga van ugye a próba miatt!
- És mit? - kicsit meglepődtem ezen a kijelentésen.
- Arra kért, hogy ellenőrizd, hogy ott van-e a telefonja az öltözőjében... szóval izé tudod hogy nem-e lopták el!
- Csak ennyi? - hitetlenkedtem. "Ilyet miért kérne?" Mindegy is.. Legalább abban az 5 percben nem unatkozok. Az ajtóhoz érve Zayn-t találtam, akire kérdőn néztem mikor belibbentem az öltöző ajtaján.
Bugyuta mosolyt intézett felém. "Mi a szösz?"
Amint beléptem megláttam Harryt, akinek velem együtt hatalmasra kerekedett a szeme.
- Te meg mit... - de mielőtt folytatni tudtam volna, az ajtó hirtelen bezárult mögöttem, és a zár pontosan egy olyan kattanó hangot adott ki mikor kulcsot fordítanak el benne.
Mindketten azonnal az ajtóhoz rohantunk, és erősen dörömbölni kezdtünk de nem jutottunk ki. Halk, visszafojtott kuncogás hallatszott a fal túlsó oldaláról.
- Esküszöm, ha nem engedtek ki... - fenyegetőzött elég gyengén a mellettem álló.
De mind hiába. Percekig tartó kérlelés után sem jött semmi reakció, csak néha egy-egy kacaj.
- Ezek kiterveltek valamit ellenünk... -gondolkodott hangosan a kócos.
- Köszönjük, "Emese"! -forgattam a szemeimet.
- Mi van? -flegmázott a fiú.
- Egyáltalán mit keresel itt? Ez itt Demi öltözője! Nem láttad, hogy ki van írja rá, hogy DEMI LOVATO?-üvöltöttem.
-Higgadj már le. - úgy tűnt kezdett felmenni benne a pumpa, de hatalmas önuralma lehet, mert egy "beszív-kifúj"-jal újra nyugodtnak látszott. - Egyébkén Zayn mondta, hogy nézzem meg, Demi nem hagyta-e itt a mikrofonját.
-Cöhh ... engem meg Liam kért meg, hogy nézzem meg itt van-e a telefonja Demnek.
- Ezek összeesküdtek ellenünk, vagy mi folyik itt? - értetlenkedett csak úgy, mint én.
- Pont egy ilyennel lettem össze zárva? Akivel még egy értelmes mondatig sem tudok eljutni... - ércelődtem egy kicsit.
-Na azért veled sem könnyű beszélgetni. - mondta hűvösen.
Meg sem hallottam ezt a mondatát. Csak egyre jobban éreztem magam kényelmetlenül. Le ültem a kis öltözői kanapéra és minél jobban össze húztam magam. Így akár negyed óra is lemehetett. A nyomás egyre jobban éreztem, hogy rakódik rám, és egy kósza könnycsepp is legördült az arcomon, amit Harry észre is vett. "Nocsak.. hát mégsem olyan nemtörődöm?"
- Héé! Hayley! Mi a baj? - aggódás látszott a tekintetében.
-Nem hiszem el, hogy nem tudunk kimenni. Harry, én klausztrofóbiás vagyok...megrémiszt ha be vagyok zárva.-mondtam ijedten.
Szaporán vettem egyre jobban a levegőt , és kezdtem jobban a kanapó szivacsába fúrni magam.
-Úristen! Ugye nem lesz ilyen rohamod vagy mid?-kérdezte rémülten. " Na ennyit rólad!"
-Már eléggé elnőttem, de ne most az idióta megjegyzéseiddel, kérlek... - már vártam a támadást, hogy a gyenge helyzetemet ki használja. - inkább nyugtass meg... ez annyira rossz... kínos...-az utolsó szót a térdemre hajolva szinte leheltem.
Mindenem elkezdett remegni, ahogy éreztem a falakat nyomulni egyre közelebb hozzám. Félelmem kibontakozni látszik. Sokáig nem bírom még annak ellenére sem, hogy mostanában már egész jól kezeltem ezeket a helyzeteket. Sok idő eltelt míg itt voltunk. Lehet egy óra is... Nem tudom. Kezdett eluralkodni már rajtam egy pánik szerű levegővétel.
Erre legnagyobb döbbenetemre megfogta a kezemet és egy biztonságot adó távolságba, egésen közel le últ mellém a kanapéra. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Semmi baj! figyelj. mindjárt kiengednek ezek az idióták! Néha nem tudják hol a határ a vicc és az ártás között. -akarva - akaratlanul is elmosolyodtam a kijelentésen.
Majd furcsa módon szemeibe kezdtem fürkészni. Ekkor láttam először, hogy milyen különleges, smaragdzöld szeme van. A tekintete most olyan más... Kedves és ártatlan volt, egy pillanatra el sem akartam hinni, hogy ő Harry Styles, az eddigi legbunkóbb ember a földön. Legalább is mostanáig ezt tanúsította magáról!
-Figyelj, mindenki fél valamitől. -kezdte. Próbált aa helységről elvonni a figyelmem.
-Te mitől félsz? - kíváncsiskodtam.
-Sajnos rengeteg félelmen van. -mondta halkan és apró mosollyal az arcán félre nézett. "Most zavarba lenne? Ez aranyos... HOGY MI???"
-Csak párat mondj, az enyémet mát úgyis tudod. -kérleltem.
-Najó... tudod félek a hajvasalóktól.-mondta elcsukló hangon. Ekkor kitört belőlem a röhögés, de itt még nem fejezet be. - és a pókoktól, az exemtől... - már ő is nevetett. Tény és való felvidított.
Csak hosszú percek múlva tudtam újra komolyra venni azt a figurát amit eddig mutattam feléje, de már sokkal lágyabb formában.
-Jól esett , hogy megvigasztaltál, és hogy tartod bennem a lelket. Ahhoz képest, hogy milyen gyökér vagy, ez elég kedves tőled. - ismertem be.
-Ő...oké, ezt bóknak vagy sértésnek vegyem? - látszólag értetlenkedett, de szemeiben és ajkai sarkában ott lapult az elfojtott mosoly. "Milyen puhának tűnnek azok az aj... Basszus Hayley! Miket nem találsz ki! MOST HAGYD ABBA!"
-Most megdicsértelek, te hülye. -mondtam nevetve és játékosan vállba boxoltam.
-Oh... tudod a szeretetedet kicsit finomabban is kifejezhetnéd ám! - vágott egy okoskodó grimaszt.
- Eh Mr. Okoska... - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De.. szóval... kö...- és a végét elharaptam , csak halhatatlanul motyogtam.
- Mi? Tessék? - vágott félig érthetetlen fejet félig pedig szívózósat.
- Én... Köszönöm... - hajtottam le a fejemet. Furcsa volt a helyzet.
- Ezt nem hiszem el! Szülinapom lenne, vagy Hayley Parker valamit megköszönt! - hadonászott viccesen.
Csak csóváltam a fejemet rá. Majd egy tőlem egy igen szokatlan ötlettől vezérelve kitártam a karomat ölelésre.
- Na mi lesz? Egybe tartsuk a karácsonnyal is! - kuncogtam.
- Oh! - pirult el, majd lassan közeledett ő is nyitott karokkal.
Mikor egymás mögött össze kulcsolódtak kezeink hirtelen lassult le az idő. Vagy felgyorsult? nem tudom.. Csal annyit érzékeltem, hogy nem engedjük el egymás é a pulzusom az egekbe emelkedik. Rá hajtottam a vállaira a fejem, és mintha lassú tempójú dülöngélésbe kezdtünk volna úgy ülő helyzetbe.
Lassan nyílt meg a szoros ölelés, de csak annyira távolodtunk el egymástól, hogy arcunk pár centire volt csak egymástól. Majd a táv szűnni kívánkozott. És egyre jobban és jobban szűkült a tér ajkaink között.
De minden pillanatnak vége szakad egyszer, mikor egy hagos robajjal kattant az ár, és úgy röpültünk egymástól távol, hogy szinte utunk porzott. Míg Ő a kanapé egyik én addig a másik szélére húzódtam, majd idegesen a kinyíló ajtóra meredtünk ahol az a banda maradék tagja özönlött be.
2013. november 10., vasárnap
3. Fejezet
"- Niall? -szóltam bele remegő hangon.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni..."
- Ak... akkor... ki?
- Harry vagyok! Azért Niall mobiljáról hívlak, mert csak neki van meg a számod. A menedzserem mondta hogy hívjunk fel, hogy láttad-e már a cikket, és ha nem akkor szóljunk hogy nézzed meg! Nos láttad már? -kérdezte, de válaszolni nem tudtam. Cikáztak a a gondolatok a fejembe. Újra eszembe jutott a csók. Miért nem Niall hívott fel? Csak arra tudtam gondolni, hogy most teljesen megutált. Nem lett volna szabad még csak közeledni sem felé a kocsiban, nem hogy megcsókolni...
-Demi... itt vagy még? Halló?
Hayley látta rajtam, hogy most nem vagyok olyan állapotban, hogy az újságról beszélgessek, és egy határozott mozdulattal elvette tőlem a telefont.
***
/Hayley szemszöge/
- Háló? -szóltam bele a készülékbe, hátha még nem tette le az idegen.
- Ő... te ki vagy? -szólt bele egy rekedtes hangú fiú.
- Oh! Te vagy Harry! Én Hayley vagyok! Demi barátnője! Demi most nem tud beszélni mert... -ránéztem a kis botrányhősnőre, mire az ő könyörgő tekintetével találtam szembe magam. Szinte kiolvastam a könnyes szemeiből, hogy ne mondjam, hogy most is sír.- el kell intéznie valamit! Egyébként mit szeretnél?
- Hát csak azt kérdeztem, hogy láttátok-e már a cikket Niallról és Demiről...
- Igen! Ki is van szegény Dem akadva! -vetettem egy aggódó pillantása a lányra, aki épp a mosdó felé tartott, gondolom összeszedni magát.
- Ja.. mintha nem az ő hibája lenne...
- Hogy mit mondtál? - akadt meg a fülemben az utolsó mondata.
- Hát.. csak hogy szerintem Demi keverte bele Niallt. De persze nem biz...
- Mi az hogy Demi? Talán véletlenül? Haa? Mert te előre látod, hogy egy csapat vérengző paparazzi meg fog támadni, miközben valaki hazakísér? - kezdett elszállni az agyam. Utálom, ha valaki Demit bántja! Kapott már eleget az élettől így is!
- Én... én csak annyit mondtam, hogy szerintem ....
- Ne szerintemezz nekem! Cöhh.. Tudod mit? Inkább menj vissza a kis Taylorodhoz, és foglalkozz vele! Ne ócsárold Demit!- akadtam ki teljesen.
- Micsoda? - emelkedett meg a hangja és mintha dühössé vált volna.
- Jól hallotad! - nevettem már mérgemben.
- Egyrészt már nem vagyunk együtt, másrészt te ne szólj bele a magánéletembe, és harmadrészt igen az ő hibája, mert Niall nem önmaga, mióta többet lógott azzal a lánnyal! Szerintem rossz hatással van rá! Csak Demi hibája! - és letette.
Mérgemben majdnem a földhöz csaptam a telefont. De mivel nem az enyém csak leraktam csendesen és egy nagy párnát vágtam a falhoz.
"Oké Hayley... nyugi... mély levegő, beszív.... kifúj...."
Mire Demi vissza ér már többé kevésbé nyugodt voltam.
- Mi volt ez a veszekedés? - kérdezte.
- Csak.. semmi.. megoldottam! - mosolyogtam rá, bár ez a magyarázat egy kicsit sántított.
- Jajj Hayley... miért kell ennyire túlreagálni mindent? Fogadok hogy valami apró dolgon vesztél össze Harryvel... ő engem nem bántott soha, szerintem nem is lenne oka rá.
- De azt mondta hogy a te hibád ez az egész! - csattantam ki .
- Igen... igaza van! Nem kellet volna belerángatnom egy újabb ilyen ügybe Niallt. Egyszerűen egyedül kellet volna haza mennem... - sütötte le szemét.
- Nem! Nem a tied! Egyikőtöké sem! - simogattam meg a vállát. Demivel nem szeretnék összeveszni semmi áron sem. Csak halkan leültem mellé.
***
/Harry szemszöge/
*három nap múlva*
El sem hiszem, hogy még mindig ezen rágódok. Ki lehetett ez a nem éppen kedvesnek mondható lány... Valamilyen Hayey, Demi barátnője.
Egyébként, azt sem hiszem el, hogy ennyitől begurult. Én egyáltalán nem akartam bántani vagy szidni senkit, csak egyszerűen elmondtam a véleményem, sőt igazából inkább már azon vagyok, hogy Hayleynek volt igaza, de nem abban, hogy összeveszett velem egy semmiségen... Igaza volt abban hogy valószínűleg nem az ő hibájuk. Bár a végére már elborult az agyam, mikor az exemet felhozta. Mindegy is....
Hirtelen a csengőnk éles hangja kezdte kínozni a fülem, mire szinte egyemberként kiáltottunk.
- Valaki nyissa ki! - szólt egyszerre a nappaliban punnyadó "kórus".
- Louis! Te voltás az utolsó! - nevetettem.
- Ezt még egyszer vissza kapod! - kezdett röhögni ő is, mindeközben a csengő szüntelenül szólt. - megyek már! Nem kell megerőszakolni azt a nyomorult csengőt!
Egy szőkéshajú lány lépett be a házba.
- Hát te meg ki vagy szívem? - kérdezte Louis.
- Én Demi barátnője vagyok, Hayley! A menedzseretek most nem ér rá, és engem küldött, hogy mondjam meg nektek, hogy villám sebességgel készüljetek, mert nemsokára interjúja lesz Niallnek és Deminek ahol tisztázzuk az ügyet.
Mindenki azonnal Niallt kezdte fürkészni. Én viszont a lányra kaptam rögtön Niall után a szemem. Ő lenne Hayley?
A lány rám emelte a kék pillantását, amiben mikor realizálta, hogy ki vagyok gyilkos tekintetet küldött felém.
Hát oké... még mindig haragos....
***
/Demi szemszöge/
Éppen egy forró teát szürcsölgettem mikor egy újabb ember akarta rámdönteni a házat. Türelmetlenül verte az ajtómat úgy, hogy majdnem kiesett tokostól a helyéből.
- Megyek! MEGYEK MÁR! - keltem fel a kényelmes kanapémról.
Odavánszorogtam az ajtóhoz. Semmi kedvem sincs most egy ilyen erőszakos "betolakodóhoz". Maximum csak Hayleyhez, de neki van kulcsa ide, és nem akarja kiszedni akkor sem a szerencsétlen bejárati ajtót, ha sürgős ügye van, és be akar jutni minél előbb.
- George? -lepődtem meg, mikor kinyitottam.
- Igen! Demi gyorsan öltözz... Jesszusom... -nézett végig rajtam.- már bocs, de úgy nézel ki mint egy hulla.
Tény és való, nem igen jártam kinn már pár napja, és mivel nem rég keltem fel meg sem fésülködtem.
- Köszi? - mosolyogtam a helyzeten és a kijelentésén. -Hova megyünk? -érdeklődtem.
- Egy interjúra, ahol a kis írrel tiszta vizet öntetek a pohárba! Elintéztem nektek a One Direction menedzserével együtt! Most pedig indulás, tudod, hogy imádlak és gyönyörű vagy, de most rossz rádnézni! - lökdösött fel az emeletre a szobám felé.
***
Lassan bújtam ki a ruháimból, majd álltam a zuhany alá. A jó meleg, vagy inkább forró víz jót tett mind a testemnek, mind az elmémnek, bár kikapcsolni nem tudtam, mert pár perc múlva már ismét valaki be akarta törni az ajtóm, méghozzá azért hogy siessek.
Nem szóltam semmit, csak elzártam a csapot, majd megtörölköztem és kislisszoltam a szobámba, ahonnan már eltűnt a férfi.
Előkerestem valami szép ruhát és szalonképessé varázsoltam magam, majd útra készen lecsoszogtam a nappaliba.
- Naa! Lelkesedést kérek Dem! Csak nem akarsz egy depi-Demit mutatni majd a kamerába? - kuncogott egy keveset George. "Milyen emberekkel áld meg a sors!"
- Nekem semmi életerőm, se kedvem se semmim nincs arra, hogy egy idióta kérdezgessen arról, hogy mit ettem reggelire, meg hogy százmilliomodszorra feltegyék azt a kérdést,milyen sztárnak lenni! SZAR! - nyávogtam egy sort, majd az ajtó felé indultam. Kérdően nézett rám a menedzser. - Hát egyedül találjak oda, vagy te is jössz? - vettem egy mély levegőt.
- Na ez a beszéd! - majd már csak arra kaptam magam, hogy az ajtót zárom.
***
/Harry szemszöge/
Mindenki indulásra készen állt és kiderült, hogy Hayley is jön. "Szuper! Most megint hallgathatom, csak élőben!"
Kettő taxi várt már ránk odakint akik tudták hogy hova kel menni és már ki is voltak fizetve.
Bejöttünk a stúdióba, hogy meglegyen az interjú. Demi és Niall nem tűnt túl lelkesnek, ellentétben a banda többi tagjával akik folyamatosan hülyéskedtek. Bár Hayley inkább csak szúrós szemekkel nézett rám, és hogy őszinte legyek és sem kedvesen válaszoltam a tekintetére. Valahogy nem kedvelem ezt a csajt... Egy hölgy intett, hogy mindenki menjen a helyére.
- És kamera indul három, kettő... - az egyet már csak mutatta. Niall kissé feszengve ült Demi mellet, akinek arcáról szintén leírt, hogy most legszívesebben nem itt lenne.
- Jó napot! Ez a Celebrities & Rumors Show Rose White-tal . A mai témánk nem más mint a "Diall románc". Vendégeink már itt is vannak mellettünk. Demi Lovato és a One Direction! - majd a műsorvezető szinte rátapadt szerencsétlen "áldozataira".
Hosszú óráknak tűnő perceken át tartott a kérdések zápora, és igen intimeket is tartalmazott. Csakúgy mikor minket nyaggattak Louis-szal. Át tudom érezni a helyzetet. A lány arca kezdett átmenni egészen vörösbe, míg a fiú arcán inkább a düh vonásai kezdtek eluralkodni, majd idegesen vágott az erősen nyomuló műsorvezető hölgy szavába.
-Ide figyeljen kérem! Nincsen semmiféle románc Demi és köztem! Nincs Diall! Érti? Nem volt, nincs és nem is lesz! - szinte üvöltött rá a műsorvezetőre, akinek az arca egy kicsit sem rebbent meg. Még én is egy aprót ugrottam Niall reakciójára, őt nem lehet kihozni a sodrából szinte semmivel, most meg majd felrobban. Sosem szokott ilyen lenni. Demin egy erős keserű érzés látszott eluralkodni, és úgy tűnt mintha bármelyik pillanatban elsírná magát.
- És erről mit mondasz Demi? Hozzá kívánnál szólni? - szált rá az idegesítő nő.
- Nem...nem létezik. - remegett meg a hangja a lánynak, majd mikor velük végeztek, felpattant a helyéről és kiszaladt a stúdióból.
***
/Hayley szemszöge/
Kényelmesen ültem Demi öltözőjében és olvasgattam az újságot, ami az asztalára volt téve, míg valaki kicsapta az ajtót és sírva rogyott a sminkes székbe.
- Demi! Atya Isten! Mi történt? - pattantam fel helyemről és kétségbeesetten rohantam hozzá. Nem válaszolt csak zokogott egy ideig, majd lassan megnyugodott. Nagy levegőt véve kezdte el.
- Szörnyű volt Hay... Mindenféle undorító kérdést tettek fel a nemlétező "közös" magánéletünkről Niallel. Ma... majd Niall felelt és szinte leüvöltötte a fejét annak a taplónak aki kérdezgetett, hogy nincsen Diall. Aztán nem bírtam magammal...
***
/Demi szemszöge/
Mikor már Hayleynek majdnem sikerült teljesen megnyugtatnia, valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Azt hittem hogy a menedzserem lesz, így mondtam hogy szabad. Arra viszont nem gondoltam, hogy Niall fog besétálni. A tekintetéből egy kis aggodalmon és idegességen kívül semmit sem tudtam kiolvasni.
-Demi, beszélhetnénk? Csak egy percre...-kérdezte.
-Ő..persze-mondtam bizonytalanul. -Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.-mondta Hayley, miközben sietősen távozott.
-Már végeztetek is?-kezdtem el a beszélgetést.
-Én igen, de még Louis-t faggatják, hogy miért a répa a legjobb kaja a világon...-mondta unottan.
-Ez fárasztó lehet.-mondtam nevetve.
-Figyelj...-kezdte Niall- Csak azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
-Szerinted hogy lennék?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Így lesz a legjobb hidd el.-mondta. Úgy tűnt ezt a mondatot még ő sem hiszi el magának.
-A legjobb? Szóval neked az utóbbi időben történt dolgok nem jelentettek semmit?-kérdeztem kissé kikelve magamból.
Ahogy kimondtam ezt a mondatot azonnal meg is bántam. Végül is milyen jogon vonnám őt felelősségre? Hiszen csak csókolóztunk...de ez még a legjobb barátok között is előfordul. Azt hiszem a történteket be kell tudnom a katasztrófa utáni labilis állapotomnak és túl kell lépnem Niall-ön. Ideje volt véget vetni a Diall-nak. Igaza van.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani.
-Nem a te hibád Niall, neked van igazad. Jobb ha kettőnk között nem lesz több barátságnál.
-Akkor nem haragszol?-kérdezte meglepetten.
-Dehogyis-mondtam egy mosolyt erőltetve.
-Most mennem kell, de még beszélünk, szia.-köszönt el egy "baráti öleléssel".
***
/Hayley szemszöge/
Valaki bekopogott a szobába. Niall jött be lehajtott fejjel, majd miután tekintetét ránk emelte, kikerekedett szemekkel pásztázta a mellettem ülő , összetört lányt.
-Demi beszélhetnénk? Csak egy percre...- mondta a fiú.
-Ő..persze ! Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.- válaszoltam, majd kilibbentem az ajtón és becsuktam azt.
Amit elhagyta a helységet, gondoltam megkeresem George-ot, hogy hamarosan indulhatunk. Azt hittem, hogy az ő öltözője valahol a folyosó végén lehet. Így hát ezen gondolatokkal vezérelve közeledtem a nagy fehér ajtóhoz a hosszú, a csöndben visszhangzó folyosón. Kopogtam, de válasz nem jött, ezért halkan lenyomtam a kilincset és besettenkedtem . Éppen akkor nyílt a szoba túloldalából nyíló ajtó és először sűrű párafelhő jött ki rajta, majd Harry egy törölközővel az oldalán. Meglátva őt, a szívem kihagyott egy ütemet, és szinte megbabonázva néztem végig testén. A fehér anyaggal melyet hanyagul derekára tekert úgy nézett ki mint valami félisten. Nedves hajából a cseppek kissé kipirult bőrére hullottak, majd a fényben megcsillanva gurultak végig a bőrén. Nyelnem kellet egyet. Egy torok köszörülés zökkentett ki ebből az állapotból.
- Hayley? - kérdezte meglepetten.
- H-Hary?... Én... csak..csak véletlenül nyitottam be mert George-ot kerestem... és.. és -kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított. Nem is baj, mert többet nem tudtam volna mondani.
-Semmi baj! - kuncogott. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a paradicsom színű arcom elárulta, hogy milyen kínosnak érzem a helyzetet. - Ha gondolod még maradhatsz is! - vetett felém egy sokat sejtető vigyort.
-Na azért...
-Várjál meg, mindjárt felöltözök!
-De én...
-Csak várjál meg! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon, majd a pár kikészített göncöt felkapva a fürdőbe rohant. "Milyen izmos!" Ez volt az első gondolatom, ahogy kilépett a szobából. "Micsoda???!!!" Kezdtem veszekedni magamban. Kissé furcsa, hogy ez jutott az eszembe először, hisz ki nem állhatom. De most, így látni egészen más volt...
-Kész is vagyok! Figyelj! Lenne egy kérdésem! - huppant hirtelen le mellém az öltözői kanapéra.
-Mi? - kérdeztem még kissé a gondolataimba merengve. - Miért vagy velem ilyen... bunkó?
-Mi? Én bunkó? Nem tudom ki kezdte sértegetni Demit!!! -kezdtem felvenni újra a támadó hangnemet.
-Csak annyit mondtam rá, hogy nem értem miért kell így felvennie ezt az ügyet, hiszen már ezerszer volt ilyen helyzetben. Semmit nem mondtam rá.
-De igen! Nem tehet róla, hogy ez valamiért rosszul érinti őt!
-Oh, igen? És te ki vagy, hogy minden áron védelmezned kell? Még csak meg sem sértettem! Ki vagy te? Egy őrző-védő?- kérdezte egy csibészes mosollyal az arcán. Egész aranyos volt, de vissza kellett vágnom, utálok veszteni a szócsatákban. Tegnap lerakta a kagylót, ezért most számolunk.
-Oh! A híres Styles beszólt! Jujjci! Vagy inkább azt mondanám Styless! (styless- stílustalan- szerk. ) Erre nem tudott mit válaszolni, csak erősen fújta ki az orrából a levegőt. Éppen nyitotta volna a száját, hogy vissza vágjon, de az ajtó hirtelen kinyílt.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni..."
- Ak... akkor... ki?
- Harry vagyok! Azért Niall mobiljáról hívlak, mert csak neki van meg a számod. A menedzserem mondta hogy hívjunk fel, hogy láttad-e már a cikket, és ha nem akkor szóljunk hogy nézzed meg! Nos láttad már? -kérdezte, de válaszolni nem tudtam. Cikáztak a a gondolatok a fejembe. Újra eszembe jutott a csók. Miért nem Niall hívott fel? Csak arra tudtam gondolni, hogy most teljesen megutált. Nem lett volna szabad még csak közeledni sem felé a kocsiban, nem hogy megcsókolni...
-Demi... itt vagy még? Halló?
Hayley látta rajtam, hogy most nem vagyok olyan állapotban, hogy az újságról beszélgessek, és egy határozott mozdulattal elvette tőlem a telefont.
***
/Hayley szemszöge/
- Háló? -szóltam bele a készülékbe, hátha még nem tette le az idegen.
- Ő... te ki vagy? -szólt bele egy rekedtes hangú fiú.
- Oh! Te vagy Harry! Én Hayley vagyok! Demi barátnője! Demi most nem tud beszélni mert... -ránéztem a kis botrányhősnőre, mire az ő könyörgő tekintetével találtam szembe magam. Szinte kiolvastam a könnyes szemeiből, hogy ne mondjam, hogy most is sír.- el kell intéznie valamit! Egyébként mit szeretnél?
- Hát csak azt kérdeztem, hogy láttátok-e már a cikket Niallról és Demiről...
- Igen! Ki is van szegény Dem akadva! -vetettem egy aggódó pillantása a lányra, aki épp a mosdó felé tartott, gondolom összeszedni magát.
- Ja.. mintha nem az ő hibája lenne...
- Hogy mit mondtál? - akadt meg a fülemben az utolsó mondata.
- Hát.. csak hogy szerintem Demi keverte bele Niallt. De persze nem biz...
- Mi az hogy Demi? Talán véletlenül? Haa? Mert te előre látod, hogy egy csapat vérengző paparazzi meg fog támadni, miközben valaki hazakísér? - kezdett elszállni az agyam. Utálom, ha valaki Demit bántja! Kapott már eleget az élettől így is!
- Én... én csak annyit mondtam, hogy szerintem ....
- Ne szerintemezz nekem! Cöhh.. Tudod mit? Inkább menj vissza a kis Taylorodhoz, és foglalkozz vele! Ne ócsárold Demit!- akadtam ki teljesen.
- Micsoda? - emelkedett meg a hangja és mintha dühössé vált volna.
- Jól hallotad! - nevettem már mérgemben.
- Egyrészt már nem vagyunk együtt, másrészt te ne szólj bele a magánéletembe, és harmadrészt igen az ő hibája, mert Niall nem önmaga, mióta többet lógott azzal a lánnyal! Szerintem rossz hatással van rá! Csak Demi hibája! - és letette.
Mérgemben majdnem a földhöz csaptam a telefont. De mivel nem az enyém csak leraktam csendesen és egy nagy párnát vágtam a falhoz.
"Oké Hayley... nyugi... mély levegő, beszív.... kifúj...."
Mire Demi vissza ér már többé kevésbé nyugodt voltam.
- Mi volt ez a veszekedés? - kérdezte.
- Csak.. semmi.. megoldottam! - mosolyogtam rá, bár ez a magyarázat egy kicsit sántított.
- Jajj Hayley... miért kell ennyire túlreagálni mindent? Fogadok hogy valami apró dolgon vesztél össze Harryvel... ő engem nem bántott soha, szerintem nem is lenne oka rá.
- De azt mondta hogy a te hibád ez az egész! - csattantam ki .
- Igen... igaza van! Nem kellet volna belerángatnom egy újabb ilyen ügybe Niallt. Egyszerűen egyedül kellet volna haza mennem... - sütötte le szemét.
- Nem! Nem a tied! Egyikőtöké sem! - simogattam meg a vállát. Demivel nem szeretnék összeveszni semmi áron sem. Csak halkan leültem mellé.
***
/Harry szemszöge/
*három nap múlva*
El sem hiszem, hogy még mindig ezen rágódok. Ki lehetett ez a nem éppen kedvesnek mondható lány... Valamilyen Hayey, Demi barátnője.
Egyébként, azt sem hiszem el, hogy ennyitől begurult. Én egyáltalán nem akartam bántani vagy szidni senkit, csak egyszerűen elmondtam a véleményem, sőt igazából inkább már azon vagyok, hogy Hayleynek volt igaza, de nem abban, hogy összeveszett velem egy semmiségen... Igaza volt abban hogy valószínűleg nem az ő hibájuk. Bár a végére már elborult az agyam, mikor az exemet felhozta. Mindegy is....
Hirtelen a csengőnk éles hangja kezdte kínozni a fülem, mire szinte egyemberként kiáltottunk.
- Valaki nyissa ki! - szólt egyszerre a nappaliban punnyadó "kórus".
- Louis! Te voltás az utolsó! - nevetettem.
- Ezt még egyszer vissza kapod! - kezdett röhögni ő is, mindeközben a csengő szüntelenül szólt. - megyek már! Nem kell megerőszakolni azt a nyomorult csengőt!
Egy szőkéshajú lány lépett be a házba.
- Hát te meg ki vagy szívem? - kérdezte Louis.
- Én Demi barátnője vagyok, Hayley! A menedzseretek most nem ér rá, és engem küldött, hogy mondjam meg nektek, hogy villám sebességgel készüljetek, mert nemsokára interjúja lesz Niallnek és Deminek ahol tisztázzuk az ügyet.
Mindenki azonnal Niallt kezdte fürkészni. Én viszont a lányra kaptam rögtön Niall után a szemem. Ő lenne Hayley?
A lány rám emelte a kék pillantását, amiben mikor realizálta, hogy ki vagyok gyilkos tekintetet küldött felém.
Hát oké... még mindig haragos....
***
/Demi szemszöge/
Éppen egy forró teát szürcsölgettem mikor egy újabb ember akarta rámdönteni a házat. Türelmetlenül verte az ajtómat úgy, hogy majdnem kiesett tokostól a helyéből.
- Megyek! MEGYEK MÁR! - keltem fel a kényelmes kanapémról.
Odavánszorogtam az ajtóhoz. Semmi kedvem sincs most egy ilyen erőszakos "betolakodóhoz". Maximum csak Hayleyhez, de neki van kulcsa ide, és nem akarja kiszedni akkor sem a szerencsétlen bejárati ajtót, ha sürgős ügye van, és be akar jutni minél előbb.
- George? -lepődtem meg, mikor kinyitottam.
- Igen! Demi gyorsan öltözz... Jesszusom... -nézett végig rajtam.- már bocs, de úgy nézel ki mint egy hulla.
Tény és való, nem igen jártam kinn már pár napja, és mivel nem rég keltem fel meg sem fésülködtem.
- Köszi? - mosolyogtam a helyzeten és a kijelentésén. -Hova megyünk? -érdeklődtem.
- Egy interjúra, ahol a kis írrel tiszta vizet öntetek a pohárba! Elintéztem nektek a One Direction menedzserével együtt! Most pedig indulás, tudod, hogy imádlak és gyönyörű vagy, de most rossz rádnézni! - lökdösött fel az emeletre a szobám felé.
***
Lassan bújtam ki a ruháimból, majd álltam a zuhany alá. A jó meleg, vagy inkább forró víz jót tett mind a testemnek, mind az elmémnek, bár kikapcsolni nem tudtam, mert pár perc múlva már ismét valaki be akarta törni az ajtóm, méghozzá azért hogy siessek.
Nem szóltam semmit, csak elzártam a csapot, majd megtörölköztem és kislisszoltam a szobámba, ahonnan már eltűnt a férfi.
Előkerestem valami szép ruhát és szalonképessé varázsoltam magam, majd útra készen lecsoszogtam a nappaliba.
- Naa! Lelkesedést kérek Dem! Csak nem akarsz egy depi-Demit mutatni majd a kamerába? - kuncogott egy keveset George. "Milyen emberekkel áld meg a sors!"
- Nekem semmi életerőm, se kedvem se semmim nincs arra, hogy egy idióta kérdezgessen arról, hogy mit ettem reggelire, meg hogy százmilliomodszorra feltegyék azt a kérdést,milyen sztárnak lenni! SZAR! - nyávogtam egy sort, majd az ajtó felé indultam. Kérdően nézett rám a menedzser. - Hát egyedül találjak oda, vagy te is jössz? - vettem egy mély levegőt.
- Na ez a beszéd! - majd már csak arra kaptam magam, hogy az ajtót zárom.
***
/Harry szemszöge/
Mindenki indulásra készen állt és kiderült, hogy Hayley is jön. "Szuper! Most megint hallgathatom, csak élőben!"
Kettő taxi várt már ránk odakint akik tudták hogy hova kel menni és már ki is voltak fizetve.
Bejöttünk a stúdióba, hogy meglegyen az interjú. Demi és Niall nem tűnt túl lelkesnek, ellentétben a banda többi tagjával akik folyamatosan hülyéskedtek. Bár Hayley inkább csak szúrós szemekkel nézett rám, és hogy őszinte legyek és sem kedvesen válaszoltam a tekintetére. Valahogy nem kedvelem ezt a csajt... Egy hölgy intett, hogy mindenki menjen a helyére.
- És kamera indul három, kettő... - az egyet már csak mutatta. Niall kissé feszengve ült Demi mellet, akinek arcáról szintén leírt, hogy most legszívesebben nem itt lenne.
- Jó napot! Ez a Celebrities & Rumors Show Rose White-tal . A mai témánk nem más mint a "Diall románc". Vendégeink már itt is vannak mellettünk. Demi Lovato és a One Direction! - majd a műsorvezető szinte rátapadt szerencsétlen "áldozataira".
Hosszú óráknak tűnő perceken át tartott a kérdések zápora, és igen intimeket is tartalmazott. Csakúgy mikor minket nyaggattak Louis-szal. Át tudom érezni a helyzetet. A lány arca kezdett átmenni egészen vörösbe, míg a fiú arcán inkább a düh vonásai kezdtek eluralkodni, majd idegesen vágott az erősen nyomuló műsorvezető hölgy szavába.
-Ide figyeljen kérem! Nincsen semmiféle románc Demi és köztem! Nincs Diall! Érti? Nem volt, nincs és nem is lesz! - szinte üvöltött rá a műsorvezetőre, akinek az arca egy kicsit sem rebbent meg. Még én is egy aprót ugrottam Niall reakciójára, őt nem lehet kihozni a sodrából szinte semmivel, most meg majd felrobban. Sosem szokott ilyen lenni. Demin egy erős keserű érzés látszott eluralkodni, és úgy tűnt mintha bármelyik pillanatban elsírná magát.
- És erről mit mondasz Demi? Hozzá kívánnál szólni? - szált rá az idegesítő nő.
- Nem...nem létezik. - remegett meg a hangja a lánynak, majd mikor velük végeztek, felpattant a helyéről és kiszaladt a stúdióból.
***
/Hayley szemszöge/
Kényelmesen ültem Demi öltözőjében és olvasgattam az újságot, ami az asztalára volt téve, míg valaki kicsapta az ajtót és sírva rogyott a sminkes székbe.
- Demi! Atya Isten! Mi történt? - pattantam fel helyemről és kétségbeesetten rohantam hozzá. Nem válaszolt csak zokogott egy ideig, majd lassan megnyugodott. Nagy levegőt véve kezdte el.
- Szörnyű volt Hay... Mindenféle undorító kérdést tettek fel a nemlétező "közös" magánéletünkről Niallel. Ma... majd Niall felelt és szinte leüvöltötte a fejét annak a taplónak aki kérdezgetett, hogy nincsen Diall. Aztán nem bírtam magammal...
***
/Demi szemszöge/
Mikor már Hayleynek majdnem sikerült teljesen megnyugtatnia, valaki kopogott az öltözőm ajtaján. Azt hittem hogy a menedzserem lesz, így mondtam hogy szabad. Arra viszont nem gondoltam, hogy Niall fog besétálni. A tekintetéből egy kis aggodalmon és idegességen kívül semmit sem tudtam kiolvasni.
-Demi, beszélhetnénk? Csak egy percre...-kérdezte.
-Ő..persze-mondtam bizonytalanul. -Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.-mondta Hayley, miközben sietősen távozott.
-Már végeztetek is?-kezdtem el a beszélgetést.
-Én igen, de még Louis-t faggatják, hogy miért a répa a legjobb kaja a világon...-mondta unottan.
-Ez fárasztó lehet.-mondtam nevetve.
-Figyelj...-kezdte Niall- Csak azt akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
-Szerinted hogy lennék?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Így lesz a legjobb hidd el.-mondta. Úgy tűnt ezt a mondatot még ő sem hiszi el magának.
-A legjobb? Szóval neked az utóbbi időben történt dolgok nem jelentettek semmit?-kérdeztem kissé kikelve magamból.
Ahogy kimondtam ezt a mondatot azonnal meg is bántam. Végül is milyen jogon vonnám őt felelősségre? Hiszen csak csókolóztunk...de ez még a legjobb barátok között is előfordul. Azt hiszem a történteket be kell tudnom a katasztrófa utáni labilis állapotomnak és túl kell lépnem Niall-ön. Ideje volt véget vetni a Diall-nak. Igaza van.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani.
-Nem a te hibád Niall, neked van igazad. Jobb ha kettőnk között nem lesz több barátságnál.
-Akkor nem haragszol?-kérdezte meglepetten.
-Dehogyis-mondtam egy mosolyt erőltetve.
-Most mennem kell, de még beszélünk, szia.-köszönt el egy "baráti öleléssel".
***
/Hayley szemszöge/
Valaki bekopogott a szobába. Niall jött be lehajtott fejjel, majd miután tekintetét ránk emelte, kikerekedett szemekkel pásztázta a mellettem ülő , összetört lányt.
-Demi beszélhetnénk? Csak egy percre...- mondta a fiú.
-Ő..persze ! Hayley megtennéd, hogy magunkra hagysz egy kicsit?
-Már itt sem vagyok.- válaszoltam, majd kilibbentem az ajtón és becsuktam azt.
Amit elhagyta a helységet, gondoltam megkeresem George-ot, hogy hamarosan indulhatunk. Azt hittem, hogy az ő öltözője valahol a folyosó végén lehet. Így hát ezen gondolatokkal vezérelve közeledtem a nagy fehér ajtóhoz a hosszú, a csöndben visszhangzó folyosón. Kopogtam, de válasz nem jött, ezért halkan lenyomtam a kilincset és besettenkedtem . Éppen akkor nyílt a szoba túloldalából nyíló ajtó és először sűrű párafelhő jött ki rajta, majd Harry egy törölközővel az oldalán. Meglátva őt, a szívem kihagyott egy ütemet, és szinte megbabonázva néztem végig testén. A fehér anyaggal melyet hanyagul derekára tekert úgy nézett ki mint valami félisten. Nedves hajából a cseppek kissé kipirult bőrére hullottak, majd a fényben megcsillanva gurultak végig a bőrén. Nyelnem kellet egyet. Egy torok köszörülés zökkentett ki ebből az állapotból.
- Hayley? - kérdezte meglepetten.
- H-Hary?... Én... csak..csak véletlenül nyitottam be mert George-ot kerestem... és.. és -kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított. Nem is baj, mert többet nem tudtam volna mondani.
-Semmi baj! - kuncogott. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a paradicsom színű arcom elárulta, hogy milyen kínosnak érzem a helyzetet. - Ha gondolod még maradhatsz is! - vetett felém egy sokat sejtető vigyort.
-Na azért...
-Várjál meg, mindjárt felöltözök!
-De én...
-Csak várjál meg! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon, majd a pár kikészített göncöt felkapva a fürdőbe rohant. "Milyen izmos!" Ez volt az első gondolatom, ahogy kilépett a szobából. "Micsoda???!!!" Kezdtem veszekedni magamban. Kissé furcsa, hogy ez jutott az eszembe először, hisz ki nem állhatom. De most, így látni egészen más volt...
-Kész is vagyok! Figyelj! Lenne egy kérdésem! - huppant hirtelen le mellém az öltözői kanapéra.
-Mi? - kérdeztem még kissé a gondolataimba merengve. - Miért vagy velem ilyen... bunkó?
-Mi? Én bunkó? Nem tudom ki kezdte sértegetni Demit!!! -kezdtem felvenni újra a támadó hangnemet.
-Csak annyit mondtam rá, hogy nem értem miért kell így felvennie ezt az ügyet, hiszen már ezerszer volt ilyen helyzetben. Semmit nem mondtam rá.
-De igen! Nem tehet róla, hogy ez valamiért rosszul érinti őt!
-Oh, igen? És te ki vagy, hogy minden áron védelmezned kell? Még csak meg sem sértettem! Ki vagy te? Egy őrző-védő?- kérdezte egy csibészes mosollyal az arcán. Egész aranyos volt, de vissza kellett vágnom, utálok veszteni a szócsatákban. Tegnap lerakta a kagylót, ezért most számolunk.
-Oh! A híres Styles beszólt! Jujjci! Vagy inkább azt mondanám Styless! (styless- stílustalan- szerk. ) Erre nem tudott mit válaszolni, csak erősen fújta ki az orrából a levegőt. Éppen nyitotta volna a száját, hogy vissza vágjon, de az ajtó hirtelen kinyílt.
2013. október 30., szerda
2. Fejezet
"Csókunkat az ajtó hangos kicsapódása törte meg ..."
/Demi szemszöge/
Az ajtócsapódás után Niall kb. másfél méter távolságra került tőlem, miután ösztönösen eltávolodtunk egymástól. Mindketten más irányba néztünk. Kínos helyzetemben véletlenül levertem a konyhapultról valamit. Erre közeledő léptek zaja ütötte meg a fülünket, mire egy ismerős hangot hallottam.
- Szia Demi! A konyhában vagy? - kérdezte Hayley, a legjobb barátnőm, aki egészen Angliából ideutazott, hogy könnyebben feldolgozzam az édesapám halálát.
- Hayleeey! - ugrottam a nyakába mikor a lány belépett a konyhába a hatalmas bőröndökkel.
- Őőőő... Niall Horan? - kérdezte meglepődötten amint kiszúrta Őt.
- Majd mindent elmesélek, de most... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.
- Demi, miért van elkenődve a rúzsod? - kémlelte az arcomat Hayley.
Elpirulva töröltem meg szám szélét és Niall felé pillantottam, aki mióta itt van Hayley, szótlanul álldogált a helyén. Erősen agyalni kezdtem, hogy mivel is vágjam ki magamat. Majd kimondtam azt ami először az eszembe jutott.
- Mi...csak... összekaptunk... egy kicsit... - találtam egy gyenge kifogást.
- De akkor mitől kenődött el? - járatta a szemét köztem és Niall között.
- Biztos amikor hadonásztam vagy ilyesmi, de majd megigazítom...-Niallt néztem segítségkérően aki egy tömör mondattal lerázott minket és elviharzott.
- Igen, úgy volt.
Miután Niall elment egy kérdő szempárral álltam szemben.
- Oké Demi! Mi volt ez? - kérdezte.
- Semmi... Az aminek látszott. - próbáltam még magammal is elhitetni , hogy semmi sem történt.
- Megcsókoltad Niall Horant??? - kérdezte meglepődötten.
- Hayley ! Nem! Mondtam, hogy veszekedtünk! Mert minek látszott? - mondtam kissé zavarodottan.
- Niall erősen törölgette a száját, mikor beléptem ide. - méregetett elég gyanakvóan.
- Az még nem jelent semmit!
- Jó, ahogy te mondod... - de látszott rajt hogy nem nagyon dől be ennek az átlátszó hazugságnak.
Miután megbeszéltük, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban, és hogy mit keresett itt Niall, be szerettem volna jelenteni egy fontos hírt.
- Hayley... Képzeld, pár napja kaptam egy értesítést , és a menedzserem is beszélt róla, hogy meghívást kaptam az Amerikai X-Faktor vezetőségétől, hogy lennék-e mentor. - mondtam nem túl lelkesen.
- De hát ez jó hír, miért vagy ilyen letört? Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem...
- Hát... nem is tudom... Most sok minden összejött, az apámnak jövőhéten lesz a temetése, az anyám ügye még jobban fokozza... És Niallről.. már ne is beszéljünk.
- De Demi! Ez egy megismételhetetlen lehetőség! Jövőre már tuti nem kapsz ilyen ajánlatot! - sopánkodott.
- Hayley...
- Nem szólhatok bele az éltedbe, de hidd el, nagy hiba lenne ha nem fogadnád el...
- Jó-jó... talán... és milyen volt az út? - próbáltam terelni a témát.
- Hát, hosszú volt, de a felét átaludtam, ezért tűrhető volt.
Még sokáig folytattuk volna a csevegést, de ismét félbeszakítottak. Egy ideges csengetés hallatszott.
- Niall biztos itt hagyott valamit, vagy lehet, hogy ki akar békülni.- vetette fel Hayley.
Arra a gondolatra, hogy talán Niall visszajött békülni, szívem hevesebben kezdett dobogni. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót, de nem az jött akire a szívem legmélyén vártam. A dühös menedzseremmel találtam szemben magam.
- George... Hát te....
- Hát én! Demi! Ez meg mi? -nyomott a kezembe egy friss magazint, aminek a címlapján én és Niall virítunk, ahogy kéz-a kézben rohanunk a paparazzók százai elől.
Elképedve lapoztam fel az újságot, és olvastam el a majdnem két oldalas cikket.
-Demi ! Mi történt... -szaladt ki az előtértbe Hayley- ... Őő.. Jó estét... Maga kicsoda? - kérdezte George-ot, a menedzseremet. Majd bemutatkoztak egymásnak.
A cikk végére érve, meglepődve tapasztaltam, hogy bár a média csak üres pletykának szánta, az újság reklámozása céljából írta, de mégis rámutatott majdnem a teljes igazságra. De voltak benne felháborító hülyeségek is.
- Mi van abban a magazinban , amit annyira olvasol? - kérdezősködött a barátnőm.
- Hát... csak egy újabb diall cikk... -sóhajtottam.
- Mi az a diall? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Hát... ez hónapokkal ezelőtt kezdődött... Már Niallt régebb óta ismerem. Egy kisebb díjátadón találkoztunk, és a média azon kezdett csámcsogni, hogy barátok lettünk. Sok photoshopot is készítettek, jobbakat, rosszabbakat... amin... hát csókolózunk... Azt hiszik együtt vagyunk.- tálaltam ki Hayleynek.
- És igazak ezek a pletykák? - utalt arra ami a konyhában történt.
- NEM! Hayley!
- És mi van abban a cikkben?
- Olvasd el... a lényeget már kiemelte George...- nyomtam a kezébe a cikket.
" A Diall "ügy" megoldódni látszik? A mi kis szerelmes párunk kész bevallani az igazat? Hogy együtt vannak? Ha mégsem, akkor sem titkolhatják már sokáig! Mindent bebizonyító fotók kerültek elő, pár napja, ahol kéz a kézben futnak az utcán. Vajon mi sül ki ebből a románcból?Meddig takargatják ezt a nyílt titkot még?
És nézzétek ezt a képet! Hát nem leír róluk, hogy együtt vannak? Ez már régebben készült egy paparazzónk által, ahogy egy kis közös program gyanánt elment a mi kis gerlepárunk titokban randizni, ám a mi mindent látó szemünk, rajtakapta őket.
Bár az énekesnő számára nem ismeretlen az, hogy egy fiúbanda tagjával járjon, mivel a "Rocktábor" megjelenése után együtt volt Joe Jonas-szal, de a kapcsolatuk csak 2 hónapig tartott. Vajon miután bejentik,
a kapcsolatuk is ilyen tiszavirág életű lesz? "
/Niall szemszöge/
Egész úton, mikor haza vezettem azon gondolkoztam, mi is történt valójában.
Miután megérkeztem, az ajtóban egy egész "fogadó bizottság" várt.
- Hát ti fiúk? - próbáltam egy álmosoly kíséretében beslisszanni mellettük.
- Megmagyaráznál nekünk valamit? - kérdezte Liam gyanakvóan.
- Mégis mit?
- Gyere! - ráncigált befelé.
Leültettek a kanapéra és a kezembe nyomtak egy újságcikket.
- Ez mi a frász? - futottam át a sorokat. - Demi és én? - döbbentem le.
Nem elég, hogy "az" történt a konyhában, de még egy ilyet is rám zúdít a média? Elhűlve, üveges tekintettel nézetem magam elé.
- Miért nem mondtad Niall? - kérdezte Harry.
- Micsodát? - néztem zavarodottan.
-Hát.. Hogy együtt vagytok! Az újságból kell megtudnunk? - vágott kissé csalódott fejet.
- De.. mi nem is vagyunk együtt. Ez egy hazugság! És az a kép nem látjátok, hogy phototshop? - keltem ki magamból.
- Vas happenin' guuys??? - törtetett be a helyiségbe Zayn- Ez meg ki? - méregette az újságot.
- Zayn... tesó... 72-es betűmérettel van kiírva a kép felé, hogy DEMI LOVATO!!! - veregette meg a fiú vállát Louis.
- Jól van na! De mi történt? Mi ez a "gyűlés" ?
- Niallról és Demiről megjelent egy eléggé kínos cikk! Nézd! - kapta ki a kezemből Lou a magazint, és Zayn kezébe nyomta.
Kikerekedett szemekkel olvasta el, majd ugyanazt elmondtam neki, amit a többieknek.
Teljesen tanácstalanul ültem szótlanul a kanapén, miközben a srácok arról dumáltak, mi is legyen akkor most.
- Szerintem szóljunk Jonh-nak! Ő a menedzserünk, az a dolga, hogy az ilyen eseteket elintézze! - vetette fel Liam az eddigi legjobb ötletet.
Mindenki rábólintott, és tárcsáztuk a számát.
/Demi szemszöge/
A menedzserem felhívta a One Direction-ét, és elkezdték kidolgozni azt a tervet, hogyan is lehet ezt a cikket minél előbb visszavonatni, és a média zúgolódását elfojtani .
Én addig magatehetetlenül ültem a kanapén, a gondolataimba merülve.
Bár igaz, hogy nagyon sok ilyen cikk jelent meg, ez valahogy mégis nagyon megviselt, és pontosan tudom miért.
Niall is biztos látta már, és kíváncsi voltam ő mit gondol. De nem hogy élőben a szemébe nézni, még egy SMS-t sem merek neki küldeni...Nem tudom hogy fog változni így a barátságunk, de már soha többé nem lesz olyan, mint régen. Félek az idő előrehaladtával egyre kevesebbet fogy keresni, és végül minden kapcsolatom megszűnik vele létezni.
De lehet hogy jobb is lenne így.... Lehet, hogy minden érintkezési lehetőséget meg kéne vele szüntetem, és a média is elhallgat akkor. De nem tudnák úgy élni, hogy tudom, itt van a közelben és nem láthatom csak egy pillanatra...
Egyre kétségbeesettebben szorítottam a kezemben maradt magazint, és könnyek folytak végig arcomon. Hayley vigasztalóan simogatta a vállamat, és igyekezett megnyugtatni.
- Demi... semmi baj nincs! Minden megoldódik! Az újságot elintézi George, anyukád ügye is elsimul! Nincs okod sírásra! Kérlek!Shhh... - ölelt meg szorosan.
Hirtelen megszólalt a telefonom. Homályos tekintettel néztem a kijelzőre, de Niall képét és nevét azonnal észrevettem. Hirtelen azt sem tudtam mit kezdjek a helyzettel, csak néztem a készüléket. Hayley rázott fel a kábultságból.
- Vedd már fel!
Lassan húztam végig az ujjam a "hívás fogadása" gombon.
- Niall? -szóltam bele remegő hangon.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni...
Az ajtócsapódás után Niall kb. másfél méter távolságra került tőlem, miután ösztönösen eltávolodtunk egymástól. Mindketten más irányba néztünk. Kínos helyzetemben véletlenül levertem a konyhapultról valamit. Erre közeledő léptek zaja ütötte meg a fülünket, mire egy ismerős hangot hallottam.
- Szia Demi! A konyhában vagy? - kérdezte Hayley, a legjobb barátnőm, aki egészen Angliából ideutazott, hogy könnyebben feldolgozzam az édesapám halálát.
- Hayleeey! - ugrottam a nyakába mikor a lány belépett a konyhába a hatalmas bőröndökkel.
- Őőőő... Niall Horan? - kérdezte meglepődötten amint kiszúrta Őt.
- Majd mindent elmesélek, de most... - kezdtem volna bele, de félbe szakított.
- Demi, miért van elkenődve a rúzsod? - kémlelte az arcomat Hayley.
Elpirulva töröltem meg szám szélét és Niall felé pillantottam, aki mióta itt van Hayley, szótlanul álldogált a helyén. Erősen agyalni kezdtem, hogy mivel is vágjam ki magamat. Majd kimondtam azt ami először az eszembe jutott.
- Mi...csak... összekaptunk... egy kicsit... - találtam egy gyenge kifogást.
- De akkor mitől kenődött el? - járatta a szemét köztem és Niall között.
- Biztos amikor hadonásztam vagy ilyesmi, de majd megigazítom...-Niallt néztem segítségkérően aki egy tömör mondattal lerázott minket és elviharzott.
- Igen, úgy volt.
Miután Niall elment egy kérdő szempárral álltam szemben.
- Oké Demi! Mi volt ez? - kérdezte.
- Semmi... Az aminek látszott. - próbáltam még magammal is elhitetni , hogy semmi sem történt.
- Megcsókoltad Niall Horant??? - kérdezte meglepődötten.
- Hayley ! Nem! Mondtam, hogy veszekedtünk! Mert minek látszott? - mondtam kissé zavarodottan.
- Niall erősen törölgette a száját, mikor beléptem ide. - méregetett elég gyanakvóan.
- Az még nem jelent semmit!
- Jó, ahogy te mondod... - de látszott rajt hogy nem nagyon dől be ennek az átlátszó hazugságnak.
Miután megbeszéltük, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban, és hogy mit keresett itt Niall, be szerettem volna jelenteni egy fontos hírt.
- Hayley... Képzeld, pár napja kaptam egy értesítést , és a menedzserem is beszélt róla, hogy meghívást kaptam az Amerikai X-Faktor vezetőségétől, hogy lennék-e mentor. - mondtam nem túl lelkesen.
- De hát ez jó hír, miért vagy ilyen letört? Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem...
- Hát... nem is tudom... Most sok minden összejött, az apámnak jövőhéten lesz a temetése, az anyám ügye még jobban fokozza... És Niallről.. már ne is beszéljünk.
- De Demi! Ez egy megismételhetetlen lehetőség! Jövőre már tuti nem kapsz ilyen ajánlatot! - sopánkodott.
- Hayley...
- Nem szólhatok bele az éltedbe, de hidd el, nagy hiba lenne ha nem fogadnád el...
- Jó-jó... talán... és milyen volt az út? - próbáltam terelni a témát.
- Hát, hosszú volt, de a felét átaludtam, ezért tűrhető volt.
Még sokáig folytattuk volna a csevegést, de ismét félbeszakítottak. Egy ideges csengetés hallatszott.
- Niall biztos itt hagyott valamit, vagy lehet, hogy ki akar békülni.- vetette fel Hayley.
Arra a gondolatra, hogy talán Niall visszajött békülni, szívem hevesebben kezdett dobogni. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót, de nem az jött akire a szívem legmélyén vártam. A dühös menedzseremmel találtam szemben magam.
- George... Hát te....
- Hát én! Demi! Ez meg mi? -nyomott a kezembe egy friss magazint, aminek a címlapján én és Niall virítunk, ahogy kéz-a kézben rohanunk a paparazzók százai elől.
Elképedve lapoztam fel az újságot, és olvastam el a majdnem két oldalas cikket.
-Demi ! Mi történt... -szaladt ki az előtértbe Hayley- ... Őő.. Jó estét... Maga kicsoda? - kérdezte George-ot, a menedzseremet. Majd bemutatkoztak egymásnak.
A cikk végére érve, meglepődve tapasztaltam, hogy bár a média csak üres pletykának szánta, az újság reklámozása céljából írta, de mégis rámutatott majdnem a teljes igazságra. De voltak benne felháborító hülyeségek is.
- Mi van abban a magazinban , amit annyira olvasol? - kérdezősködött a barátnőm.
- Hát... csak egy újabb diall cikk... -sóhajtottam.
- Mi az a diall? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Hát... ez hónapokkal ezelőtt kezdődött... Már Niallt régebb óta ismerem. Egy kisebb díjátadón találkoztunk, és a média azon kezdett csámcsogni, hogy barátok lettünk. Sok photoshopot is készítettek, jobbakat, rosszabbakat... amin... hát csókolózunk... Azt hiszik együtt vagyunk.- tálaltam ki Hayleynek.
- És igazak ezek a pletykák? - utalt arra ami a konyhában történt.
- NEM! Hayley!
- És mi van abban a cikkben?
- Olvasd el... a lényeget már kiemelte George...- nyomtam a kezébe a cikket.
" A Diall "ügy" megoldódni látszik? A mi kis szerelmes párunk kész bevallani az igazat? Hogy együtt vannak? Ha mégsem, akkor sem titkolhatják már sokáig! Mindent bebizonyító fotók kerültek elő, pár napja, ahol kéz a kézben futnak az utcán. Vajon mi sül ki ebből a románcból?Meddig takargatják ezt a nyílt titkot még?
És nézzétek ezt a képet! Hát nem leír róluk, hogy együtt vannak? Ez már régebben készült egy paparazzónk által, ahogy egy kis közös program gyanánt elment a mi kis gerlepárunk titokban randizni, ám a mi mindent látó szemünk, rajtakapta őket.Bár az énekesnő számára nem ismeretlen az, hogy egy fiúbanda tagjával járjon, mivel a "Rocktábor" megjelenése után együtt volt Joe Jonas-szal, de a kapcsolatuk csak 2 hónapig tartott. Vajon miután bejentik,
a kapcsolatuk is ilyen tiszavirág életű lesz? "
/Niall szemszöge/
Egész úton, mikor haza vezettem azon gondolkoztam, mi is történt valójában.
Miután megérkeztem, az ajtóban egy egész "fogadó bizottság" várt.
- Hát ti fiúk? - próbáltam egy álmosoly kíséretében beslisszanni mellettük.
- Megmagyaráznál nekünk valamit? - kérdezte Liam gyanakvóan.
- Mégis mit?
- Gyere! - ráncigált befelé.
Leültettek a kanapéra és a kezembe nyomtak egy újságcikket.
- Ez mi a frász? - futottam át a sorokat. - Demi és én? - döbbentem le.
Nem elég, hogy "az" történt a konyhában, de még egy ilyet is rám zúdít a média? Elhűlve, üveges tekintettel nézetem magam elé.
- Miért nem mondtad Niall? - kérdezte Harry.
- Micsodát? - néztem zavarodottan.
-Hát.. Hogy együtt vagytok! Az újságból kell megtudnunk? - vágott kissé csalódott fejet.
- De.. mi nem is vagyunk együtt. Ez egy hazugság! És az a kép nem látjátok, hogy phototshop? - keltem ki magamból.
- Vas happenin' guuys??? - törtetett be a helyiségbe Zayn- Ez meg ki? - méregette az újságot.
- Zayn... tesó... 72-es betűmérettel van kiírva a kép felé, hogy DEMI LOVATO!!! - veregette meg a fiú vállát Louis.
- Jól van na! De mi történt? Mi ez a "gyűlés" ?
- Niallról és Demiről megjelent egy eléggé kínos cikk! Nézd! - kapta ki a kezemből Lou a magazint, és Zayn kezébe nyomta.
Kikerekedett szemekkel olvasta el, majd ugyanazt elmondtam neki, amit a többieknek.
Teljesen tanácstalanul ültem szótlanul a kanapén, miközben a srácok arról dumáltak, mi is legyen akkor most.
- Szerintem szóljunk Jonh-nak! Ő a menedzserünk, az a dolga, hogy az ilyen eseteket elintézze! - vetette fel Liam az eddigi legjobb ötletet.
Mindenki rábólintott, és tárcsáztuk a számát.
/Demi szemszöge/
A menedzserem felhívta a One Direction-ét, és elkezdték kidolgozni azt a tervet, hogyan is lehet ezt a cikket minél előbb visszavonatni, és a média zúgolódását elfojtani .
Én addig magatehetetlenül ültem a kanapén, a gondolataimba merülve.
Bár igaz, hogy nagyon sok ilyen cikk jelent meg, ez valahogy mégis nagyon megviselt, és pontosan tudom miért.
Niall is biztos látta már, és kíváncsi voltam ő mit gondol. De nem hogy élőben a szemébe nézni, még egy SMS-t sem merek neki küldeni...Nem tudom hogy fog változni így a barátságunk, de már soha többé nem lesz olyan, mint régen. Félek az idő előrehaladtával egyre kevesebbet fogy keresni, és végül minden kapcsolatom megszűnik vele létezni.
De lehet hogy jobb is lenne így.... Lehet, hogy minden érintkezési lehetőséget meg kéne vele szüntetem, és a média is elhallgat akkor. De nem tudnák úgy élni, hogy tudom, itt van a közelben és nem láthatom csak egy pillanatra...
Egyre kétségbeesettebben szorítottam a kezemben maradt magazint, és könnyek folytak végig arcomon. Hayley vigasztalóan simogatta a vállamat, és igyekezett megnyugtatni.
- Demi... semmi baj nincs! Minden megoldódik! Az újságot elintézi George, anyukád ügye is elsimul! Nincs okod sírásra! Kérlek!Shhh... - ölelt meg szorosan.
Hirtelen megszólalt a telefonom. Homályos tekintettel néztem a kijelzőre, de Niall képét és nevét azonnal észrevettem. Hirtelen azt sem tudtam mit kezdjek a helyzettel, csak néztem a készüléket. Hayley rázott fel a kábultságból.
- Vedd már fel!
Lassan húztam végig az ujjam a "hívás fogadása" gombon.
- Niall? -szóltam bele remegő hangon.
-Őő.. nem bocs, csak Niall telefonjáról tudtalak elérni...
2013. október 19., szombat
1. Fejezet
Az órámra pillantva azt vettem észre, hogy este hat is elmúlt már. A mai napom nagyon fárasztó volt. Egy pillanatot sem aludtam mióta behoztak, és szerintem a kísérőm se.
A kihallgató szobában az ügyvédek és a nyomozók egymás kezébe adták a kilincset. Az egészből csak annyit fogtam fel, hogy én nem vagyok bajban, anyukám viszont valamibe belekeveredett, hogy mibe az viszont nem derült ki.
Lehet, hogy ez kicsit furán hangzik, de az este nem igazán a rendőrségi ügy kötött le, hanem az ami a kocsiban történt. Nem tudtam másra gondolni. Magyarázatokat kerestem a történtekre és kíváncsi voltam, Niall most mit gondolhat rólam. Mióta itt vagyunk egy szót sem váltottam (bár időm sem volt rá), és akárhányszor feléje pillantottam tekintetét valamerre másfelé kapta. Ez teljesen megbolygatta az elmémet.
Fél hétkor a rendőrkapitány közölte velem, hogy az ügyben nem vagyok gyanúsított.
- Nos, ms. Lovato hazamehet. - mondta a biztosúr.
- Köszönöm, és mi van az anyámmal? - érdeklődtem aggódva.
- Az ügy részleteiről nem adhatunk ki információkat, de mindent idejében meg fog tudni hölgyem. - felelte a már jól betanult szöveget gépiesen. Már épp ment volna el, mikor megállítottam.
- Uram! Ezután a tragédia után a legkevésbé sem hiányzik egy sajtó botrány az életemből. Kezelhetnénk ezt diszkréten? - csúsztattam a markába egy vaskos pénzköteget.
Erre nem válaszolt már semmit, csak bólintott, sarkon fordult és eltűnt.
Kimentem a váróba. Megláttam Niallt aki egy széken gubbasztott, az arcát a tenyerébe temetve. Nagyon fáradtnak látszott. Odaérve hozzá megsimítottam a vállát, mire rámemelte gyönyörű kék szemeit. Valamilyen leírhatatlan érzés fogott el, mikor az íriszei kapcsolódtak az enyémekkel.
- Indulhatunk? Elengedtek. -kérdeztem tőle bágyadt hangon.
- Persze... -állt fel nagyom sóhajtva.
- Valami baj van Niall?- kérdeztem, miután észre vettem, hogy nagyon egyhangú.
- Nincs semmi. Gyere hazaviszlek!- indult meg a kijárat felé.
***
Az út első fele szótlanul telt, amíg meg nem törtem a ránk telepedett kínos csendet.
- Valami történt az anyámmal. Gyanúsítottja az ügynek. -böktem ki.
Tágra nyílt szemekkel nézett felém.
- Már azt hittem hogy te kerültél bajba! Mi történt? - kérdezte (?) aggódva.
- Nem tudhatok semmit sem az ügyről. Egész este kérdezgettek, hogy milyen volt a viszonya anyámnak és apámnak, milyen volt a gyermek korom és hogy hogyan neveltek.
Ezek után újabb szótlanság szállt közénk egy jó darabig.
"Nem is tudom mi ütött belém. Miért akartam azt a csókot? Egyáltalán akartam, vagy csak pillanatnyi megingás volt a labilis lelki állapotom miatt. De, amikor az utcai lámpa fénye bevilágított a szélvéfő ablakán, és megtört ég színű szemeiben úgy éreztem a világ körülöttem megszűnik létezni és nem tudok másfelé nézni. De annak a rendőr autónak meg kellet törni a pilanatot... NEM! Miket gondolok??? Niall és én ? Egyáltalán hogyan jött ez ide? És most haragszik rám? Barátként tekint rám még? Egyáltalán nekem barátnak számít... ? Úgy érzem ezzel az eddigi barátságunkat most elrontottam... Bármit is csináltam, elrontottam... Ne haragudj.... "
- Ne haragudj Niall... - gondolkodtam, de miután rá jöttem, hogy az utolsó mondatom kimondtam már csak egy kérdő szem párral találtam szemben magam.
- Mit Demi?
- Hát... én.. én csak... -makogtam össze vissza.
Ezt már nem húzhatom sokáig... beszélnünk kell róla.
- Igen. - mondta Niall.
- Tudod ami a kocsiban történt... tegnap este... - csaptam a téma közepébe. A kocsi hírtelen hatalmasat fékezett , és Ő csak maga elé meredt. Látszólag valamin nagyon gondolkodott. A reakcióján megrémülve azon morfondíroztam, hogy valami rosszat mondtam-e. - Ne haragudj.. nem akar..
- Hagyjuk, csak felejtsük el!- vállt rideggé az arc kifejezése.
Ez a kijelentése valamiért ez a kijelentése mélyen szíven szúrt, de igaza volt. Aprót bólintva egy apró könnycseppel küszködtem szememben. De akármennyire nem akartam Niall előt sírni, mégis el törött a mécses. Mára már nekem ez túl sok volt. Egyre nagyobb cseppek gördűltek végig arcomon. Igyekeztem eltüntetni őket, de észre vette.
Ép most értünk be az utcánkba és gyorsan beparkolt a kocsi feljárókra. Percekig ültünk némaságba burkolózva. Azok a percek éveknek tűntek és könnyeim sem akartak megszűnni. Kért erős kart éreztem magam köré záródni és selymes hangján suttogott a fülembe.
- Minden rendben lesz Demi! Megígérem! Shhhh...
Vállaira hajtva fejemet zokogtam egy ideig, de közelsége megnyugtatott.
- Gyere menjünk be!
Szótlanul engedelmeskedtem kérésének. Az ajtóhoz érve épp nyitottam volna ki azt, mikor a bokrok felől motoszkálást hallottam, majd fényképező gépes emberek kezdtek özönleni minden honnan nevünket kiáltozva.
Megdermedve álltam ott, és ha Niall nem kapta volna el csuklóm és rángatott volna el a másik irányba, lehorhantak volna a paparazzók.
- Siess Demi! - szorította meg jobban csuklóm köré font ujjait.
Mire leráztuk őket már besötétedett. Mellékutcákon átvágva ráztuk le őket. Szerencsére mivel sötét volt a járó kelők nem ismertek fel minket. Egy nagyobb kört téve a városba vissza értünk lakásom elé, ahol már nem vártak a hívatlan sajtósok. Remélem nem készült sok kép rólunk, ahogy menekülünk.
Már gondolkoztam rajta milyen címen fog megjelenni az újságban ez a "kaland" .
- Huhh! Le ráztuk őket! - törölte meg jelképesen homlokát.
- Igen ,sikerült! Régen futottam tű sarkúban maratont! Gyúrnom kellet volna előtte rá. - poénkodtam.
Csak nevettünk a fáradtságtól.
- Kérsz egy kávét? - jutott eszembe hirtelen, mert azt akartam hogy velem maradjon.
- Hát, már le ragadnak a szemeim, bár attól is lehet , mert több mint egy napja nem aludtunk. - vakarta meg a tarkóját kissé zavartan.
- Akkor kerülj beljebb! - tártam ki neki a bejárati ajtót.
Beérve egyből a konyhámba szaladtam miután leültettem Niallt. A pultra támaszkodva gondolkozóba estem. 'Hogyan tovább?'
Merengve kezdtem készíteni a kávét. Meredten bámultam a gépből kibugyogó fekete folyadékot. Ebből az állapotból két puha kéz ragadt ki, melyek derekam köré fonódtak.
- Minden rendben? - súgta fülembe.
Tarkómat lágyan cirógatta lehelete. Liba bőr futott végig testemen, és kellemes érzés lett rajtam úrrá. Ölelésében megfordultam és kék íriszei az én barnáimmal egybe forrottak. Próbáltam értelmes választ adni , de egy hang sem jött ki számon. Csak álltunk ott és elmerültünk egymás pillantásában. Ahol érintette derekamat , úgy értetem bőröm ott több száz fokosra hevül. Izzott a levegő is. Pilláim el kezdtek nehezedni és és homlokom az övének támasztottam. Most úgy éreztem Ő közeledik felém és ajkai egyre közelebb kerültek arcomhoz. A pillanatot most már semmi sem tudta megtörni. Megtörtént ami tegnap félbe szakadt. Mikor szája enyémhez ért lábaimból kiment minden erő, és ha nem tart meg össze csuklok. Finoman a pultnak nyomott és óvatosan végig simított testemen.
Csókunkat az ajtó hangos kicsapódása törte meg ...
To be countiuned....
A kihallgató szobában az ügyvédek és a nyomozók egymás kezébe adták a kilincset. Az egészből csak annyit fogtam fel, hogy én nem vagyok bajban, anyukám viszont valamibe belekeveredett, hogy mibe az viszont nem derült ki.
Lehet, hogy ez kicsit furán hangzik, de az este nem igazán a rendőrségi ügy kötött le, hanem az ami a kocsiban történt. Nem tudtam másra gondolni. Magyarázatokat kerestem a történtekre és kíváncsi voltam, Niall most mit gondolhat rólam. Mióta itt vagyunk egy szót sem váltottam (bár időm sem volt rá), és akárhányszor feléje pillantottam tekintetét valamerre másfelé kapta. Ez teljesen megbolygatta az elmémet.
Fél hétkor a rendőrkapitány közölte velem, hogy az ügyben nem vagyok gyanúsított.
- Nos, ms. Lovato hazamehet. - mondta a biztosúr.
- Köszönöm, és mi van az anyámmal? - érdeklődtem aggódva.
- Az ügy részleteiről nem adhatunk ki információkat, de mindent idejében meg fog tudni hölgyem. - felelte a már jól betanult szöveget gépiesen. Már épp ment volna el, mikor megállítottam.
- Uram! Ezután a tragédia után a legkevésbé sem hiányzik egy sajtó botrány az életemből. Kezelhetnénk ezt diszkréten? - csúsztattam a markába egy vaskos pénzköteget.
Erre nem válaszolt már semmit, csak bólintott, sarkon fordult és eltűnt.
Kimentem a váróba. Megláttam Niallt aki egy széken gubbasztott, az arcát a tenyerébe temetve. Nagyon fáradtnak látszott. Odaérve hozzá megsimítottam a vállát, mire rámemelte gyönyörű kék szemeit. Valamilyen leírhatatlan érzés fogott el, mikor az íriszei kapcsolódtak az enyémekkel.
- Indulhatunk? Elengedtek. -kérdeztem tőle bágyadt hangon.
- Persze... -állt fel nagyom sóhajtva.
- Valami baj van Niall?- kérdeztem, miután észre vettem, hogy nagyon egyhangú.
- Nincs semmi. Gyere hazaviszlek!- indult meg a kijárat felé.
***
Az út első fele szótlanul telt, amíg meg nem törtem a ránk telepedett kínos csendet.
- Valami történt az anyámmal. Gyanúsítottja az ügynek. -böktem ki.
Tágra nyílt szemekkel nézett felém.
- Már azt hittem hogy te kerültél bajba! Mi történt? - kérdezte (?) aggódva.
- Nem tudhatok semmit sem az ügyről. Egész este kérdezgettek, hogy milyen volt a viszonya anyámnak és apámnak, milyen volt a gyermek korom és hogy hogyan neveltek.
Ezek után újabb szótlanság szállt közénk egy jó darabig.
"Nem is tudom mi ütött belém. Miért akartam azt a csókot? Egyáltalán akartam, vagy csak pillanatnyi megingás volt a labilis lelki állapotom miatt. De, amikor az utcai lámpa fénye bevilágított a szélvéfő ablakán, és megtört ég színű szemeiben úgy éreztem a világ körülöttem megszűnik létezni és nem tudok másfelé nézni. De annak a rendőr autónak meg kellet törni a pilanatot... NEM! Miket gondolok??? Niall és én ? Egyáltalán hogyan jött ez ide? És most haragszik rám? Barátként tekint rám még? Egyáltalán nekem barátnak számít... ? Úgy érzem ezzel az eddigi barátságunkat most elrontottam... Bármit is csináltam, elrontottam... Ne haragudj.... "
- Ne haragudj Niall... - gondolkodtam, de miután rá jöttem, hogy az utolsó mondatom kimondtam már csak egy kérdő szem párral találtam szemben magam.
- Mit Demi?
- Hát... én.. én csak... -makogtam össze vissza.
Ezt már nem húzhatom sokáig... beszélnünk kell róla.
- Igen. - mondta Niall.
- Tudod ami a kocsiban történt... tegnap este... - csaptam a téma közepébe. A kocsi hírtelen hatalmasat fékezett , és Ő csak maga elé meredt. Látszólag valamin nagyon gondolkodott. A reakcióján megrémülve azon morfondíroztam, hogy valami rosszat mondtam-e. - Ne haragudj.. nem akar..
- Hagyjuk, csak felejtsük el!- vállt rideggé az arc kifejezése.
Ez a kijelentése valamiért ez a kijelentése mélyen szíven szúrt, de igaza volt. Aprót bólintva egy apró könnycseppel küszködtem szememben. De akármennyire nem akartam Niall előt sírni, mégis el törött a mécses. Mára már nekem ez túl sok volt. Egyre nagyobb cseppek gördűltek végig arcomon. Igyekeztem eltüntetni őket, de észre vette.
Ép most értünk be az utcánkba és gyorsan beparkolt a kocsi feljárókra. Percekig ültünk némaságba burkolózva. Azok a percek éveknek tűntek és könnyeim sem akartak megszűnni. Kért erős kart éreztem magam köré záródni és selymes hangján suttogott a fülembe.
- Minden rendben lesz Demi! Megígérem! Shhhh...
Vállaira hajtva fejemet zokogtam egy ideig, de közelsége megnyugtatott.
- Gyere menjünk be!
Szótlanul engedelmeskedtem kérésének. Az ajtóhoz érve épp nyitottam volna ki azt, mikor a bokrok felől motoszkálást hallottam, majd fényképező gépes emberek kezdtek özönleni minden honnan nevünket kiáltozva.
Megdermedve álltam ott, és ha Niall nem kapta volna el csuklóm és rángatott volna el a másik irányba, lehorhantak volna a paparazzók.
- Siess Demi! - szorította meg jobban csuklóm köré font ujjait.
Mire leráztuk őket már besötétedett. Mellékutcákon átvágva ráztuk le őket. Szerencsére mivel sötét volt a járó kelők nem ismertek fel minket. Egy nagyobb kört téve a városba vissza értünk lakásom elé, ahol már nem vártak a hívatlan sajtósok. Remélem nem készült sok kép rólunk, ahogy menekülünk.
Már gondolkoztam rajta milyen címen fog megjelenni az újságban ez a "kaland" .
- Huhh! Le ráztuk őket! - törölte meg jelképesen homlokát.
- Igen ,sikerült! Régen futottam tű sarkúban maratont! Gyúrnom kellet volna előtte rá. - poénkodtam.
Csak nevettünk a fáradtságtól.
- Kérsz egy kávét? - jutott eszembe hirtelen, mert azt akartam hogy velem maradjon.
- Hát, már le ragadnak a szemeim, bár attól is lehet , mert több mint egy napja nem aludtunk. - vakarta meg a tarkóját kissé zavartan.
- Akkor kerülj beljebb! - tártam ki neki a bejárati ajtót.
Beérve egyből a konyhámba szaladtam miután leültettem Niallt. A pultra támaszkodva gondolkozóba estem. 'Hogyan tovább?'
Merengve kezdtem készíteni a kávét. Meredten bámultam a gépből kibugyogó fekete folyadékot. Ebből az állapotból két puha kéz ragadt ki, melyek derekam köré fonódtak.
- Minden rendben? - súgta fülembe.
Tarkómat lágyan cirógatta lehelete. Liba bőr futott végig testemen, és kellemes érzés lett rajtam úrrá. Ölelésében megfordultam és kék íriszei az én barnáimmal egybe forrottak. Próbáltam értelmes választ adni , de egy hang sem jött ki számon. Csak álltunk ott és elmerültünk egymás pillantásában. Ahol érintette derekamat , úgy értetem bőröm ott több száz fokosra hevül. Izzott a levegő is. Pilláim el kezdtek nehezedni és és homlokom az övének támasztottam. Most úgy éreztem Ő közeledik felém és ajkai egyre közelebb kerültek arcomhoz. A pillanatot most már semmi sem tudta megtörni. Megtörtént ami tegnap félbe szakadt. Mikor szája enyémhez ért lábaimból kiment minden erő, és ha nem tart meg össze csuklok. Finoman a pultnak nyomott és óvatosan végig simított testemen.
Csókunkat az ajtó hangos kicsapódása törte meg ...
To be countiuned....
2013. október 6., vasárnap
Bevezető
/Demi szemszöge/
"Itt ülök egyedül az éjszaka közepén, a kihalt, rideg kórházi folyosón, ahol a szemben lévő kórteremben édesapám alig három órája hunyta le örökre a szemét. Elhagyott engem az egyetlen ember, akire igazán számíthattam akármilyen helyzetben, maga után lelkemben kongó és fájdalmas ürességet hagyva. Ő volt az egyetlen olyan személy, aki előtt soha nem volt titkom, nyitott könyv voltam előtte. Nem tudom, hogy valaki vissza tudná- e adni azt a darabot ami kitört a szívemből. Könnyeim már elfogytak... Úgy érzem, a sírás már nem megoldás ebben a helyzetben.
Az emberek azt hiszik, hogy a sztároknak csupa csillogás és fényűzés az életük, a színpadon csak az 1000 wattos mosolyt és a megtévesztő külsőségeket látják, de az összefacsarodott lelkünket és a szomorúságunkat nem érzékelik.
A helyzetemet megnehezíti az is, hogy az emberek elvárják tőlem,hogy mindig jó példát mutassak és erőt adjak nekik, ezért nem omolhatok össze a fájdalom súlya alatt."
A gondolatmenetemből és önmarcangolásomból valakinek a visszhangzó lépteinek zaja zökkentett ki.
Hirtelen két erős kar fonódott remegő testem köré.
- Demi... úgy sajnálom! Olvastam mi történt! - súgta a fülembe.
- N-Nial... mit keresel te itt? Nem Londonban kéne lenned? - kérdeztem meglepetten.
- Itt koncerteztünk a srácokkal Los Angeles mellett. Koncert után olvastam a hírt . A többiek vissza mentek a szállodába, de én egyenesen ide jöttem. Ők is nagyon sajnálják az édesapádat.
Nagyon örültem neki, de jelen pillanatban ő sem tudott segíteni remény veszett helyzetemen.
- Gyere, menjünk ki levegőzni, mert rád fér. Esetleg elugorhatnánk a Nando's-ba, mert le merném fogadni, hogy egész nap nem ettél semmit. -mondta kedvesen.
- Hát... Nem is tudom Niall. Nem igazán vagyok éhes. Úgy érzem, egy falat se menne le a torkomon. - próbálkoztam egy gyenge kifogással, de úgy néztem nem győztem meg vele.
- De akkor is szükséged van egy kis friss levegőre, egy kis beszélgetés meg nem árthat meg.
***
A kórházból kilépve a friss levegő csapta meg meggyötört arcom.
Niall kocsijáig egy szó sem jött ki a számon, kérdéseire csak bólogatással vagy hümmögéssel feleltem.
-Niall miért jöttél ide? - csúszott ki a számon végül hosszas hallgatás után, az a kérdés amin azóta rágódtam, mióta idejött.
-Mert... - egy kissé elgondolkozott valamin- mert úgy gondoltam, hogy szükséged lehet most egy barátra, és nagyon sokat jelentesz számomra.
A szavai a szívemig hatoltak, ő volt az egyetlen ezen a késői órán aki megkeresett engem.
Az út csöndben telt, egyikünk se szólt semmit a másikhoz, végül még is csak a Nando's-ba kötöttünk ki.
Hiába kért nekem is egy adag gőzölgő ételt, egy falatot sem bírtam enni. Ő viszont olyan angyalian evett , hogy nem bírtam le venni róla szememet , és néha mintha el is mosolyodtam volna. Elfogott egy megmagyarázhatatlan, fura érzés, ami kis időre kizökkentett az imént átélt tragédiából. Ettől sikerült egy kicsit feloldódnom, és a gyerekkorunk kivesézése után hazaindultunk.
-Köszönök mindent, Niall. Komolyan, ezt meg sem tudnám hálálni.-mondtam és nyomtam két puszit az arcára. Ettől egy kicsit elpirult.
-Mégis mit, Demi?
-Ezt az egészet. Rajtad kívül senki sem volt mellettem ezekben a nehéz pillanatokban. Te viszont kihúztál a depresszióból és egy kicsit jobb kedvem lett, csak miattad.
-Ennek igazán örülök. És ha úgy érzed, hogy beszélni szeretnél valakivel csak hívj nyugodtan, tényleg nem gond.
-Niall, már azt sem tudom mit mondjak...nagyon hálás vagyok neked, igaz barátom vagy.- hálálkodtam neki.
Ezután beszálltunk a kocsiba és elindultunk hozzám.
Ez a út már kicsit oldottabban telt. Többet beszélgettünk. Szó esett arról is, hogy apa mennyit játszott velem kiskoromban.
- És képzeld, egyszer annyira meglökte a hintát, hogy majdnem kiestem belőle! - mondtam nevetve. Ő csak aranyosan nézett rám. - Mi van Niall?
- Semmi... Csak olyan jó végre nevetni látni. - villantott egy csibészes mosolyt.
- Ohh... Köszi! - pirultam el.
- Tudod Demi, én mindig itt leszek neked, bármi is történjék. Én nem foglak elhagyni! Megígérem! - mondta őszintén.
Leparkoltunk a házam előtt, és csak meredtünk egymás csillogó szemébe. Akkor az a kocsi volt a legromantikusabb hely a világon.
A résnyire nyitott ablakon a langyos éjszakai szellő beszökött, megmozgatva tincseit. Lassan ujjai kézfejemre csúsztak és lágyan cirógatták azt. Nem tudom, hogy a szituáció miatt, vagy a mai nap borzalmas történései miatt, de elkezdtem ajkai felé közeledni egy furcsa érzéstől vezérelve.
Talán több is történt volna, ha egy rendőrautó nem állt volna meg mellettünk. Dermedten figyeltük a történéseket. A biztosúr, kiszállt a járműből, és ajtómhoz sétált.
Hamar kipattantam a mi autónkból és az úrhoz rohantam. Felém nézett.
- Maga Ms. Lovato? Velem jönne kérem?
~ to be countiuned
"Itt ülök egyedül az éjszaka közepén, a kihalt, rideg kórházi folyosón, ahol a szemben lévő kórteremben édesapám alig három órája hunyta le örökre a szemét. Elhagyott engem az egyetlen ember, akire igazán számíthattam akármilyen helyzetben, maga után lelkemben kongó és fájdalmas ürességet hagyva. Ő volt az egyetlen olyan személy, aki előtt soha nem volt titkom, nyitott könyv voltam előtte. Nem tudom, hogy valaki vissza tudná- e adni azt a darabot ami kitört a szívemből. Könnyeim már elfogytak... Úgy érzem, a sírás már nem megoldás ebben a helyzetben.
Az emberek azt hiszik, hogy a sztároknak csupa csillogás és fényűzés az életük, a színpadon csak az 1000 wattos mosolyt és a megtévesztő külsőségeket látják, de az összefacsarodott lelkünket és a szomorúságunkat nem érzékelik.
A helyzetemet megnehezíti az is, hogy az emberek elvárják tőlem,hogy mindig jó példát mutassak és erőt adjak nekik, ezért nem omolhatok össze a fájdalom súlya alatt."
A gondolatmenetemből és önmarcangolásomból valakinek a visszhangzó lépteinek zaja zökkentett ki.
Hirtelen két erős kar fonódott remegő testem köré.
- Demi... úgy sajnálom! Olvastam mi történt! - súgta a fülembe.
- N-Nial... mit keresel te itt? Nem Londonban kéne lenned? - kérdeztem meglepetten.
- Itt koncerteztünk a srácokkal Los Angeles mellett. Koncert után olvastam a hírt . A többiek vissza mentek a szállodába, de én egyenesen ide jöttem. Ők is nagyon sajnálják az édesapádat.
Nagyon örültem neki, de jelen pillanatban ő sem tudott segíteni remény veszett helyzetemen.
- Gyere, menjünk ki levegőzni, mert rád fér. Esetleg elugorhatnánk a Nando's-ba, mert le merném fogadni, hogy egész nap nem ettél semmit. -mondta kedvesen.
- Hát... Nem is tudom Niall. Nem igazán vagyok éhes. Úgy érzem, egy falat se menne le a torkomon. - próbálkoztam egy gyenge kifogással, de úgy néztem nem győztem meg vele.
- De akkor is szükséged van egy kis friss levegőre, egy kis beszélgetés meg nem árthat meg.
***
A kórházból kilépve a friss levegő csapta meg meggyötört arcom.
Niall kocsijáig egy szó sem jött ki a számon, kérdéseire csak bólogatással vagy hümmögéssel feleltem.
-Niall miért jöttél ide? - csúszott ki a számon végül hosszas hallgatás után, az a kérdés amin azóta rágódtam, mióta idejött.
-Mert... - egy kissé elgondolkozott valamin- mert úgy gondoltam, hogy szükséged lehet most egy barátra, és nagyon sokat jelentesz számomra.
A szavai a szívemig hatoltak, ő volt az egyetlen ezen a késői órán aki megkeresett engem.
Az út csöndben telt, egyikünk se szólt semmit a másikhoz, végül még is csak a Nando's-ba kötöttünk ki.
Hiába kért nekem is egy adag gőzölgő ételt, egy falatot sem bírtam enni. Ő viszont olyan angyalian evett , hogy nem bírtam le venni róla szememet , és néha mintha el is mosolyodtam volna. Elfogott egy megmagyarázhatatlan, fura érzés, ami kis időre kizökkentett az imént átélt tragédiából. Ettől sikerült egy kicsit feloldódnom, és a gyerekkorunk kivesézése után hazaindultunk.
-Köszönök mindent, Niall. Komolyan, ezt meg sem tudnám hálálni.-mondtam és nyomtam két puszit az arcára. Ettől egy kicsit elpirult.
-Mégis mit, Demi?
-Ezt az egészet. Rajtad kívül senki sem volt mellettem ezekben a nehéz pillanatokban. Te viszont kihúztál a depresszióból és egy kicsit jobb kedvem lett, csak miattad.
-Ennek igazán örülök. És ha úgy érzed, hogy beszélni szeretnél valakivel csak hívj nyugodtan, tényleg nem gond.
-Niall, már azt sem tudom mit mondjak...nagyon hálás vagyok neked, igaz barátom vagy.- hálálkodtam neki.
Ezután beszálltunk a kocsiba és elindultunk hozzám.
Ez a út már kicsit oldottabban telt. Többet beszélgettünk. Szó esett arról is, hogy apa mennyit játszott velem kiskoromban.
- És képzeld, egyszer annyira meglökte a hintát, hogy majdnem kiestem belőle! - mondtam nevetve. Ő csak aranyosan nézett rám. - Mi van Niall?
- Semmi... Csak olyan jó végre nevetni látni. - villantott egy csibészes mosolyt.
- Ohh... Köszi! - pirultam el.
- Tudod Demi, én mindig itt leszek neked, bármi is történjék. Én nem foglak elhagyni! Megígérem! - mondta őszintén.
Leparkoltunk a házam előtt, és csak meredtünk egymás csillogó szemébe. Akkor az a kocsi volt a legromantikusabb hely a világon.
A résnyire nyitott ablakon a langyos éjszakai szellő beszökött, megmozgatva tincseit. Lassan ujjai kézfejemre csúsztak és lágyan cirógatták azt. Nem tudom, hogy a szituáció miatt, vagy a mai nap borzalmas történései miatt, de elkezdtem ajkai felé közeledni egy furcsa érzéstől vezérelve.
Talán több is történt volna, ha egy rendőrautó nem állt volna meg mellettünk. Dermedten figyeltük a történéseket. A biztosúr, kiszállt a járműből, és ajtómhoz sétált.
Hamar kipattantam a mi autónkból és az úrhoz rohantam. Felém nézett.
- Maga Ms. Lovato? Velem jönne kérem?
~ to be countiuned
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)